Hollai Hehs Ottó: Az imádkozás szép és jó, hasznos, de…

(A pápa naponta imádkozik a békéért.)

Már a kilencvenes években írtam az imádkozásról a koszovói véres események kapcsán. Akkor azt állítottam, hogy: „Az imádkozás már nem használ.” Persze, hogy nem. A szerb gyilkolta az albánt, aki nem hagyta magát, és ő is gyilkolt. Az egész Balkán egy csúnya, véres háborúba keverte magát, a pápa és a papok, a hívők hiába imádkoztak, semmi nem változott. Aztán a NATO beavatkozott, nem tudni, milyen jogon, hiszen a környéken sehol nem volt NATO-tag, de jó ürügy volt fegyvereket, bombákat felhasználni.

Ma hasonló a helyzet. Európa keleti részén néhány éve folyik hasonló értelmetlen öldöklés, de az évtizedek óta tartó közel-keleti válságot sem tudják békésen rendezni. Most az Egyesült Államok is ott fitogtatja erejét. Azonban attól félek, hogy Iránnal még sokáig bajok lesznek. Ma is imádkozunk, főleg mi, keresztények, akik éppen a kereszt nevében harcoltunk a legbátrabban. A pápa imái előtt leborul a százezres tömeg, és kérik Istent, hogy hozza el végre a békét. Nem tudom, hogy a hívők mennyire hisznek ebben, de végtelen kitartással imádkoznak tovább.

Nos, befejezem a címben elkezdett mondatot: az imádkozás szép és jó, hasznos, de csodákra nem képes, és a háborúkat soha nem fogja megállítani. Hasznos saját magunknak, mert erőt ad, reményt kelt, és tartja bennünk a lelket. Valahogy önzésünket támogatja, mert azt mondhatjuk, hogy mi megtettük, amit lehetett, imádkoztunk. De az ima nem elég, sokkal több kell! Ha minden igaz, hívő ember az ima mellé még valami kézzelfoghatót is tenne, biztos, hogy nem lenne háborúzás.

Mert lássuk csak, mi a háború lényege? Semmi esetre sem az, hogy rendet teremtsen a világon – már írtunk erről –, hanem elsősorban óriási üzlet, másodsorban a világot így lehet állandó krízisben és ellenőrzés alatt tartani. Ez a lényeg, semmi más. Miért szüntetnék meg, ha ez nekik hasznos? Ennek viszont semmi köze az emberiség jólétéhez. Bár még messze vagyunk az általános demokráciától, hiszen a világ népességének negyven százaléka még mindig autoriter rendszerben él, mi itt Európában továbbra is szorgalmasan építjük a demokráciát. Sajnos a háború és a béke kérdésében a demokráciának nincs szerepe, mert ha az erősebbek háborút akarnak, senkit nem kérdeznek meg. Pedig a népnek joga volna, hogy eldöntse, akar-e harctérre menni, és az életét áldozni valamilyen ismeretlen cél érdekében.

Az utóbbi évszázadok szomorú tapasztalata azt bizonyítja, hogy a többséget, a népet soha, de soha nem kérdezték meg, mit szeretne valójában, akar-e háborúzni vagy inkább békében élne. Nem keresem erre a magyarázatot, de tény, hogy az emberiség valójában mindig rabságban élt, és az igazi szabadságot ma sem ismeri. Ezen még a „dicsőséges” forradalmak sem változtattak. 

Van valami megoldás a fentiekre? Nem lehetne végre felébredni?

Egész röviden így fogalmaznám meg: a civil elégedetlenség a megoldás. Legsikeresebben a XX. század egyik legkiemelkedőbb szellemi egyénisége, Mahatma Gandhi alkalmazta, aki az erőszakmentes ellenállással és az indiai polgárság engedetlenségével a britek ellen kivívta hazájának a függetlenségét. Miért ne lehetne ezt az elvet alkalmazni? Mindent, ami a háborús célokat szolgálja, szabotálni kell. De együttesen! A nyolcmilliárd emberből valójában hányan akarnak háborút? Csak egy egész kis csoport, akiknek ebből óriási haszon és állandó jövedelem származik. A többség pedig szenved, de nincs bátorsága megálljt parancsolni.

Létezhet-e egy olyan civil összefogás, amely megtörheti a háttérhatalmak korlátlan uralmát? Igen, létezhet. A civil szervezetek tömege működik világszerte, különböző érdekek mentén. A legtöbbjük (az úgynevezett NGO-k) mögött politikai érdekcsoportokat találni, és semmi közük a tömeg érdekeihez. Egy kimondottan háborúellenes civilszerveződést „felülről”, kormányok szintjén soha nem fognak támogatni; ilyet csak ismert, szavahihető politikusok kezdeményezhetnek, akik szellemi erejükkel, karizmájukkal hatni tudnak a tömegre. Nincs hiány ilyenekben, csak valahol el kell indulni. A konzervatív oldalnak nem csupán ideológiai szólamokkal, hanem inkább gyakorlati megoldásokkal kellene előrelépnie. És még valami: a „patrióta”, ún. nemzeti oldal „gazdagjai”, akik mindig a világbékéről beszéltek, anyagi hozzájárulással kell politikusaikat támogassák, mert pénz nélkül ma semmilyen civil kezdeményezés nem létezhet.

Felteszem ismét a már sokszor elhangzott kérdést: van még menekvés, megoldás, vagy belenyugodunk abba, hogy a régi Európa teljesen eltűnik, őslakóival és fantasztikus kulturális és civilizációs örökségével együtt? A válasz még mindig ugyanaz: igen, van, de óriási erőfeszítésre lenne szükség. Új világszemléletet táplálni az emberek többségének gondolkodásába egy nagyon hosszú, nehéz folyamat. Előbb tartós békét kell biztosítani, hogy nyugodtan élhessünk, aztán lehet filozofálni és egy új világot kigondolni. Az imádkozással kezdtem, ezzel fejezem be: imádkozzunk továbbra is, erős hittel és bizakodással; csak jót eredményezhet, megnyugtat, és reményt ad, de ne várjuk, hogy az imák, még ha azok nagyon őszinték és igaz lelkűek is, legyőzzék a háborút.

A gonosz ereje ellen csak radikális lépésekkel lehet eredményt elérni. 

A szerző:  közíró

Views: 52