Mielőtt a fenti kérdésre kitérnék, pár megjegyzésem volna a magyar belpolitikáról is. Az utóbbi hetek rossz, hideg időjárása alkalmat adott kormányunknak, hogy ismét bizonyíthasson. A gyors intézkedések a rászorulók tűzifa-ellátásáról, majd az úgynevezett rezsistop, amely a januárban valószínűleg megemelkedő fűtési többletköltségeket átvállalja a háztartásoktól, olyan pozitív bizonyítékok, amelyek kétségkívül igazolják, hogy a jelenlegi kormány első számú feladatának tekinti a magyar lakosság, különösen a családok életkörülményeinek támogatását.
Azt hiszem, hogy a közeli választásokon ez a tény – a többi mellett – még a kételkedők előtt is világossá teszi, hogy egy begyakorlott, biztonságot nyújtó kormányt nem szabad lecserélni, és a vezetést politikai kalandorok kezébe adni! A külpolitika egy egészen más világ: nagy diplomáciai érzék és geopolitikai tájékozottság kell ahhoz, hogy a mai zűrzavaros világ kihívásaival bárki szembe tudjon nézni, és eredményes döntéseket hozzon.
Kontinensünk legégetőbb kérdése kétségkívül a szomszédunkban dúló, immár négy éve tartó háború. Okairól, részleteiről, valamint a konfliktusban részt vevő, vagy akarva-akaratlanul szerepet vállaló államokról és nemzetekről most nem teszek említést; úgy vélem, erről már annyit hallottunk és olvastunk, hogy a fele is sok lenne. Sajnos bizonyossággal mondhatjuk, hogy az Unió államainak nagy része nem a háború befejezését támogatja, hanem inkább annak erőteljes folytatásáról beszél. A világbéke kérdése mindig sorsdöntő kérdése volt a világpolitikának, elsősorban a külpolitikának. Milyen a mai általános helyzet, milyen a hangulat, és melyek a tendenciák (irányvonalak)?
Két példa: a svájci Davosban évente megtartott Világgazdasági Fórumon a világ vezetői megvitatják világunk – az emberiség – legégetőbb kérdéseit. Idén a fő téma Grönland volt, pontosabban az, hogy egy szuperhatalom milyen módon szerezhetne meg egy jéggel borított szigetet, amelyhez valójában semmi köze nincs, mert egy másik, szuverén állam tulajdona. Megdöbbentő, hogy ez a milliókba kerülő esemény, vagyis a gazdag vezetők tanácskozása – akik egyébként sok mindenről dönthetnének – miért nem foglalkozik például azzal, hogy ma is a világ népességének mintegy 8%-a éhezik, ami körülbelül 700 millió embert jelent, miközben ez az arány Afrikában eléri a 20%-ot.
A másik érdekes jelenség az a bizonyos Béketanács, Trump elnök kezdeményezése, amely január 22-én huszonhat állam részvételével és aláírásával jött létre. Nagyszerű kezdeményezés, bár kérdéses, hogy sikerre vezet-e. Feltehetjük a kérdést: mit szól mindehhez a két szuperhatalom, Oroszország és Kína, amelyek akár figyelmen kívül is hagyhatják, és akkor kezdenek háborút, amikor csak akarnak. Mi, magyarok, mint állam, kis nemzet Délkelet-Európában, és mint NATO- és uniós tagok, „kilógunk a sorból”: egyik szövetség elképzeléseivel sem egyezünk. Ezt már régóta tudjuk, mindenki tudja, mégsem vesszük tudomásul, és továbbra is velük sodródunk, miközben homlokegyenest más elképzeléseink vannak.
Trump amerikai elnök béketörekvései valószínűleg őszinték, és egybeesnek a magyar külpolitikával, de ezzel pillanatnyilag egyedül vagyunk a kontinensen. A cseh és a szlovák hozzáállás biztató, de kevés, és a Patrióták Európáért mozgalom is még gyenge. Erős partnerség nélkül továbbra is csak jelszavak maradnak. Nem elég, hogy naponta, különböző fórumokon elhangzik, hogy mi nem akarunk háborút, nem fizetünk az ukránoknak stb. Ennél sokkal többre lenne szükség. Ami ma Európában, elsősorban az Unióban történik, rémálomszerűen abszurd, és jelenleg nem látszik semmi biztató: Európa helyzete pillanatnyilag reménytelennek tűnik.
A két szörnyű világháborút átvészelt Európának nem volt elég a sok millió halott és a gazdasági katasztrófa; nem volt elég az árvák és az özvegyek szenvedése sem. Fejvesztett vezetőink ma egy harmadikra készülnek, vehemensen és eszeveszetten. Külpolitikánk sürgős feladata, hogy azonnal megtegye azt, amire még lehetősége van. Két lehetőség adott: vagy kilépünk a két szövetségből, és bár egyedül, de járjuk a saját utunkat, vagy szövetségeseket keresünk. Elsősorban szomszédjainkat – az osztrákokat, horvátokat, szerbeket, valamint a román és a szlovák politikai szereplőket – kell meggyőzni arról, hogy egy háborúzó Európában nincs élet, csak halált hozó, bizonytalan jövő.
Egy délkelet-európai politikai szövetségnek van jövője, de időnk már alig van: sietni kell.
A szerző: közíró
Megjelent: a Nyugati Jelelen Álláspont rovatában
Views: 30
Legutübbi cikkemre reagálva, érkezett egy pár e-mail levél, és többen kérdezik, hogy milyen módon képzelem el a ” szakítást” Európával, illetve pontosabban az Unióval, és a NATÓ-val. Erről már sokat írtam, és kihangsúlyoztam , hogy HIÁBA tiltakozunk háború, és Brüsszel ” „okoskodásai” ellen, ha tagjai vagyunk a szövetségeknek. Ha oda kerül a sor, és háború lenne, a NATO egyszerűen csapatokat küld az oszágba, a többit már el lehet képzelni. Ha Brüsszel, az Unió többsége valamit elhatároz,akkor mi tiltakozhatunk,de ez senkit nem érdekel, ha pedig az UNIÓ is háborúba indul , a helyzet még rosszabb, nyakig vagyunk a.. Pácban. Tehát vagy szövetségesekkel együtt új útat keresni, pl. kilépni a szövetségekből, vagy egyéni útat keresni. Persze a Szövetség az igazi megoldás. ÍGY ! semmi jóra nem lehet számítami,. Ottó
T. Hehs Ottó! Kristálytisztán látja helyzetet. Az viszont, hogy oda jutottunk, hogy kormányunk tűzifa akciója és a rezsistop „igazolják, hogy a jelenlegi kormány első számú feladatának tekinti a magyar lakosság, különösen a családok életkörülményeinek támogatását” rendkívül elszomorító. Az átkos ötvenes években, amikor gyerekként nagyanyám tenyérnyi falujában töltöttem a nyarakat, még nem volt ilyen gond; létezett a közbirtokosság intézménye és a falu tulajdonában lévő erdőból minden lakos annyi tűzifát vitt haza, amennyire szüksége volt és a közlegelőre is kicsaphatta tehénkéjét vagy mangalicáit. Özvegy nagyanyám 3 hold földecskéjén nyugdíj nélkül nevelte unokáit, akinek apjuk egy 10-éves voronyezsi továbbképzésen rekedt, míg be nem vitték a gyűjtőbe mint kulákot. Ma a „Natura 2000” földek brüsszeli ellenőrzés alatt állnak bár a kaszálási engedélyt még a magyar hatóságok adhatják ki – de meddig? Kinek a tulajdonában van a magyar föld?!
„Egy délkelet-európai politikai szövetségnek van jövője” Csakis ennek! De hozzátenném a „közép” jelzőt! A Trianon által szétvert középeurópát a szláv népek egyetértésével (a.d. trializmus) új konföderációba kell szervezni, mert másképpen elpusztulunk. Láthattuk az Osztrák-Magyar Monarchia és Jugoszlávia példáján hogy mi a sorsunk, ha nem kötünk egy történelmi megbékélést. Legfőbb ideje lenne egy Közép-Európai Történész Konferenciát szervezni pl. „Jövőnk Közép-Európa” címen, mely a független sajtó és civil szervezetek támogatásával akár egy fél éven belül megvalósítható lenne. Sok sikert: Gyula
Nagyon örülök a hozzászólásért mert IGAZOL.Tudom, hogy sokan vannak,aki így gondokoznak, csak hallgatnak.Az ötvenes évekre nagyon jól emlékszem, hiszen, 1953-április 10.-én ., 20. éves születésnapomon, megállt a ‘ Dubá” ( rabszállító) Jilava bejárata előtt és besétáltunk Az Erdélyiek ” ismerik” Jilavat.A parasztság jól élt, főleg mikor bevzették a ” héztájit”. Nehéz a történelmet magyarázni, ezt mindent át kell élni, hogy megérthessük. ezért hamis a jelenlegi történelem írás , tanítás ! Ki tudja a mohácsi vész lényegét igaziból elemezni, még a közelmúltunk is kérdéses Orbán sok mindent jól tesz,de sok lényeget elhanyagol Az Uniót nem megreformálni, megmenteni kell, hanem új útat,új megoldást kell keresni.A Monachiához egy kicsit hasonló szervezkedést kell megkísérelni.Churchill még1945-bn egy bajor-osztrák-magyar szövetséget terjestett elő, Sztálin lehurogta. Kelet-Európa ” új életet” kell kezdjen, ha nem, elvesztünk. Errül írok a jövő héten ,Ottó