Érdekes, hogy április 12-e sok nagyszerű, de néhány nagyon szomorú esemény évfordulója is. Például Jurij Gagarin űrrepülése 1961. április 12-én egy óriási szenzáció volt. Az ember ezen a napon lépett először az űrbe. A gyermekbénulás elleni szérum feltalálásának bejelentése is ezen a napon történt 1955-ben, ami egy nagyjelentőségű orvosi eredmény. Számunkra viszont 1241. április 12-e a magyar történelem egyik legsötétebb napja, amikor a tragikus muhi csatát követően az ország nagy része odaveszett a tatár hordák pusztítása nyomán. Az amerikaiak balvégzetű polgárháborúja is ezen a napon kezdődött, 1861-ben.
Még számos érdekes esemény történt ezen a napon, de ne folytassuk. Itt vagyunk ma: még nincs egy hete, hogy április 12-én véget ért a hosszú Orbán-korszak. Vajon szomorú vagy inkább sikeres évfordulóként kerül majd be történelmünk eseményei közé? A kérdés nyitott. Mint minden más politikai esemény, ennek a napnak az eredménye is megosztja a magyarságot. A konzervatív oldal, amely kitartóan bízott a most távozó miniszterelnökben, megrendülve és nagyon szomorúan vette tudomásul a történteket. A magyarság egy része viszont várta a változást, tapsolt, örömujjongott. És most lelkendezve várja, hogy egy új, szerintük jobb élet vegye kezdetét.
A történelem folyamán soha nem voltunk igazán megelégedve, talán nem is lehettünk, Mohács után szinte sohasem. Egy kis ország kis népének szomorú sorsa ez, és nem tudjuk eldönteni, mi vagyunk-e a hibásak, vagy kívülről rángatnak minket, hogy soha ne tudjunk megnyugodni. Ezt ma, itt, nem tudjuk eldönteni. Ez ügyben is valahogy tiszta vizet kellene önteni a pohárba. Mint konzervatív felfogású, igen idős publicista, bevallom: nagyon bíztam Orbán Viktorban. Most, a vereség után is azt állítom, hogy a következő négy évet még az ő vezetése alatt kellett volna végigharcolni. Mert már igen közel kerültünk a célhoz, hogy Európa végre normális politikai elképzelésekkel rendezze jelenét és jövőjét. Mert az, ami itt és most történik, az zsákutcába vezet. Ha így folytatjuk, a nyugati keresztény civilizációnk pusztulása elkerülhetetlen.
Nincs értelme most ismét felsorolni a tényeket, az eltévelyedés okát és körülményeit, mert rengeteg a világot és a politikai gondolkodást megzavaró körülmény, amiért Európa ma vesztésre áll. A legnagyobb probléma, hogy a globalizációs folyamatok felerősödésével a nyugati ipar és kereskedelem idegen kultúrájú bevándorlókkal akarja pótolni a hiányzó munkaerőt. Ezzel párhuzamosan viszont a népességnövekedés mélyponton áll. Az átlagos születési arányszám ma 1,4 környékén van. A két jelenség eredménye, amire már régen figyelmeztetnek a szakértők, az az, hogy Európa a század végére, talán hamarabb, már nem lesz sem keresztény, sem fehér kontinens. És ehhez kapcsolódik még a ruszofóbia rögeszméje, ami Európát a háború felé taszítja.
A Patrióták egyelőre gyenge frakciója ez ellen – a végzetesnek ígérkező hamis politikai irányvonal ellen – vette fel a harcot. Orbán távozásával a csoport meggyengült. Az ebből eredő helyzetet tovább lehet képzelni. A bukás okát Orbán Viktor magára vállalta anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. Az elmúlt napokban rengeteg vita és találgatás indult az elvesztett választás okainak és okozatainak felderítésére. Részemről csak egy tény, ami igazán meggondolandó: Orbán Viktor az utóbbi időben, talán Donald Trump színrelépésétől számítva, kilépett a nemzetközi politika porondjára és annak egyik markáns szereplője lett. A belpolitikára figyelés ezzel a háttérbe szorult. Több időt kellett volna itthon töltenie! Nincs értelme a kiömlött tejbe belesírni, de tanulni kell a hibákból.
Az újonnan kormányra kerülő Tisza-pártról és vezetőjéről egyelőre keveset tudunk. Az első bejelentések és nyilatkozatok biztatók ugyan, de meg kell várni az új kormány első gyakorlati lépéseit. Magyarország Mohács óta, mindig külső erők befolyása és beavatkozása ellenére, igyekezett saját igazát és elképzeléseit érvényesíteni. Hosszú évszázadok után az utóbbi tizenhat év reményt adott egy igazi magyar önállóságra, függetlenségre. Április 12-e után maradt még valami remény? – szólal meg bennem az ideális, sokszor utópisztikusan gondolkodó öreg. Talán elképzelhető egy teljesen formabontó, egész Európát, de a világot is elcsodálkozásra késztető magyar újrakezdés.
Magyar Péter egységről beszél. Hát, legyen! Szűnjön meg a magyar parlamentben az ellenzéki szerep, és létesüljön egy igazi nemzeti nagykoalíció. A Tisza miniszterelnöke mellett adjon a FIDESZ egy külügyminisztert, és a Mi Hazánk egy belügyminisztert. A parlamenti üléseken nem a viták és az ellentmondások zajlanának, hanem a közös ügyek közös rendezése következne.
Ugye ez az álom nem is olyan rossz?
A szerző: közíró
Views: 67
