Legutóbbi két írásom gondolatmenetét most nem folytatom, egy jelenlegi magyar belpolitikai kérdésre szeretnék kitérni, melynek viszont az európai politikára is vetülete van. A két új NATO-tagjelőlt országból Finnország felvétele aránylagegyszerűen megtörtént, a svédekkel bajuk volt a törököknek és nekünk, magyaroknak is. A törökök ratifikálták a svéd belépést, nem ingyen tették, kaptak szép „fájdalomdíjat”. A svéd belépés magyar részről történő jóváhagyása még várat magára, miért? A dolog egyszerűnek tűnik, de mégsem az.
Eltekintek most attól, hogy a NATO-ról, mint védelemi katonai szövetségről véleményt mondjak, tettem már többször, és azt állítottam, hogy a szervezet semmi más, mint elsősorban pénzügy! A kapitalista világ pénzforgalmának igenis szüksége van minden olyan »szervezetre«, melynek kiadásai milliárdokra rúgnak. Azt, hogy a NATO, mint katonai szövetség teljesen felesleges, már sokan állították, és tényekkel bizonyították, de ezt is ugorjuk át, nézzük mi van most. Svédországot, valószínű, hogy a szövetség 32. tagjaként felveszik a NATO-ba, de erre még egy icipicit várni kell.
A vita hátterében még mindig az a teljesen hibás nézet áll, hogy Nyugat-Európa minden tekintetben magasabb színvonalú, mint az ’elmaradott’ keleti blokk. Nos, ha csak a visegrádi négyeket nézzük, ezek a nemzetek már nagyon régen, a római, keresztény gyökerű Európához tartoztak, és hasonlóan a nyugati nemzetekhez, végigmentek Európa viszontagságos történetének összes fázisán. Ezek a közép- és kelet-európai népek kulturális hagyományokban egy szikrányit nem maradnak le a Nyugattól.
Semmi bajom nem volt soha a svédekkel, és általában a svéd–magyar viszony aránylag mindig jó volt. Fantasztikusan sikeres szociális rendszerüket mindenki szerette volna lemásolni, nem sikerült, így maradt az irigykedés. Ami még irigylésre méltó náluk, az a racionális dohányzás elleni harc. Az erőltetett jóindulat a menekült témában, és a korlátlan befogadó szándék viszont ’beadott’ nekik, most nagy bajban vannak.
A NATO-tagságra valójában nem volna szükségük, de ha mindenáron akarják, akkor szálljanak le a lóról, mire való ez a már-már ’tiszteletlen gőg’? Brüsszel harcol a magyarok ellen, de miért csatlakozik ehhez a svéd politika? Ha bírálnak, sőt indokolatlanul támadnak minket, amint ez a közel múltban történt, akkor miért várják el tőlünk, hogy mi engedelmes jó kisfiúk legyünk, és parancsszóra teljesítsünk minden kérésüket?
Orbán miniszterelnök Budapestre invitálta svéd kollegáját, hogy beszéljék meg barátilag a problémákat. A svéd külügyminiszter, ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy: gyakorlatilag nincs miről tárgyalni Magyarországgal, de – tette hozzá – még gondolkoznak rajta. A napokban végre találkozott a két kormányfő, sok részletet nem tudunk, de Orbán Viktor meghívására Ulf Krissterson állítólag szívesen jönne Budapestre, de csak ha megtörtént a NATO-ratifikáció.
Szóval szerintem ennyi elég, ha tőlem függne, én júliusban tárgyalnék ismét a témáról, addig talán leadnának ebből a gőgös felsőbbrendűségi komplexusból, ami önmagában is buta magatartás, de diplomáciai kapcsolatokban szerencsétlen és veszélyes is lehet.
Novák Katalin, mint államfő, és Orbán Viktor, a kormány feje, rábólintottak: igen, a svédek beléphetnek a NATO-ba. A döntés viszont nem rajtuk múlik, kizárólag a FIDESZ-frakció tagjain múlik a parlamenti döntés.
Utálom a gőgöt, a rátartiságot. No, de mi hol vagyunk hozzájuk képest – mit ugrálnak ezek az ázsiai jöttmentek – gondolják rólunk. Hát akkor legyen nekik igazuk, legyünk buták, rosszak és maradiak, ne siessük el a parlamenti döntéseket… majd ha kitavaszodik.
Ulf Krisstensonnak pedig azt ajánlom, nézze meg videóról Mága Zoltán újévi koncertjét, aztán majd még beszélgetünk!
De Budapesten!
2024. február 8.
Tisztelt Hollai Hehs Ottó!
Vajon elitélendő-e, vagy minősíthető-e – főleg nyugati szemmel -, a többnyire magunk által megfogalmazott -, magyar virtus?
Bár ez a kifejezés a magyar nyelv sajátosságai miatt nehezen fordítható le más nyelvekre, sőt, talán maga az érzés sem érthető, amit szavakba öntünk.
Annak ellenére, hogy talán Svédország sem gondolja komolyan a NATO tagságot, ekként a magyar virtust ismerve, velünk hajtatja végre a tervét, a mi „virtusunk” sokszor a saját történelmünk ismerete hiányában is a bennünk élő történelem, mondhatnám: genetikai tisztasága.
Ennek ellenére nem vitatom el más nemzetek gyermekeinek identitásérzését, az egyén koronként változó, de soha vissza nem tekintő individualizmusát. Annak ellenére, hogy korunk filozófusai – kevés kivétellel -, egy vágányon járnak.
Ezért is tartom fontosnak és ad indokolatlan optimizmusra okot, az Ön látásmódjának közkincse, – köszönve a Toll és Igazság mindenki számára elérhető oldalnak -, mert reményeim szerint sokan azonosulnak vele. Bár lenne iskolánk, ahol a lelkiismereti és erkölcsi iránymutatók várai nem homokra épülnek.
Baráti üdvözlettel: Petráss László