A több mint két évezreddel ezelőtt megszületett keresztény vallásból lassan kialakuló nyugati keresztény civilizációra és kultúrára, elsősorban Európában, ma már alig lehet ráismerni. Dél-Amerikában még tisztelik a vallást, az Egyesült Államok régi protestáns, puritán életformája azonban teljesen eltűnt. A mai helyzetet tömören Patrick Buchanan A Nyugat halála című könyvében így jellemzi: „A 21. századra közéletünk elkereszténytelenítése teljessé vált.” A többit gondoljuk hozzá. Különben ez ma már nem titok, és – sajnos – nem is igazán érdekes.
Régebben az európai és a nemzeti politikának volt súlya; akár miniszterekről, akár diplomatákról beszéltünk, a tisztelet hangja nem maradt el. Amit ma tapasztalunk, az rosszabb a cirkusznál. Baloldali „hölgyek” rikácsolva, öklüket rázva követelik igazukat – mármint azt, hogy Ukrajnát a végsőkig kell segíteni, fegyvert és katonát kell azonnal Ukrajnába küldeni, hogy az oroszokat legyőzzék. Ez a buta, ruszofób magatartás történelmi tájékozatlanságot bizonyít. Ha őket nem is vesszük komolyan, nagyobb baj, hogy „főnöknőjük” sem sokkal tájékozottabb, hiszen körülötte lévő vezetőtársaival közösen paranoiás döntéseket hoz Európa sorsáról. Meddig lehet ezt még eltűrni?
Ennek az egész politikai kabarénak ma egész Európa asszisztál, elsősorban az Unió nemzetei – és mi, magyarok, a magyar politika és az egész ország. Jogosan lehet kérdezni: Európa népei miért hunynak szemet e teljesen téves és életveszélyes politika fölött, hiszen itt nem másról, mint egész nyugati civilizációnk sorsáról van szó? Valójában nem is volna miről vitatkozni. A normális emberi logika alapján az emberiség mindig nyugodt, békés körülményeket kívánt magának és környezetének. A háborút soha nem a többség, nem a nép akarta; erről feje fölött mások döntöttek. Aki ezt nem ismeri el igazságnak, azzal nincs mit tárgyalni.
Mi, magyarok egyedül vagyunk az Unióban abban, hogy határozottan ellenezzük a háború folytatását, és kizárólag a diplomáciai tárgyalásokat látjuk megoldásnak. Sajnos az Unióból csak a szlovákokra lehet száz százalékban számítani. A csehek, belgák, olaszok lehetnének a következők, és persze az egész nyugati jobboldal: a patrióták, a német AfD és a francia Marine Le Pen vezette Nemzeti Front. Ha az itt felsorolt erők együttesen, közös akciókkal lépnének fel a háborúpárti baloldal ellen, tömeggyűléseken követelnék a brüsszeli politika irányváltását, akkor talán történne valami. Végső soron a strasbourgi parlament döntéseit is meg lehetne akadályozni, ha az egész konzervatív oldal bojkottálná a szavazásokat, és egyszerűen kivonulna a teremből.
E sorok írója nem jogász; javaslatai esetleg nem egyeznek az Unió szabályzatával. Az azonban biztos, hogy a felesleges és életveszélyes háborús hisztéria visszautasítása csak egységes akarattal, közös erőfeszítéssel lehetséges. Ezt azért hangsúlyozom, mert itthon hetek óta háborúellenes jelszavakat, szónoklatokat és kommentárokat hallunk, amelyeket – tudvalevőleg – csak mi hallgatunk meg. Brüsszelt ez nem érdekli. Ezzel szemben a fegyverkezés, a katonák Ukrajnába küldése és a milliárdok felajánlása óriási lendülettel folytatódik. Ezen lehet mérgelődni, de mi, szerény lehetőségeinkkel, ezt nem tudjuk befolyásolni.
Ha kilépünk a világba, általános háborús hangulatot tapasztalunk, mintha csak az volna a kérdés, ki kit győz le, ki tudja akaratát a másikra ráerőszakolni. Ez nem véletlen. Évek óta egy új világrend megteremtéséről beszélünk. De kitől várhatjuk, hogy egy mindenki számára elfogadható világrend tervét, formáját és szellemi alapjait elénk tárja? Senkitől. A szuperhatalmak továbbra is hegemóniára törekszenek, a kisebb nemzeteknek pedig nincs lehetőségük a döntések alakításában részt venni. A fenti témát a végletekig lehetne elemezni, de abból kell kiindulnunk, amit ma látunk és tapasztalunk. A létező háttérhatalmak elsősorban haszonra törekszenek, másodsorban pedig az emberiséget továbbra is irányítani akarják. A háború erre a leghatásosabb módszer: óriási profitot termel, és aki elindította, az bármikor le is állíthatja. (De mi nem!)
A legfrissebb hírek szerint Iránt közös izraeli–amerikai támadás érte. Bogár Lászlónak majdnem igaza lett; szerencsére – egyelőre – nem használnak atomfegyvert. Afganisztán Pakisztánnal háborúzik, az ukrán–orosz háborút Európában senki nem akarja leállítani. Szóval Trump elnök béketanácsa „jól működik”? Orbán Viktor kijelentette: „Ebből a háborúból kimaradunk”. Kérdés: kényszeríthető-e egy tagország a NATO-tagság alapján közvetlen részvételre? Mit mond ki az 5. cikkely? Nem fogalmaz egyértelműen, de ha Európa legtöbb NATO-tagállama részt vesz a háborúban, nekünk egyedül nehéz lenne kimaradni.
Egyedül az adna biztonságot, ha kilépnénk a szervezetből. Utána lehetne tovább gondolkodni és vitatkozni.
A szerző: közíró
Views: 36
