Paksi vízellátási problémák kapcsán, állandóan felmerül, hogy most az új kormánynak kell rendkívül rövid idő alatt megvalósítani azokat az intézkedéseket, amit az elődök elmulasztottak. Ugyan mondja már meg akkor valaki, hogy mit is mulasztottak el, Talán a hűtővíz szivattyúház több milliárdos átépítését vagy a fenékküszöb építését? Az is elhangzott a vádak között, hogy ezt már 2018-ban is látni lehetett volna. Nos 2018-ban a vízszint -97cm volt s a hűtővíz hőmérséklete 23 ℃ körül mozgott és folyamatosan csökkent. Tehát sem a szivattyúk szállításával sem a 30℃-s hőmérséklethatárral nem volt gond!
A vízszint valóban alacsonyabb volt megszokottnál, de megfelelt a korábban már ismert jelenségnek, miszerint évente kb. 1,5 cm-t süllyedt, amikor alacsony volt a vízhozam. Ebből kiszámítva mostanáig 2026-ig 8év alatt. 8*1,5=. 12 cm-t. 2032 -ig. 14*1,5= 21cm -t süllyedhetett volna tovább a vízszint. Azaz mostanra 97+12= – 109℃cm-re 2032-re,97+21= – 118cm lett volna a kiszámítható érték. A hűtővíz szivattyúk leállítási határa -134 cm. Vagyis semmi nem indokolta valamiféle rendkívüli intézkedés megtételét, hiszen akkor még reálisnak tűnt, hogy 2032-re már üzemel Paks II. és lassan leáll Paks I. Sajnos ez már egy másik fájó kérdés, de ezt nem lehet a Paks I hűtésével összemosni.
Igaz, hogy a mostani rendkívüli aszályos időjárás a szokványoshoz képest, lényegesen rosszabb viszonyokat teremtett. A vízszint a leállítási határon mozgott. A vízhozam. 700 m3/s -ra csökkent s a vízhőmérséklet 29℃- t is elért. Senki ne akarja nekem at mondani, hogy ez már előre látható volt!. Ehhez profétának kellett volna lennie a területért felelős szakembereknek. A politikus könnyen hiszi magáról, hogy Ő bezzeg előre látta volna mindezt. Utólag könnyű okosnak lenni. Most persze mindent, más cipőjébe igyekszik varrni. Szomorú az, hogy még azt se veszi észre, hogy ezzel a magatartással azt is elrontja amit jól csinál. Végül is az adott helyzetben a fenékküszöbös megoldás az egyetlen amivel az erőmű helyzetét stabilizálni lehet ( ez volt már korábban is a szakértők javaslata ). Ez még akkor is igaz ha bizonyos mértékig csak átmenetinek tekinthető.
Az átmeneti minősítés abból adódik, hogy a fenékküszöb csak egyetlen problémát old meg azok közül amit a vízlépcső helyből megoldana. Egyébként ha már a mulasztásokról beszélünk akkor az igazi mulasztásról is beszélni kellene. A vízlépcsők már több mint 30 éve tabuként kezelt témájáról, melyek ha megvalósultak volna a mai problémák se jelentkeztek volna , sőt a Paks II. hűtésének esetleges módosítása is sokkal egyszerűbb lehetne. Ebben persze az összes eddigi kormány ludas, mert mindegyik igyekezett menekülni az ökonómiai konfrontációk felvállalásától. A vízlépcsők újra gondolását éppen a bekövetkezett rendkívüli aszályos vízhiányos időjárási viszonyok indokolják, nevezhetjük klíma válságnak is!
A víz egyre nagyobb kincs, csak úgy átfolyatni az országon, ahogy ma tesszük, a legnagyobb felelőtlenség. A vízlépcsők haszna túlmutat az energetikán, megállíthatnánk a talajvízszint csökkenéséét, a parti kutak vízhozamának csökkenését, egyben lehetővé tenné a hajózást egész éven át és még sok más előnyt is jelentenének. A három (Fajsz, Adony, Nagymaros ) vízlépcsőben- hatalmas vízkészlet lenne tárolható, tartalékolható aminek később egyre nagyobb jelentősége lesz. A közelmúltban történtek ékesen bizonyítják a hazai atomerőművek fontosságát s azt, hogy kiesésük importból való pótlása mennyivel drágább az atomerőmű termelésénél.
Ezért sem nélkülözhetjük Paks II megépítését!!!
A szerző: vasdiplomás gépészmérnök
Views: 101

