Két főnév, ahol az első egy fogalom, amelynek értelmezése az állam igazgatása, és ezen belül a társadalom, az együtt élő közösség ügyeinek intézése. Sokat nem kell a politikáról magyarázkodni, a ma embere – sajnos vagy nem sajnos – a politikát mint a mindennapok ügyes-bajos dolgát éli át. A pedofília már egészen más: egy szexuális abúzus (visszaélés, kihasználás) gyermekekkel szemben, amit már nagyon régen, az ókorban is ismertek. Modern korunkban a híres német szexológus, Krafft-Ebing foglalkozott vele először a XIX. század végén, és mint gyógyítható pszichoszexuális perverziót írta le. Jóval később, a XX. század szexbotrányai után kezdtek szigorúan foglalkozni az üggyel, és büntetni azt.
Megjegyezném: a gyermekekkel szembeni undorító abúzusok többsége nem pusztán szexuális elferdülés; hátterében gyakran agresszivitás, hatalmi törekvés, az uralkodás vágya, sőt olykor beteges kíváncsiság áll. Az ázsiai gyermekpornográfia már régen virágzik, és máig nem tudták megszüntetni (vagy nem is akarják – óriási, piszkos üzlet). A fentiekről korábban is írtam, most ismétlem magam. De visszatérve rá azt szeretném kérdezni: mi köze van a politikának a pedofíliához? Van a két dolog között valamilyen összefüggés, vagy csupán véletlen, hogy ebből a „kapcsolatból” egy óriási jelentőségű politikai botrány fejlődött ki, amely végül nemzetünk jövőjét hosszú időre meghatározta?
A tények: több mint két évvel ezelőtt, 2024 februárjában lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, aki – indirekt módon – egy pedofil ügy kapcsán kegyelmet adott valakinek. Azóta ennek az eseménynek a hatására sok minden megváltozott a magyar politikai életben. Logikusan kérdezhető, hogy egy aránylag egyszerű jogi ügyből miért kellett politikai zűrzavart okozni Magyarországon? A jogi tények szerint a bicskei gyermekotthon vezetőjét, Vásárhelyi Jánost 2016-ban gyermekek szexuális zaklatásával vádolták, és ezért 2019-ben 8 évig tartó börtönbüntetésre ítélték. K. Endre igazgatóhelyettest bűnsegédként 3 év 4 hónapra ítélték, akit Novák Katalin köztársasági elnök 2023 áprilisában (a pápalátogatáskor) elnöki kegyelemben részesített, így büntetésének hátralévő 9 hónapját elengedte.
Hozzátenném – azóta ez tisztázódott –, hogy Novák Katalin Balog Zoltán református püspök kérésére hozta a döntést. (Itt jegyezném meg, hogy a pedofília világszerte jelen van; megoldást nehéz találni rá, de sehol nem tűnik el köztársasági elnökök lemondatásával.) Akkor be is fejezhetném az ügy boncolgatását. Tehát egy régi ügy miatt – amelynek részleteit csak az érintettek ismerhették –, pontosabban 9 hónap (270 nap) miatt, amit elengedtek egy elítélt bűnösnek, került Magyarország politikai krízisbe. Az eredményt azóta már látjuk. A Fidesz és politikai vezetői akkor az egész országgal együtt tapsoltak Novák Katalin lemondásának, dicsérve azt. Sokan akkor rövidlátónak és tompa ítélőképességűnek bizonyultak, mert nem látták a háttérben meghúzódó szándékot és a lényegi következményeket.
Most törhetik a fejüket – de már késő –, hogy miért kellett egy teljesen jelentéktelen jogi ügy miatt elveszíteni azt, amit hosszú évtizedeken keresztül felépítettek. Az Orbán-kormány törekvése, hogy megszabaduljon attól az erőltetett és – véleményem szerint – hamis politikai irányvonaltól, amelyet a jelenlegi mainstream képvisel, egyik pillanatról a másikra megingott. Az Orbán Viktor kezdeményezésére alakult és szerveződött Patrióta Mozgalom Európában ismét reményt adott a konzervatív oldalnak, hogy rövid időn belül komoly vetélytársa lehet a liberális, globalista erőknek, amelyek láthatóan – és sajnos súlyos következményekkel – uralják az európai politikát. Orbán belpolitikai veresége nemcsak a nemzeti kormány gyengülését jelenti, hanem a patrióta, szuverenista európai jobboldal visszaesését is, hiszen a közelmúltban ez az oldal Budapestet tekintette „főhadiszállásának”.
Nem tudni, mit hoz a jövő, mert világunk politikai eseményei napról napra változnak, de legalább törődjünk a keresztény Európával. Ha elgondoljuk, hogy egy „piszlicsáré” jogi esemény elindíthatott hazánkban egy politikai földrengést, amelynek következményei még kiszámíthatatlanok, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a sokat emlegetett „láthatatlan” háttérhatalom kénye-kedve szerint rángathat minket. Ezt naponta láthatjuk, de úgy tűnik, beletörődtünk sorsunkba, mert semmit nem teszünk ellene. Befejezésül ismételten idézném dr. Bogár Lászlót, aki a történteket egy gondolatban tömöríti: „Kegyelmi ügy, aztán a semmiből feltűnik egy senki, aki semmit nem mond, de mégis hallgatnak rá.”
Ehhez hozzáfűzném, hogy a „senkiből” azóta lett valaki. Nem kell őt szeretni, de azt látjuk, hogy a „dolgokat” elég ügyesen irányítja, és azok, akik másképpen gondolkodnak, egyelőre nem találnak megoldást.
A szerző: közíró
Views: 67
