Cs.Szabó Béla: Választás 2026 II. rész

Azt hiszem kijelenthetem, hogy ilyen mocskos kampány és választás, mint ami most van, még sohasem volt! A társadalom egy része annyira kifordult magából, hogy épp ésszel az már szinte fel sem fogható. Napi szinten folyik a mocskolódás a lejáratás, amely mögött mindig ott van az irigység, a sértettség és a kivagyiság. Az irigység és a sértettség „megalapítója” az a Hadházy, aki maga is FIDESZ-es ként indult, aztán végig lovagolva szinte minden pártot mára már úgynevezett „függetlenként” szervezi a show-it, miközben erőszakos természete miatt minden pártból mennie kellett. Ezek után a kedves olvasó ítélje meg ennek az embernek a természetét, összeférhetetlenségi mutatóit és értékeit!

Ez azonban csak egy része a jelenlegi politikai mocsárnak, hiszen olyan viszonyok uralkodnak a beszédtérben (Bogár Laci szavaival élve!), amelyek a legalapvetőbb normalitást sem tételezik fel a társadalom szövetei között. Így történhet meg az a negatív csoda, hogy az ellenzék vezető pártjának a politikai és gazdasági szándékairól szinte semmit sem tudunk. Hoppá-hoppá(!) ez azért így nem igaz, mert azt tudjuk, hogy mindenkit (az előző kurzus valamennyi politikai szereplőit) rabláncra akarják fűzni úgy, hogy közben az alkotmányos rendet felülvizsgálva eltörlik és valami újat tesznek a helyére, amit majd valakik egyszer kidolgoznak, de közben a bíróságon és az ügyészségen rendet tesznek, (értsd: a nekik nem tetsző figurákat kirúgják!) miközben a média azon felét, amely propaganda média azt meg beszántják. Nos tehát, tisztelt olvasóim ez nekem mint egy régi garnitúra tagjának mond valamit, mert éltem oly korban, amikor ez napi szintű tevékenység volt. Akkor ezt úgy hívták, hogy Rákosi-kor, amelyben milliók mentek tönkre emberileg, gazdaságilag, ezreket végeztek ki ártatlanul, börtönöztek be kreált bűnök miatt.

Akkor és most is volt egy külső hatalom, amely segítette és támogatta a hazaáruló komprádor réteget, akik ezért cserébe az élet napos oldalán sétáltak, miközben a nagy többség ette a háború utáni időszak keserű komiszkenyerét! Ez ma sincs másként hiszen nem egy, hanem mindjárt két hatalom is támogatja azt az erőt, amelyet megbíztak a kormány leváltásával. Ez a két hatalom mindent meg is tesz, annak érdekében, hogy eredményes legyen az akciójuk, nem sajnálnak „pénz, paripát és fegyvert” adni a kiszemelt csapatnak a jó eredményért! Komoly titkosszolgálati tevékenység alakult ki Magyarországon, amelynek célja az Orbán kormány eltávolítása! De ne bizakodjon a kedves olvasó abban, ha a választáson netán a FIDESZ nyerne, hogy nincs egy újabb forgatókönyv! Valószínűleg akkor indul a destabilizálás 2.0 akció, amely valami hasonló lehet egy 2014-es majdanihoz, amelyben jól megfizetett „hőbörgők” az utcára fognak vonulni és követelni fogják a választási eredmények eltörlését. 

Ez most még csak egy fikció, azonban már most elhangzanak olyan állítások, hogyha nem a Tisza győz akkor az utca lesz az a hely ahol el akarják dönteni az ország sorsát! Hogy ez mind légből kapott? Akkor mi volt a taxis blokád? Vagy mi volt az ukrán Majdan -on kialakított véres akció, amely öt milliárd dollárba került egy nagyhatalomnak, amely állítása szerint a demokrácia felkent és szent ügyvivője! A kormány jól teszi ha minden eshetőségre felkészül, hiszen az alkotmány védelme a mindenkori hatalom birtokosainak a kötelessége!

A legmegdöbbentőbb az, hogy az 1990-es politikai átmenet sokkal simább és kiegyensúlyozottabb volt mint ami most ránk vár. Igaza volt Antall Józsefnek amikor azt mondta, – Egy pofon sem csattant el a rendszerváltás első négy évében! Pedig az elvtársak itt voltak közöttünk, igaz véreres szemekkel tették a dolgukat és nem lehet azt mondani, hogy a legnagyobb jóindulattal szolgálták ki a fennálló rendet, de igazából nem szervezkedtek a kormány ellen, de vittek mindent ami nem volt odabetonozva, illetve jogilag még azt is amit csak el tudtak érni gyárakat, földeket, erdőt, mezőt és mindent amit a gazdagodáshoz csak lehetett! Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy akkor akkora volt a gazdasági coresz, hogy nem lett volna lehetőség bárminemű agresszív akcióra. Ma viszont még a nyugati országokhoz mérten is stabil a magyar gazdaság, talán túl stabil és a multik úgy gondolják, hogy van még nemi tartalék, amit ki lehetne söpörni az országból! Mi viszont nem így gondoljuk. És nem ajánlatos egy majdan-hoz hasonló konfigurációban gondolkodni, mert az utca az nem csak az övék, hanem az egy közös terület és akkor nekünk is ott lesz majd a helyünk!

A szerző:  újságíró

Views: 83

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Leave a Reply