Magyarországon 6 ezer megawatt szélenergia kapacitás kiépítését tervezik. A szélturbinák hatásfoka 40 % körül van, ami azt jelenti, hogy 6 ezer megawatt áramtermeléshez a szelek energiájából 15 ezer megawattot kell kivonni. A „veszteség” tehát 9 ezer megawatt (azaz 4 és fél atomerőmű teljesítménye), amelynek egyik része a turbinákat melegíti, egy másik része pedig emberi füllel nem hallható infrahang formájában sugárzódik szét. Bár a WHO szerint a szélturbina infrahangja emberre nem veszélyes, mégis érdemes lenne megvizsgálni, hogy mit jelent ekkora teljesítményű infrahang kisugárzás az emberek és az élővilág számára.
Tudjuk ugyanis, hogy a hadiipar évtizedek óta foglalkozik infrahang fegyverek fejlesztésével, és nem sikertelenül. Az ilyen fegyverek emberi füllel nem hallható, 20 Hz-nél alacsonyabb frekvenciájú infrahang hullámokat használnak az élő erő cselekvőképtelenné tételére. Működésük alapja, hogy a 7–8 Hz körüli frekvenciák megegyeznek az emberi belső szervek és az agy alfa-ritmusának saját rezgésszámaival, és ez rezonanciát és veszélyes interferenciát okoz. Az ilyen hullámok minden szilárd anyagon és épületen áthatolnak, nagy távolságra is eljutnak, és az embereknél erős fejfájást, szédülést, pánikérzetet, látási zavarokat, émelygést, valamint súlyos esetben belső szervi vagy érrendszeri károsodást idézhetnek elő. A 19 Hz alatti frekvenciák rezonanciába léphetnek a test belső szerveivel (a tüdővel vagy a szemgolyóval), és a szöveteken áthatolva fizikai rezgést keltenek, miközben hatással vannak a belső fül érzékelő sejtjeire is, ami megzavarja az egyensúlyt. A 18 Hz-es infrahang pedig kimutathatóan megemeli a szervezetben a stresszhormon (kortizol) szintet.
Különös előnye az ilyen fegyvereknek, hogy nem hallhatók, ezért a célpont nem tud időben védekezni. Hátrányuk azonban, hogy a működtetésükhöz nagyon sok energiára van szükség, és a hatalmas méretű fegyver irányítása nehezen oldható meg a gyakorlatban. No de mi van akkor, ha több ezer megawatt működteti az infrahangokat, amely a szélturbinák veszteségéből adódik? Vizsgálta ezt már valaki?
Érdemes azt is tudni, hogy az erős infrahang nem csak az emberre lehet veszélyes, de az állatvilágra is, mivel az infrahang megzavarhatja az állatok idegrendszerét, szívműködését és egyensúlyérzékét, ami félelmet, dezorientációt, valamint táplálkozási és szaporodási zavarokat okozhat. Olyan vizsgálatok azonban nem történtek, hogy az infrahang milyen hatással lehet a növényzetre, bár akár még ez a kérdés is esetleg érdekes lehet.
A szerző: környezetvédelmi zsakértő
Views: 55

