Egyelőre nem tudni, kik találták ki, hogy augusztus 20. legyen Magyarország születésnapja, a sajtóban azonban sorra megjelenik a lelkendezés. Úgy sejlik, infantilis módon választották ki a születésnapot. Maga augusztus 20. valóban ünnep: ezen a napon emelték oltárra, azaz avatták szentté az első magyar királyt. Ekkor került elő a szarkofágból a Szent Jobb. Ezek a történelmi tények egyértelműen méltók az ünneplésre.
Még akkor is, ha véletlenszerű elcsúszással jött létre az ünnepnap: Szent László eredetileg augusztus 15-ét, Szent István halála napját választotta volna, de ekkorra nem tudták kinyitni az első király szarkofágját. A bölcsek úgy értelmezték, hogy mivel egy megkoronázott király, Salamon fogságban van, a szarkofág emiatt nem enged. Szent László pecsétes papírral lovasokat szalajtott Feheruuaru-ról Visegrádra, engedjék ki Salamont. Ez megtörtént. És a szarkofág 20-án kinyílt. Az így fényre derülő nap méltó az ünneplésre akkor is, ha később – tévesen – az alkotmány, az államalapítás, majd az új kenyér ünnepévé is nyilvánították.
A leginkább vállalható hivatkozás az új kenyér ünnepe. Az aratás ekkoriban ér véget, az 1940-es évek második felének kommunista vezetői a társadalomban megszilárdult ünnepnapot a dolgozó parasztsághoz akarták kapcsolni. Itt elhallgatás – Szent István homályba taszítása – volt, történelmi tévedés azonban nem. Történelmi tény áll az alkotmány megünneplése mögött is. Rákosiék ugyanis hozzáigazították az ünnephez az általuk barkácsolt szovjet típusú alkotmányt: ezt 1949. augusztus 18-án fogadták el, és 20-án lépett hatályba. Az ünneplés tehát nem mondott ellent az elemi történelmi tényeknek, ráadásul elkezdték ismételgetni, hogy ez a nap az új állam megalapításának ünnepe is.
Ebben az értelemben tehát az államalapítás ünnepe. Más értelemben azonban nagyon nem: a magyar államot ugyanis – több kiemelkedő történelmi személyiség között – elsősorban Géza nagyfejedelem alapította, noha a történettudomány érzékelteti, hogy a magyarságnak már az Etelközben is megvoltak az állami jellegzetességei, és kétségtelen, hogy Géza alkotásához fia, Vajk, István, Szent István is hozzátett, ha nem is államalapítást, de államreformot. Ha augusztus 20-át Szent István ünnepeként üljük, akkor nincs történelmi zavar.
Egészen gyerekes azonban Magyarország születésnapjáról lelkendezni. Gondoljunk csak bele: István szentté avatása 1083-ban zajlott, azaz ekkor nemcsak hogy a nagyfejedelemség évtizediben már létező államunk, hanem királyságunk is volt. Egy királyságot pedig egyértelműen lehet és kell államnak, országnak nevezni. Még akkor is, ha az ország szó nyelvünkben csak a XII. században kristályosodott ki. Ha Orseolo Péter két uralkodását kettőnek vesszük, akkor Szent László a kilencedik királyunk. Regnum Hungariae, Magyar Királyság – ez voltunk mi. Hazánkat anyanyelvünkön jó esetben magyar uruszágnak hívtuk. Mindamellett egy már 83 éve dokumentáltan létező és elismert királyság – regnum – nem tudott ebben a 83 éves korában egyszer csak hirtelen „megszületni”. Ezt elhitetni próbálni eléggé reménytelen próbálkozás
Bornírt.
És ráadásul nincs is értelme ilyen születésnap erőltetésének. Szent István, államalapítás, alkotmány, új kenyér, majd születésnap… Beteges kényszerre utal tovább nyúzni ezt a napot. Valaki jó pontot akart kapni, de az erőlködésnek nyögés lett a vége. Ha egyáltalán találni kell egy országnak születésnapot, a mi esetünkben az egyik lehetőség 907. július hetedike. Ekk or vertük meg a pozsonyi csatában a Keleti Frank Királyság túlerőben lévő seregét. Történelmi esemény volt ez, hiszen a honfoglalás után először tört ránk „a Nyugat”, hogy kiüldözzön – netán kiirtson: „Ugros eliminandos esse” – bennünket. Ez nem sikerült: a szétvert nyugati had maradékát Melkig kergettük.
És utána több mint egy évszázadig nyugtunk volt, „a Nyugat” ha nem is elfogadta, de beletörődött, hogy a magyarok – utóbb a Lajtáról a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig – itt vannak. Történelmünk gazdag, talán lehet ennél jobb születésnapot is találni, ha egyáltalán szükséges. Az azonban bizonyos, hogy történelemhamisítással országnak születésnapot kreálni kifejezetten pihentagyú dolog.
(X)
Views: 135


Magyarország, vagyis a magyar nemzet „születésnapja” nem egy fizikailag meghatározható napon, hanem abban a közös(ülő) ihletben, avagy az szerelem szent szertartásában fogant, majd született, amelyben Boldogasszony ősanyánkat, Emesét védelmező szárnyával betakarta az Istent jelképező Nap Szent Madara, a Turul. Ezzel indult útjára azok szent fejedelmek és királyok sora, akik közül az első ennek a nemes (mert Nemben vagyis Ős-Tenben élő) asszonynak a méhében fogant. Később ebből a hierogám nászból származtak az Árpád-ház szent királyai is, mert keresztényként is mindannyian magukon hordozták a Világteremtő (Tengri) áldását.