Azért is szeretnék erről írni, mert ez a történet nagyon is belém égett és úgy gondolom, hogy sok hozzám hasonlóan „szépkorú” emberben is megmaradtak hasonló érzések. Történt ugyanis, nézegetve a facebook napi történéseit megakadt a fülem egy kiszóláson, amelyben azt ecsetelte egy pár fiatal, hogy ezek az öregek az ő jövőjüket akarják tönkretenni a választások kimenetele révén! És akkor álljunk meg itt egy pillanatra! Először is szeretném az általam folyamatosan képviselt (főleg az esszé írása közben) a jó modort egy negyedórás időtartamra szögre akasztani. Teszem ezt azért is, hogy ki tudjam ereszteni azt a gőzt amelyet ez a mondat okozott bennem és némely hozzám hasonló emberben. Másodsorban szeretném viszonozni mindazt az érzést, amit nekem és idősebb honfitársaimnak okozott/okoztak. Nem! Nem lehet egy legyintéssel elmenni emellett a kijelentés mellett azzal, hogy: – Bolond lyukból bolond szél fúj!
Azért nem lehet, mert a mai világunkban egy olyan tendencia kezd kialakulni, amelyben az idős korú embertársaink már csak mint megtűrt egyedek létezhetnek. Ezt sokszor és érezhető módon tapasztalhatjuk meg nap, mint nap! Megtapasztalhatjuk naponta a villamoson, buszon amikor is 85-90 éves emberek álldogálnak csomagokkal a kezükben, miközben takony tizenévesek elterülve a széken fel se nézve a mobiljukból, vagy éppenséggel kibámulva az ablakon észre sem akarják venni az idősebb korosztályt! Most azonnal le szeretném szögezni, hogy tisztelet a KIVÉTELNEK, mert vannak kivételek és én magam is sokszor megtapasztaltam nagyon sok pozitív példát. Azonban nem ezekhez az emberekhez szólok, hanem azokhoz a büdös bunkókhoz, akik nem csak kijelentik, hanem úgy is gondolják, hogy ezek az öregek csak itt rontják a levegőt és akadályozzuk őket az életük vitelében.
Nos, jól figyeljetek ti ótvaros büdös bukók! Hadd meséljek az életemből néhány képkockát, amely élet még a szerencsésebbek közé tartozott, mert a szüleim és az ő szülei jóval nehezebb körülmények között élték le az életüket! Így néz ki tehát egy szerencsésnek mondható élet aki 1949-ben született pont akkor, amikor megkaptuk ajándékba Rákosi Mátyást a nagy szovjetuniótól! Az első szelet csokoládémat 1956-ban ettem meg, amikor is a svájci segélycsomagban kapott anyám tejport, kakaót és ezekből készített csokoládét. Addig nem tudtunk csokit venni, mert minden hó elején megjelent a végrehajtó és sorban foglalta le a bútorainkat, amelyet a következő hónapban kiváltottunk és így elment a család havi jövedelmének a fele. Aztán drága bunkókáim az eggyel idősebb korosztály volt az amely harcolt a megszálló orosz csapatok ellen 1956-ban. És azért is harcoltak, hogy nektek jobb legyen, hogy a szüleitek a seggetek alá tudjon tenni egy 50 milliós autót, amelyet az Árpád hídon versenyzés közben össze tudtok majd törni!
De menjünk tovább! Még 1970-ben sem lehetett útlevelünk, mert csak egy betétlappal lehetett utazni még a szocialista országokba is. Később háromévente 50 dollárt kaptunk, hogy szippanthassuk egy kis friss nyugati szabad levegőt és mellesleg bevonultunk két év katonai szolgálatra, hogy megvédjük a haza címszó alatt azt a kommunista rendszert amelyet ki nem állhattunk! Ma ti, oda utaztok elkényeztetett bunkókáim ahova csak akartok. Mi viszont (már bocs), de szarért-húgyért dolgoztuk le az életünket, miközben lehet, hogy a ti faterotok is rabolta szét az országot és magánosított ki belőle egy jókora darabot. És mi voltunk azok is akik futottunk a rendőrök elöl a Batthyányi örökmécsesnél, amikor gumibotot lóbálva próbálták móresre tanítani az ideológiailag elvetemült tömeget. Mi voltunk azok is akiket egy elejtett rossz félmondatért kirúgtak a munkahelyükről. Szintén ez a korosztály volt, akit a rendszerváltás összeomló gazdasága maga alá temetett, amikor is munka nélküliként próbáltuk átvészelni az eseményeket azzal a gondolattal, hogy hátha jobb lesz egyszer nekünk és a gyermekeinknek is.
Azonban soha nem gondoltam, hogy ennyi szar ember van a mai fiatalok között (tisztelet a kivételeknek!). Tudom, hogy részben ez a mi hibánk is. A mi hibánk is mert nem szabtunk követelményeket akkor amikor, csak úgy, adunk nektek valamit. Ez azt a képzetet adja nektek, hogy minden, csak úgy jár, magától mindenféle teljesítmény nélkül. Soha semmiért nem kellett nektek megszenvedni/megdolgozni, mert a szülői vak szeretet, valamint a mamahotel kényelme elszoktatott titeket a munkától és a gondolkodástól. A legjellemzőbb példa a mai művészvilág, ahol azonnal kiverődik a biztosíték ha egy színművész 6-7 éven belül nem kap főszerepet egy filmben. Pedig hol vannak ők még az igazi művészettől, ha például egy Ajtay Andorra, vagy egy Bessenyei Ferencre, vagy netán egy Tolnay Klárira gondolok. A mai fiatal színészek követelőznek mert az nekik jár! Még egyszer mondom hibáztunk valahol a nevelésben. Hogy miként lehet helyrehozni? Azt nem tudom, de ahogy a mai világon végig tekintek nem csak mi hibáztunk hanem mások is. Valami nagy hiba van a világunkban! Addig is szar csimbókok fogják uralni a világunkat?
A szerző: újságíró
Views: 136
Maximálisan egyetértek! Sajnos az önnön maga altal felkent vazérük se különb…
És szeretnem leszögezni – ugyan a cikk nem beszél róla, de lepten nyomon érzem – a Haza egy szuverén orszagot jelent szamomra, egy kicsit feladni belőle, az annyi, mint eladni a Hazát és visszaminősíteni egy országgá a sok közül…
Soha nem volt ekkora távolság a generációk között, mint manapság. Lépten – nyomon gyerekeikre panaszkodó kevés beszédű szülőket hall
az ember,restelkedve, lemondó kézlegyintéssel nyugtázva napi kapcsolatukat velük. Egyoldalú elvárások vannak, főleg a szülőktől várják el a segítséget, sokszor a csizkáztatás szintjéig, ha a szülőnek lenne szüksége valamire, azonnal időhiányra panaszkodnak és eszük ágában sincs a viszonzás. Természetesen nem szándékom az általánosítás, és tisztelet azoknak, akik nem ehhez a körhöz tartoznak.
Értem a cikkíró indulatait, sokszor a lelki közeledés is hiányzik belőlük, fájó pont az elzárkózásuk, érdektelenségük és türelmetlenségük.