Pihenek, csukott szemmel, és gondolataim ide-oda ugrálnak. Egyik furcsa hír a másik után, akár a tv-t nyitod ki, vagy a számitógép mellett ülsz, az ineterneten kalandozva, ugyanazok a hajmeresztő jelentések, háborúról, leszámolásról, fenyegetésekről, és egyébb undorító dolgokról. Irigylem azokat, vannak elegen, akiket egyszerűen nem érdekelnek a „külső” dolgok, szigorúan magánügyeikkel foglalkoznak, ritkán néznek tv-t, főleg sportot, a politika nem érdekli őke. Így is lehet élni, talán egészségesebb is. Az írással is már lassan úgy vagyok, hogy kérdezem; miért, kinek, mi célból, hiszen semmi nem változik, írhatunk reggeltől estig. Gondolom nem vagyok ezzel az egésszel egyedül, másokat is gyötör a tehetetlenség, mert hiába a jó akarat, nem tehetünk semmit
A világ hatalmasat változott, de sajnos, ez a változás ijesztő, legalábbis nekünk öregeknek, szóval az idősebb korosztálynak nem csak ijesztő, de nehezen elviselhető. Az egyszerű magyarázat, hogy mi, egész életünkben reménykedtünk, hogy majd jobb lesz, és ez a remény, mindig új erőt adott, mindig újra és újra tudtunk kezdeni, de most azt látni, hogy napról-napra rosszabbodik a helyzet, mi lesz majd az unokákkal. Töprengéseim közben utópista gondolataim születtek, azt gondoltam, hogy az ember, még fiatalon, kezdetnek előre kellene ugrani, és pár évig idősnek lenni, átélni az öregséget, és aztán vissza, és kezdeni az életet, okulva. Mennyire másképpen alakulna minden, mert az öregek mindent másképp látnak. Idős korban már kevesebbet veszekszünk, minek, kérdezzük, a dolgokon úgy sem lehet sokat változtatni. Idős emberek ritkán gyűlölködnek, érzik, hogy ez gyakran visszaüt. Kevesebb bennünk a csodálkozás, hiszen annyi mindent láttunk már, semmi új a nap alatt. A világot sem akarjuk minden héten megváltoztatni, tudjuk, hogy a Világmindenség megy a maga útján, ahogy azt elrendelték, mi kell alkalmazkodjunk!
Nem véletlen, hogy a régi ősi kultúrákban, az öregek tanácsa döntött, minden fontos dologban. Nos, a helyzet nagyot változott, mert ma Kínában is, csak a pártnak van valami szava, de máshol sem jobb a helyzet. Általában sorsunkról a politika dönt, ami egy igen bűvös dolog, nehezen tudunk rajta eligazodni, mert végtelenül zavaros, sokak számára érthetetlen, nagy többség pedig utálatosnak hazugnak tartja. A politika célját könnyem megérthetjük, ha tudjuk, hogy a szó a görög polisz-ból ered, aminek jelentése; közélet. Akik tehát a közélet alakításban aktívan részt vesznek, azok politizálnak, vezetőik a politikusok. Az logikus, hogy egy nemzet, egy állam minden tagja, akik együvé tartoznak, azt szeretnék, remélik, hogy közös ügyeik jól menjenek, vezetőik intézzék el a rendet. Ezzel ki mondtam a lényeget, ma a világpolitika nem foglalkozik az emberek ügyeivel, egészen más, ismeretlen célokat követ, tehát már nem nevezhetjük politikának. Erre a legegyszerűbb bizonyíték az állandó háborúzás. A háború nem közérdek, ellenkezőleg, mindig egy, vagy ahogy most látjuk, több közösség elpusztítására irányul.
Ha a politika már nem politika ( furcsán hangzik, de így van) akkor micsoda? Semmi más, mint marakodás, vitatkozás, civakodás, gyűlölködés, még lehetne sorolni a szinonimákat, de mindenki látja mi folyik, nincs szükség magyarázatra. Többször feltettük már a kérdést, miért jutott a világ, elsősorban ami nyugati világunk oda, hogy a politikát már nem veszik komolyan, politikusainkat pedig nem csak, hogy nem veszik komolyan, de sokan már nyíltan szidalmazzák őket, mint minden rossz előidézőit. Az összeesküvés elmélet nem magyaráz meg mindent, mert ha ténylegesen háttérhatalom vezeti a világot és ezzel nem vagyunk megelégedve, akkor miért nem teszünk végre ellene valamit.
A görögöktől ered a politika szó, de tőlük származtatjuk a demokráciát is, csak éppen nem alkalmazzuk. Hol van itt valahol népakarat? A nép, az istenadta, nem akarja ezt a vérengzést, ami ma körülöttünk zajlik, de, -érthetetlenűl- szemet huny felette. Az oroszok gyilkolják a testvér nép ukránt, akik nem maradnak adósok, és eszük águkba nincs békéről tárgyalni, hiszen támogatja őket egész Európa. A zsidók amerikai segítséggel széjjel bombázzák Iránt, pedig kb. 2500 évvel ezelőtt a perzsa Kurus (Kürosz) király, aki kimentette őket a babiloni fogságból, ezért őt „Messiásként” emlegetik. De a múlt, a hagyományok már nem számítanak. Nem vagyunk semmire sem tekintettel, a másik elpusztítása a fő faladat, és ezt tesszük megállás nélkül most a „szent ünnep” előestéjén is.
Mikor ébred fel végre a NÉP, és kéri igazát, mire, vagy kire kell még várni?! A Virágvasárnap hűvös, borongós itt Bajorországban. A hírek változatlanul fegyverekről rakétákról, emberek legyilkolásáról szólnak. A jámborak elmennek a templomba, a többiek jót esznek, szórakoznak, sportolnak, élvezik az ünnep lehetőségeit. A Világ megy tovább a maga útján, mintha misem történt volna. Valójában mi is történt ? Eszembe jutott egy nagyon régi Lao Ce mondás: Ha depressziós vagy, akkor a múltban élsz, ha szorongsz, akkor a jövőben élsz, ha békében vagy, akkor a jelenben élsz.
Én a jelenben élek, de depressziós vagyok és szorongok, de hol itt a béke. Mai jelenünkben ma még Lao Ce is tévedne.
A szerző: közíró
Views: 48
