Dr. Gazdag László: 2025 összegzés, 2026 jóslás

Mottó: „A jóslás mindig bizonytalan, különösen ha a jövőre vonatkozik!” Francis Bacon

Üzenet „jobbra”, „balra” (??), vagy inkább ellenzéki és kormányoldalra.
2025. Orbán Viktor fantasztikus újrakezdést, fellendülést, Kánaánt, dizsidőzsi ihajcsuhajt ígért minden magyarnak, így a nemzeti-keresztény-konzervatív igazaknak, és a brüsszeli, balliberális, hazaáruló, szemét, mocsok, országvesztő propaganda által megtévesztett szerencsétleneknek egyaránt. Mert hát Krisztus is a bűnösöket akarta jó útra téríteni ugye. És hamarosan kis nemzeti-keresztény Isten kalapján a bokréta hazánk ott virít majd Ójrópa legélhetőbb öt országa  között. Mer hát merjünk nagyok lenni! Hát, hogy mi valósult meg ebből a fene nagy ihajcsuhaj dizsidőzsi fellendülésből 2025-ben, ezt mindenki döntse el magában. A fantasztikus családbarát intézkedésdömping ellenére (vagy éppen ezért?) a demográfiai mutató újra padlót fogott, bár a 2025-ös adat még nem ismert, 2024-ben 85 ezer gyerek született az országban. Amikor én születtem, 1953-ban, akkor 224 ezer. Persze tudom, Ratkó korszak, de szerintem inkább a háború utáni Jánossy féle helyreállítási periódus demográfiai hatása, a bébibúm! 1980-ben még 10 millió hétszázezren voltunk, aztán 1981-ben jött a demográfiai fordulat, azóta is tart: fogy a magyar reménytelenül.
Már leírtam számtalanszor: humánvagyon-ellenes, emberi tőke ellenes gazdaságpolitikát hiába kozmetikázunk ilyen-olyan célzott támogatásokkal, nem változtat az alapvető tendencián. Ha a fogyasztás terén már Bulgária és „bezzeg” Románia is megelőzött bennünket, akkor erről van szó tudniillik. A fogyasztás a humán vagyon, az emberi tőke újratermelése ugyanis, és nem a megtermelt javak holmi felélése! Mert ha csak ez utóbbi lenne, akkor tényleg érdemes lenne rajta spórolni. Ahogy Bokros Lajos és Surányi György hitte. És hiszi ma is Nagy Márton, Matolcsy György: emeljük tovább a beruházási rátát! 
Gazdaságpolitikai, sőt,  gazdaságfilozófiai fordulatra lenne szükség, de annak híre-hamva sincs. Mi folyik itt a gengszerváltás óta egyfolytában? (Kivétel a Medgyessy-kormány két-és fél éve!) Külső erőforrásokra, valamint a humán tőkétől a holt tőkéhez történő erőforrás átcsoportosításra (lásd: beruházási ráta növelése!) épülő extenzív növekedés a cél ma is. Multik akkugyárai, összeszerelő üzemei!
Elképesztő marhaság! Ehelyett belső erőforrásokra, a humán tőkére, az innovációra alapozott intenzív fejlődésre lenne szükség. Meg persze nem végletekig fokozott vagyoni-és jövedelmi koncentrációra, oligarcharendszerre, hanem széles kis-és középrészvényes középosztályra. És a piac döntsön a sikerről, ne az állami húsosfazékhoz való hozzáférés lehetősége.
Hadd védjem meg mégis az Orbán kormányt: nem ők kezdték ezt el, hanem a gengszterváltás utáni két kormány, az Antall-és Horn kormány a bűnös. Orbánék csak tökéletesítik! Összefoglalásul: 2025 is totál csőd volt a modernizáció, a felzárkózás szempontjából, mint ahogy a
gengszterváltás utáni 35 év egésze is. (Kivétel lehetett volna Medgyessy kormánya, ha hagyják az elmebeteg lumpen álballibik.)
2026. Szóval jósoljunk! Kristálygömb, horoszkóp, jóslócsontok előttem. 2024 pocsék év volt, 2025 még pocsékabb lett, 2026 ennél is pocsékabb lesz! Akárki győz április 12-én! Tökmindegy ugyanis! Az egyik ezért lesz rossz, a másik meg azért! Megint, mint 1990 óta minden választáskor az a kérdés, hogy melyik ujjunkat harapjuk. Vagy Dr. Zsivágót idézve: „Döntsék már el végre, hogy melyik söpredék fogja vezetni ezt az országot!” Ne legyen senkinek illúziója: akár Orbán marad, akár Magyar Péter győz, egy kontraszelektált szellemi-erkölcsi söpredék fogja vezetni tovább ezt az országot. Nekem ez a véleményem erről az egész mai politikai nemzedékről, és szellemi holdudvarukról is. Magyar Péter sem fogja modernizációs pályára állítani az országot, ezt garantálja egész selejt holdudvara. Látva a felkészültségüket egy valami nyilvánvaló a számomra: ha ők győznek mégis, tenyészik-burjánzik majd tovább a közgazdasági dilettantizmus, és ott tolong már a húsosfazék körül a régi-új söpredék!  
Anarchia, káosz felé tartunk!!! Mi lesz a választások után? Olyan mélyre sikerült kiásni időközben a gyűlölet árkait mindkét oldalról, hogy egyik fél sem fog belenyugodni a vereségbe!!! Ha Orbánék veszítenek (amit nem tartok valószínűnek), akkor jön majd a „hazaárulóknak, nemzetárulóknak, brüsszelitáknak nem adjuk át a hatalmat!” logika. Félreértés ne essék: nem tartok én attól, hogy Orbán ne adná át a hatalmat, ha veszít. Viszont az Orbánt istenítő kemény mag fog az utcára vonulni és törni-zúzni, tombolni! Ha Magyar Péter veszít (ami valószínű), akkor meg az ő hívei fognak őrjöngeni, tombolni, „csalást” kiáltani. Nem lesz csalás!
A nemzetközi helyzet fokozódik Pelikán elvtárs! Erről is kell pár szót ejteni. Mi jön itt 2026-ban környezetünkben Európában? Semmi jó!!!! Az európai civilizáció az önfelszámolás útján halad rendületlenül, törpe nemzedék vezeti, én már a nevekkel is jelzem: Törpilla (Ursula), Törperős (Micron), Máris szomszéd (Merz), Ruttetutte, stb. Katasztrófa az egész banda! 
Európa a totális káosz felé halad:
1. az illegális migránsok, főleg a muzulmánok tömeges beengedésével!  Tessék már elolvasni a Koránt!!!!!
2. az Unió (és a NATO !) sodródik bele az ukrajnai (és nem orosz-ukrán!) háborúba, mert nem értik, hogy ez az atomfegyverek kora! 
3. tombol a gendertéboly, ez a mai nemzedék már azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány!
4. tombol az antiszemitizmus, minden korban minden társadalom rákfenéje.
Omlik itt össze, pusztul itt minden, ami a zsidó-keresztény erkölcsi-kulturális fundamentumra, valamint a tudományoknak a felvilágosodással elindult felvirágzására épült. A kettő nem mond ellent egymásnak, sőt, termékeny módon kiegészíti egymást! Pontosabban: eddig kiegészítette…  
Végül: miért maradnak Orbánék? Egyszerű, mint a pofon: az itt említett 4 kérdésre helyes választ adtak és adnak! Ezért azok is akik kritikusak velük szemben rájuk szavaznak, mint a kisebbik rosszra.
De bárki győz, vagy veszít, káosz lesz, és nem csak nálunk, hanem egész Európában is. 
Az optimista már látja a fényt az alagútban. A pesszimista tudja, hogy jön az expressz. A realista próbál félrehúzódni, túlélni…
Dixi et salvavi animam meam!
A szerző: ny. egyetemi docens, kögazdász

Views: 80

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Dr. Gazdag László: 2025 összegzés, 2026 jóslás bejegyzéshez

  1. Kiss Béla mondta:

    Jelenleg Magyarország egy olyan ligában játszik, amiben olyan ellenfelek vannak már csak egy országgal nyugatabbra is, akiknek a közös európai hadsereg, meg az egyesült Európa már rég nem volt elég. Ők az űrbe akartak menni, meg a világ fővárosát akarták létrehozni. Aztán van ott még Machiavelli, ópiumháborúzók, felfedezők/konkvisztádorok, Al Capone, a sor folytatható a végtelenségig. Ma Elon Muskot meg pláne nem értjük. Ahogy nem értettük Werner von Braunt se. Ez a gondolkodás arrafele meg természetes. Itthon meg vannak Isaura felszabadítói, Esmeralda szemműtétére adakozók. Meg akiknek reklámokban kell elmagyarázni, hogy a meghalt nigériai herceg örököseit nem emailekben keresik. Ezek nem túl produktívak. Ezekből nem tud egy kormány se túl sokat kihozni. És a miniszterelnök-jelöltek is ilyenek. Az egyik csodálkozik, hogy az amerikai elnököt a pénz meg a hatalom érdekli. Miért, melyiket nem az érdekelte??? És ez állítólag közgazdasági egyetemen is tanít…. Ha a tanár ilyen, milyenek a diákjai? Amíg itthon megy a moralizálás, addig odaát mindenki olyan korrupt, amennyire itthon próbálják Orbánékat lefesteni. Uniós pénzek? Odaát tudják, hogy ingyen nincs semmi. Pénzért cserébe kérni is szoktak valamit. Az mi, ha nem korrupció? Lehetne itt is innoválni meg fejlődni, de vajon ez lenne a nyugat, az EU meg a NATO érdeke is? Ma már látható, mi a helyzet ezen a téren is. Vakon követni valakiket, hozzájuk tartozni akarni, közös európai illúziók, ezek a fontosak itthon. Nem pedig valaki lenni.
    BÚÉK

  2. Jáky mondta:

    Ilyen otromba, nihilista dumát rég nem olvastam. Végül is ejt egy szót arról, hogy mit kellene tenni? Netán a „kispolgári részvények”? Attól lenne jobb, attól lenne fejlődés, ha a kispolgár felveszi a részvénye jövedelmét és elkölti? Mellesleg szerintem abszurd jólétben élünk, mert a társadalom túlnyomó része sokkal többet fogyaszt, mint amekkora értéket létrehoz. Nem mellesleg az értéket túlnyomórészt a műszaki értelmiség hozza létre, a közgazdászok pedig elköltik. A társadalom „jóléte” egy bizonyos szinten felül már nem anyagi természetű, hanem szellemi-lelki beállítottság kérdése. És ilyen téren valóban rosszul állunk. Üdvözlettel JM

    • Kiss Béla mondta:

      Elnézést a hozzászólásért, de… Az utolsó két mondat telitalálat. Ezeket így én se konkretizáltam az enyémben. Ismerek olyanokat itthon, akik minimum 10 számjeggyel játszanak, és mégis megy náluk az ostoba orbánozás. A cikkben említett kérdésekre is rosszul felelnek. Saját családjukkal nem ülnek le egy asztalhoz pont ezek miatt. Sokadik feleséggel vannak már együtt. Ismerek 90 körüli nénikéket is vidéken. Tiszta udvar, rendes (paraszt)ház. Amijük van, az mind rendben. Az ember irracionális lény valóban. Lehetnének itthon milliárdosok is az emberek, ugyanez lenne. Ez van.
      Jómagam pont a cikkben említett okok miatt szavazok arra, akire. Nem azért, mert nem tudom az illetőt kritizálni. Hanem mert én jobban tudom kritizálni mint akiknek kéne hivatalból. Ingyen is van, egy kis séta nem árt vasárnap. Hallottam ellenzékieket egymás közt. Csak azt tudom mondani róluk én is, amit a cikkíró. Katasztrófa, minimum. Voltam nem éppen ellenzékiek közt is. Ez nem jó, az nem szép, hogy miért ezt csinálják, stb.
      Így hirtelen ennyi.
      Üdv

Leave a Reply