Stoffán György: Nyílt levél Robert Ficónak a Benes-dekrétumról a felvidéki magyarokat fenyegető új törvényről

Hallgass ide Fico!
Bizonyára nem érkezik el hozzád ez a levél, de azért csak megírom, mert ettől kissé talán csillapodik az a haragom, amit érzek a tót politika iránt. Nem, gyűlöletről nincsen szó, mert a buta embert nem szabad, és nem is lehet gyűlölni. A favágás és a tutajkészítés is tudomány, tehát, neked is bizonyára a génjeidben vannak ezek az ősi tót szakmák. Miért nem azokban csillogtatod meg az értékeidet? A politikához azonban nem értesz még nyomokban sem. Hiszen aki gyűlöli azt a nemzetet, amely ezer évig eltartotta, ruházta, etette és itatta, az alkalmatlan a saját népe vezetésére is. Mert a saját népét viszi a szakadékba.
Ja, hogy miért tegezlek, amikor te egy állam vezetője vagy? Egyrészt, mert nálunk a birtokon a tótokat évszázadok óta tegezték. Így csak hagyományt őrzök. Másrészt az állam, amelynek te a főnöke vagy – és mint ilyen megkeseríted úgy a tót mint a magyar emberek életét –, számomra nem létezik a maga huszonéves történelmével. Csak nézz körül öcsém, és mindjárt rájössz, hogy valami nem stimmel a ti általatok is lakott Észak-Magyarországon, amikor tótiáról, Slovenskóról vagy legújabban Szlovákiáról beszéltek, mint tulajdon országotokról. A fennhatóságotok sajnos megvan, mert többek között azt hazudtátok Trianonban a minket gyűlölő nagyhatalmaknak, hogy az Ipoly egy hajózható folyó… stb. Ám, nem is ez a lényeg te Ficó. Hanem az, hogy maga a trianoni döntés a felvidéket illetően egy igazságtalan, törvénytelen és aljas döntés volt. Ugyanis a budapesti kormány olyan autonómiát biztosított nektek 1920 februárjában, amilyen a világon még nem volt. Emiatt pedig teljesen indokolatlan és aljas a Trianonban aláírt diktátum. Igaz, te nem tanultál erről és itt Magyarországon is titkolják, de most megmutatom neked, hogy átérzed a saját hülyeségedet, üldözési mániádat, azaz a börtönnel fenyegetést arra az esetre, ha igazat szól valaki a te ostoba nemzetiségi politikádat és a Felvidéken egyre inkább érezhető magyargyűlöletet bírálva, vagy a hozzád hasonló, gyűlölködő és fenyegetőző elődöd, Beneš, embertelen és aljas, de ma is érvényes dekrétumának megszüntetését követelve. Hiszen, egy olyan dekrétumról beszélünk, amelynek alapján ma is elvehetitek a magyarok ingó és ingatlan vagyonát, és amely rágalmaz, igaztalanul vádol egy népcsoportot, megbélyegezve a magyarokat a kollektív bűnösség bőrünkbe égetett pecsétjével.

Pedig, a bűnösök nem mi, magyarok vagyunk. Nem mi gyilkoltuk végig Felső-Magyarország lakosságát 1920-ban, hanem ti. Nem mi öltük meg az esztergomi érsek testvérét a Trianon utáni tót bosszúhadjárat idején, hanem ti. Nem mi végeztük ki szlovákok százait Pozsony-Ligetfalu határában, hanem ti gyilkoltátok le az ártatlan magyarok és németek százait. Nem mi öltük meg azt a magyar grófot, Esterházy Jánost, aki egyedül szólalt fel Pozsonyban a zsidók védelmében, és sürgetett kiegyezést a te néped és a mi népünk között, de amely kiegyezés, a ti primitív gyűlölködésetek miatt lehetetlen volt. Nem mi vettük el a magyarországi tótok jogait, iskoláit, hanem ti tiporjátok nap-nap után a magyarok jogait, s teszitek keserűvé a mindennapjaikat „Szlovákiában”, azaz, Felső-Magyarországon. Nem mi hazudjuk magyarnak azt a néhány híres tótot, akiknek a nevére büszkék lehettek, hanem ti hazudjátok Liszt Ferenctől Jedlik Ányosig tótnak legjobb magyarjainkat. Nem mi írunk hazug történelmet magunknak, de ti vonulgattok a magyar koronázó városban, a Szent Korona másolatával, azt hirdetve a világnak, hogy Szent Istvántól IV. Károlyig minden király tót volt… Igaz, Horthy Miklós kormányzót szerencsére nem vállaljátok… És nem mi zavartuk el a budai ferencest, Varga Kapisztránt – aki hétről-hétre azért ment önzetlenül Érsekújvárra, hogy ott misét celebráljon magyarul -, hanem ti…

Mondd Fico! Nem volna-e jobb békében, és egykori politikusaitok elképzelése szerint a Magyar Szent Korona alatt, egy országban élni? Nem volna-e erősebb a mai világban az a politika, amit te is és Orbán Viktor is képviseltek? Bár te, olykor ebben is megbízhatatlan vagy. Ma, sajnos ott tartunk, hogy ismét életre keltetted a hamu alatt izzó gyűlöletparazsat, és börtönnel fenyegetőzöl, ha a magyar kimondja az általatok okozott fájdalmát, elmondja óhaját, amely nem jelentene veszélyt sem rád nézve, sem „Szlovenszkóra” nézve. Noha, turdhatnád, hogy gyűlölködés, amelyet felszínre hoztál, a te népedre száll vissza a maga idejében, és ezt a történelem ezerszer bizonyította már. Mert nem lehet büntetlenül gyűlölködni, kivált a mai zavaros világban, amelyben egy pillanat alatt tűnhetnek el városok, országok, népek… Térj észhez Robert Fico és ne fenyegess, ne vedd el a megmaradt kolostorokat, és dolgozz azon, hogy a tót és a magyar nép békében, egymást segítve élhessen. Ne éljünk úgy, mint két bolha, amelyek azon vitatkoznak, hogy kié az a kutya, aminek a bundájában élnek. Gondolj arra, hogy hány magyart öltetek meg az elmúlt 105 évben, hány magyarnak az életét keserítettétek meg kezdve a Prágába deportálástól, a lakosságcserén át az illovai börtönig.

Mi aggódtunk az életedért, amikor tót honfitársad fegyvert fogott rád. És ez az aggódás őszinte volt. A börtönnel való fenyegetőzésed és a magyarok elleni gyűlöletkeltésed azonban ezt az aggódást ma erősen mérsékelné…  tt van tehát alább az a döntés, amelyet mi magyarok és a ti tárgyalóitok hoztak tető alá 1920-ban, a béketeremtés szándékával, de Trianon miatt ez a terv és döntés soha nem valósulhatott meg… azonban tükrözi a mi, azóta is változatlan jóindulatunkat és megértésünket a tót nép irányába. Vond vissza tehát a fenyegető, gyűlölködő törvényedet, tiltsd meg a gyűlölködést és hagyd a magyart a szülőföldjén boldogan élni és békésen meghalni. És ha egyszer valamelyik utódod felnő az emberiesség magaslataihoz, akkor két dolgot tegyen meg: Köszönje meg az elmúlt ezer évet, és kérjen bocsánatot az elmúlt 105 évért…

Most pedig olvasd el a Magyar Minisztertanács által 1920 februárjában, egyhangúlag elfogadott, és korábban a tót tárgyalók által aláírt autonómia-egyezményt. Ha lehet, tanulj is belőle! A tót autonómia tervezetének alapelvei az alábbi formában kerültek a magyar minisztertanács elé: 

„A magyar állam a szlovák nemzettel egyetértésben Felső­-Magyarország számára oly széleskörű önkormányzatot létesít, mely egyrészt korlátlan lehetőséget nyújt a tót nemzet kulturális fejlődésének, másrészt minden, nem közvetlen országos érdekű közügynek intézését mind személyi, mind tárgyi tekintetben az illetékes országrész lakosságának biztosítja, végül amely gazdasági vonatkozásban is megfelelő tért enged a különleges érdekek érvényesítésének. Ezen felül gondoskodik a magyar állam arról, hogy az autonómia körébe nem eső ügyeknél is kellőképp figyelembe vétessék Felső-Magyarország különállása és lakosságának túlnyomóan szlovák nemzetisége.

Területi elhatárolás
Felső-Magyarországnak szlovákok által lakott része Szlouenszko elnevezés alatt önkormányzati jogterületté alakítattatik. Szlovenszkohoz az összes túlnyomóan szlovák nyelvű megyék tartoznak. A magyarsággal határos megyék az ethnografiai határ szerint fognak kikerekíttetni. Szlovenszko pontos határait a békekötés után a magyar és a tót nemzet képviselőiből alakuló bizottság fogja kijelölni.

Az autonómia tárgyai: Szlovenszko autonómiája a következő ügyekre fog kiterjedni:
1./ A közoktatás és közművelés ügye – ideértve a kultúrális célú alapítványok és egyesületek ügyeit is – Szlovenszko belügyének tekintetnek és ehhez képest az említett ügyekben Szlovenszko jogszabályokat alkothat, s azok végrehajtásáról maga gondoskodik.

A közoktatás nyelve Szlovenszko területén szlovák lesz, köteles azonban gondoskodni Szlovenszko arról, hogy a területén esetleg nagyobb tömegekben együtt élő más nemzetiségű polgárok, az általuk lakott vidék közelében, Szlovenszko intézeteiben, saját anyanyelvükön nyerhessenek kiképzést, kötelesek azonban Szlovenszko hivatalos nyelvét is tanulni. Szlovenszko minden középfokú iskolájában a magyar nyelv kötelező tantárgy lesz és a magyar nyelv, s irodalom, valamint a magyar történelem magyar nyelven fog taníttatni. Azok az országos törvények, melyek az elemi oktatás színvonalának biztosítása végett az elemi népiskolák dologi berendezése és a tanítószemélyzet javadalmazása tekintetében bizonyos minimumot állapítanak meg, továbbá azok az országos törvények, amelyek az elemi népiskolákra az oktatási minimumot előírják, Szlovenszko területére is kiterjednek, az oktatási minimumra vonatkozó rendelkezések azonban nem érinthetik Szlovenszko népiskoláinak szlovák nemzeti jellegét. Szlovenszko középfokú tanintézeteire nézve a kiállított iskolai bizonyítvanyoknak képesítő ereje az ország egyéb részeiben attól tehető függővé, hogy Szlovenszko középfokú tanintézetei megfelelnek a minimális tananyag tekintetében az ország egyéb részein működő hasonló fokú tanintézetekre nézve előírt követelményeknek.

2./ Ugyancsak belügye lesz Szlovenszkonak a vallásügy
Az, esztergomi főegyházmegye Szlovenszko területi elhatárolásának megfelelően magyar-esztergomi és szlovák-nagyszombati egyházmegyére osztatik szét. Az, ilykép alakuló hat, Szlovenszko területére eső püspökség (nyitrai, besztercebányai, szepesi, rozsnyói, kassai és nagyszombati) élén egy érsek áll.

Az, esztergomi főkáptalan fokozatosan s arányosan tagoltatik szét Esztergom és Nagyszombat között. Feltéve, hogy az apostoli szentszék beleegyezése megnyerhető lesz püspökök a szlovenszkói püspöki székek betöltésénél, Magyarország apostoli királyát megillető főkegyúri jog olykép fog gyakoroltatni, hogy a püspökségre alkalmas egyének listájából, melyet a püspöki kar nyújt be minden évben a római Curiához, a minister ellenjegyzésével egy jelöltet fog kinevezni. (Azok a püspökök kik a tót nyelvet szóban és írásban, miként azt a kánonjog előírja, tökéletesen nem bírják, a szlovenszkói egyházmegyék élén nem maradhatnak.)

3./ Belügye tovább Szlovenszkonak a népjóléti ügy, amennyiben Szlovenszko az autonóm költségvetés keretein belül népjóléti intézményeket létesít és tart fenn.

4./Az általános közigazgatást Szlovenszko saját területén autonóm hatáskörben látja el. Az önkormányzati alapon szervezett általános igazgatási szervek, nevezetesen a községek (városok) és megyék felettes hatóságaként Szlovenszkonak önkormányzati alapon szervezett kormányzósága jár el, az illetékes szakminisztériumok pedig csupán mint legfelsőbb irányító és ellenőrző szervek szerepelnek, amelyekhez az ügyek Szlovenszko területéről intézkedés végett csupán kivételesen, nevezetesen a törvényalkalmazás egységességének szempontja, az ügy országos fontossága, vagy egyébként való nagy jelentősége által indokolt, és minden egyes igazgatási ágra nézve szabatosan körül írandó esetekben kerülnek fel. Az, általános közigazgatás nyelve Szlovenszko területén szlovák, azok a jogok azonban, amelyek a nemzeti kisebbségek javára a helyi (községi, városi), esetleg a járási hatóságok nyelvének megállapítása valamint általában a nyelvhasználat tekintetében az ország egyéb részében biztosíttatni fognak, Szlovenszko területén is érvényesülni fognak. A járások és a megyék elhatárolása a lakosság nemzeti megoszlásának alapulvétele mellett Szlovenszko területére revisio alá fog vétetni.

5./ Szlovenszko autonóm hatáskörében állapítja meg az igazságszolgáltatás nyelvét, a nemzeti kisebbségek jogai azonban itt is figyelembe fognak vétetni. Szlovenszko területén működés igazságügy személyzete lehetőleg Szlovenszko területén illetékes, s a szlovák nyelvet bíró egyének közül fog kineveztetni. A kinevezéshez a szlovák miniszter hozzájárulása is szükséges. Az. igazságügyi szervezet oly módon fog átalakíttatni, hogy Szlovenszko területe egy, esetleg két külön ítélőtáblát alkosson. A Legfelsőbb Bíróságoknál a Szlovenszko területén működő bírák számára megfelelő számban fognak bírói állások biztosíttatni.

6./ Szlovenszko belügyeinek az autonóm szervezetének költségeit autonóm hatáskörében állapítja meg. A Szlovenszko területén levő, azok az állami javak, amelyek Szlovenszko belügyének minősített, valamely célt (pl. közoktatási, kulturális vagy népjóléti célt) szolgálnak és alapítvány jellegével bírnak, Szlovenszko tulajdonába mennek át. Ugyan ez áll általában az említett célokat szolgáló állami intézetekre. Kivéve a selmecbányai erdészeti és bányászati főiskolát, valamint esetleg még némely más ily országos jellegű intézetet. Ezekben az intézetekben a szlovák nyelv is megfelelő módon érvényesül.

7./ Végül Szlovenszko autonóm hatáskörébe tartozik minden oly ügy, amelyet országos törvény a felsoroltakon kívül autonóm hatáskörbe utal.

III. Az autonóm szervek
Szlovenszko jogalkotó szerve, a szlovák autonóm nemzetgyűlés, olymódon fog választatni, hogy abban a nemzeti kisebbségek képviselete biztosítassék. Az alkotott jogszabályok ellen azonban az országos kormány csak azon az alapon tehet kifogást, ha azok valamely országos törvénybe ütköznek. Ily esetben az autonóm jogszabály érvénye bírói döntés tárgya lesz. Szlovenszko jogalkotó testülete az autonómia körén kívül eső közügyekkel is foglalkozik és ily ügyekben az országos kormányhoz és törvényhozáshoz előterjesztést tehet.

Szlovenszko belügyeiben a legfelsőbb végrehajtó és igazgatási szerv Szlovenszko kormányzósága, amely egyúttal Szlovenszko területén az általános közigazgatásnak is szerve. A kormányzóság élén a kormányzó áll, akit korlátolt időtartamra Szlovenszko jogalkotó testülete választ. A kormányzóság egészében mint önkormányzati szerv alakul.

Miként az alábbiak szerint Szlovenszko autonómiájának és a szlovák nemzeti jogoknak biztosítására az országos szlovák minister fog kineveztetni, ennek megfelelően Szlovenszko kormányzósága mellé az állami főtisztviselők kinevezésére hivatott szerv egy állami közeget fog kinevezni, akinek feladata lesz az autonómia kereteinek betartását ellenőrizni, továbbá az önkormányzat és az állami igazgatás együttműködését előmozdítani. Ezen állami közegnek, amellyel szemben az önkormányzati szervek nem lesznek alárendeltségi viszonyban, Szlovenszko területére közvetlen intézkedési joga lesz. A kormányzóság hivatalos és belső ügyviteli nyelve a szlovák lesz.

Szlovenszko különállása nem autonóm ügyekben
1./ Az országos törvényhozás tagjainak választására vonatkozó jogszabályok oly módon fognak megállapíttatni, hogy Szlovenszko népességének és területének megfelelő képviseletet nyerjen az országos törvényhozásban.

2./ A Szlovenszko területéről sorozott szlovák ezredek és nemzetiségű katonai legénység külön szlovák ezredekbe foglaltatik, amely ezredekhez az ezrednyelv a szlovák lesz s a szlovák nemzeti színek használata meg lesz engedve.

3./ A karhatalom (csendőrség, rendőrség) országos szervezésénél gondoskodás fog történi Szlovenszko területére külön szlovák osztagok alakításáról.

4./ A vasút, továbbá a posta és távirda igazgatás keretében Sdovenszko területére külön középfokú hatóságok (igazgatóságok) fognak felállíttatni azonban a központ hatásköre alá helyezve.

5./ Az itt külön nem említett állami szakigazgatási ágakon belül is az egyes hatóságok területi beosztása általában úgy fog megállapíttatni, hogy Szlovenszko területére külön ily hatóságok szerveztetnek.

6./ A Szlovenszko területén működő állami hatóságok személyzete, úgyszintén az ottani vasúti és postai személyzet az e területeken lakó nemzetekből lehetőleg arányosan fog vétetni.

Garanciális rendelkezések. Szlovenszko területi autonómiájának, továbbá a nemzeti kisebbségek és az állampolgárok részére biztosított nemzeti jogoknak védelmére a következők fognak szolgálni:
1./ Az országos kormánynak tagja lesz egy szlovák minister. A szlovák minister feladata Szlovenszko területi autonómiájának és ezenkívül a Szlovenszko határain túl levő szlovák nemzeti kisebbségek és a szlovák nemzetiségű állampolgárok részére biztosított nemzeti jogoknak védelme. Ennek folytán a szlovák minister Szlovenszko autonómiájának és a szlovák nemzeti jogokat érintő törvényes rendelkezéseknek végrehajtását ellenőrizné és az ő hozzájárulása érvényességi kellék lesz minden oly kormányzati intézkedésnél, amely Szlovenszko autonómiáját vagy valamely szlovák nemzeti jogot közvetlenül érint. Egyebek közt a szlovák minister hozzájárulásához lesz kötve a szlovák nemzet által lakott területeken működő állami tisztviselők kinevezése, továbbá ily területekre nézve a legfőbb kegyúri jog gyakorlása.

2./ A Szlovenszko részére biztosított területi autonómia, valamint a nemzeti jogok bírói védelem alá helyez­ tetnek. A bíróságok hatáskörét, nemzetiségtől független, egyenlő rangú bíróság fogja ellátni, amelynek összeállításánál a nemzeti szempontból való pártatlanság a legmesszebbmenő módon biztosíttatni fog. A panaszjog a bíróság előtt a közvetlen sértett félen kívül az autonómia védelmében meg fogja illetni úgy a szlovák ministert, mint Szlovenszko kormányzóságát, a nemzeti jogok védelmében pedig a közvetlenül sértett félen kívül a szlovák ministert is.

3./ Szlovenszko területi autonómiáját és a nemzeti jogokat szabályozó törvények alaptörvény jellegével ruháztatnak fel.

4./ Szlovenszko területi épsége és autonómiája a koronázó oklevelében biztosíttatni fognak.

Ezen autonómia tervezet az 1920. január 9-én megtartott minisztertanácsban egyhangúlag elfogadtatott, melyről hiányzott Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter, de jelen volt Horthy Miklós a nemzeti hadsereg fővezére.

A jogkiterjesztés mértékét mindenki őszintén és hátsógondolat nélkül fogadta el, csupán a formára nézve nem volt mindenki részéről fenntartás nélküli hozzájárulás.

Báró Korányi Frigyes pénzügyministernek a jegyzőkönyvbe diktált közlése: „Kénytelen vagyok kikötni, hogy a szóban forgó ellenvélemény autonómia az államháztartás és pénzügyi igazgatás egységét sértetlenül tartsa fenn, úgy mint azt az állam suverén pénzügyi jogai megkívánják.”

Írta és a dokumentumot közreadja:

Stoffán György

Forrás:  internetfigyelo.com

Views: 101

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Stoffán György: Nyílt levél Robert Ficónak a Benes-dekrétumról a felvidéki magyarokat fenyegető új törvényről bejegyzéshez

  1. Katalin Botos mondta:

    A Benes dekrétummal kapcsolatos magyar állásponttal egyetértek. A levél stílusával az a problémám, hogy igazságtartalma ellenére bántó a szlovákok részére. Nincs értelme az igazságot olyan formában közölni, ami az elvakultakat még elvakultabbá teszi. Botos Katalin

  2. Tamás Mészárovits mondta:

    Tisztelt Stoffán György Úr!
    Felhívnám szíves figyelmét Botos Katalin Asszony hozzászólására.
    Bár Ficó Miniszterelnök Úrhoz aligha jut el, mellékelem releváns munkahipotéziseimet „Hány 10 000 évvel ez előtt is?” címmel.
    1/4
    HÁNY 10 000 ÉVE IS? III./2 Készülő könyvem szemelvényeinek szemelvényei következnek. Itt az ideje, hogy végre megismerjük őstörténelmünket, melyet az ellendrukkerek sikerrel agyonhallgattak. Akinek nem inge, ne vegye magára… /Valószínűleg a többmint 100 000 éves Neander-völgyieknek, és a dél-kínai SZECSUAN-ból (Valószínűleg) Kr. e. kb. 50-48 000 éve a ma ismét a Balkász tó környéki [UJGUR-ból TIBETEN át, és/vagy a JANGCE folyó felső folyása mentén] ÉSZAK-INDIÁBA klímamenekült homo sapiensek utódainak a mintegy 40 00 éve történt Kárpát-medencei [Km]-i találkozása, majd egy részüknek szinte elkerülhetetlen [Km]-i genetikai összeolvadása szülte népünket. Valószínű, kb. ebben az időben és a [Km]-ben váltunk ősemberből mai, modern emberré, azaz homo sapiensből homo sapiens sapienssé. Eredetünk helye tehát a [Km]. Így népünk eme [Km]-i megszületése egyúttal igazi [Km]-i honfoglalásunk is. Ezt az óriási eurázsiai népvándorlást a kb. 115 000 és 11 700 közötti Würm jégkorszak négy, legnagyobb eljegesedése hozta létre. Ezt és a legalább 30-20 0000 éves Kárpát-medencei magyar ősiséget, folytonosságot tovább valószínűsíteni, majd ezt több nyelven is kiadni kellene!/ /Ezek saját munka-hipotéziseim/, melyek pl. a dáko-román mendemondákat is megkérdőjelezik. Úgy 10-15 éve olvasmányaim (Pl. Sima Quian: Történelmi feljegyzéseinek, A hunok legkorábbi története c. kb. Kr. e. 90. -ben írt 110. kötete felkeltették bennem a gyanút, hogy a magyar ősmúlt sokkal régebben és egész másképp történt, mint ahogy azt tanították nekünk. E gyanúból született ez a 2018-ban, saját költségemre megjelent HAJSZÁLGYÖKEREK (HGY) című tanulmánykötetem, fedőlapján a 2 500 éves hun aranykoronával, tetején egy türkizfejű aranysólyommal /4/4. o./. Feltárták a Peking és a Nagy Fal közeli, Ordosz pusztai ásatásokon 1972-ben, s fél évszázad óta sem tud róla itt szinte senki, még a magát az MTA nyugalmazott történészének valló sem. Vesd össze (Vö): agyonhallgatták. A könyv tiszteletpéldányát Dr. Kásler Miklós úr, min. munkatársa e-mailben megköszönte. Tessék beütni a keresőbe akár itt, rögtön: Hun királyi korona. Ha a királyi kimarad, valami Krím-fsz. -i agyonhallgatási kísérlet jön fel, de angolul működik: Hun Crown, vagyis nem Kárpát-medencei, nagyvárosi legenda, ahogy az ellendrukkerek agyonhallgatni szeretnék. Én pedig mélységesen megdöbbentem attól, amit mindeközben tanultam, de még inkább mindattól, ami ebből a tudásból logikailag elkerülhetetlenül származott, s származik ma is. TOVÁBBI TÉNYEK Például Japántól, a Peking és a Nagy Fal közeli Ordosz pusztától, a Himaláján keresztül, Indián, Szibérián, Dél-Ukrajnán, Észak- és Dél-Kaukázuson, Suméron, Mezopotámián, a közel-keleti Levantén, Krétán, Egyiptomon, a Kárpát-medencén és Etrurián át a Brit-szigetekig, többmint 20 területen találtak főleg külföldi kutatók egymásra rímelő, hasonlító jeleket, nyomokat, leleteket, adatokat. Sőt azonos, ma jobbára csak a Km. -ben tenyésző háziállatok maradványait is. Mindezt az őskőkorszak Kr. e. 150 000 és 8 000 közötti szakaszára visszanyúlóan is. Ezek a nyomok, adatok 7+2=9 tudományág, a genetika (Ge), embertan (Em, antropológia), régészet (Ré), ősjelfejtés (Őj, epigráfia), történelem (Tö), nyelvészet (Ny) és a zenetudomány (Mu) területéhez tartoznak. Felhasználom továbbá a hegy-és vízrajz (Hv) valamint az ősklíma (Ők) kutatás eredményeit is. Az egymásra utaló adatokra vesd össze (Vö:) megjegyzéssel hívom fel az Olvasó figyelmét. LOGIKAI KÖVETKEZTETETÉSEIM A TÉNYEK, így együtt. a közös Kárpát-medencei eredetet, monogenezist valószínűsítik, amit olvasmányaim is alátámasztanak, és nem ennek a fordítottját. Ugyanis semmi valószínűsége nincs annak, hogy törzsek, népek, népcsoportok, hordák, egymástól és a Kárpát-medencétől ilyen távoli helyeken, külön-külön, de mégis egymáséra és az ittenire is rímelő, hasonlító nyelveket, írásokat, régészeti és egyéb nyomokat hozzanak létre. Sőt, csak ők, azonos háziállatokat tenyésszenek. Majd elinduljanak, és e rímelő nyomokat útközben is hátrahagyva
    2/4
    maguk után, a [Km]-ben randevúzzanak (ahogy azt előre megbeszélték mobilon, ha-ha), végül az itt találtakkal együtt megteremtsék a mai magyar nemzet alapjait. (Ez utóbbi lenne a heterogenezis, többgyökerűség.) Harmadik megoldást pedig, erre a több mint 20 távoli helyszínen gyökeredző r e j t é l y r e eddig még senki nem tudott valószínűsíteni. Vagyis a Kárpát-medencéből indultunk, és nem mindenféle, egyébként nem vitatott, és akadémikusoktól is jól dokumentált helyekről sem. Ezeken csak átvonultunk, helyenkint megpihentünk, megtelepedtünk, össze- vagy beolvadtunk, esetleg felőrlődtünk, vagy további kalandok után egy-egy U-kanyarral visszafordultunk, az oda-vissza úton további nyomokat hagyva hátra. A VALÓSZÍNŰSÉGEKRŐL Egyrészt, ha monogenezisünk több 10 000 éves időmélységeiben valaki bizonyosságról, és nem valószínűségről beszél, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy téved, vagy hazudik. Kivétel a hiteles DNS, régészeti és antropológiai vizsgálat, meg az értelmes epigráfia-fejtés, pl. – ahogy Fejes elnevezte, amit talált – a North Indian Linear Writing, NILW = NIL. Másrészt, az időpontok bizonytalansága szinte kényszeríti az embert arra, hogy ennyire ősi eseményeket ne csak az időrendbe illő időpontokhoz, de elsősorban a globális, vagy kvázi globális eseményekhez, folyamatokhoz és/vagy földrajzi adottságokhoz kösse. Annál is inkább, mert ezek nem csak időpont jelzők, hanem kiváltó okok is lehetnek, mint például a klímaváltozások, amikkel a 4/4 oldalon részletesebben is foglalkozok. Az özönvíz(ek), tengerszintváltozás, vulkánkitörés, antropológiai, vagy genetikai változás, túlnépesedés és nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy ezek meg esetleg galaktikus, sőt galaktikánkon kívüli események hatására történtek meg. ŐSTÖRTÉNELMÜNK, ENNEK IDŐRENDJE, ÉS EZEK ALAPVETŐ FORRÁSAI; MUNKA-HIPOTÉZISEIM Munka-hipotéziseimet az alábbi, 1. -4. –ig számozott történelmi időrendben sorolom fel: 1. (HGYR) 2018. 151. o: A Kapu 2010/11-12. számában jelent meg az ELTE Doktori Iskolái előadójának, Kristóf Zoltánnak írása a magyarság genetikájáról: … „ Az adatok alapján a ma élő magyar férfiak 73%-a már az őskőkorszakban, Európában élt férfiak /pl. az ismert Samu, homo erectus, vértesszőlősi előember/ utódja”. Agyonhallgatták. Kristóf alátámasztja 1. munka-hipotézisem, vagyis a Neander-völgyi ember több 100 000 éve történt kialakulása utáni, a Neander völgy – Düssel völgy – Düsseldorf – Rajna völgy – Majna völgy – Nürnberg – Duna völgy – Kárpát-medence völgysori oda-vissza vándorlását. Ezt a Würm, a 115 000 és 11 700 közötti jégkorszak eljegesedései okozták. E nyomvonalat, az ezt „kitűző” számos felső őskőkori, réz- bronz- és vaskori lelet, pl. a közismert willendorfi Vénusz és az azonos nyomvonalon kiépült Rajna-Majna-Duna csatorna hitelesítik. Forrás (F): /Történelmi, két Középisk.-ill. (Világ)- atlasz 1995, (2001), 2002/. Prof. Bakay Kornél a MVSZ augusztus 15. -i őstörténeti konferenciájához: ” … a magyarság 90-95%-a európai eredetű… „. Ha nincs a Würm, ma nem vagyunk itt. 2. Prof. Dr. Fejes Pál akadémikus: „Mit írtak az ősmagyarokról 46 000 évvel ezelőtt?” c. műve 2009. –ben jelent meg. Ez, majd 3 ezt követő műve a NIL = NILW = North Indian Linear Writing írás-megfejtéseivel igazolja, hogy a Würm, a 115 000 és 11 700 közti, többmint 100 000 évnyi jégkorszak egyik eljegesedése 48 000 éve indította be a mai, dél-kínai Szecsuánból az egyik ősvándorlásunkat. Ez 40 000 éve a Kárpát-medencébe, és ott a – szinte elkerülhetetlen – részleges genetikai összeolvadáshoz, majd a mi európai és eurázsiai, sokgyökerű, vegyes eredetű népünk [Km]-i kialakulásához, homo sapiens sapienssé válásához, azaz az igazi [Km]-i honfoglaláshoz vezetett. / (Vö): az alábbi, 2013-ban kiadott Fejes mű és a 3. szám alatti Semino cikk címével! /. Fejes további művei: (F): az Országos Széchenyi könyvtár katalógusa a kiadás éve szerint: 2010. Az ősmagyar történelem epigráfiai /= ősjelfejtési/ gyöngyszemei. 2012. A magyar őstörténelemről szóló leletek itthon és szerte a világban”. Cím alapján ez tán a legjobb forrás lehetne, ha meglenne. A Könyvtárból a két kötelező példány az illetékes
    3/4
    szerint eltűnt. Idekívánkozik, hogy a Washingtoni Nemzeti Könyvtárból számos, Trianonról szóló, magyar nyelvű, kikölcsönzött könyv eltűnt. A büntetést a késedelmes visszaadásért és a könyv árát kifizették. A kikölcsönzők a román követséggel álltak kapcsolatban. Erre mindig volt pénzük, ellentétben velünk. Trianon apropóján raboltak innen eleget. 2013. …” és még mindig a homo sapiens sapiens történelme”. E művek Fejes korábbi angol, magyar és német nyelvű tanulmányainak gyűjteményei, saját és a kiadó Bevezetőjével, Elő- és Utóhangjával. A NIL megfejtéséhez nélkülözhetetlennek találta a magyar anyanyelvet. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület (ZMTE) honlapján olvasható a szerző magyarnyelvű előadása a 6. összejövetelükön. 3. munkahipotézisem szerint ismét a Würm, de most annak az utolsó eljegesedési tetőzése (LGM = Last Glacial Maximum 20 000.) űzte el a Kárpát-medencéből a népesség nagy részét. Az 1. keleti irányú Startot, S1-et (4/4 o.) majd a Würm felmelegedése (11 700) által elindított 2. keleti irányú Startot, S2-t (4/4 o.) követő U-kanyarokat számos hazatérés követte. Lásd: HGY c. 2018. tanulmánykötetem 118. oldalát: Ornella Semino: „A kőkorszaki homo sapiens sapiens /saját kiemelés/ genetikai hagyatéka a jelenkori európaiakban: egy Y-kromoszóma távlat” c. (Science Magazin 2000.) genetikai cikkében: – 20 000. –ben, a klíma-menedékekben sokan itt maradtak. László Gyula: Kettős honfoglalás 1978. HGY 152. oldal: „Árpád népének bejövetelekor a Kárpát-m. -ben magyarul beszélő népek éltek, ezért nem kellett a hont elfoglalni.” (Vö): Grover S. Krantz, University of Chicago: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, ford. Imre Kálmán, és HGY 2018. 164. o: nyelvünk, agyonhallgatva, a Kárpát-medencéből terjedt és nem pont fordítva. „Finn-magyar kormányközi együttműködés keretében. 1994 és 97 között magyar etnikumok és finnugor populációk mtDNS és Y-kromoszómavizsgálatait végezték el Béres Judit örökléstani vezetésével. … Megállapították, hogy nem vagyunk rokonságban a finnekkel és az uráli finnugor népekkel.” Teljes 3. pont, más-más mértékben, agyonhallgatva. 4. munka-hipotézisem: „A magyarság 30 000 éves Kárpát-medencei története” – 30 000. -től a hazatérések végéig. A szittyák itteni szerepét és ennek nyelvi és régészeti bizonyítékait Dr. Frank-Walter Steinmeier, mostani német államelnök a berlini, Városi Múzeum katalógusába 2007-ben, a német tudomány állásfoglalásáról írt” Bevezető” -je után még a Nemzeti Múzeum 2009. -évi kiállításának hiányossá nyomorítása, agyonhallgatása, agyon- magyarázása sem tudta megfúrni. (F): Szittya olvasókönyv MVSZ 2010: Dr. Gyárfás Ágnes: A szkíta művészet reneszánsza Európában; a hallgatásba kényszerült Pörzse Sándor riportja az agyonhallgatott prof. Bakay Kornéllal. A szkíta- hun- magyar rokonságot jól alapozzák munkahipotéziseim, a HGY 2018. tanulmánykötetem pedig a sumér és kínai kapcsolatokat valószínűsíti, és a 49. -52. oldalain idézett TÉNYEK pedig Fejest igazolják. Végül megállapítható, hogy munka-hipotéziseim egyetlen őstörténetünkkel sem konkurál-nak, sőt, erősítik egymást, hisz vagy alapozásai, vagy folytatásai egymásnak, más-más idő-mélységekben. A többmint 20 terület leleteinek rímelését én vándorlásaink, az ellendrukkerek eredetünk vitathatatlan nyomainak tartjuk. A „finn-ugor kapcsolat” genetikája tarthatatlan, nyelvészetének helye pedig Krantz Kárpát-medencéből elterjedt magyar nyelve, azaz az U5-kanyarjaim között van. Utóbbi (F)-a: HGY 2018. hátsó fedőlap továbbá a 151. és 164. o. (F): Történelmi világatlasz (2001.): „Kr. u. 1239: Miután megkeresztelkedtek, a Kötöny vezette kunok IV. Béla engedelmével betelepülnek az országba.” …„1285: Kézai Simon IV. (Kun) László jegyzője elkészíti a Gesta Hungarorumot”, A magyarok történetét. (Vö): Sebestyén László: Kézai Simon védelmében 1997. EZZEL AZ U-KANYAROK UTÁNI HAZATÉRÉS BEFEJEZŐDÖTT. TÉNYEK, nem annyira történelmünkről, inkább a dákó-román mendemondákról. Dr. KOSZTIN ÁRPÁD, Kolozsvárról: „A dákoromán legenda” c. Bp.-en megjelent műve, ISBN 963 ISBN 963 322 000 000, 1 magyar-román összehasonlító, + 1 magyar és 1 román
    4/4
    templom építési táblázata, 30 oldal fényképmelléklete és 4 nyelvű összefoglalója bizonyítja, hogy a magyar kegyhelyek, templom, temető stb. építése 18 helyen századokkal megelőzte a románokét, 20 templomunk a XI.-XIII. a 14 román csak a XIII.- XIX. -szd. –ban épült. A MAGYAR NAGYALFÖLDI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET AZ UTÓBBI 10 MILLIÓ. ÉVBEN A NEANDERVÖLGYIEK ÉNY-DK IRÁNYÚ IDE-ODA MOZGÁSA A WÜRM HATÁSÁRA MELY NÉPMOZGÁSOKAT INDÍTOTT A WÜRM A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN KELET FELÉ? II. 8 törzsnyi homo sapiens elindul Sechuánból ↑ (F): Prof. FEJES: Mit írtak az ősmagyarokról 46 000 évvel ezelőtt? Bp. 2009. 350 oldal. LGM = Last Glacial Maximum = IV. GM beindítja a homo sapiens sapiens első, részleges elindulását, felesleg exportját*a Kárpát-medencéből kelet felé. (F): SEMINO: 2000. 11.10. Science Magazin nr. 5494 p. 1155-1159; (F): Mészárovits Tamás Géza: HAJSZÁLGYÖKEREK Bp. 2018. 117-119. o. *A felesleg exportja: (F): G. KRANTZ: „Az európai nyelvek földrajzi kialakulása” Geographical Development of European Languages Publ. in NY 1988 By Peter Lang. „Valójában nem vándoroltak, hanem – területük mintegy kiterjesztéseként – áttelepítették többlet népességüket.” A szövegből hiányzó évszámok a benne lévő nyilak ↑ segítségével a szöveg felett lévő diagram Aktuálpolitikai összefoglalás. Az 1. és 2. sz. munkahipotézisem aktuál-politikai jelentőségű, mert az időtengelyén becsülhetők. Ha a magyarázó szöveg nyilai ↑ ↑ az ábrához képest vízszintesen elmozdulnak, az egész ér- telmét veszti. Biztosabb, ha e lapot az ábracímmel azonos c.-ű file-ban, pdf-ben is elküldöm. A MAGYARSÁG KÖZEL 50 000 ÉVÉT RÖVIDEBBEN, HITELESEN BEMUTATNI ÉN NEM TUDOM. Az azokban valószínűsített 40 000 éves, igazi Kárpát-medencei honfoglalásunk és homo sapiens sapienssé válásunk hitelteleníti bárki más [Km]-i kontinuitását. Ezzel pedig megszűnik Trianon őstörténeti és genetikai ürügye, háttere is. Válasz ez azoknak is, akik, mint prof. Dr. Kásler Miklós úr főigazgató felhívta figyelmünket: Magyarország megszüntetésére spekulálnak.
    Mészárovits Tamás Géza őstörténelem kutató

    Hány 10 000 éve is? IV./2.
    TÉNYEK: „1964 októberétől 11 hónapot töltöttem, mint Ford ösztöndíjas a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Fizikai Kémiai Tanszékén, P. H. Emmett Intézetében, aki részt vett a Manhattan [atombomba] projektben. Én, 230 felvételiző között a max. 80 pontból 79-et értem el a BME Vegyészmérnöki Karán, de kistisztviselő szüleim miatt, „létszám hiányában”, csak a BME Veszprémbe kihelyezett Nehézvegyipari Karára vettek fel. Miután Baltimore-ban látták, hogy nem az atomtitkok érdekelnek, szabadon mozoghattam a földszintes könyvtár 7 pinceszintjén is. A hidegháborús időkre épült, itt tárolták azokat az értékes anyagokat, melyeket meg akartak őrizni egy atomcsapás utánra is. Vagyis ilyennek ítélték a kutatók azokat a fényképcsomagokat is, amikbe belebotlottam.
    Esténkint itt töltöttem 2-3 órát a Kréta és Ciprus archeológiai és nyelvi hagyatékának tanulmányozásával. Rá kellett jönnöm, hogy valami „nincs rendben” a Homo sapiens sapiens őstörténetével, de ugyanígy a magyar őstörténettel is „baj” van. (Akkor még nem sejtettem, hogy a sapiens sapiens őstörténete és a magyar őstörténet ugyanaz a téma.) A pincében időrendi jelzéssel tárolt fényképcsomagok barlang, vagy sziklafali feliratait NIL = NILW = North Indian Writing-nak neveztem el, és tudtam egy élet munkája árán magyarul elolvasni.

    [E tényeket Erdey-Grúz Tibor professzornak, a későbbi akadémiai elnöknek köszönhettem. Zseni és végletekig pragmatikus volt.” Rájött, hogy ha politikailag nem hajlítja meg a gerincét, akkor eltörik, és „létszám hiányában”, soha, semmi nem lesz belőle. Így viszont politikailag is támadhatatlanná válva segíteni tudott a rossz kádereknek, ha tanulmányi eredményeikkel kiérdemelték. A [jeleken belüliek] saját megjegyzéseim, sokszor véletlen információim, amelyekkel a továbbiakban is egyesszám 1. személyben írtakat továbbra is kiegészítem. Pl. [Véletlenül összetalálkoztam Fejes Pál egy volt veszprémi évfolyamtársával, aki kérdésemre megerősítette, hogy prof. Dr, chem. Dr. mat. Fejes Pál akadémikus, akit eddig idéztem, valóban zseni volt.]
    Elhunyt 2016. -ban, mint a Szegedi Tudományegyetem ny. tanszékvezető prof. emeritusa. Még ma is agyonhallgatják, mi ne tegyük. Ismét Fejes „Mit írtak az ősmagyarokról 46 000 évvel ezelőtt?” című
    2 009. kiadású, 350 oldalas művét idézem, annak is a kiadói előhangját:

    „A ’hol’ és ’mikor’ tisztázása nem volt könnyű! A ’hol’ az a mai ’Észak-India’, ahová a homo sapiens ősei (valószínűleg) a mai [UJGUR-ból TIBETEN át, vagy a SÁRGA folyó felső folyása mentén a] dél-kínai SZECSUAN-ból menekültek a Würm II jégkorszak éhínsége elől, kb. Kr. e. 50-48 000. táján. Az útra kelt 8 törzsből (ez kb. 500 000 ember), végül 7 érkezett meg. Közülük 6 EEM.ESSAL = EEM.HUL, vagyis ősmagyar törzs ’anyajogú’ (matriarchális) társadalmi keretek között a mai DELHI, egy JAU = HAR.HABA ’patriarchális’ törzs pedig a (későbbi) HARAP-PA körzetében telepedett le. ’Úgy tanultuk’, hogy az ezt követő ’arany-kor’ kb. 3500 éve békében telt el. A Káin (népe) és Ábel közötti konfliktust az ’irigység’ váltotta ki melynek során Káin (népe) Kr. e. 44 600 ± 100 táján felperzselte a halászó/gyűjtögető EEM.HUL nép téli időben száraz náddal borított, mocsaras életterét, mely a JAMUNA folyó bal [keleti?] oldalán terült el. Ebben a korai genocídiumban kb. 40 000 ember vesztette el az életét, a tűzár és az azt követő árvíz (’eredő bűn’) következtében, kb. 320 000 pedig menekült, amerre látott. aki életben maradt, a legszükségesebbeken túl, vitte az ismereteit, a fogalmait, és az u.n. ’észak-indiai lineáris írás’ (a szerző NILW néven említi) tudományát. A Föld szinte valamennyi, a menekültek által lakott barlangjában, Borneótól Patagóniáig, megtalálható ennek az ESSA-exodus ’névjegye’, a tenyér-lenyomat. A szerző azonban nem csak ezt kereste, hanem a menekültek NILLW, OGAM és ékírással is írt beszámolóit is, melyet nem csak el tudott olvasni, hanem ezt a nyelvet meg is értette. A könyv ezekről a az eredeti írásos emlékekről is ad részletes tájékoztatást.”
    A mű 58. oldalán, a 2. és 3. fényképen láthatóak az argentínai Santa Cruz megyében talált tenyérlenyomatok. Az 59-60. oldalán fénykép nélkül felsorolt lelőhelyek: Borneo, Celebesz, Tassili fennsík (Dél-Algéria), Spanyolország, Dél-Franciaország (Provence), Pueblo Bonito (Új-Mexico), Patagonia.
    De hova lett mintegy 1 törzsnyi, 500 000:8 = kb. 60 000 homo sapiens?
    Dr. Nagy Sándort idézem, akinek többmint 100 sumér tanulmánya jelent meg az USA-ban, mielőtt 1972 karácsony táján, Floridában fekete fiatalok egy buszmegállóban, pénz reményében agyonverték. [Magyarságtudományi füzetek – Kisenciklopédia 16. Bp. 2014. MVSZ. 4. és 75. o. és hátlap]:
    „A II. világháború végé felé, a Nógrád megyei Romhány községből való magyar leventéből lett francia idegenlégiós, Stubacher László írta az akkori Francia Indokínából, Dél-Vietnámból Gazsi István romhányi lakosnak, aki azt volt szíves nekem elküldeni. Ebből idézem a következőket: ’Indokína keleti részén vagyok, Turán nevű tartományban. a történelem szerint az ősmagyarok innen indultak el nyugatra’. [Tengerparti központjának neve a térképen ’Tourane’, amit a franciák ’turán’-nak ejtenek]. A tartomány neve sumerul nagy térséget, síkságot jelent.’ Egyedül csak a mezopotámiai ősök kerülhettek oda Dél-Kínába akkor, amikor egyes rajaik a Kárpát-medencébe is eljutottak. Valamikor ott laktak a sumer menekültek, de idővel lassan odatelepedtek a kínaiak is, akik szívós munkával, meg tömegeik nyomásával elvették a jóltermő földjeiket, s ők pedig az őserdő biztonságába húzódtak. ’Beszéltem egy idősebb magyar fiúval, aki már négy éve, hogy itt van. Ő mondta nekem, hogy az őserdőben még most is vannak néhol olyan törzsek, amelyeknek tagjai úgy beszélnek, mint mi.’ [Saját kiemelés.]
    A következő kínai szavak úgy kiejtés, mint jelentés szerint teljesen azonosak magyar szavakkal. [Az első a magyar.] Pld. én-én, ég-ég, fi- fi, gaz-gaz, hang- hang, hit-hit, hiú-hiú, hó-hó (hónap), hon-hon, hős-hős, is-is, ír-ír, íz-íz, hamu-hamu, kincs-kincse, kő-kő, ló-ló, kupa-kupa, kút-kút, mag-mag, mos-mos, nap-nap, oszt-oszt, pad-pad, pej-pej, sík-sík, szén-szén, szép-szjep, szín-szín, szög-szeg, tő-tó, tor-tor, tű-tű,- vív-ví, víz-víz, zsír-sjer.
    Ezekből bármely magyar megállapíthatja a teljes megegyezést.”
    A fenti és az alábbi tények alapján itt megfogalmazom 5. munkahipotézisemet is, az első négyet lásd a Hány 10 000 éve is? III. c. munka-hipotézis gyűjteményemben.
    A HIMALÁJA keleti, és az azzal kb. azonos szélességen fekvő DÉLKÍNAI HEGYVIDÉK nyugati vége közötti hatalmas folyamáttörésektől északra fekvő SECHUAN-ból a WÜRM II eljegesedése elől a Világatlasz Kartográfiai vállalat Bp. -en 1961. -ben kiadott atlasza alapján több menekülési út volt. Fejes az A.) jelűt valószínűsíti:
    A.) SECHUAN-tol nyugatra megkeresni a HIMALÁJA legjárhatóbb hágóit, és ott átkelni Indiába. Nem tudom valószínűsíteni, hogy akkoriban az Indus folyó felső folyásán 3522 m-en, a Leh nevű helységnél lévő, ma is használtnak jelöltet, vagy az északabbra az 5575 m.-es Karakórum hágót [Hunzától kb. 300 km. légvonalban. dk-k -re], esetleg a leg délebbi 4894 m.-es Shipki hágót használták-e. Ezek, légvonalban, 400 km. átmérőjű körön belül fekszenek.
    A ’holt’ és a ’mikort’ tisztázva FEJES egy DELHI-től 80 km. -re északra fekvő, JAMUNA folyóra utal, a Világatlasz csak egy, DELHIN átfolyó, JUMNA folyóba ömlő JAMUNA CSATORNÁRÓL tud, ami persze lehet a folyó szabályozása is.
    B.) Ugyanakkor a BRAHMAPUTRA- GANGESZ DELTA-ban az előbbinek van egy JAMUNA nevű ága, amely azzal egy kb. 200×100 km. -es szigetet alkot, majd visszatér a deltába.
    Nem történt-e itt valami névkeveredés? A lehetőséget a NILW [szólétra elv!] néhol elégé konfúzus volta bőven megadja. Vagy nem talált-e egymásra az A.) és B.) -re kettészakadt törzs egy-egy éppen a másikat kereső felderítője?
    [A Történelmi világatlasz a Cartographia Bp.2001. kiadás Kr. e. XV. szd. és a Kr. u. V. szd. között öt olyan Eurázsia térképet közöl, amelyik tartalmazza a Magadha, Padányi Viktor: ’Dentumagyaria’ c. művében több helyen előforduló Magheri -hez hasonló nevű államot és ilyen nevű fővárosát a Gangesz alsó folyása mentén. Olvastam ugyan egy helyi történésztől a neten angolnyelvű, Maghada dicső történelméről szóló beszámolót, forrás hivatkozás híján engem nem győzött meg.]
    C.) A C.) ebből a NILW ügyből egyértelműen kiesik, Stubacher magyarul beszélőkről hallott, azokról tudósit, NILW-ről szó sincs. A SECHUAN-t a hatalmas folyamáttörések völgyein át elérő, A.) -nál csábítóbb, délies meleg áramlatok egy törzsnyi vegyes, feminin-maszkulin homo sapienst talán a MEKONG és a JANGCSE felső folyásai közötti völgyön át a TONKINI/VIETNAMI öbölbe csábítottak. Az legalább egy Kárpát-medencényi terület, és valóban ’TOURAN = NAGY TÉRSÉG’, bele tartozik még a délebbre fekvő azonosnevű, tengerparti város is. Innen „csak egy ugrás” az eddig megtett úthoz képest, és ahhoz képest sokkal kellemesebb klímájú.
    Lehet, hogy megtaláltam az elveszett, a mintegy 8. törzsnyi 500 000:8 = kb. 60 000 embert?
    Ez már arheogenetikai munka lenne, nagyon költséges, különösen ahhoz képest, hogy eredményessége milyen kétséges. Kicsiben hozzákezdeni is csak kicsiben. tapogatódzás pozitív eredményei után szabad.
    Viszont közben találtam 2 TURÁN nevű HELYSÉGET és 3 TURÁN nevű TERÜLETET
    – TURÁN nevű HELYSÉG NINCS 1.TERÜLET: TURÁNI ALFÖLD: Kazahsztán-Turgaj kapu* – szinte nem létező Aral tó keleti part, -Szir-Darja, -Amu-Darja-Türkmenisztán.
    -1. HELYSÉG: TURÁN (ΦΥΡΑΗ)** TUVA (Orosz protektor.); TURÁN TER. NINCS
    -2. HELYSÉG: TOURANE (Vietnam): 2. TERÜLET: TOURANE (Vietnami tartom.)
    – TURÁN nevű HELYSÉG NINCS 3. TERÜLET: EEGURU-mező DEL.HI-től északra 80 km. -re, vesd össze A) -val. FEJES: A Negyedik Magyar Őstörténeti Találkozó és az Ötödik Magyar Történelmi Iskola előadásai Tapolca 1996 ZMTE, Bp. -Zürich, 1997.)

    * és az agyonhallgatott madjar: HAJSZÁLGYÖKEREK 2018. kiadó: M.T.: 157- 58. o. C jelű cikk
    **és a TURA folyó (Mandics: 2024. 24; Boda: 2008. 72.)
    A legutóbbi 2+3=5 TURÁN-ból vajon még mi következhet?
    Mészárovits Tamás Géza őstörténelem kutató
    Turán, Tóurán,
    A „Turán” és a „Tóurán” jelentése és eredete kulturálisan gazdag és változatos, leginkább a
    közép-ázsiai történelmi régióhoz és a perzsa mitológiához kapcsolódik.
    Turán jelentése és eredete
    A Turán (Turan) név jelentése és eredete különböző kultúrákban eltérő lehet:
    Turán jelentése és eredete
    • Perzsa és török eredet: A név perzsa eredetű, és az ókori Avesztában szereplő Tūra- szóból származik, jelentése „erős” vagy „gyors”. Jelentheti a „Tur földjét” vagy a „Tur népét” is, utalva egy közép-ázsiai történelmi régióra, amelyet a perzsák hagyományos riválisainak tartottak. A perzsa Shahnameh (Királyok könyve) című eposzban Tur egy legendás király fia, aki a vitézséget és hősiességet testesíti meg, így a név jelentése itt „bátor”. Férfi névként használják Törökországban és más török nyelvű országokban, az erőt és a kulturális örökséget szimbolizálva.
    • Etruszk eredet: Az etruszk mitológiában a Turan egy női név, a szerelem, a termékenység és a vitalitás istennőjére utal.
    • Magyar vonatkozás: A magyar turanizmusban a „Turán” kifejezést a türk népek és nyelvek (beleértve a finnugor nyelveket is) által lakott vagy onnan származó területekre használták.
    • Tóurán jelentése és eredete
    • A „Tóurán” (valószínűleg a „Toran” vagy „Tooran” fonetikus átirata) a keresési eredmények alapján valószínűleg nem egy magyar név, hanem ír vagy héber eredetű lehet:
    • Ír eredet: A Toran egy ír fiú név, jelentése „őr”, „őrtorony” vagy „főnök”. A védelmet és a vezetést szimbolizálja.
    • Héber eredet: Héberül a Toran jelentése „korona” vagy „koszorú”, ami a megtiszteltetést, a győzelmet és a teljesítményt jelképezi.
    • Mindkét név mélyen gyökerezik a történelemben és a mitológiában, változatos jelentésekkel bírva a különböző kultúrákban.
    Ma, Tourane, Da Nang, Vietnam középső részén van, jelentős kikötővel és reptérrel.
    Mint a 2/5. o. -on idézett Nagy Sándor írja, nyilván Dien Bien Phu 1954 eleste előtt, magyar idegenlégiósok levélben tudatták, hogy az őserdőben magyarul beszélő törzsek is élnek, Lásd az 5/5. oldal 2. térképét.
    Mészárovits Tamás Géza
    őstörténet kutató

  3. S mondta:

    Nem hozzáértőként, de olyan valakiként, aki hallott már ezt azt a világban, és átrágta magát a fenti írásokon, csak elismerésemet tudom tolmácsolni a cikk és mindkét hozzászólás tartalmát illetően. Botos Katalin megjegyzése összecseng azzal, amit magam is gondoltam a jelen helyzetben indokoltként követendőnek.
    Sajnos az intézkedési tervezetre, illetve az azzal kapcsolatos pillanatnyi felsővezetési szótlanságra utaló ellenoldali kihívásokra másképpen, mint Mészárovits úr reagált, megítélésem szerint, a jelenlegi zajos politikai helyzetre való tekintettel, nem volna a legkedvező időszak.
    (Ámde az eredeti cikk részeként, a Magyar Minisztertanács 1920 februári autonómia egyezmény idecitálása önmagában is tükröt mutat az akkori magyar vezetés jóhiszemű, igazságos, emberséges és az autonómia szabadságát maximálisan szem előtt tartó anyaállami viselkedésnek, szemben a benesi-, egyáltalán eddig is érvényben tarthatott, és már réges-régen nem eltörölt embertelen, az emberi jogi karta által is antiszociális, soviniszta, igazságtalan és hálátlan, ősjogú lakosság kárára és azok életére törten is megvalósított szlovák joghatósági magatartással, sőt, halmazatiként ezen jogállás gyakorlatának újonnani felszításával, és tevőlegesen, magát az ellenvéleményt formálókat is szankciók alá vonását megvalósító szándékával!
    Így értő olvasó; még a legelvakultabb sem vonhatja kétségbe a cikkíró jogos felháborodását, és hogy ez nem öncélúan, hanem a valós tervezetre adott, mint egy zsigeri azonos erejű válaszreakcióként értelmezendő, melynek jogosságát az „ősbűn” elleni jogos véd-állásként, a helyén kell kezelni!)

Leave a Reply