Franka Tibor: Vigyázat: a vécépapír ráz!

Ebben az utóbbi években ránk tört dög nagy hőségben kifejezetten hiányolom a tavaly még ellenzéki törpe minoritás (ma Magyar Péter miniszterelnök) bejelentkezését mondjuk a Péterfy Sándor hospitál folyosójáról vagy a kistarcsai mentálhigiénés részlegből, egyik hóna alatt hőmérővel, a másik szorításában pedig guriga vécépapírral. Pedig még nagyobb a meleg most, mint az Erzsébet hídi buzuláson volt, úgy a kórházi kórtermekben, akár a csorba csempés beteg tusolókban, de a tiszások Pétere, Kuljástól, Márkostól, meg anyja kínjástól még sincs sehol. Nem mutatkoznak, kielégülten pihegnek. Más az óra állása, Vekker úr!

Pedig az Uzsoki kórház tetejét követően, ahol egy Fidesz-beruházás fölött örömködtek utoljára, mintha közük lenne hozzá, máris megmászhatnák Hegedűs a háztetőnnel, meg a debreceni olajsejk Kapitánnyal valamelyik szigetszentmiklósi villanypóznát, merthogy megyeszerte összeomlott az áramellátás. Vitézy is utánuk tolhatná terebélyes pedigréjét, hiszen a balatoni vonatok meg úgy kóvályognak a hőségtől, mint foltos gatyás drogosok a Duna-parton. Szégyen ez, újsütetű uraim! 

Kérjük, támogassa egy kávé árával a honlapunk működését! A képre klikkelve egyszerűen megteheti.  Nagyon köszönjük!

De mindannyiszor rajta csípjük kendteket, mint most is. A sötét Tiszánál világosabb, hogy például az áramkimaradás rendszerfejlesztést igényel(ne), de ahelyett, hogy a most megnyitott uniós energiafejlesztések összegéből Kapitány kapitányunk a hazai korszerűsítésre költene, ahelyett mindjárt 1,5 milliárd eurót ver el új villanyórák, okosmérők beszerzésére, ami a külföldi globál szolgáltatók, így a német EON hasznát gyarapítja. Alighogy megérkezik a magyarok jogos pénze, ők máris cseléd hűséggel postázzák vissza az uniós cápa feladóknak. Pedig ahhoz, hogy mérni tudják az áramot, először folyamatosan kellene eljuttatni nekünk, a fogyasztóknak. Papíron kaptunk is rávalót, de bankóban nem!

A miénkkel is magukat támogatják. A szigetszentmiklósi, meg az összes többi atyámfia pedig elvárható mocskos fideszezés közepette dobja ki a romlott pörköltet, a gyorsan büdösödő magyaros szűzérmével együtt a kutyának, vagy öntse a lefolyóba, mivel a Tisza vize de széles, hát elfér benne. A vécépapír meg a hőmérő pedig már felesleges, elfogyott. Elvégre meleg van!

Ti tényleg mind ezt akartátok, tiszások? Kezd kiolvadni a biztosíték?

A szerző: újságíró

Forrás: demokrata.hu

Views: 79

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Leave a Reply