A Nyugat elmúlt hatszáz éve során, nagyjából évszázadonként egy-egy nyugati nemzetállam volt a mindenkori világbirodalom, ami ma az Amerikai Egyesült Államok nevű nemzetállam talapzatára épülő konstrukció testesít meg. Aligha véletlen, hogy mindegyikük egyúttal tengeri hatalom is volt, a hajózás, a kereskedelem, a pénz, vagyis a világ „anyagcseréje” közvetítő mezőinek virtuózai voltak mindnyájan. De a közvetítő mezők legfontosabbika valójában az a szimbolikus elem volt, ma meg aztán még inkább az, amit összefoglaló néven médiának nevezünk. Ennek az volt a feladata, hogy „legitimálja” ezt a világot annak megkérdezése nélkül „összenyitó” és sokszor az elképzelhetetlenül brutális erőszaktól sem visszariadó akciósorozatot. Vagyis, hogy mindig legyen valami olyan hamis magyarázat, ami egyenesen a Nyugat Istentől elrendelt küldetéseként értelmezte mindezt. Amely globális valóságipari művekként képes elhitetni, hogy mindez „manifest destiny”, vagyis a sors beteljesedése. Hogy amint Ruyard Kipling fogalmazott, mindez a „fehér ember nagy terhet” jelentő missziója, a „white man’s burden”.
Pedig amikor a világ felfedezésére indultak (bár a világ nem feltétlenül igényelte azt, hogy „fel legyen fedezve…sőt!) nem a „tudásvágy”, hanem sokkal inkább az arany iránti éhség volt a fő motiváció. Mivel tehát mindegyikük tengeri hatalom volt, így a világtengerek uralása volt globális hatalom-gyakorlásuk legfőbb pillére. És mivel a legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalak számos alkalommal egy „szűk keresztmetszetnek” számító tengerszoroson haladtak és haladnak át ma is, így ezek ellenőrzése a legfőbb feladatok közé tartozott. Most éppen annak lehetünk tanúi, hogy a világkereskedelem szempontjából rendkívül fontos Hormuzi-szoros, vagyis a Perzsa-öböl „bejárata” vált a kibontakozóban lévő harmadik világháború legveszélyesebb és legvéresebb frontszakaszává. Mivel ennek következményei a szó legszorosabb értelmében szinte azonnal érinthetik a világ minden lakóját, érdemes talán egy kicsit mélyebbre hatolni a szorosok jelentőségének a megértésében.
A nyugatosított világ a XIX. század óta kapitalizmusnak nevezett szerveződési módra épül, amelynek lényege az állandó terjeszkedés, hisz a legfőbb hajtóerőt jelentő profit növelése újabb és újabb térségek alávetését s kifosztását igényli. Az expanzió állandó fokozása azonban a technológia exponenciális gyorsítását igényli, s ehhez egyre több energia kell. Ezt a mozgási energiát az elmúlt évszázad során legfőképpen a kőolaj adta. Sem „világ-kereskedni”, sem háborúzni (a kettő lényegében ugyanaz) nem lehet kőolaj nélkül, így érthető, hogy gyilkos harc folyik a kőolajmezők, illetve a kőolaj-kereskedelem ellenőrzéséért. A nagyjából egy negyed-évszázadon át épülő és kölcsönös előnyökön nyugvó eurázsiai együttműködési rendszer, ami Európa, Oroszország és Kína, mint az első „háromtest birodalom” számára ebből a szempontból viszonylag egyszerű képlet volt. Európát Oroszország látta el általában energiával és egyben kőolajjal is. Kína pedig zavartalanul láthatta el szédületes tempóban növekvő energia és kőolaj-igényét a Közel-Keletről. Ez a kiválóan működő rendszer egyetlen „hibája” az volt, hogy az éppen aktuális világbirodalom, Amerika, nem volt részese, így egyre nőtt a veszélye az amerikai birodalom hatalma lehanyatlásának.
A lejátszás-technikai felszínen ukrán-orosz háborúnak látszó konfliktus, ami egyben a harmadik világháború első (ukrán) frontja is, az amerikai birodalom proxy háborúja főként Oroszország, de valójában egész Eurázsia ellen. Ennek a világháborúnak mindhárom frontja (a Közel-Keleten, a Távol-Keleten és Kelet-Európában) jelentős mértékben a kőolajról, mint stratégiai jelentőségű energiahordozóról szól. Európa és Oroszország kapcsolatának lerombolásával Európát arra kényszeríti, hogy az amerikai birodalomtól és/vagy az általa ellenőrzött térségekből vásárolja a kőolajat sokkal drágábban, mint eddig. Oroszországot pedig mindezzel és a kiprovokált háborúra, mint ürügyre hivatkozva a szankciókkal arra kényszeríti, hogy olaját költségesebb, kockázatosabb és számára bevétel kieséssel járó módon értékesítse. A harmadik világháború második frontját jelentő Közel Keleten kiprovokált háború pedig Kínát kívánja megfosztani a kőolajhoz való hozzájutástól, ami, lévén Kína a világ legnagyobb kőolaj importőre s ipari hatalma, a globális hatalomgazdaság drámai átrendeződését jelenti.
A háború látszólag Irán ellen irányul, de a végső célpont valójában Kína. Irán kőolajtermelési és -kereskedelmi infrastruktúrájának látványos és brutális szétzúzása Kínának „üzen” két héttel az amerikai elnök pekingi látogatása előtt azzal, hogy elvágja Kínát a legfőbb energiától. Az amerikai birodalom, bár hangzatos retorikájában a Hormuzi-szoroson át zajló kereskedelem teljes szabadáságáért küzd, amit ténylegesen tesz, az ennek éppen az ellenkezője. Mindent igyekszik megtenni azért, hogy a szoros tartósan működésképtelen maradjon. Ezzel a kínai, de valójában az egész kelet-ázsiai ipart megbéníthatja, ezzel is jelezve, hogy véget ért a „szabályokra épülő” világrend, és elkezdődött a nyílt és véres, gátlástalan erőszak kora. Nem az erősebb, hanem az erőszakosabb győz, és ez nem túl jó jel a világ jövőjére nézve. Egy valami azonban biztos, a világ jövőjének stabilitást csakis az a háromtest birodalmi együttműködés adhat, amelyben Amerika, Oroszország és Kína képes lesz arra, hogy létrehozza azt a dinamikus egyensúlyt, amelyben nem a szorosok blokádja, hanem inkább a blokádok feloldás uralkodik majd
A szerző: közgazdász, egyetemi docens
Forrás: magyarhirlap.hu
Views: 95
Az írás nagyon érdekes ,tanulságos, nem is lehet Bogár Lászlótól mást várni. Rátapint az amerikai geopolitika csaló, kétszínű mivoltára, de ez már régen így van, én már nem csodálkozom, egy , két dolgot azért nem értek. Ha Irán nem küld olajat Kínának, az oroszok ezt helyettesítik, ugyanakkor mit jelent Trump ajánlata, hogy Európa térjen vissza az orosz energiához? Akkor esetleg nem jut elég Kínának! ? Ez elég zavaros .
Különben zárójelben; ha a Világ nem hajlandó végre a javakat, így elsősorban az energia szolgáltatást igazságosan elosztani, hogy mindenkinek jusson, akkor soha nem lesz béke. Ez lenne a legelső alapfeltétele a világbékének.
Más. A háromtest elmélet, Orosz, Kína, Amerika, nem megoldás, mert Európát nem lehet, nem szabad a hatalmi sokszögekből kihagyni. Egy Amerika, Európa az oroszokkal, és Kína háromszög már elfogadható, de én ehhez, negyediknek az Iszlámot is odatenném, ideális fennállásban Indiát is.
Ez az ötpólusú hatalmi elosztás, már majdnem igazságos, mert több, mint hat milliárd embert képviselne-
Vissza Európához, mert végeredményben ez a mi hazánk és jövőnk.
Mi lesz, ha a németeknél nem lesz változás? Ukrajna háborús rögeszméjet, az agyalágyult Merz minden erővel támogatja, Brüsszel rábólint, ez = világháború. Nincs az európai „ békeszerető” emberekben annyi közös akarat, hogy egy lehetetlen vezetőt eltávolítsanak ? ha nincs akkor jöjjön a vég ! Békemenettel még nem váltottak le kancellárt, ennél több kell.
Sok az okos ember, de elegen olvassák pl.a Toll….és Igazság honlapot ?.
És ki hallgat ide ? Meghallgatták a felelősök Drábik Jancsit, vagy most Bogár Lacit, Lóránt Károlyt, vagy Gazdagot ? Miért nem térünk vissza a szénenergiához, és miért nincs elég erős kapcsolat a Patrióta Európa „utasai” között ? Az Orbán kormány m e g k e l l n y e r j e a választást, de ha ez sikerül, ideje lesz erősebben gondolkozni, mert nehéz ídők jönnek.
Bocsi , hogy megszólaltam—H.H. Ottó