A háborúra való felkészülés kézzel fogható jelei
Egy új hidegháború tanúi vagyunk, amely nem napjainkban, nem csak az orosz-ukrán háború miatt telepedett rá kontinensünkre. Körvonalai már több évvel ezelőtt elkezdődött politikai, gazdasági, diplomáciai és stratégiai téren. A diplomácia eszközei, vagyis a „vörös telefonok” helyett „vörös vonalak” borzolják a kedélyeket. Donald Tusk állítólagos hírszerzési információkra hivatkozva 2026. szeptember 17.-én arról tájékoztatta a parlamentet, hogy „Vlagyimir Putyin véletlennek álcázott drón- és rakétacsapásokat tervez a NATO keleti tagállamai ellen”.
Egy nappal később Emmanuel Macron az elnökjelöltek és a pártok, valamint a titkosszolgálatok vezetői társaságában „a Franciaországra nehezedő orosz hibrid fenyegetés fokozódásáról” beszélt. Majd három nap múlva a cseh, a svéd és a lett hírszerzés vezetői, a Guardianban arra figyelmeztettek, hogy „igen nagy a valószínűsége NATO-tagállamok elleni orosz dróntámadásnak vagy hamis zászlós akciónak, sőt, akár egy kis területre korlátozódó behatolásnak is, méghozzá nem éveken, hanem hónapokon belül”. S hogy az Európai Unió sem maradjon le a nagyotmondásban, az Európai Unió katonai védelmi szövetséggé alakításáról nyilatkoznak, az Európai Néppárt elnöke, Manfréd Weber pedig európai zászló alatt szolgáló csapatokat küldene Ukrajnába. Egy holland képviselő is versenybe szállt a nagyotmondásban, és Oroszország elleni háborúra buzdított. Lengyelország és Észtország bejelentette, hogy készek atomfegyvert befogadni országaikba! Mindezek a háborús pszichózis és eszkaláció eklatáns megnyilvánulása. Teszik ezt annak ellenére, hogy nem orosz csapatokat vontak előre nyugat felé, hanem éppen fordítva! Mindez a NATO országok intenzív fegyverkezési kiadásainak állampolgárok általi elfogadtatását célozza. Minden idők legintenzívebb fegyverkezési hajszának vagyunk tanúi és részesei.
Az intenzív haderőfejlesztést végrehajtó Lengyelország a saját haderejével és a területén állomásozó nemzetközi csapatokkal a NATO keleti szárnyának egyik legerősebb katonai erejét képezi. Védelmi költségvetése közelíti a GDP 4,7–5%-át (mintegy 53-60 milliárd dollárt), ami európai NATO-tagállamok között GDP-arányosan a legmagasabb arány. Fegyveres Erőinek (Wojsko Polskie) létszámát folyamatosan növeli. A 300 ezer fős aktív állomány elérésével Európa egyik legnagyobb szárazföldi hadseregévé kívánja felduzzasztani. Haditechnikai korszerűsítést hajt végre: amerikai Abrams harckocsik, F-35-ös vadászgépek, a szárazföldi erők közvetlen légitámogatására szolgáló AH-64E Apache harci helikopterek, a többrétegű légvédelmi ernyőhöz Patriot légvédelmi rakétaütegek, HIMARS rakétatüzérség, valamint dél-koreai K2 Black Panther tankok és K9 Thunder önjáró lövegek beszerzését tervezi.
Lengyelországban állomásozó külföldi szövetséges erők gerincét – a NATO többnemzetiségű harccsoportjával és egyéb műszaki alakulatokkal együtt – az Egyesült Államok mintegy 6 500-7 000 (az elmúlt években a 10 000-et is elérő) katonája képezi rotációs jelleggel. Varsó és Washington között tárgyalások folynak egy új, állandó, „Fort Trump” néven is emlegetett 10 000 főt befogadó 2029-ig megépülő amerikai katonai bázis létrehozásáról az amerikai hadsereg V. hadtest előretolt parancsnokságának otthont adó Poznanban (Camp Kosciuszko), vagy Powidzben. Így a rotációs erők mellett 4 000-5 000 katona állandó jelleggel települhet a bázisra, amellyel az amerikai csapatok létszáma elérné a 15 000 főt. Lengyelország ad otthont Bemowo Piskie központtal a négy eredeti balti-lengyelországi eFP (NATO megerősített Előretolt Jelenlét) harccsoport egyikének is, az Egyesült Államok vezetése mellett. A harccsoportban Nagy-Britannia, Románia és Horvátország is részt vesz.
A lengyel Keleti Pajzs (East Shield) határvédelmi infrastruktúra és határvédelem az orosz és fehérorosz határ mentén történő kiépítésében és megerősítésében amerikai, brit és francia katonai mérnökcsapatok is részt vesznek. A lengyelországi Elblągban működik az Északkeleti Többnemzetiségű Hadosztály (Multinational Division North East), míg Szczecinben található az Északkeleti Többnemzetiségű Hadtest (Multinational Corps North East) főközpontja, amely a teljes balti és lengyelországi NATO-erők koordinációját végzi.
A balti országokban (Észtországban, Lettországban és Litvániában) a NATO megerősített Előretolt Jelenléte (eFP) keretében, valamint kétoldalú megállapodások alapján a szövetséges országok csapatai állomásoznak. Észtországban (Tapa központtal) a nemzetközi egység vezető nemzeteként az Egyesült Királyság, valamint Franciaország és Izland csapatokat, az amerikai hadsereg tüzérségi és páncélos egységeket állomásoztat rotációs jelleggel. Lettország (Adazi központtal) a nemzetközi egység vezető nemzete Kanada, a jelenlétét dandár szintűvé (NATO Multinational Brigade Latvia) bővíti. Kanada mellett Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Montenegró, Észak-Macedónia, Albánia és Izland csapatai állomásoznak, és az Egyesült Államok is katonai jelenléttel támogatja a balti ország védelmét.
Litvánia (Rukla központtal) települt külföldi nemzetközi csapatok (egység) vezető nemzete Németország, amely egy teljes, állandó német harckocsizó dandárt (Panzerbrigade 45) is telepít az országba. A német csapatok mellett holland, belga, norvég, cseh, francia, horvát és luxemburgi csapatok állomásoznak, míg az Egyesült Államok állandó jelleggel rotál ide nehézpáncélos és tüzérségi kontingenseket (pl. Pabrade térségébe). A szárazföldi csapatok mellett a NATO tagállamai (Lengyelország, Magyarország is) rotációs alapon, vadászgépekkel látják el rendszeresen a Balti Légtérrendészeti Missziót (Baltic Air Policing) a litvániai Šiauliai és az észtországi Ämari légibázisokról.
A mindennapok eseményei is a III. világháború eljövetelét vizionálják.
Az állampolgárok érzékenyítését (is) szolgáló háborús pszichózis lett úrrá néhány nyugati országban. A kollektív Nyugat elhallgatja, hogy Oroszország sem az EU-t, sem a NATO-t nem támadta meg, és a háborút nem izolálta, hanem nemzetköziesítette.
Oroszország, mint a világra és Magyarországra veszélyt jelentő vízióra épülő háborús pszichózis; orosz fajgyűlölet, amely szerint „a jó orosz a halott orosz”, orosz sportolók olimpiáról és világversenyekről való kizárása, amely még a hitleri Németországban az 1936-os olimpián sem történt meg; helyi háborúk és fegyveres konfliktusok; felfokozott fegyverkezési verseny, a fegyveres erők rohamos ütemben történő fejlesztése; az ukrán háború pénzügyi és katonai támogatása a remélt gazdasági előnyök megszerzése érdekében; NATO katonák „nem hivatalos” beavatkozása a fegyveres konfliktusokba és az ukrán háborúba; atomfegyverek alkalmazásával való fenyegetés, atomfegyverek telepítése és korszerűsítése; a nemzetközi szerződések felrúgása; a diplomáciai és kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatok befagyasztása; hadiköltségvetés drasztikus növelése; az ipari termelés átállítása hadigazdaságra; szociális megszorítások; a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának és egyes ellenzéki pártok működésének a korlátozása; a lakosság hamarosan bekövetkező háborúra való felkészítése; a sorkötelezettség visszaállítása, vagy bevezetése és egyes országokban a besorozások megkezdése a háborúra való felkészülés közvetlen előjeleiként értékelhető. Az egyértelműen látszik, hogy a NATO országok készülnek egy általuk vizionált Oroszország elleni háborúra! Az EU vezetése „bele állt” az Oroszország elleni háborúba, és sajnos nem képes az amerikai politikai változások figyelembevételével Oroszország irányában megvalósított saját elhibázott politikájának felülvizsgálatára.
Washington már nem kockáztat egy világháborút Oroszországgal, de az európai fősodor továbbra is provokálja Oroszországot. Vajon milyen esélyei lennének az USA nélküli Európának egy Oroszországgal vívott háború megnyerésére, amikor három év alatt az USA részvételével és mintegy 40 ország támogatásával csak a vereségre volt elegendő?
A NATO-Orosz összecsapás lehetséges forgatókönyve
A NATO és Oroszország közvetlen fegyveres összecsapását eddig sikerült elkerülni. A konfliktus globális logisztikai, pénzügyi, információs és drón háborúvá bővült, ahol a felek mögött globális tömbök sorakoznak fel. Az Európai Néppárt elnökének nyilatkozata az európai zászló alatt szolgáló csapatok Ukrajnába küldéséről, Nagy-Britannia, illetve egy holland képviselő Oroszország elleni háborúra való felhívásáról, valamint az Európai Unió katonai védelmi szövetséggé alakításáról szóló háborús pszichózis az eszkaláció eklatáns megnyilvánulásai. Az EU és a Nyugat, így Magyarország külpolitikai stratégiájában is Oroszországot tekintik a fő veszélyforrásként, és Európa lerohanásával riogatnak annak ellenére, hogy az orosz elnök és meghatározó orosz politikusok számtalanszor nyomatékosan kijelentették: Oroszországnak ilyen szándéka nincs!
Ezt jól tudják a valóságtól elrugaszkodott európai politikusok is, de a fegyverkezés szükségességét meg kell magyarázni az állampolgároknak. A békekötés lehetősége pedig kétséges annak fényében, hogy Oroszország kitart eredeti céljainak elérésében, nevezetesen abban, hogy Ukrajnának ki kell vonnia csapatait a béketárgyalások megkezdéséhez. Oroszország csak akkor állítja le offenzíváját, ha Ukrajna teljes mértékben kivonja csapatait keletről és délről, és feladja NATO-tagságra irányuló kérelmét. (Putyin 2024.06.14). Ezzel szemben Kijev bármilyen békemegállapodás részeként Oroszország teljes kivonulását kérte nemzetközileg elismert területéről, beleértve az annektált Krím-félszigetet is, és az oroszok visszavonulását a 2014 előtti határokra, amit viszont az orosz fél kategorikusan elutasít. A háború folytatódik!
A NATO vezetői és a háború folytatásában érdekelt Nyugat folyamatosan azt hangoztatják, hogy „Ukrajna nem veszíthet, Oroszország nem győzhet”! Ezért mindent megtesznek Ukrajna háborúban tartásáért, ami egyben a hadiipari fellendülést és a csőd felé közeledő nemzetgazdaságok megsegítését is célozza. A Nyugat, a NATO is jól tudja, sőt az egyesült államok elnöke és nem egy biztonságpolitikai szakértő is megerősítették, hogy Ukrajna ebből a háborúból nem jöhet ki győztesen. Felvetődik a kérdés: mikor győzhet Ukrajna? A válasz egyszerű: ha a NATO közvetlen katonai segítséget nyújt neki. Ez esetben a NATO Oroszországgal találná magát szembe. Oroszország azért sem szándékozik megtámadni a NATO-t, mert az erősviszonyokkal tisztában van. A NATO ellen hagyományos fegyverekkel vívott háborúban minden bizonnyal alul maradna. Ez objektív tény! Ezt minden stratéga elismeri. AZ EU és a NATO, miközben úgy tartja, hogy Oroszország nem képes legyőzni Ukrajnát, ismeri a NATO-orosz katonai erőviszonyokat és azt is, hogy mire volt képes az orosz fegyveres erő négy és fél év alatt, hamisan az orosz veszéllyel fenyegeti Európa népeit. Egy NATO–Oroszország hagyományos fegyverekkel történő összecsapása esetén bármelyik vesztésre álló fél, utolsó mentsvárként be fogja vetni atomfegyvereinek teljes arzenálját. Ezért a NATO–Oroszország, de a gazdaságilag és katonailag legyengült Európa-Oroszország közötti hagyományos fegyverekkel megvívandó háború egyértelműen termonukleáris világháborúvá fejlődne, amelybe több NATO-szövetséges ország is bekapcsolódhatna, amely a világ pusztulását eredményezné.
Nem lesznek háborús bűnösök, csak „halálhörgés és siralom…” Ezért az ukrán-orosz háború jelentheti a legnagyobb kockázatot a III. világháború kitörésében. Oroszország ezt egyértelműen kimondta. Jakov Kedmi katonai szakértő legfrissebb elemzésében 2026. augusztus 13.-án nyíltan kijelentette: „Oroszország nem szándékozik elsőként támadni Európát, de >>a lehető legkeményebben<< fog válaszolni, ha átlépik a vörös vonalait” Ha a NATO vagy egyes európai államok közvetlen konfliktusba kényszerítik Oroszországot, a konfliktus szinte azonnal taktikai, majd stratégiai nukleáris fegyverek bevetéséhez vezet. – írja a Deita.ru
Miért nem elkerülhetetlen a legrosszabb forgatókönyv?
A mai többpólusú világban a legnagyobb kockázatot a szándékolatlan eszkaláció jelenti. Egy rosszul kommunikált katonai incidens, egy félreértelmezett kiber akció vagy egy AI-vezérelt védelmi rendszer hibája olyan dominóeffektust indíthat el, amelyet a döntéshozók már nem képesek megállítani. Különös veszélyt jelent az egymás tesztelése, vagyis annak megállapítása, hogy az eszkalációban meddig mehetnek el a nyomásgyakorlásban. Mikor következik be az a határ, amikor valamelyik fél már nem csupán „vörös vonalnak” tekinti a tesztpróbát, hanem átlépi a másik fél ingerküszöbét, és netán a hagyományos fegyverek helyett egy harcászati atombomba alkalmazásával válaszolva „teszteli” a szembenálló felet. Mi lehet arra a válasz? Nehéz megjósolni!
A nemzetközi közvéleménykutatások is azt mutatják (pl.a YouGov), hogy az emberek jelentős része tart egy 5-10 éven belül kitörő globális konfliktustól, ámbár a kölcsönös elrettentés a mai napig erős féket jelent. A nagyhatalmak pontosan tudják, tudniuk kell, hogy egy termonukleáris világháborúnak nincsenek győztesei, csak „halálhörgés, siralom”. A világ végét jelentené! Ezért a diplomáciai háttércsatornák a leghevesebb feszültségek közepette is feltehetően működni fognak a totális eszkaláció megfékezése és elkerülése érdekében.
A világháború ma még megakadályozható, ha a valóságtól teljesen elrugaszkodott EU-bürokratákat, az egyre jobban jobbra tolódó és az „Istenadta nép” akaratából győztes konzervatív erők utat törnének maguknak és elküldenék a háborúpárti héjákat a történelem szemétdombjára.
A szerző: ny. repülő ezredes, ny. tanszékvezető, egyetemi docens
Views: 36
Néhány éve még az volt a nyugti mantra, hogy a határok rosszak, azok nem kellenek. Ma pont az ellenkezője. Ezek után hogy bízzon az ember ebben a nyugatban? Azt nyugaton is tudják, hogy egy NATO szerű szervezet a bizalomra épül. Ezek után kinek van még bizalma benne?