Elsőként nézzük, mi van Európával. Ha Spenglertől számítjuk Európa hanyatlását, akkor már egy évszázada a lejtőn vagyunk. Persze egy ilyen folyamatot nem lehet pontos dátumhoz kötni, de Spengler híres könyvében alaposan részletezi, hogyan jutottunk idáig. Ő ezt „természetes” folyamatként kezeli, mert elmélete szerint a civilizációk és a kultúrák olyan „szerves” képződmények, amelyek felemelkednek, kivirágzanak, végül hanyatlásnak indulnak, és elpusztulnak.
Könyve megjelenése idején (A Nyugat alkonya I–II., 1918/1922) Európa az első, addig nem tapasztalt háború után kereste félig elpusztitotta önmagát, amikor szinte minden gondolkodó elme depresszióban szenvedett. Spengler pesszimizmusa tehát logikus volt. Látta az eltévelyedést, a rossz felülkerekedését a jó akarat felett, a keresztény hit és elvek sárba tiprását. Egy ilyen kultúrának vesznie kell.
Sok mindenben igaza volt, de a nyugati keresztény kultúra pusztulása nem feltétlenül törvényszerű. Spenglert kortársai, de a későbbi történészek és filozófusok is nagyra becsülték – erre most nem térek ki részletesen –, de megemlítem a nála kilenc évvel fiatalabb angol történelemfilozófust, Arnold J. Toynbee-t, aki ugyan nagyra tartotta a német gondolkodót, de egy alapvető tételben ellentmondott neki. Szerinte a civilizációk és kultúrák pusztulását nem tekinthetjük törvényszerűnek, mert valójában a kihívásokra adott jó vagy rossz válaszok határozzák meg egy kultúra és civilizáció jövőjét.
Sajnos a XXI. század első harmadának zavaros, ellentmondásos és logikátlan politikai eseményei – amelyek úgy tűnik, tovább folytatódnak – Spengler jóslatát látszanak igazolni. Az angol Douglas Murray alig néhány évvel ezelőtt, 2017-ben ezt írta: „A ma élő európaiak többségének életében Európa megszűnik Európa lenni, és Európa népei elvesztik az egyetlen helyet a világon, amelyet otthonnak kell nevezniük.”
Ne menjünk messzebbre: egy másik, szintén spengleri gondolat szerint a gazdaság a politika fölé kerekedik, ezáltal a politikus feleslegessé, vagy puszta végrehajtóvá válik. Spengler ezt a múlt század elején állította – ha látná, mi van ma, vajon mit mondana?
A nagyon komoly és nehéz kérdést így lehet feltenni: valóban megtörténhet, hogy a nyugati kultúránk, és vele együtt ez a kényelmes civilizációnk egyszerűen átalakuljon vagy eltűnjön?
Az egyértelmű válasz sajnos: igen. Itt most lehetne tucatnyi okot felsorolni, ami ezt alátámasztja, de elég két tény, amely igazolja, hogy a baj nagyon nagy, és kétezer éves keresztény civilizációnk valóban eltűnhet – ha csak csoda nem történik.
Az első, talán a legnehezebben korrigálható probléma a demográfiai mélypont. Jelenleg Európa termékenységi arányszáma 1,5, ami azt jelenti, hogy a kontinens népességnövekedése megállt, sőt csökken. Hogy egyes nyugat-európai országokban a népesség még növekszik, azt a migrációs tömegeknek „köszönhetik”. És ez a második kérdés, amely a közeljövőben szintén nehezen megoldható. Az eredmény az lehet, hogy néhány évtized múltán egy teljesen idegen kultúra rátelepszik a keresztény kultúrára, és szinte megsemmisíti. Van még mentség? Talán igen.
Orbán Viktor már jó ideje nemcsak Magyarország, hanem az egész világ elismert, és sok helyen megbecsült politikusa. Pontosabban: az volt, mert hazánkban elvesztette hatalmát.
Ez elsősorban nemcsak számunkra, magyarok számára szomorú, hanem azért is, mert Európa elveszítheti azt a szellemi irányítót, aki reményt ébresztett azokban, akik már-már lemondtak kultúránk fennmaradásáról.
A volt magyar miniszterelnöknek most segítségre lenne szüksége, hogy legyen ereje a harcot tovább folytatni, mert elképzeléseivel nincs egyedül. Európa konzervatív, a keresztény és nemzeti érdekeket megbecsülő és védeni kész társadalmi rétege nem tudja Európa jövőjét elképzelni a két évezredes keresztény hagyományok nélkül. Ezért szüksége van a magyar politikusra.
Az idei év a magyarság számára két szomorú évfordulót jelent: a mohácsi csata ötszázadik, valamint az 1956-os forradalom leverésének hetvenedik évfordulóját. A nemzeti oldal választási veresége nem kéne azt jelentse, hogy ez a folytatása a mostani tragikus eseményeknek.
Remélni kell, hogy az új kormány is megmarad a nemzeti érdekeket szem előtt tartó politika mellett, és – ha helyesnek tartja – csatlakozik Európa patrióta mozgalmához. Ezzel a lépéssel hozzájárulhatna a veszélybe sodródott keresztény civilizációnk fennmaradásához.
Remélem, gondolataim és elképzeléseim ezúttal nem utópisztikusak.
A szerző: közíró
Views: 95
