A cím azt sugallja, mintha előre innék a medve bőrére, vagyis biztos lennék a Fidesz győzelmében. Igen, az vagyok. Lehetne az ellenzék újrakezdéséről is beszélni, de ennek most kevés a realitása. Holnap talán megnyugodhatunk. Az izgalmas, feszültséggel teli hetek után végre a lényegre figyelhetünk: a jövőnkre, amely továbbra is bizonytalan, és nem ígér könnyű időket. Orbán Viktor rövid időn belül kormányt alakít, és megkezdődik a munka. Nem lesz könnyű.
Nehéz, kiszámíthatatlan korszakban élünk: háborús feszültségek, gazdasági zavarok és társadalmi bizonytalanság határozzák meg a világot. Jogosan vetődik fel a kérdés: valóban ilyen világot érdemel az ember? A válasz máig nincs meg. Sem a filozófusok, sem a pszichológusok nem tudták eldönteni, hogy a jó vagy a rossz az erősebb. Kilenc évtizedes tapasztalatomból mégis azt mondom: az emberek többsége jóindulatú. Rossz emberekkel ritkán találkoztam – bár léteznek. Az ellenséges helyzetek többnyire nem az egyénből, hanem a körülményekből fakadnak. A legfontosabb feladat ma a nemzeti egység erősítése. Enélkül nincs jövő. Történelmünk azt mutatja: csak akkor tudtunk megmaradni, amikor képesek voltunk összefogni.
Orbán Viktornak most lehetősége van változtatni a hangnemén. A választási győzelem felszabadíthat: kevesebb konfrontációra, több együttműködésre nyújthat teret. Az ellenzéket nem ellenségként kell kezelni. Ugyanez érvényes Brüsszelre is. Az állandó tiltakozás helyett több párbeszédre lenne szükség. A háború mindenkinek rossz: nekünk, a szomszédainknak, Európának. Ezt mindenki tudja, mégis nehéz kimondani. Az energia és az együttműködés helyreállítása csökkenthetné a feszültséget. A konfliktusok mögött gyakran egyszerű érdekek állnak – és ezek sokszor rendezhetők. A háttérhatalom kérdése is visszatérő téma, de végső soron rajtunk múlik minden: gondolkodásunkon, életmódunkon és azon, hogyan viszonyulunk a pénzhez és a hatalomhoz.
A politikai siker nem ok az elzárkózásra. Épp ellenkezőleg: nyitottságra kötelez. Egy könnyedebb, kiegyensúlyozottabb hangnem gyakran többet ér, mint a folyamatos szembenállás. Néha valóban igaz: okos enged. Sokan kérdezhetik, milyen alapon mondom mindezt. Talán joggal. De kilenc évtized tapasztalata után úgy látom: a jóakarat nem gyengeség, hanem erő. És többnyire viszonzásra talál. Nemcsak a külpolitikában, hanem itthon is van teendő. A társadalmi különbségek túl nagyok. Kevés a gazdag, sok a szegény – ez így nem maradhat. Több figyelemre, több egyensúlyra van szükség. Bízom a jövőben, és ezzel a reménnyel zárom gondolataimat.
Németország, 2026. április 12.,
*Amikor a fentieket leírtam, még nem ismertem a választás eredményét. Késő este meghallgattam Orbán Viktor beszédét – és megdöbbentem. Voltak már csalódásaim, de ez, kilencvenhárom évesen, különösen nehéz. Vajon ennyire nem ismerem a saját népemet? Azt a magyarságot, amelyet mindig intelligensnek tartottam? Hogyan fordulhat elő, hogy egy tapasztalt, nemzetközileg is elismert vezetőt leváltanak, és helyére egy vitatható múltú politikus kerül? Számomra ez már nem személyes kérdés. Magyarországnak – történelme ismeretében, idén lesz a mohácsi csata ötszázadik évfordulója – nincs szüksége újabb tragédiára. Mert az lehet, ha teljesen kiszolgáltatja magát a háborúra készülő Brüsszelnek.
A szerző: közíró
Views: 53
Megindító volt ez a z írás.Igen, valóban megdöbbentő hogy egy nép hogyan, mi alapján ítél. Érdemes azért most nagyon magunkba nézni, miben tévedtünk, mit hibáztunk. És annak alapján megállapítani a további feladatokat. Egyik nagyon fontos következtetés: a fiataloknak nem lehet azt mondani, hogy most nem kell változás. A fiatalok változást akarnak: mi magunk legyünk a változás!Megújulva, de kitartva! „Szirt a habokban, hűséged megálljon…” (A.J.)