Nem emlékszem, hogy magyar kormányfő valaha is ilyen bizakodással utazott volna Washingtonba, mint most Orbán Viktor. Reméljük, hogy ez a bizakodás gyümölcsözik a következő hetekben.
Az amerikai–magyar viszony alakulása a modern történelmi időszakot tekintetbe véve a XIX. század végére tehető. A polgárháború utáni Államok és a kiegyezés utáni új dualista magyar államnak egyformán az újrakezdés nehézségeivel kellett megküzdenie. Az első hivatalos kapcsolatfelvétel 1869-ben történt, amikor amerikai külképviselet nyílt Pesten. Azóta több mint másfélszázad telt el, rengeteg változatos történelmi eseménnyel. Két világháborúban álltunk az Egyesült Államokkal ellentétes oldalon, és a hidegháború időszakában sem voltunk puszipajtások, de mindezek ellenére állíthatjuk, hogy a két, különben minden tekintetben különböző államszerveződés inkább jó mint rossz kapcsolatra tekinthet vissza. Pozitívumként kezelném, hogy Washington nem írta alá a trianoni békediktátumot, és a későbbiekben, a jóvátételi fizetések alatt szenvedő Magyarországnak anyagi segítséget is nyújtott.
Visszaugorva a jelenbe, a most lezajlott washingtoni tárgyalásokra az egész világ odafigyelt, és sokan – a békepártiak – valami fordulatot is várnak, és remélik, hogy a fővárosunkba tervezett béketárgyalásokat hamarosan elkezdik. Brüsszel nem boldog, nem lelkesedik a találkozás kapcsán, ott sem Trumpot, még kevésbé Orbánt nem kedvelik. Itthon a konzervatív kormányoldal reményekkel teli, hiszen a két államfő kapcsolata ténylegesen nagyon jó, és lássuk be, az Egyesült Államok elnökének barátsága többet ér, mint mondjuk a monacói herceg baráti kegye. Nálam előtérbe került egy kis óvatosság, nem vagyok a túlzott lelkendezés híve.
A legfontosabb gyakorlati eredmény, amit az utóbbi órákban, az amerikai elnök engedményének köszönhetően kaptunk, az energiaellátással kapcsolatos: az orosz gáz, olaj akadály nélkül továbbra is megérkezhet hazánkba, nagy segítség, de az egész – sajnos – ideiglenes, és nem is olcsó. Ideiglenes, mert Trump elnök, és az egész amerikai geopolitika egyelőre még mindig oroszellenes, hiszen Trump állandóan támadja az Uniót, mert még mindig nem mondott le teljesen az orosz gázról, olajról, ezzel szemben velünk, Orbánnal való barátsága jeléül kivételt tesz. Ez ellentmondásos, ugyanakkor jelentősége csökken, mert a ruszofóbia uralja Európát, de látjuk az amerikai gondolkodást is. Addig, amíg ez a kérdés nem tisztázódik, nem lesz rend, de béke sem Európában.
A másik bökkenő a finom tálalás mellé, hogy Magyarország rengeteg fegyvert, nukleáris technológiát, és persze amerikai gázt is köteles vásárolni a barátoktól. Egy üzlet végeredményét csak akkor látjuk, ha az lezajlott, tehát egyelőre várjunk. Nem vagyok borúlátó, jelenős előrelépésnek tartom a látogatást, de minden csoda három napig tart, aztán jön a felocsúdás. Évek óta hallani, hogy új világrend van kialakulóban, egy többpólusú rend, ahol a régi szuperhatalmi ambíciók eltörpülnek, és az emberiség végre békében, a közös problémák megoldását és a közös érdekek megvalósítását együttesen végzi el. A szép álom viszont csak akkor lesz valóság, ha a ma még valamennyire szuverén szuperhatalmak legyőzik a közös ellenséget, azt a bizonyos háttérhatalmat, amely láthatatlanul, de annál érezhetőbben mindenütt jelen van.
Legnehezebb dolga az Egyesült Államoknak van, ahol nagyon ritkán kerül olyan elnök hatalomra, akit nem a fent említett erő irányít. Nehéz a dolgok igazi menetébe belelátni, de a tények mintha azt igazolnák, hogy sem Putyin, sem Kína első embere nem szolgálja a háttérhatalmat. Vagy mégis? Az orosz–ukrán proxiháború gonosz terv alapján született, és bár amerikai kézzel és pénzzel, de hátsó erők irányításával. (Lásd Viktoria Nuland és társai…) A három még létező szuperhatalomnak eltérőek a geopolitikai elképzelései. Trump, bár tényleg békét szeretne, elköveti azt a hatalmas hibát, hogy az oroszokat szankciókkal akarja a tárgyalásokra kényszeríteni, ami teljesen reménytelen, sót további konfliktusokhoz vezet. Az oroszok nem engednek, védik az ezeréves birodalmat, védik saját érdekeiket, de nem utasítják el a diplomáciai megoldásokat. Kína soha nem volt a háborúk oldalán, de gazdaságilag óriási erővel terjeszkedik, és ezt fékezni lehet, de leállítani soha.
Következtetésem: a jelenlegi nagyon nehéz világpolitikai válsághelyzetből csak egy módon lehet kilábalni, ha saját geopolitikai elgondolásaink kelepcéjéből kiszabadulva, a másik féllel közösen ellenállunk az ún. háttérhatalom terrorjának, és igyekszünk, amennyire ez lehetséges, ezt az erőt saját fegyverarzenáljával legyőzni. Itt elsősorban a médiára, másodsorban a fegyvergyártásra gondolok. Ha a média többsége a konzervatív, nemzeties, szuverén politikát követők kezébe kerül, a tömeg nézőpontja is megváltozik, és ez robbanásszerűen pozitív változáshoz vezet. A tömeges fegyvergyártást pedig egyszerűen ki kell iktatni, háborúkkal nem lehet boldog jövőt építeni.
Itthon pedig lássuk be, hogy hazánk jövőjét nem külső támogatással, csak belülről, saját erőnkre támaszkodva lehet optimálisan felépíteni, de ehhez elsősorban nemzeti egységre lenne szükség.
A szerző: közíró
Views: 49
Jó írás, jól megfogalmazott gondolatokkal! Bizakodó, de egyben óvatos is, különösen a nemzeti egység vonatkozásában, hogy csak a területi problémát érintsünk.
Tulajdonképpen szinte mindenben egyet tudok érteni Hollai Hehs Ottó úr gondolataival. Magam is úgy vélem, hogy miniszterelnökünk nemzeti és békepolitikája most érte el beérésének csúcsát, amelyet a következő évi választásokon gyümölcsöztethet és amely győzelem mindannyiunk számára megnyugtató eredmény lenne.
A szerző gondolatai mögötti óvatosságra magam is szeretném az olvasók figyelmét ráirányítani, hisz soha nem lehetünk mindenben biztosak ebben az ingatag világban, politikai káoszban, háborús és oroszellenes hisztériában, amelyet a mélyállam képviselői kényszeríttek Eurázsiára, annak és szövetségi rendszereinek meggyengítése érdekében.
Miért is legyünk óvatosak?
Azért, mert az európai pénzzel támogatott magyar ellenzék mögött nem tudni, hogy hány protestszavazó állhat, hányan is fognak a nemzeti oldalon állók szavazni, milyen jellegű csalásokkal számolhatunk, milyen lesz az adott pillanat hangulata és a nemzeközi környezet, ill. hangulat.
Azért, mert a Barátság kőolajvezeték Ukrajnán keresztül halad, de az orosz területeken levő elosztópontokat is az ukrán csapásmérő eszközök bármikor elérhetik és akkor a felmentésnek már nincs jelentősége. Zelenszkijtől pedig csak rosszindulatra és bosszúra lehet számítani.
Azért, mert nem biztos, hogy Trumpban is teljes mértékben meg lehet bízni. Ő egy üzletember, aki mindig a saját és nemzete üzleti érdekeit fogja szem előtt tartani a szó szoros értelmében. Mindemellett sok tekintetben bizonytalan, sőt határozatlan. Nincs kiforrott álláspontja és egy adott helyzetet sem biztos, hogy helyesen értékel. Döntéseit a pillanatnyi hangulata befolyásolja. Mindenkinek, akivel éppen beszélget, igazat ad, talán meg is érti, talán sajnálja is. Ennek következtében sokszor ellentétesen dönt. Putyint érti, elfogadja, de másnap szankciókat vezet be országa ellen. Nem tudni, hogy ezekben a kérdésekben önállóan dönt-e, vagy éppen valaki, vagy valakik befolyásolják. Nem tudni, hogy kik. Putyinról tudjuk, hogy ő mindenben maga dönt és őt nem lehet befolyásolni. Igaz, hogy döntései előtt mindig meghallgatja szakértői véleményét, de amit eldöntött, azt véghez viszi.
Trump most van hatalmon, de csak 2028-ig. Utána ki lesz az elnök? Vége lesz-e addig a háborúnak, vagy eszkalálódik? Ugye, még rengeteg hasonló kérdés merülhet fel, amelyek erősíthetik aggodalmunkat a jövőt illetően!
De bízzunk abban, hogy minden jóra fordul és aggodalmainkat félredobhatjuk!