Dr. Héjjas István: Kell-e nekünk vízlépcső

Hogy kell-e? A kérdés puszta felvetése szentségtörés. Vízlépcsőről beszélni tilos. Ha a közmédiában egy műsorvezető kiejti ezt a szót, kereshet másik állást. Persze ha talál. Vajon mi az oka, hogy a rendszer (vagy inkább gengszter) váltás óta valamennyi kormány – ideológiai és/vagy párt preferenciától függetlenül – tabuként kezeli a kérdést? Mit kell gondosan titkolni? Melyik lehet az a szekrény, amelyet ha kinyitunk, hullanak ki belőle a vízlépcső címkéjű csontvázak? Hát most erre keressük a választ.

Lássuk a tényeket:

A magyar és csehszlovák kormány 1977-ben szerződést kötött három duzzasztómű és vízerőmű megépítéséről, csehszlovák területen Bősnél, magyar területen Nagymarosnál és Dunakilitinél. Tehát három vízlépcsőről van szó, nem csak Nagymarosról és Bősről. És éppen itt van a kutya eltemetve. Dunakilitinél. Itt található a legnagyobb csontváz. A szerződés alapján 1986-ban Nagymarosnál megkezdődött az építés. A magyar fél azonban 1989-ben a munka folytatását felfüggesztette. 1992-ben pedig a szabadon választott új magyar kormány egyoldalúan felmondta a szerződést a jogutód Szlovákiával szemben, elrendelte a nagymarosi beruházás leállítását, a megépült részek visszabontását, és azt is, hogy nem helyezzük üzembe Dunakilitinél a vízmegosztás szabályozására megépült duzzasztóművet. Ez azt jelentette, hogy a Bősnél hatalmas költséggel megépült vízerőművet a szlovák fél nem tudta üzembe helyezni, mert a Duna teljes vízhozama továbbra is a régi Duna mederben folyt.

Más szóval: A magyar fél nem csak a félig megépült nagymarosi duzzasztóművet bontotta le, de rá akarta kényszeríteni a szlovák felet, hogy ők is mondjanak le a bősi erőműről, és az lenne a legjobb, ha azt is lebontanák. Ez persze nyílt zsarolás volt, ami sokat rontott a magyar-szlovák kapcsolatokon. A szlovák fél a szerződés egyoldalú felmondását nem fogadta el, és kárenyhítésre hivatkozva bejelentette, hogy Dunacsúnynál meg fog építeni egy másik duzzasztóművet (C-variáns) a vízmegosztás szabályozására. Amire a magyar „szakpolitikusok” válasza az volt, hogy a környezeti adottságok miatt a C-variáns megvalósítása műszakilag lehetetlen, nem is érdemes hozzákezdeni. 

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha nekünk nem lesz vízlépcsőnk, nekik se legyen. Népies mondással: Dögöljön meg a szomszéd tehene is! A feladatot a „műszaki lehetetlensége” ellenére a szlovákok mégis csak megcsinálták, azóta a vízmegosztás szabályozása szlovák területen történik. Feltehetjük a kérdést, vajon a szlovákok hogyan tudták megvalósítani a „lehetetlen” feladatot. Talán okosabbak voltak, mint a magyar szakemberek? Nem valószínű. De akkor miben állhatott a szlovákok szakmai előnye? A válasz egyszerű. A szlovákok nem rúgták ki az állásukból a legjobb vízügyi szakembereiket, ahogyan azt a magyarok tették. És itt érdemes idézni egy másik népi mondást is: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.”

A kialakult és máig fennálló helyzet legfontosabb gazdasági és ökológiai következményei ugyanis a következők: A szlovák fél jóindulatán múlik, hogy mikor mennyi vizet hajlandó átengedni a régi Duna mederbe, és ez kiszolgáltatott helyzetet jelent. Bár a szlovák fél nem kíván a helyzetével nagyon visszaélni, azonban a duzzasztás elmaradása Dunakilitinél azt jelenti, hogy emiatt Dunakiliti és Dunacsúny között alacsonyabb lett a Duna vízszintje, emiatt csökkent a Mosoni Dunaág vízszintje is, súlyos károkat okozva a környezetnek, a mezőgazdaságnak, és veszélyeztetve a Szigetköz biztonságos ivóvíz ellátását.

A problémát tovább fokozza a nagymarosi duzzasztómű hiánya is, mert elmarad a szükséges visszaduzzasztó hatás felfelé, a Szigetköz irányában. További kárunk, hogy a szerződés egyoldalú felmondásával lemondtunk a bősi erőmű áramtermelésének 1/3 részéről, amely a szerződés szerint Magyarországot illetné. A magyar és szlovák fél a vita eldöntésére a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A Bíróság 1997. szeptember 25-én közzétett ítélete szerint a magyar fél szerződést szegett, mert nem volt joga egyoldalúan felmondani a szerződést, Szlovákiának viszont joga volt megvalósítani a Duna vizének a szlovákiai felvízi csatornába elvezetését szolgáló duzzasztót Dunacsúnynál. Az ítélet azt is megállapította, hogy a magyar fél által hangoztatott ökológiai kár megalapozatlan. Ha ugyanis a vízlépcső rendszer az eredeti terek szerint lett volna megépítve és működtetve, ökológiai kár nem merülhetne fel.

A valóság tehát az, hogy bár az ítélet a szlovák felet is elmarasztalta néhány másodrendű mulasztással kapcsolatban, az igazán alapvető kérdésekben a pert a magyar fél elveszítette. Ezt azonban a magyar fél a mai napig nem hajlandó tudomásul venni, sőt, a hazai hivatalos állami propaganda az ítélet kihirdetése óta folyamatosan azt hangoztatja, hogy a pert megnyertük, de a szlovák fél az ítéletet nem hajlandó elfogadni. Közben eredménytelen kísérletek folytak az ítélet felülvizsgálatára, ismételten hivatkozva az ökológia kárra.

No de miből is áll a sokat emlegetett „ökológiai kár”. Természetes körülmények között minden folyó állapota folyamatosan változik. A Duna legtöbb hazai szakaszán a meder mélyül, és az átlagos vízszint folyamatosan süllyed, amit egyetlen módon lehet megakadályozni, úgy, hogy a folyóra helyenként vízlépcsőket építünk, ahogyan tették ezt az osztrákok és a németek, ahol tucat számra követik egymást a nagymarosihoz hasonló esésű vízlépcsők. Ha pedig egy folyó vízszintje csökken, a környezetében csökkeni fog a talajvíz szint, ezért egyre mélyebben lehet csak vizet találni.

Általában nem a vízlépcső miatt lép fel ökológiai kár, hanem éppen az ökológiai kár megelőzéséhez, a vízszint magasan tartásához szükséges vízlépcsők építése. A Szigetközben bekövetkezett ökológiai kár oka éppen az, hogy Dunakilitinél elmaradt a betervezett duzzasztó hatás. A Duna vízszintjének csökkenése nem csak a Szigetközt sújtja. A vízlépcsők hiányának másik vesztese a Duna-Tisza közi Homokhátság, amelynek a talajvize lassan a Dunába szivárog, tavak száradnak ki, eltűnik a víz a kutakból, és egy millió lakos ivóvíz ellátása kerül veszélybe. A folyamat megállítására haladéktalanul meg kellene építeni Fajsznál a tervezett vízlépcsőt is, és akkor az atomerőmű problémája is megoldódhatna.

A szerő: környezetvédelmi zsakértő

Views: 95