Mi magyarok igen szerencsés(?) csillagzat alatt születtünk, mert hiszen bőven kijutott nekünk a presszióból a történelmünk során! Mi aztán tudjuk mi a szomszédos, vagy az éppen nem szomszédos hatalom ránk mért akarata. Sok hazánkfia adta életét, vállalta a meghurcoltatást, hogy kifejtse a hazája iránti szabadság igényét, vagy eleve sokan kerültek elhurcolásra, vagy lettek meggyilkolva ugyanezen okból kifolyólag! A török idők másról sem szóltak, mint a két országrontó között fenn maradni.
De, ugorjunk egy nagyot és nézzük végig az akkor folyó eseményeket. A Magyar Királyság a 300 éves osztrák–magyar közös múltból nem sok jót mondhat magáénak. Évszázadokon keresztül csak mint élelmiszer „raktár” és katonák gyűjtésére használták az országot, miközben az osztrák régió gazdasági és társadalmi fejlődése töretlen volt, addig Magyarország látványosan lemaradt. Több az országban utazók leírása alapján pontos képet lehet kapni az akkori állapotokról. Rossz elhanyagolt utak, nagy szegénység a vidéki falvakban, a megtermelt gabonát és más élelmiszereket városi furfanggal fillérekért orozták el a gazdáktól és szállították Bécsbe.
Köszönet talán csak Ferenc József császár feleségének Sziszinek jár, aki nagyon sokat tett az 1848-as szabadságharc utáni kiegyezésért. Ekkor valóban egy hatalmas társadalmi robbanás történt az országban, óriási gazdasági fejlődéssel! Európában másodikként az angolok után földalatti épült Budapesten. Budapest fejlődése akkoriban szárnyalt és ami ma szépnek mondható azt akkor a kiegyezés korában építették. Az osztrák gondolkodásra jellemzően Ferenc Józsefnek az volt a legnagyobb gondja a budapesti Operaház tervezésénél, hogy az kisebb legyen a bécsi Operánál! Azonban jött az első világháború, amelyből az ország nem tudott kimaradni. Tisza István hiába ellenezte a hadba lépést azt az országgyűlés megszavazta. Kérdés, hogy mi lett volna, ha önálló szuverén lett volna Magyarország? Erre mondják a történészek, hogy a történelemben nincs HA! A nagy háborúban a magyarok erejükhöz mérten jóval túltejesítették a háborús feladatokat és több vért áldoztak még az osztrákoknál is.
A nagyhatalmak által kifundált háborúban -a gyarmati birodalmak újraosztása okán- belerángatták a kis és még-kisebb országokat. Ez -mint közismert – nekünk egy nagy nemzeti tragédiával végződött, amely trauma a mai napig kitart. Az első világháborúba a kapzsiság volt a fő vezérfonal, és még a háború be sem fejeződött már egyezményeket kötöttek a kifosztandó országokról az elrabolandó területekről!
Így aztán semmi csoda nincs abban, hogy az első világháborúban szinte beleprogramozták a második menetet, vagyis a második világháborút! A mérhetetlenül megalázott és kifosztott vesztes országok nem véletlen gondolkodtak revízióban, hiszen ezt a hatalmas igazságtalanságot senki, egyetlen polgár sem akarta elfogadni. Mi sem bizonyítja jobban, mint a franciák vereségét elismerő okmányokat Hitler ugyan abban a vasúti vagonban íratta alá, amelyben évekkel azelőtt a németek kapitulációja meg történt. Az sem véletlen, hogy ezt a vagont ez után az aktus után megsemmisítették!
Nem véletlen, hogy a megalázott Németországban egy olyan ember került a hatalomba (legitim módon), amely programjában azt ígérte, hogy mindent visszaszerez, ami régen a „német nemzeté” volt. Ebből nőtte ki magát Hitler, aki nem mások kreálmánya, mint Franciaország, Anglia és nem utolsósorban az USA-é. A bűnbak keresés a I. Világháború elvesztéséért vérengzésbe torkollott, amelyet az európai zsidóság szenvedett meg a leginkább. A nyugat politikája volt az, amely Európára szabadította a háborút! Mi magyarok nem háborúban gondolkodtunk, hiszen a szárnyaszegett ország csak a nagyhatalmak jóindulatában és egy majdani igazságérzetében bíztunk/bízhattunk. Ez részben meg is történt az első és második bécsi döntéssel. Azonban senki nem gondolta, hogy milyen hatalmas árat kell fizetni majdan ezért a magyar hazának.
A nagyhatalmak bármilyen segítségért általában súlyos árat kérnek, vagyis teljes politikai támogatást, és ez esetben még olyan belpolitikai lépéseket is ránk erőszakoltak, amelyhez semmilyen ingerenciája nem volt a vezető magyar politikai elitnek, kivéve talán egy-két jelentéktelennek mondható politikai tömörülésnek.
Ez a kierőszakolt lépés a zsidóságot megkülönböztető törvényekben öltött testet! Hogy miként vélekedett a magyarokról és Magyarországról a náci német politika azt ITT olvashatja el egy Veesenmayer jelentés formájában! Nem nehéz észrevenni a nagyhatalmi gőg minden részletét. Az is feltűnő, hogy pontosan látható az érdek/érdekek szövevénye, ahogy behálózták az országot és annak a vezetőit, amelynek a végén a megszállás és a teljes politikai befolyás, valamint a magyar vér feláldozása volt a cél. A II. világháború lezártával területileg megint a startvonalra küldték vissza az országot, vagyis egy erőszakos nagyhatalom hibájából még egy óriási hadisarcot is rámértek a nemzetre, az elhunyt több százezer katona és polgári személyen túl.
A nemzet azonban nem tanult! Megint nagy elánnal vetette karjaiba magát az új URAINAK és a komprádor réteg (egy kisebbség) lihegve szolgálta ki urait és köpte szemen a saját fajtáját. Ezzel egy újabb kálvária kezdődött, amelyet kommunizmusnak hívnak. Immáron nem a zsidók kerültek a célkeresztbe, hanem a gazdag réteg, a polgárság és a kulákság, vagyis a dolgosabb tehetősebb parasztság, amely mindig vezérei voltak a paraszti fejlődésnek, fejlesztésnek.
Ezeken túl újfajta veszélyek ütötték fel a fejüket, amelyeket újból egy nagy birodalom, -amely már szomszédos volt az országgal- mért a magyar hazára. A szovjet birodalom egy fojtogató gazdasági és pénzügyi helyzetbe kergette az országot egy hidegháború őrülettel, amelynek kirobbantója ő maga volt! Ez meghozta a másik őrületet a vas és acél országát, amelyet begyepesedett agyú kollaboránsok ötöltek ki Moszkva parancsára.
A Magyarországon példátlan méretű hadsereg, (200 ezer fő) amely ebben az időben felállításra került, megtette a gazdasági hatását és elindította azt a társadalmi eróziót, amely 1956-hoz vezetett. A moszkvai kényszer hatására megvásárolt fegyverarzenál tovább mélyítette az amúgy is rossz gazdasági helyzetet. 1956 után a társadalmi helyzet a totális megtorlás után némileg javult, de a rossz gazdasági dogmák felszámolása nélkül a lejtmenet tovább folytatódott, amely az 1990-es rendszerváltással és az új gazdák megjelenésével jár.
És itt álljunk meg egy szóra! Itt állunk egy világháború küszöbén. Vajon a pressziók most, hogyan működnek, egyáltalán van-e? Mit gondol a tisztelt Olvasó! Ne ringassuk magunkat illúzióba.
A mai Veesenmayerek ugyan csak itt vannak a hazánkban! Ugyanúgy küldik haza a jelentéseket, amelyben kellően lenéznek minket és ugyancsak azt várják el, ha csaknem követelik, hogy a nehezen megtermelt javainkat adjuk át egy általunk ismeretlen célért és feladatért. Nem lehet illúziónk, ezt az ördögi kört meg kell szakítani végre, fel kell egyenesednünk és a komprádor réteget pedig el kell küldeni a ….csudába! Most majdnem mást írtam ide, de még időben kapcsoltam!
A szerző újságíró