A zseniális olasz gondolkodó, Umberto Eco 1989-ben írt egy új középkor megjelenéséről. Szerinte: „Az utóbbi évek történései sokban hasonlítanak középkori eseményekhez, bizonyos régi tendenciák állandóan ismétlődnek.” Korábban már írtam erről, most hozzátenném: ami most zajlik, rosszabb, mint a középkor. Ha normálisan gondolkodnánk, nem lenne jelenünk fő foglalatossága, hogy szisztematikusan háborúkat tervezzünk embertársaink elpusztítására. Úgy látszik, mindegy, hogy milyen korban élünk, az emberiség javíthatatlan, gyilkolja embertársát, és ami nem tetszik, azt egyszerűen elpusztítja.
Ellentmondásos, hogy az átlag polgár, de politikusaink is a békéről szónokolnak, és társadalmi mozgalmak tucatjai támogatják a gyilkolás mentesség új társadalmi paradigmáját, világszemléletét, amely szigorúan elítéli az emberölést, az ezzel való fenyegetést, kimondottan háborúellenes, és követeli a békét. Az államok feletti világszervezet, az ENSZ, már közel 80 éve létezik, és elsődleges célja a nemzetközi együttműködés előmozdítása, a világbéke fenntartása. Óriási összegek mennek úgynevezett békefenntartó missziókra, de semmi pozitív eredményt nem látunk.
A béke paradigmával ellentétben, amit ma látunk az a rendszeresített háborúzás, a gyűlölködés növekszik az embercsoportok között, szóval ennek már semmi köze az élethez, amit gyermekeinknek születésük pillanatában elképelünk és remélünk. II. János Pál fogalmazása szerint ez a halál kultúrája, ahol folyamatos rendszerességgel támadják az életet, az élethez való jogot.
A szörnyű II. világháború után, az aránylag csendes, mesterségesen kialakított hidegháborús hangulatban és utána Európa népei remélték, hogy végre hosszan tartó béke következik, és egy új, békés Európát építhetünk. Nem így történt. Számunkra láthatatlan, ismeretlen erők másképpen képzelik a világ irányítását, bár jó szándékú, nagy tudású gondolkodók ismételten megírták, és megírják, hogyan kellene normálisan élni, mégis mindig minden másképpen történik.
Szomorú jelenünk tragikus fejezete a múlt év februárjában kezdődött orosz–ukrán háború. Töméntelen pénz, anyagi veszteség, és mindkét oldalon rengeteg ártatlan fiatal, akiket kirángattak mindennapjaikból, elküldték, hogy valamiért –amit senki soha nem fog tudni nekik megmagyarázni –, öljék meg a másikat, a testvér nép hasonló korú katonáját. Az egész világ, de elsősorban mi európaiak már 19 hónapja figyeljük a szomszédságunkban zajló szörnyű eseményeket, és reménykedünk, hogy végre megoldás születik, és béke lesz Ukrajnában. És akkor jön a hír, az elképesztő hír, hogy Izraelbe, a fiatal zsidó államba fegyveres terroristák törtek be, és a civil lakosságot megtámadva, válogatás nélkül öltek felnőtt férfit, asszonyt és csecsemőt. Az első napok szörnyűek voltak, aztán –úgy vettem észre – mintha semmi sem történt volna, az élet ment tovább, a bajor focisták idegenben is győztek, München utcáin nevetgélő fiatalok, Pesten a Vígszínházban Molnár Ferenc Üvegcipő című vígjátéka megy. Szóval nálunk minden a régi, semmi nem változott. Ezt megszokhattam volna. Ha nem a saját házad ég, nem törődsz semmivel, bár naponta hallod a szörnyű híreket, éled gondtalanul eddigi életedet.
Hívtam Izraelt, Tel-Aviv nem válaszol, de egy vidéki öregek otthonából Lia, a gyerekkori barátnő jelentkezik. „Ottókám élünk, mi messze vagyunk Gázától, de egész nap szólnak a szirénák, mindenki szalad egy zárt folyósóra, ott állítólag biztonságban lehetünk. Én kétszer mentem, aztán meguntam, mindjárt kilencven leszek, mit akarok még, szaladgáljak?“ Lehangoló beszélgetés.
Közben eltelt egy hónap. November 9. érdekes, meghatározó dátum a német történelemben, az úgynevezett sorsnap. 1848. november 9-én kivégezték Róbert Blum baloldali képviselőt, az 1848-as németországi forradalom hiábavalóságának szimbólumát. Aztán 1918-ban ezen a napon, lemond II. Vilmos császár, és kikiáltják a weimari köztársaságot. Eltelik öt év, 1923 nov. 9. a sikertelen müncheni sörpuccs, Hitler megjelenik a színen, de 15 év után, 1938. november 9-én a Führer már vezeti a németeket, és elrendeli zsidó intézmények, zsinagógák és temetők megsemmisítését. A kristályéjszaka a német történelem egyik legszégyenteljesebb, legszomorúbb napja. Végül egy örömnap: 1989. november 9-én omlott le a berlini fal, következett a németek egyesülése.
Közben Európában minden megváltozott, nem találok szavakat az egészre. Hasonlóan a harmincas, negyvenes évekhez, ma sem biztató, ha zsidónak születtél. Érthetetlen, és ijesztő, hogy az Unió nagy városaiban ma ezrek tüntetnek Izrael és a zsidóság ellen. Ordítozó csőcselék, de veszélyesek, nem tudni, mire képesek. Ennyire ismétlődne a történelem, a piszkos, gyilkos történelem? Hát soha nem lesz már vége?!
Életem folyamán sokszor találkoztam az antiszemitizmussal, sokat töprengtem, sok mindent megértettem, de még sok a megválaszolandó kérdés,
A zsidó nép, Isten választott népe! … akiket mindenki gyűlöl….
Ha a Bibliát vesszük alapul, akkor Isten a zsidóságot válaszotta ki a többi nép kozül, ugyanis ők kapták Isten törvényét, hogy megismertessék a világgal stb. Persze a keresztény tanítás szerint Isten eleve elrendelte, hogy az emberek a Fia képéhez hasonuljanak, szóval itt már a Jézust követő keresztények kerülnek előtérbe. A Biblia ma már nem kiinduló pont, a világ, ahogy látjuk, elfordult Istentől, az is valószínű, hogy nem Isten választott népet magának, hanem az emberek válatsztottak istent a saját izlésük szerint.
Tény, hogy a zsidóság története az emberíség történelmébe helyezve nagyon régi, roppant bonyolult és szomorú. Bizonyított, hogy más genetikai rokonságú népekkel együtt a zsidók is az úgynevezett Levante térség teületéről származnak, ez ma szükebb értelemben megfelel a Közel-Kelet azon részének, ahol a mai Sziria, Libanon Izrael, Palesztina és Jordánia fekszik. Ezt azért érdemes kihangsúlyozni, mert sokan megkérdőjelezik a zsidók azon jogát, vagy elképzelését, hogy visszatérjenek az ősi földre. De miért is kellett Izraelt ilyen hosszú idő után kvázi újraalapítani. A válasz egyszerű: a zsidók sehol sem tudtak nyugodtságban élni, a kezdetektől üldözték őket. Sok népnek voltak letelepedési préblémái az évezredek folyamán, sok nép el is tűnt a történelem viharában, a zsidók, az üldöztetésük ellnére, még mindig itt vannak, és fontos szerepet töltenek be a mi nyugati kultúránk alakításában.
A mai szörnyű háborús helyzet, amit az októberi Hamász-terrortámadás kényszerített ki, veszélyes erőszakhullámot indíthatna el a térségben, amely nemcsak Izraelt, és az arab világot, hanem a világbékét is fenyegeti. Mindenki elismeri, hogy a palesztinok szörnyű kiszolgátatott helyzetén vátoztatni kell, nagy szegénységben élnek, de joguk van az önendelkezéshez, és ezt a nemzetközi közösség már régen rendezhette volna. Izraelnek viszont, ha megtámadják, joga van az önvédelemhez. Az, ami október 7-én történt, több mint háborús támadás, az egy aljas tömeggyílkosság, amit a zsidók – bármit is mond később a világ – könyörtelenűl megbosszulnak.
A szörnyű hírek szinte óránként érkeznek hozzánk, közeledik a karácsony, de én felteszem a kérdést, miért? Miért ez a gyülölködés a zsidók ellen, és miért újul fel nálunk, Európában is, a már évszázadok óta dühös, de végtelenül buta és gonosz antiszemitizmus. Tudom, a témáról könyvtárnyi anyagot írtak pró és kontra, de a lényeg semmit nem változott.
Európa egésze, és az Egyesült Államok zsidó-keresztény történelmi múlttal rendelkezik, és ez nem lehet vita tárgya. Ha vallásilag nézzük, a judaizmus az első egyistenhitű vallás az ókori világban, és törvényei a későbbi kereszténységnek és az iszlámnak is alapul szolgáltak. Lásd: ábrahámita vallások.
Az ókori üldöztetésk után a római birodalomból is menekültek a zsidók, és részben Ázsiában, többen Európában kerestek menedéket, ahol asszimilálódtak, de nagy részük megőrizte régi vallását. A zsidó diaszpóra története egy hosszú és szomorú része Európa történelmének, nem ártana ezt részletesbben is tanítani, talán jobban megértenénk a cionista törekvéseket. A cionista mozgalom célja a kezdetektől nem volt más, mint a diaszpóra zsidóságának a régi zsidó állam helyén ismét egy biztonságos hazát bizosítani. Az ok kétségtelenűl a sorozatos üldöztetés, a progromok, a zsidók elleni szervezett atrocitások voltak. A nácik véres holokausztja után már senki nem merte a cionista törekvéseket megkérdőjelezni. A cioniznus egyik legsikeresebb hirdetője a budapesti születésű Herzl Tivadar volt, aki 1895-ben fogalmazta meg a Zsidó állam (Judenstaat) című művét, a mozgalom ideológai alapját. Az első cionsta kongresszust 1897-ben Svájcban tartották. Megjegyzendő, hogy a cionista elvekkel nem minden zsidó szimpatizált, de voltak erős támogatói, így a Rotschild család is, és ha ez a család valakit, vagy valamit „favorizált”, általában sikerre lehetett számítani. Herzl Tivadar és sok-sok zsidó álma végül könyve megjelenése után 50 évvel valósulhatott meg, 1948 óta létezik Izrael állam…..
A mai helyzetet nézve kényes, nehéz kérdések kerülhetnek napirendre.
1. Volt-e létjogosóltsága Izrael állam megalapításának?
A választ a tények alapján kereshetjük. A diaszpóra zsidósága ma nyugodtabban élhet, mint azelőtt, nagyobb a biztonságérzete, van egy támpont, ahova menekülhet, ha bajt érez. A zsidóság tudja, hogy végre van egy hazája.Hogy ezt mennyire vették komolyan, pl. a holokauszt túlélői vagy leszármozattaik, a számok igazolják: az alapitás éve után, 1948 és 1958 között a lakosság 800 ezerről 2 millóra emelkedett, 1980-ra már közel 4 millió volt a számuk, és ma Izrael lakossága közel 10 millió, ebből több mint 7 millió zsidó vallású.
2. Mennyire biztos ma Izrael léte, jövője?
Kezdettől világos volt, hogy Izrael népe ellenséges népek gyürűjében él, tehát állandó harckészültséget, azonnal mozgósítható hadsereget kell biztosítson. Ma közel kétszázezer magas képzettségű, erős hazaszeretet motíválta katona áll állandóan fegyverben (köztük nők is). Hadiiparuk egyike a legfejlettebbnek a világon. Részleteket nem ismerünk, de valószínű, hogy az ország nukleáris triásszal is rendelkezik. (Háromágú katonai erőstruktúra.) Az erős önvédelmi lehetőségek mellett az Egyesült Államok minden válságos helyzetben kiáll Izrael mellett.
3. Elképzelhető egy arab–izraeli egymás mellett élés?
Igen, elképzelhető, de a jelen helyzetben ez csak egy kényszerhelyzet. Mindkét oldal lényegesen meg kell változtassa a másikról alkotott ellenséges világképét. A vallási ellentéteket ki kell kapcsolni, mindenki éljen a saját hite szerint, de a politikai és gazdasági együttműkédésre ez ne legyen befolyással. Izrael közvetlen szomszédai hosszú távon gazdasági és társadalmi hasznot élvezhetnének a zsidóság közelségének köszönhetően.
4. Miért nem lehet nekünk, keresztényeknek közömbös a zsidóság sorsa?
Ha elfogadjuk a teológiai tanítást és ezen felül azt is, hogy Jézus egy történeti személy, akkor nem tagadhatjuk, hogy a kereszténység alapgondolatai zsidónak született személytől származnak. Valószínű, hogy Jézus valójában meg szerette volna reformálni a zsidó vallást, és csak kereszthalála indította el az új vallást. Ha kilépünk a szekularizált világba, számszerű tények bizonyítják, hogy a nyugati kultúra milyen nagy mértékben lett gazdagabb a zsidóság jenlelétével. Régóta és sokan keresik a választ, mi a zsidóság sikerének a titka. A sokrétű teória közül egyben mindenki egyetért, miszerint a zsidó vallás tanulásközpontú. Talán a fölény, hogy a zsidók a befogadó népnél a legtöbb esetben többre vitték, az egyik fő oka az antiszemitizmusnak. Lássunk számokat. Az alig 15–16 milliós zsidóság eddig 170 Nobel-díjast adott a világnak. De elképzelhető a nyugati politika Noam Chomsky, Heny Kissinger nélkűl, vagy a tudomány Einstein, Frued, Teller Ede, Nuemann János nélkül? Mindenütt ott voltak, ott vannak, ezt mi magyarok tudjuk a legjobban, akik a németek után a leggyalázatosabban elbántunk velük.
Bárhogyan filozófálunk, a kereszténység és az antiszemitizmus ellentétben állnak egymással, és most, hogy a zsidó államot megtámadták, és az arab világ nem ismeri el Izrael létjogsúltságát, el kell döntenünk, melyik oldalon állunk.
5. Félhetünk-e egy vallásháborútól, vagy a civilizációk összecsapásától?
Erre a kérdésre a rövid és határozott válasz, hogy igen, jogunk van félni, mert ez a háború már régen elkezdődött.
A keresztények üldüzése Afrikában, Ázsiában, de a világ többi részén is, a XXI. század elején ijesztő arányban megnőtt, ezt számos tanulmány, könyv igazolja, pontos statisztikával. Európában még nem beszélhetünk a kereszténység üldözéséről, csak nagymértékű keresztényellenességről. A problémát nem vesszük elég komolyan, igaz, Európában az iszlám térhódítása feleslegessé is teszi a kereszényüldüzést, hiszen az eddig keresztény Európában az őshonos lakosság rövid időn belül kisebbségbe kerül. S. P. Huntington 27 évvel ezelőtt a civilizációk összecsapásáról ír, és ez ma igazoltnak látszik. A keleti ortodox civilizáció és a nyugati euroatlanti kultúra törésvonala éppen Ukrajna, ott már zajlik háború. Az iszlám pedig Izraelnél ütközik a még erős zsidó-keresztény civilizációval. Mindegy, hogy vallásháborúról, vagy civilizációk háborújáról beszélünk. Benne vagyunk!
Huntington analizál, de megoldást is keres. Erről majd bővebben.
Forrás: Nyugati Jelen