Globalista, liberális „arctalan csőcselék” térítette el a közös, ingyenes és semleges tudástárat, amikor Larry Sanger meg akarta zabolázni őket, kitúrták az életművéből. De nem hagyja magát, és van is egy terve. Szenvedélyes írásban számolt be a The Free Press felületén Larry Sanger, a Wikipédia társalapítója arról, hogyan jutott el oda, hogy 25 évvel azután, hogy Jimmy Walesszel megalapította a világ legtöbbet forgatott online enciklopédiáját, egy ideológiailag vezérelt rendszer képviselői kizárják onnan.
Sanger felidézte, hogy 2000-ben a Wikipédia létrehozásának célja egy mindenki számára ingyenes, közösen épített és politikailag semleges tudástár megteremtése volt. A projekt gyorsan növekedett: 2002 elejére már 20 ezer cikk volt a „wikin”, 2003 elejére pedig meghaladta a 100 ezret, miközben a Google egyre nagyobb forgalmat irányított az oldalra. A dotkomválság után azonban megszűnt a finanszírozás, Sanger távozott a projektből, részben társával, Jimmy Walesszel való nézeteltérései miatt. Ezt követően állítása szerint azt látta, hogy a Wikipédia fokozatosan eltávolodott eredeti semlegességi elvétől, és egy
globalista,
szekuláris,
és progresszív szemlélet felé mozdult el.
Példaként említi az Izraelről, vallási közösségekről, hindu szervezetekről, valamint amerikai politikai kérdésekről szóló szócikkeket, amelyek szerinte egyoldalúan tükrözik a baloldali-liberális nézőpontot. Ahelyett, hogy szigorú semlegességet tartana fenn a legfontosabb és legvitatottabb témákban, a Wikipédia egy viszonylag szűk liberális elit szócsövévé vált.” – fogalmazott. A Wikipédia egykori alapítója szerint a portál cenzúrázza a jobboldali tartalmakat és balos propagandát terjeszt. A Wikipédia egykori társalapítója, Larry Sanger az Epoch Tv-nek adott interjújában elmondta, hogy az oldal a korábbi semlegességtől eltávolodva mára átcsúszott a baloldali propaganda felé. A legnagyobb baj egyébként maga a Wikipédia irányítási rendszere: nincs valódi szabálykönyve, a szabályokat néhány száz aktív adminisztrátor értelmezi, akik érdemi ellenőrzés nélkül döntenek.
Így vált lehetővé bizonyos nézetek, források és szerkesztők kiszorítása, miközben a baloldali médiumok nagyobb bizalmat élveznek. Ezt elégelte meg Sanger, aki 2025-ben, a Wikipédia 25. évfordulóján kilencpontos reformtervet tett közzé. Ebben többek között egymással is versengő cikkváltozatok engedélyezését, az elfogult forráslisták felszámolását és az eredeti semlegességi elvek visszaállítását javasolta. Bár a kezdeményezés jelentős sajtóvisszhangot kapott, a Wikipédia szerkesztőinek többsége elutasította.
Ezután létrehozta a WikiProject Intellectual Diversity (WPID) nevű csoportot, amelynek célja a nézőpontok sokszínűségének növelése volt. Mintegy harminc önkéntest toborzott, és hivatalos WikiProjectként kérte a csoport elismerését. A kezdeményezés azonban heves ellenállásba ütközött: kritikusai szélsőjobboldali nézetek legitimálásával, „puccskísérlettel” és külső kampányolással vádolták. Sanger szerint még az X-en közzétett beszámolóit is szabályszegésként értékelték, noha maga Jimmy Wales nyilvánosan úgy foglalt állást, hogy ezek nem sértették a Wikipédia szabályait.
Az adminisztrátori eljárás Sanger szerint a koncepciós perek hagyományai szerint folyt le: nem volt világos vádirat, független bíró vagy ártatlanság vélelme, a vádlók egyben döntéshozók is voltak. Így előbb ideiglenesen, majd végleg kitiltották a Wikipédiáról azzal az indokkal, hogy külső kampányolást folytatott és nem konstruktív célból vett részt a projektben. A sors iróniájának tartja, hogy néhány órával később egy New York-i gálán a Tablet magazin Sinai-díját vehette át, éppen a Wikipédia megalapításáért és reformkísérletéért.
„Egy arctalan csőcselék próbált megbüntetni. Megtanultam, hogy a legnagyobb haragjuk azoknak van fenntartva, akik nem hajlandók meghajolni hatalmas erejük előtt.” Sanger szerint a megoldás az lenne, ha megtörnék az elszabadult Wikipedia egyeduralmát. A Wikipédiának szüksége van egy versenytársra – vagy talán egy versenytársakból álló rendszerre.” – mondta, ezért kiemelte: a jövőben olyan új, decentralizált enciklopédikus hálózat létrehozásán szeretne dolgozni, amely alternatívát kínálhat a Wikipédiával szemben, és több, egymással versengő szabad tudásprojektet kapcsol össze.
Forrás: mandiner.hu
Views: 67


Számomra ez (sajnos) nem újdonság.
Hiánypótló szócikket alkottam Miskolczi Ferenc fizikusról – ami csak addig élt amíg „fel nem fedezték” a járőr-adminisztrátorok.
Aztán szép komótosan, „procedurális rend szerint” eltávolították.
Egyfajta előrelátásból megtartottam az eredeti fájlt, és ezek után a szócikket a blogomon tettem közkinccsé:
https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/miskolczi-ferencrol.html.