Órák múltán itt van a karácsony, a szenteste, karácsony böjtjének estéje, ami a keresztény civilizáció legmeghittebb, legszentebb, legnagyobb ünnepe. A téli napforduló után pár nappal, és az új évre való várakozás mellett, a legszebb, legbékésebb családi ünnepe. Emlékszem, mint gyermek, mennyire vártam, sok millió társammal együtt a karácsonyt. Az év legszebb napja volt. Van, mire emlékezzek, hiszen az idei lesz a 92. karácsonyom. Istenem, milyen hosszú idő, mennyi elfelejtett, és még élénk emlék, esemény.
Tizenegy éves voltam 1944-ben, a nagy háború ötödik évében. Budapestet már évek óta bombázták, de a „java” csak most következett. Budán laktunk, a Dunához közel, a Fő utca szomszédságában, egy amerikai stílusú ötemeletes ház legfelsőbb emeletén. Három család volt jelen, vacsora, aztán ajándékosztás, énekelés. Kevéssel éjfél előtt elkezdtek remegni a falak, aztán olyan érzésűnk támadt, mintha a ház eldőlne. Alig pár perc után óriási detonáció hallatszott, aztán még egy, és végül, másodperc szünettel egymás utáni robbanások. Szőnyegbombázás a szomszédban, jegyezte meg apám, ezt megúsztuk.
Másnap, karácsony szent napján lementem az utcára, és szörnyűséget láttam. A Fő utca szinte eltűnt, egy-két épület kivételével, az egész utca elpusztult. A fűszeres, ahova naponta mentünk vásárolni, üzletével a ház romjai alatt maradt. Buda ostroma 1945 februárjáig tartott, a város romhalmazzá változott. Miért mesélem ezt, annyi évtized előtti emléket felidézve? Mert ma is hasonló előkészületek folynak, fél Európa háborúra készül. Európa ma a káosz és a zavaros agyak Európája. Nem tudom, mi lesz az egésznek a vége, de nem vagyok nyugodt, két unokám van, a fiú a legmegfelelőbb katonakorban van, Németországban, ahol a fiatalokat harcra buzdítják. A józan politikának ma nincs helye Európában, a háborús párt fölényben van.
Egyetlen reményem van, hogy a fiatalok, akik nem akarnak idióták kedvéért meghalni, kézbe veszik az irányítást, és fellázadnak. A hatvanas években sokkal jelentéktelenebb dolgokért lázadtak – a szabadság, a kreativitás mellett, a régi, elavult gondolkodás ellen. Ma életről és halálról kell döntsenek. Ez, ma már nem az igazi karácsony, ezt sokan nem veszik észre, tálán így jó. De azt senki nem tudja megszokni, hogy Európa barikádokat kell építsen, mert anélkül már nincs nyugodt karácsonyi vásár.
Sajnálom, hogy az áldott karácsonyt nem tudtam áhítatos szavakkal üdvözölni, de a tények, a szomorú tények maradnak. Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, a karácsonyt ünnepelje tiszta szívvel, de ne felejtse, hogy rengeteg közöttünk a rosszakaratú, embertelen gondolkodású ember, és ezek között ott ülnek politikusaink is.
Isten talán velünk marad, és a rosszat legyőzi, ezért imádkozzunk szenteste.
A szerző: közíró
Views: 58
Hová tűnt az a régi, moralizáló, nácizó, orbánozó, fasisztázó, hitlerező, gárdistázó, karbonlábnyomozó, nyugatoskodó nyugat… Ma ugyanezek putyinoznak oroszoznak, (világ)háborúra buzdítanak. Meg persze orbánoznak, az azért nem változott. Pont azért, mert ő meg nem akar az oroszoknak menni. Van a közismert vicc nyuszikáról meg a sapkájáról. Ha van valami vezérelve a nyugati politikának, hát akkor az ennek a viccnek a poénja is egyben. Ez már világos kellene hogy legyen mindenkinek, pláne ebben a régióban. Nem mellesleg egy ilyen háborúnak mennyi lenne a karbonlábnyoma? Gréta, a nagy közös európai Gérta biztos megmondaná ezt is…
Tiszteletem a szezőnek, ő átélte mindazt, amiről én csak hallottam a családban. Csodáltam őket már kiskoroban is, hogy akkor helyt tudtak állni. Utána meg talpra tudtak állni. Így felnőttként méginkább csodálom őket. Mindig azt hallottam tőlük, hogy nekem ilyenben már nem lesz részem. Egyelőre nem úgy fest…