A világháborúk nem váratlanul törtek ki. Az első és a második világháború kitörését is komplex, évekig tartó nemzetközi feszültségek, fegyverkezési versenyek és diplomáciai válságok előzték meg. Közvetlen jeleiről a potenciálisan résztvevő országok háborúra történő felkészítésének jól behatárolható intézkedései árulkodnak.
Az első világháború (1914) előtt a szövetségi rendszerek polarizációja és blokkokra szakadása; a fokozódó fegyverkezési hajsza; a gyarmatrendszer válsága; a balkáni nemzetek és a nagyhatalmak (főleg Ausztria–Magyarország és Oroszország) érdekellentéteinek kiéleződése; a nacionalizmus és militarizmus mutatta, hogy hamarosan véget érnek a békeévek;
A második világháborút megelőzően (1939 előtt) a versailles-i békerendszer igazságtalanságai; a német revansizmus és a radikális politikai erők felemelkedése; a totalitárius államok nyílt területszerzése; a Népszövetség tehetetlensége; a megbékéltetési politika kudarca; az ideológiai blokkok és paktumok (Berlin–Róma–Tokió tengely, a Molotov–Ribbentrop-paktum) jelezte a nagy világégés eljövetelét.
A jelenlegi geopolitikai helyzetben a biztonságpolitikai szakértők és nemzetközi elemzők (például a Stimson Center vagy a Council on Foreign Relations) szerint számos olyan strukturális és lokális előjel azonosítható, amelyek növelik egy globális konfliktus (világháború) kialakulásának kockázatát. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek figyelmeztető jelek és kockázati tényezők, nem pedig megmásíthatatlan jóslatok.
A modern geopolitikai elemzések, a biztonságpolitikai szakértők, történészek és geopolitikai elemzők szerint a globális fegyveres konfliktusok, regionális háborúk eszkalációja és a szövetségi rendszerek polarizációja jelentik a III. világháború kitörésének legfőbb előjeleit. Az alábbi fő kategóriába sorolják a III. világháború kitörésére figyelmeztető jeleket:
1./ Regionális háborúk és fegyveres konfliktusok eszkalációja és a „frontok” globalizációja.
A legveszélyesebb előjel, amikor a regionális háborúk és katonai konfliktusok már nem elszigetelten zajlanak, hanem a logisztikai és katonai szálakon keresztül egymásba fonódnak. A helyi háborúk (mint az ukrajnai konfliktus) könnyen átterjedhetnek más térségekre is. (Nemrégiben éppen arról szóltak a hírek, hogy az ukrán fegyveres erők az Irán elleni háborúba, amikor dróntámadást intéztek iráni tankerhajó ellen).
A leginkább kézzelfogható előjelek a már meglévő és potenciálisan világméretűvé szélesedő konfliktusok:
-
Az orosz-ukrán háború: a feszültség folyamatos forrása a NATO és Oroszország között. A fegyverszállítások, a nukleáris doktrínák módosításai és a közvetlen részvétel növeli a közvetlen nagyhatalmi összeütközés kockázatát.
-
A közel-keleti krízis: Az Izrael, a gázai övezet és az Irán közötti feszültséget bármikor államközi, többfrontos regionális háborúvá alakulhatnak, amelyben a nyugati hatalmak és a keleti partnerek is belesodródhatnak.
-
Tajvan és a Dél-kínai tenger: Kína és az Egyesült Államok potenciális ütközőzónája. Egy Tajvan elleni kínai tengeri (katonai) blokád vagy invázió azonnali globális gazdasági és katonai láncreakciót indítana el.
-
Koreai félsziget: Észak-Korea nukleáris arzenáljának bővítése és a phenjani vezetés kiszámíthatatlan lépései folyamatos veszélyforrást jelentenek.
2./ Globális blokkosodás (Szövetségi rendszerek polarizációja)
Ahogy az első és második világháború előtt, úgy most is megfigyelhető a világ két nagy, egymással szembenálló tömbre szakadása.
-
Az egyik oldalon a nyugati szövetségi rendszer (NATO, EU és ázsiai szövetségeseik (Japán és Dél-Kóres) áll.
-
A másik oldalon formálódik egy autokrata tengely, ahol Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea egyre szorosabb katonai, gazdasági és technológiai együttműködést alakít ki egymással és nyílt haditechnikai, lőszer- és hírszerzési együttműködésbe kezdenek.
-
Erőforrások megosztása: Ha az egyik hadszíntéren (pl. a Közel-Keleten) zajló eszkaláció közvetlenül befolyásolja a másik hadszíntér (pl. Ukrajna) fegyverellátását vagy légvédelmi kapacitásait.
3./ Fegyverkezési verseny és a katonai költségvetések növekedése
Az első hidegháború óta nem látott mértékben növekedtek a védelmi kiadások világszerte (második hidegháború). Sok ország, így az európai államok is egyre többet költenek fegyverekre és a hadseregük fejlesztésére. Európa és Amerika is újraindította a védelmi ipari kapacitások tömeges bővítését, és a hadiipari megrendelések volumene történelmi csúcsokat dönt.
4./ A nemzetközi, így a nukleáris egyezmények felbomlása és a nukleáris retorika (atomzsarolás)
A globális háborúk előtt rendszerint a nemzetközi intézmények és szabályrendszer összeomlása figyelhető meg. Megszűnik a diplomácia visszatartó ereje. Az olyan szervezetek, mint az ENSZ és a Biztonsági Tanács, vagy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA), képtelenné válnak a konfliktusok kezelésére vagy a fegyverszünetek kikényszerítésére. Csakúgy, mint a második világháború előtt a Népszövetség, ma az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) is teljesen megbénult a nagyhatalmi vétók miatt. A nemzetközi jog nem képes megakadályozni a határok erőszakos átlépését vagy a fegyveres agressziót.
A nemzetközi egyezmények felrúgása, pl. a leszerelési szerződések felmondása vagy a korábbi atomfegyver-korlátozási megállapodások (pl. a New Start), újabb atomfegyverkezési versenyt indít el. A nukleáris elrettentés elve mellett megjelent a nukleáris fegyverek bevetésével való nyílt fenyegetőzés, ami csökkenti a pszichológiai küszöböt az atomfegyverek alkalmazása felé.
A nukleáris fegyverekkel való nyílt vagy burkolt fenyegetőzés az utóbbi években – különösen az ukrajnai háború kirobbanása óta – a nemzetközi politika mindennapos eszközévé vált. Az elrettentés hagyományos, csendes doktrínáját felváltotta a nyilvános kommunikációs nyomásgyakorlás, amelynek napjainkban több egyértelmű jele látható:
– Nukleáris doktrínák és jogi keretek megváltoztatása
A nukleáris hatalmak hivatalos dokumentumaikban csökkentik a bevethetőség küszöbét. Oroszország például kibővítette azon esetek körét, amikor atomfegyvert alkalmazhat (például ha egy nem-nukleáris állam egy nukleáris állam támogatásával támadja meg az országot). Emellett a fegyverzetkorlátozási egyezmények, mint például az amerikai-orosz New START szerződés feletti egyeztetések gyakorlatilag zátonyra futottak.
-
„Kettős rendeltetésű” fegyverek demonstratív bevetése és tesztelése
A fenyegetés legnyilvánvalóbb fizikai jele az olyan rakéták harci alkalmazása vagy tesztelése, amelyek hagyományos és nukleáris robbanófej hordozására is alkalmasak. Az orosz Oreshnik hiperszonikus ballisztikus rakétarendszer ukrajnai bevetéseit (például a Lviv elleni csapást) a nemzetközi elemzők egyértelműen a Nyugatnak szánt nukleáris jelzésként, erődemonstrációként értékelték. Oroszország emellett olyan új generációs, nukleáris meghajtású fegyverrendszerek sikeres tesztelésével (mint a Poseidon víz alatti drón vagy a Burevestnik robotrepülőgép) gyakorol pszichológiai nyomást.
Az utóbbi időben a NATO is látványosan megerősítette és modernizálta atomfegyver arzenálját. Tusk lengyel miniszterelnök és 2026.02.18.-án Margus Tsahkna észt külügyminiszter pedig kijelentette, hogy országaik területére szükség esetén készek nukleáris fegyvereket befogadni.
A fenyegetések nemcsak szóban hangzanak el. Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket állomásoztat Fehéroroszország területén, közelebb hozva azokat a NATO határaihoz.
Megszaporodtak a kifejezetten taktikai atomfegyverek élesítését és indítását szimuláló, a média által széles körben közvetített hadgyakorlatok. Az Amerikai Egyesült Államok katonai jelenléte erősödött és hadgyakorlatait kiterjesztette az Arktisz (Északi-sarkvidék) térségébe is. (Arctic Edge 2026). Washington a megváltozott geopolitikai helyzet és a sarki jég olvadásával megnyíló hajózási útvonalak miatt kiemelt stratégiai területként kezeli a régiót, amellyel tovább rontotta az USA, a NATO és Oroszország közötti kapcsolatokat. Oroszország számára ez újabb „vörös vonalat” jelent.
A nyílt atomfenyegetés nem korlátozódik Európára. Észak-Korea az utóbbi hónapokban új fegyverminőségű urándúsító létesítményeket mutatott be, miközben Kim Dzsongun nyíltan bejelentette, hogy a haditengerészet rombolóit is nukleáris fegyverekkel szerelik fel. Phenjan rendszeresen kijelenti, hogy atomcsapással válaszol az USA és Dél-Korea bármilyen provokációjára.
A verbális „vörös vonalak” a médiában is megjelennek. A politikai vezetők és állami médiumok rendszeresen emlékeztetik a világot az atomarzenáljukra. Olyan kijelentések hangzanak el, amelyek szerint a hagyományos fegyvertámogatások növelése (például nagy hatótávolságú nyugati rakéták bevetésének engedélyezése) „közvetlen nukleáris összecsapáshoz” vagy a „világ pusztulásához” vezethet.
5./ Gazdasági és hibrid hadviselés
Korunk háborúi már jóval a fegyveres konfliktus előtt elkezdődnek a kibertérben és a gazdaságban. E területen már „háború van most a nagyvilágban”. A titkos információs háborúk, az internetes rendszerek elleni támadások és a gazdasági szankciók mindennaposok lettek.
Kereskedelmi és szankciós háborúk miatt az ellátási láncok szétesése, stratégiai fontosságú tengerszorosok (pl. a Hormuzi-szoros vagy a Malakka-szoros) blokád alá vonásának kockázata, a kritikus nyersanyagok visszatartása súlyos terheket ró az egész világra. A tengerek alatti kommunikációs kábelek rejtélyes átvágása, tengeri incidensek vízágyúkkal, valamint a kritikus energetikai hálózatok elleni folyamatos, államilag támogatott kibertámadások, mint „szürke zónás” agresszió van jelen a hétköznapjainkban. A kritikus infrastruktúrák tesztelése, valamint a kritikus infrastruktúrák (energia- és vízhálózatok, kormányzati és pénzügyi rendszerek) elleni digitális támadások, valamint a társadalmi feszültségek szítása az ellenfelek országaiban mindennapossá váltak.
6./ A külpolitikát a diplomáciai csatározások jellemzik. A nagyhatalmak (például az Egyesült Államok, Oroszország és Kína) részéről mérsékelt a béke érdekében tett közös lépés. Az EU és tagállamai, valamint más országok is a „ruszofóbia” nemzetközi fajgyűlölet jegyében korlátozott diplomáciai tevékenységet fejtenek ki Oroszország irányába, vagy befagyasztják a diplomáciai kapcsolatokat. Putyin orosz elnök pl. 2021 decemberében javaslatot tett a régió biztonsági egyensúlyának a helyreállítására, és annak megerősítésére, hogy Ukrajna nem lesz a NATO tagja. A válasz egyértelmű volt: Oroszországnak nem lehet beleszólása, ki lesz és ki nem lesz NATO-tag. Valamennyi javaslatát válasz nélkül hagyta mind az Egyesült Államok elnöke, mind a NATO, de az Európai Unió is! Két hónap múlva megkezdődött a háború. Ha akkor, 2022. február 23.-án, vagy 24.-én a speciális hadművelet megindulása előtt John Biden felveszi a telefont, megállíthatta volna az orosz agressziót, de nem tette! Az új amerikai adminisztráció már másként látja ezt a kérdést: Steve Witkoff, Trump elnök tanácsadója a napokban úgy értékelte, hogy Kijev NATO-csatlakozási szándéka is a háború egyik oka volt.
Nem hagyhatom említés nélkül a Tisza-kormány külpolitikai baklövéseit sem. Oroszország ellenségként, veszélyforrásként való megnevezése és az ENSZ közgyűlésen való kinyilatkoztatása káros Magyarország számára. Az olyan gazdaságilag és katonailag korlátozott lehetőségekkel bíró országnak, mint Magyarország, egyetlen fegyvere van a nála erősebb hatalmakkal szemben. Ez pedig a diplomáciai demarsok helyett a rugalmas, kiegyensúlyozott és békés viszonyok megteremtését célzó diplomáciai kapcsolatok kialakítása a környező országokban és a világon egyaránt.
7./ A történelmi párhuzamok, mint a múltbeli válságok (például a kubai rakétaválság) mutatják, hogy a nagyhatalmi konfliktusok sokszor hirtelen éleződnek ki. Az USA napjainkban éppen olyan, vagy még közelebb vonta előre fegyveres erőit, mint annak idején Oroszország Kubába, de most nem annyira érzékeny a saját provokatív tevékenységére, mint a kubai válság idején. Ez a „vörös vonalak” ismételt átlépését és Oroszország biztonsági fenyegetettségének növekedését jelenti. A legtöbb elemző mégis abban bízik, hogy a nukleáris fegyverek pusztító ereje miatt a vezető hatalmak elkerülik a közvetlen, teljes körű háborút.
A termonukleáris világháború várható kitörésének lehetőségét leginkább az az orosz–ukrán háború nemzetközivé válása okozhatja. E térségben a legnagyobb a NATO katonai aktivitása. A mai európai válságot nemcsak Oroszország katonai agressziója okozta, hanem a kollektív Nyugat értelmetlen válaszai Európa és Oroszország közös szomszédságában zajló folyamatokra 2008-ban, 2014-ben, 2022-ben, és ma sincs ez másképp.. Egyes szakértők szerint a harmadik világháború kitörésének nincsenek biztos előjelei, de a jelenlegi nemzetközi feszültségek és a növekvő katonai kockázatok miatt a helyzet egyre komolyabb. Hogy biztosak-e az előjelek, vagy sem, arról lehet vitatkozni. Előjelek azonban vannak:
– az ellenségkép megnevezése, mely szerint Oroszországot fő veszélyforrásként jelenítik meg az EU-ban és a NATO-ban, valamint az egyes Nyugat-európai országok, így Magyarország külpolitikai stratégiájában is annak ellenére, hogy Oroszország hivatalosan és nem egyszer kinyilatkoztatta, hogy nem áll szándékában a nyugateurópai országokat megtámadni. Ezt a NATO-Oroszország között az USA előnyére fennálló hagyományos pusztító eszközök erőviszonyai nem tennék lehetővé, amit az orosz fegyveres erő ukrán háborúban elért teljesítménye is alátámaszt
-
annak az elvnek a sorozatos hangoztatása, hogy „Ukrajna nem veszíthet, Oroszország nem győzhet”
– Ukrajna és Oroszország közötti, a békekötést és a háború befejezését lehetetlenné tévő antagonisztikus ellentmondás, mely szerint az ukrán elnök mereven ragaszkodik ahhoz, hogy az oroszok vonuljanak vissza a 2014 előtti határokra, amit viszont az orosz fél kategorikusan elutasít
– az Európai Unió és a tagországok döntő többségének és az ukrán elnök által is képviselt egyértelmű szándék a háború folytatására, amely mögött a becsődölt – főleg német – nemzetgazdaság megmentését szolgáló hadigazdaság várható magas bevételei állnak.
– a NATO országok felfokozott fegyverkezése, a NATO keleti szárnyának megerősítése, csapatkontingenseinek Oroszország közvetlen közelébe történő előrevonása, a sarkkör térségében végzett sorozatos nagyszabású hadgyakorlatai, amelyet Oroszország közvetlen veszélynek, „vörös vonalnak” tart és igyekszik a nyugat felé megbillent biztonsági egyensúly némi ellensúlyozására
– a Közel-Keleti hadszíntereken folyó USA-Irán, Izrael-Palesztin és kapcsolódó háborúk és fegyveres konfliktusok
mind arra utalnak, hogy a világháború kitörésének veszélye egyre nagyobb az Európai régión belül, melynek kockázatát a Közel-keleti háborúk és fegyveres konfliktusok tovább növelhetik.
A szerző: ny. repülő ezredes, ny. tanszékvezető, egyetemi docens
Views: 52
