A Római Birodalom idejéből maradt ránk a kifejezés, szállóige: panem et circenses, és ahogy a költő, Juvenalis akkor fogalmazta: „a nép már nem törekszik semmire, mint hogy ingyen kenyeret kapjon és cirkuszt lásson”. Igen, már az akkori római imperialista politika is bajban volt a népesség megnyugtatásával, a sok háború rengeteg pénzt emésztett el, féltek a lázadásoktól és az uralkodó osztály arra törekedett, hogy az emberek elégedettek legyenek, enni adott a népnek, és biztosította a szórakozást, a cirkuszt, így terelve el a figyelmet a valódi problémákról.
Valójában szomorú része ez a Birodalom történelmének, hiszen gladiátorok ezrei küzdöttek vadállatokkal, melyeket ezerszámra öldöstek, de az emberélet sem számított, őskeresztények ezrei leltek vértanúhalált a cirkusz porondján. Kérdezhetjük, valójában kik voltak az igazi barbárok, a jövevény germánok, hunok, szlávok, vagy maguk a rómaiak?
Persze ma más a helyzet, de talán annyiban találunk hasonlóságot, hogy a politikai rendszerek ma is igyekeznek elterelni a figyelmet a valós problémákról. Ma nem kenyeret, sok-sok kalácsot kapunk, a fogyasztói társadalom terülj-terülj asztalkájáról soha nem fogynak el a csodálatos dolgok, egyre nő a kínálat, az emberek már nem tudják, mit vigyenek haza a hatalmas élelmiszer-ajánlatból. Most nem térek ki ennek a ránk kényszerített társadalmi rendszernek a hátrányaira, bűneire, de csodálkozom azon, hogy a fogyasztás ennyire elveszi az eszünket.
A fentiek akkor jutottak eszembe, mikor a hírekben részletesen közölték, hogy az idei kiskereskedelmi forgalom volumene 4,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, annak ellenére, hogy novemberben tovább nőtt az infláció, ez az élelmiszereknél különösen érzékelhető. A másik hír, amit naponta többször hallhatunk, és már az idegeinket tépdesi, hogy Európa háborúra készül.
Ha ez igaz, és ezt komolyan vesszük, akkor jó volna legalább egy pár percre megállni, és elgondolkozni: mit is hozhat a jövő, tényleg háború lesz, és jön a rossz, a nagyon rossz, aminek a vége a kiszámíthatatlan ismeretlen? Ebben az esetben a fogyasztási őrület is le kellene hogy lassuljon, de nem ez történik, eszünk, iszunk, karácsonyi vásárok, fesztiválok, zenés műsorok, szóval tobzódunk, senkit nem érdekli, hogy a közel négy éve tartó, teljesen értelmetlen háborút a szomszédban ideje volna végre abba hagyni.
Karácsony, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Állandóan a szeretetről, a megértésről prédikálunk, de hogy két keresztény testvérnemzet évek óta írtja egymást, a fölött szemet hunyunk, nem mozdulunk, megy minden a régiben, a karácsony nagyszerű üzlet marad, a bevételek, a profit növekszik, a többi nem érdekes.
Akik ezt a háborút kitalálták, egyelőre nem is akarják befezezni, mert az üzlet, ha megy, akkor nem szabad leállni. A háborúkat csak Mi, a tömeg, a fogyasztói tömeg tudja leállítani, mert azok ott, a háttérben belőlünk élnek. Nem magyarázkodom tovább, mindenki értheti, mire gondolok. A „nem létező háttérhatalom”, a „titkos elit”, a „sátáni erők” és senki, aki minket rabszolgaként kezel nem legyőzhetetlen, mert nélkülünk, Ők sem léteznének. Kizsákmányolók csak ott vannak, ahol akad valaki, akit kizsákmányolhatnak.
Ennek a számunkra ellenséges rendszernek a legerősebb fegyvere a pénz, a kifogyhatatlan, állandóan szaporodó tőke. Mellette a médiahálózat, amit éppen a pénz segítségével világszerte a kezükben tartanak, és ide tartozik a fogyasztói társadalom legmodernebb technikai bővítése, a digitalizáció. Ezt a három fegyvert nem lehet a kezükből teljesen kicsavarni, de használatukat lehet szabotálni.
Ne fogadjunk el semmit felülről, amit „nagylelkűen” ránk akarnak tukmálni, mert az nem az igazi, és gyanús. Lépjünk vissza a régi szép időkbe, a természethez, a gondolkodáshoz, a személyes kapcsolatokhoz, beszélgetésekhez, használjuk a saját és a barátunk, vagy társunk eredeti (nem mesterséges) intelligenciáját, és ne higgyünk el mindent, amit belénk akarnak sulykolni. Ha így cselekszünk, a helyzet láthatóan megváltozik.
A világ így, ahogy ma látjuk, érezzük, nem jó, de ezt senki más, csak Mi tudjuk megváltoztatni. Az átlagember sehol a világon nem akar háborút, mert nem akar idő előtt meghalni, és mégis a halálba küldik, mások hasznáért.
Valaki el kell kezdje a kategorikus tiltakozást. Ha mi, magyarok lennénk az elsők, mivel kellene kezdeni? Két olyan szervezetnek, szövetségnek vagyunk a tagjai, amelyek a ma Európában dúló háborút nem leállítani, hanem folytatni szeretnék. Mindkettőből azonnal ki kell lépni! Bátor lépés, de megéri, mert eredményt hozna, dominó hatása lehetne. Az állandó ismételgetés, hogy mi magyarok nem akarunk háborúzni, nem ér semmit, amíg tagjai vagyunk ezeknek a szövetségeknek, ez mindenki előtt világos.
Hát akkor mire várunk?
A szerző: közíró
Views: 32
