„141 képviselő a kis gonosz Übü király trónja előtt letérdelt és mélyen fejet hajtott.”
Jacques Audiberti francia író azonos című színművében a csinos és kedves Alarica királykisasszony, aki atyja palotájában eddig csak szépet és jót látott, szembetalálkozik a háborúval, a könyörtelenséggel, a kíméletlen hazugsággal, és végül a cinizmusba menekülve tudomásul veszi, hogy miként a fény és az árnyék, az itt-ott virító tiszta igazság sem létezhet a világot uraló gazság nélkül. Van áthallás? Van. Ma már a napnál világosabb, hogy nem a Tisza árad, hanem a gazság, de mindenütt.
Kátai-Németh Vilmos látássérült szociális és családügyi miniszter büszkén osztott meg egy videót, amelyben arról számolt be, hogy az általa vezetett tárca nemrég birtokba vett épületének homlokzatára – tudják, ez az a gyönyörű biztosítópalota, amit a semmiből épített újjá az Orbán-kormány – nem csupán az annak nevét jelző tábla került ki, hanem egy elődjét gyalázó tábla is: „Korábban ebből az épületből irányították az Orbán-kormány gyűlöletpropagandáját. Ma már a társadalmi összefogást és az emberi méltóságot szolgálja.”
Ami „a társadalmi összefogást és az emberi méltóságot” illeti, azt ez a gyűlölködő emlékmű arcul csapta. De nincs ebben semmi meglepő, hiszen a Tisza – soha ne mulasszuk el hangoztatni – az első pillanatától fogva a hazugságra, az árulásra, a gyűlöletre kondicionált szekta, és bár még mindig felszálló ágban van, mint egy a múlt század harmincas éveiben Németországban felbukkanó hasonló, amely éppen ilyen professzionális gyűlölettel uszított „a társadalmi összefogást és emberi méltóságot” sértő, bűnöző és kártékony elemek bebörtönzésére, kiiktatására, sőt elpusztítására, a tiszások történelmi elődjeiket, a nácikat (és persze a kommunistákat is) követve – nota bene, ezúttal német támogatással – igyekeznek kriminalizálni és a legális létezésből kiszorítani, az egyszerű állampolgárok felhergelésével pedig egyre nyíltabban fenyegetni a velük egyet nem értőket. Hogy egy vak ember miként állhat bele a gyűlöletpropagandába, miért uszít és rágalmaz másokat, az fájdalmas kérdés, és talán majd egyszer megkapjuk rá a választ. És ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy a múlt hétfő, lapzártánk napja, amikor nyomdába küldtük az újságot, hogy ma, szerdán önökkel találkozhassunk, alighanem az év legsötétebb napja, az aljasság legaljának napja is volt, amikor a magyar országgyűlés tiszás többsége törvénybe foglalta a törvénytelenséget.
Irodalmi párhuzammal szólva, 141 képviselő a kis gonosz Übü király trónja előtt letérdelt és mélyen fejet hajtott. A történelem soha nem ismétli önmagát. Ahogy Hérakleitosztól tudjuk, nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, mert a folyó vize már tovasiklott, és mások lettünk magunk is. Így vagyunk ezzel a politikai horrorral, ami beszennyezi az életünket, és amivel nekünk a győzelem akarásával kell fölvennünk a harcot. Az első lépést már megtettük a budai Vár legszebb terén, amikor a Sándor-palota és a főnixmadárként feltámadó, leírhatatlanul szépséges József főhercegi palota közelében tettünk hitet az igazság, a szépség és a jóság mellett.
Mi rendelkezünk az Istentől eredő legértékesebb képességekkel: tudunk a semmiből valamit teremteni, tudunk építeni, tudunk évszázados sebeket gyógyítani, birtokoljuk a szeretet erejét, de tudjuk, hogy képesek vagyunk a harcra is mindazon értékek védelmében, amit ez a gonosz hatalom most el akar pusztítani. Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport, üzeni Oliver Cromwell. Készülünk.
A szerző: újságíró, a Demokrata című hetilap főszerkesztője
Views: 86
