Kertünkben van egy vadrózsabokor. Tövises ágainak sűrűjét csak koratavasszal lehet megzabolázni, metszőollóval védőkesztyűben. Akaratos, bizalmatlan nehéz közelébe férkőzni. Égő piros virágait viszont kétszer is kibontja évente – hagyva, hogy késő őszig gyönyörködhessünk benne.
Már egy ideje figyelem, hogyan él különös szimbiózisban a tövében kinőtt görög liliommal. Ismeritek ezt a virágot? Hosszú sűrű, hegyes levelekkel borított szár tetején nőnek ki csodálatos bársonyos, narancssárga kelyhei. Az is meglehet, hogy nem ez az igazi neve, nem ellenőriztem egyetlen növényhatározóban sem! Valahogy, biztos menedéket talált virághagymája a rózsabokor aljában.
A hosszú téli pihenő után tavasszal megkezdi életét, növekedni kezd. Szárba szökkenése nem egyszerű feladat, át kell törnie a vadrózsa kusza, szúrós ágai közötti fényszegény, alsó réteget. FÉNYRE vágyik. Keresi a fényt. Fejlődésének egyetlen célja most a növekedés, szomjasan issza a föld nedvességét. Szárnövekedése olyan gyors, hogy – képzeljétek el – magassága lassan meghaladja a bokor magasságát! Egyszer csak eléri a fényt. Egy kicsit megpihen, de várja a többi feladat. Duzzadt bimbókat nevel. Egy szép napon üdvözli az éltető NAPOT és kibontja, megmutatja addigi küzdelmes életének gyönyörű virágait. Lassan, nem egyszerre, mert érzi ez létének koronája, ékessége, büszkesége. Ilyenkor lassítani igyekszik az idő múlását. Naplemente után a szirmok összegyűrődve bezárulnak, hogy a felkelő nap fényében újra pompázzanak.
Beteljesítette feladatát. A természet körforgásában energiái megpihennek, erőt tartalékolva, hogy megújulását évről-évre megismételhesse. Késő őszig láthatod virágtalan egyenes szárát, majd leveleit sárgán, fonnyadtan elveszti, készül hosszú téli álmára.
Bizonyára azt mondod, milyen bizarr látvány egy rózsabokorból kinövő liliom, de miért bontanánk meg egységüket, ha ez őket nem zavarja. A tüskék, az akadályok leküzdése erőssé és ellenállóvá teszik, – képessé válik arra, hogy a maga útját járja. A saját útját! Szükség van próbatételekre.
A természet, – ha figyelsz rá, – mindig útbaigazít!
A csodálatos magyar nyelvnek köszönhetően, egy másik, önakarattal magunk mögé kényszerített világot nyitott újra Barna Beatrix.
Köszönet érte.
Kedves Petráss László!
Úgy gondolom, finom érzékenységgel nem is lehet oly nehéz bepillantani ebbe a világba.
Köszönöm, hogy megtette!