Kondor Katalin: Csupa nagybetűvel – CSURKA

Még egy nap, és eljön az az idő is, amikor arra emlékezhetünk, hogy élt közöttünk egy ember, akinek a nevéről és munkásságáról mostanában sajnos sokkal kevesebbet beszélünk, mint amennyit megérdemelne. Írásait és színdarabjait nem olvassuk és nem játsszuk elégszer, munkásságát, váteszi képességét – tisztelet a mindig meglévő kivételeknek – nem emlegetjük, nem idézzük annyiszor, ahányszor kellene. Holott – ha ez… Tovább olvasom…

dr. Héjjas István: Nemzeti energiastratégiát!

Ha egy országot, egy nemzetet az állítólagos barátai és szövetségesei gazdaságilag tönkre akarnak tenni, jogos a védekezés bármilyen módszerrel. Márpedig most éppen ez történik, és nem is utoljára. Az EU határozata szerint 2027 ben teljesen meg kell szüntetni az orosz földgáz és kőolaj importot, és ez nagyon súlyos energia ellátási gondokat okozhat Magyarországon. Bár a kormány a határozatot bíróság elé… Tovább olvasom…

Héjjas István, dr. tech.: Az energiapolitika csődje az EU-ban

Az EU elődjét, az Európai Szén- és Acélközösséget hat nyugat-európai ország (Franciaország, NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia, és Luxemburg) alapította 1951-ben. Az alapító okirat szerint Európa jövője és jóléte attól függ, hogy rendelkezésre áll-e bőséges mennyiségben olcsó energia és acél. És éppen ez volt a közösség legfontosabb célja. Ezt a kulcsfontosságú célt hagyta teljesen figyelmen kívül az EU – más országokkal együtt… Tovább olvasom…

Franka Tibor: Átgázolni sorsokon, átlépni a hullákon

Verebes Major Tamásra kakukkolt! Verebes István bevállalós kakukk módjára – igaz, nem tavasszal, mint a kakukkok szoktak helykeresés és tojásrakás okán – hanem stílusosan dermesztő télben dalolt ki a kultúrsorból, vallott rá Major Tamásra, a honi színház és filmes szakma kommunista kápójára, antifasiszta harcosára. Igaz, csendben, de gyűlölték is sokan a Thália maszkjába bújt könyörtelen szarkát, aki ellopta a növendékek… Tovább olvasom…

Héjjas István, dr. tech: Széndioxid – mint közellenség

A klímavédő zöld politikusok közismert szlogenje szerint: „A széndioxid éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés”. Mit jelent ez a gyakorlatban? Ez egyrészt azt jelenti, hogy a széndioxid miatt katasztrofálisan melegszik az éghajlat. Másrészt azt jelenti, hogy a széndioxid szennyezi a levegőt, mérgezi az élőlényeket, az embereket, az állatokat, és a növényeket. Aki azonban járt iskolába és tanult biológiát, emlékezhet arra (ha még nem felejtette… Tovább olvasom…

dr. Héjjas István: Mi a baj a zöld energiával

A „zöld” energia legnagyobb előnye az, hogy zöld, hátránya pedig, hogy iszonyatosan sokba kerül az adófizetőknek. Vajon miért éppen a zöld energia a legdrágább, hiszen a Nap ingyen süt, és a szél ingyen fúj? A villanyáram tényleges bekerülési árát úgy lehet kiszámítani, hogy a villamos erőmű teljes életciklusa során felmerülő összes költséget elosztjuk az erőmű által összesen megtermelt áram mennyiségével. A teljes… Tovább olvasom…

Sipos Béla: Krekó Béla és Szép Jenő, a matematika oktatásának megszervezői a Marx Károly Közgazd. Egyetemen. II. rész.

Szép Jenő (Budapest, 1920. január 13. – Budapest, 2004. október 18.) magyar matematikus, közgazdász, egyetemi tanár, tanszékvezető, intézeti igazgató. Kutatási területe a csoportelmélet és játékelmélet. Szép Jenő vezetése (1961–1987) alatt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) matematika tanszéke nemzetközileg elismert kutatóhellyé vált, korszerű, színvonalas oktatás folyt. A Pure Mathematics and Applications (PU.M.A.) nemzetközi matematikai folyóirat alapító főszerkesztője. 1961–1989 között az… Tovább olvasom…

Dr. Héjjas István: A múltat végképp eltöröljük …

Az ősi szakrális civilizációkban nagy tisztelet övezte az ősöket, akiknek a bölcsességéből tanulni lehetett, és ismerni kellett a történelmet, hogy ne kövessük el még egyszer a hibákat, amiket régebben elkövettek. Az embereknek nem mondták meg, hogy hogyan éljenek, és hogyan gondolkodjanak, csak azt, hogy be kell tartani a törvényeket, amelyeket nem akartak évenként módosítani. Hammurapi törvénykönyvét például kőoszlopba vésték. A… Tovább olvasom…

Kondor Katalin: Kastélyszemle

Kérdezheti a kedves olvasó, hogy miért is érdemes meglátogatni a magyar kastélyokat? Nos, először is azért, mert nagyon sokan nem tudják, hogy mennyi csodaszép kastélyt támasztott fel az elmúlt években a honi műemlékvédelem, és mily sok titok tárult fel előttünk a tekintetben, hogy kik és hogyan éltek ezekben az építményekben, amikor még az övék volt. Aztán azért is érdemes ezeket… Tovább olvasom…

Dr. tech. Héjjas István: Hogyan lett a környezetvédelemből klímavédelem

Egy metamorfózis története Kezdetben volt a környezetvédelem, azzal a céllal, hogy ne bocsássunk ki a környezetbe olyan anyagokat, amelyek károsítják az élővilágot és az emberi egészséget. Azután egyszer csak azt vettük észre, hogy a környezetvédelmet fokozatosan felváltja a klímavédelem, amelynek viszont az a célja, hogy akadályozzuk meg az éghajlat megváltozását, vagyis maradjon az éghajlat örökre ugyanolyan, mint most. Ez a… Tovább olvasom…