2018 és 2021 között a Kapuba (Brády Zoli „cinkos baráti” elismerésére) „Első levél (Zsidó parainézis)”, „Második levél (Kazár parainézis)”, stb. címen hoztam össze nyolc sikeresnek ítélt levelet. A képzeletbeli zsidó nagybácsi titkos levelei az unokaöccséhez és annak barátaihoz, amelyekben, nyílt gátlástalansággal okítja őket arra, hogyan kell viszonyulniuk az akkori magyarországi fejleményekhez és általában a gójokhoz. A hatodik, „Nem Lehet Más a Politika” levél átolvasásakor meglepődtem akkori magamon, mert a 2018-as választással kapcsolatos „zsidó” okfejtésben meglepően párhuzamos fejlemények vannak a 2026. április 12-i választással és az azt követő eseményekkel. A levél hangsúlya az LMP akkori törekvésére esik, a Fidesz-KDNP-hez közeledése kapcsán.
Annak tudatában, hogy a zsidóság csak a Fidesz-KDNP hátán lovagolhat be a hatalomba. Említésre kerülnek Heller Ágnes, Konrád György, Csintalan Sándor, Koncz Zsuzsa, Ron Werber, Tamás Gáspár Miklós, Zoltai Gusztáv, Köves Slomó, Heisler András, Iványi Gábor, még Vona Gábor állásfoglalásai is. Az akkori „miniszterelnökük” és a mai
köztársasági elnök keresése közötti párhuzam érdekes. Szóba került ott is Bárándy Gergely és ennek érdekében beléptetése az LMP-be. (Továbbá Szél Bernadett, Karácsony Gergely, Demeter Márta). Sorosról is bőven
értekezik a nagybácsi, emlékeztetve rá, hogy már Kádár János is ellenezte az alapítványát. „Magunk között” elismeri, hogy európai nemzeti szemmel nézve: ha Kalergi a szellemi bűnöző, Soros a gyakorlati. Meglepő a galíciai elődök és a mai „ukrajnai” utódaik hasonló szerepe is. A „hosszú ideje folyó zsidó és a megindult kínai betelepülésről”, a várólisták szerepéről, a zsidó szervezetek finanszírozásáról is szó esik.
Következtetése: „Van jövője ennek az országnak, csak az már még kevésbé lesz magyar jövő.” A nagybácsi, „lírai betétként”, szót ejt az eluralkodott „bevándorló ország” értelmetlen kifejezés bírálatáról, s hogy a letelepedési
kötvényekkel sokkal több idegent telepítettek be, mint amennyit az EU- kvóta szerint fogadni kellett volna, Komoróczy Géza „történész testvérünk” előreszaladó és megalapozatlan „tudományos” állításáról is,
miszerint már Árpád fejedelem is zsidó volt. Felsejlik benne a legfontosabb párhuzam, éspedig a nagybácsi egyértelmű elismerése: a Fidesz-KDNP helyében ő nem hagyná könnyelműen figyelmen kívül a magyar szellemi hátteret; ők az igazi ellenzék!
Ha valaki a párhuzamosságokat tudatosan keresve olvassa, meglepődik, talán okul is, hogy mintha tényleg nem lenne új a Nap alatt.
A szerző: közíró, nyugalmazott nagykövet.
Views: 75

