A modern értelemben vett magyar társadalmi, gazdasági, politikai rendszer a kiegyezés korában jött létre. Azóta most már a negyedik olyan korszakban élünk, amelyeket „rendszernek” szokás nevezni. Ennek alapján volt tehát a kiegyezés rendszere, amelyet általában Ferenc József császár nevéhez szokás kötni, volt a két világháború közötti rendszer, ami Horthy Miklós nevéhez kapcsolódik, illetve az időben és térben a mai korszak közvetlen előzményeként volt a Kádár-rendszernek nevezett struktúra. És végül van ez a „valami”, amit a rendszerváltozás rendszereként nevezhetnénk meg, de ez így hosszú és semmit mondó kifejezés, így ezt senki nem használja. Az viszont nagyon is „sokatmondó”, hogy így ennek a rendszernek nincs igazán névadója. Volt és van ugyan három személy, akik akár a rendszerváltás rendszerének „névadói” is lehettek volna, vagy lehetnének is, Antall József, Gyurcsány Ferenc, illetve Orbán Viktor, de Antall Józsefet korai fizikai halála zárta ki ebből a körből, Gyurcsány Ferencet pedig korai „erkölcsi” halála, azt pedig egyelőre nem tudhatjuk biztosan, hogy Orbán Viktor lesz-e a rendszer névadója. És azért nem tudhatjuk, mert a rendszerváltás rendszere most minden eddiginél drámaibb kritikus elágazás ponthoz érkezett, ami az egész nemzet, benne a rendszer és Orbán Viktor sorsát is befolyásolhatja.
Amint az eddigi rendszerek, úgy a rendszerváltozás rendszere is különböző „berendezkedésekkel” jellemezhető időszakokat élt át. A kiegyezés rendszere három berendezkedésből tevődött össze, és ugyanez igaz a Horthy-rendszerre is. A kiegyezés rendszeréről talán elég annyit megjegyezni, hogy ugyan az utolsó 1914-től 1920-ig tartó időszakának berendezkedése már a felbomlás, a káosz berendezkedése volt, de nagyon is szervesen következett abból, ami előtte a rendszer legfőbb karakterisztikáját adta. Vagy kicsit érdesebben fogalmazva, a rendszerbe ab start kódolva volt ez a kaotikus végzet. A Horthy-korszakban az első berendezkedés az 1929-33-as válságig tart és Bethlen István miniszterelnök nevéhez fűződik. A második korszak berendezkedése 1933-tól 1941-ig tart, amikor is az európai hatalmi alkuk brutálisan gyors változásai lényegében felőrlik a rendszer stratégiai bázisát, és a 1945-ös totális összeomlásig tartó harmadik berendezkedés már csak a szintén determinált történelmi végjáték.
Az 1945-tól 1990-ig tartó korszak is három berendezkedésből tevődik össze. Az első az 1945 és 1948 között rövid periódus, amikor még fennáll az illúziója egy Ausztriához vagy Finnországhoz hasonló státusz létrehozásának, ám az illúziók összeomlásával elkezdődik a második berendezkedés, amit Rákosi-korszaknak szokás nevezni, és amelyben megmutatkozik a magát szocializmusnak nevező brutális „politikai kapitalizmus” igazi természete. És végül 1956-tól 1990-ig tart (a végén már Kádár nélküli) a Kádár-korszak. Fontos tehát látnunk, hogy a Kádár-korszak csak egyike a rendszer három berendezkedési formájának, vagyis szemléletileg hibás „Kádár-rendszerről” beszélni, mert a Kádár János nevéhez kötődő időszak csak az időben utolsó berendezkedése magának az 1945-től 1990-ig tartó rendszernek. A mi szempontunkból legfontosabbnak számító (hisz ebben telik éppen az életünk) rendszerváltás rendszere pedig 2026-ban lép át, függetlenül a választások kimenetelétől az időrendben harmadik berendezkedésének korszakába.
Érdemes tehát a rendszert magát és az eddigi, illetve most következő berendezkedését egy kicsit alaposabban szemügyre venni. Az első berendezkedés 1990-től 2010-ig tart és a benne szereplő kormányoktól teljesen függetlenül a globális hatalmi rendbe való engedelmes beilleszkedés korszaka. A berendezkedés minden pártja a rendszerváltás rendszerének legfőbb legitimációs talapzataként értelmezi az Európai Unióhoz, illetve a NATO-hoz való csatlakozást. És lévén, hogy az Európai Unió az amerikai birodalom hatalomgazdasági, a NATO pedig globális katonai ütőerejének európai intézményi egysége, így a rendszer első berendezkedésének minden politikai szerveződése ezt „alapértelmezettnek” tekinti. Egyetlen „rendszerkritikus” párt akad, ez Csurka István MIÉP nevű konstrukciója, amely „szabályt erősítő kivételként” egyetlen cikluson át létezik, és e létezéssel a rendszert a globális hatalmi térből konstruáló erők azt akarták demonstrálni, hogy a rendszerük ereje olyan stabil, hogy még ezt is „kibírja”. Ám a kritikátlan behódolás olyan mértékben ássa alá a rendszer belső legitimációját, hogy ez az első berendezkedés drámai körülmények között összeomlik. Az őszödi beszéd csak egy „csinált” látványtechnikai eleme a rendszer első berendezkedése kikerülhetetlen összeomlásának. Ezt követően 2026-ig áll fenn a második berendezkedés, amely egy Fidesz logó alatt üzemeltetett nemzeti nagykoalíciós kísérlet sikeres megalkotásával igyekezett konszolidálni a rendszerváltás rendszerét. Ám a háború, mint az előző rendszereknél is, romba dönti ezt a berendezkedést, amiből utólag kiderülni látszik, hogy a rendszerváltások rendszere Köztes-Európa minden országában az amerikai birodalom által hallgatólagosan tudomásul vett, ám szigorúan ellenőrzött német-orosz együttműködésre épült. És amikor ez Kína csatlakozásával eurázsiai együttműködéssé vált, az amerikai birodalom lerombolta ezt a rendszert, és ezzel automatikusan megbuktak a rendszerváltozás berendezkedései a térségben.
A jövő évi választás arra válaszol, hogy ki és milyen létszerveződési alapra építve lát neki a rendszerváltás rendszere harmadik berendezkedésének felépítéséhez.
A szerző: közgazdász, egyetemi tanár
Forrás: magyarhirlap.hu
Views: 56
Szalóki István: Véleményem szerint az 1945-től 1990-ig terjedő korszaknak is van rendszer neve: ez a kommunizmus rendszere. Ennek van 3 alkorszaka: 1. a koalíciós korszak vagy Kisgazda-korszak, 2. a Rákosi-korszak, 3. a Kádár-korszak. Az 1990-től 2010-ig tartó korszakot én a Posztkommunizmus avagy az SZDSZ- rendszerének nevezném függetlenül attól, hogy milyen nevű kormányok voltak formálisan hatalmon. Ezzel tudott szakítani 2010-ben Orbán Viktor és a FIDESZ/KDNP, ezért én innét beszélnék a rendszerváltozás rendszeréről, de nevezhetjük Orbán-rendszernek is. A rendszerváltásnak mindig voltak és vannak is nagyhatalmi, geopolitikai meghatározói, de ezek is változnak. A Kiegyezés rendszere pl. a Bécsi kongresszus, a Szentszövetség, a Három császár egyezménye és a Berlini kongresszus – lényegében a nagy Oroszországgal együtt fennálló és elképzelt Európa hatalmi egyensúlyi rendszerére alapozódott. Tudniillik a nagyhatalmak a Habsburg Monarchia vagy Osztrák- Magyar Monarchia alkotmányjogi kérdését belügynek tekintette. Ez a konszenzus bomlott fel végleg 1914-től. A Horthy-rendszert két nagyhatalmi korszak befolyásolta. 1919-től 1933-ig az Antant közép-európai léptékű Versaillesi-békediktátum rendszere, 1933-tól 1945-ig a III. Birodalom európai léptékű diktátum rendszere. Abban mindkettő érdekelt volt, hogy Magyarországon ne juthasson hatalomra a kommunizmus. 1945-től 1990-ig a USA és a Szovjetunió kétpólusú világhatalmi léptékű hatalmi egyensúlyára alapozódott, tehát az érdekszféráknak megfelelő politikai, gazdasági berendezkedésekben élhettek az adott országok, de viszonylag erős államkeretek között. Magyarország kommunista rendszere tehát kívülről meghatározott volt. 1990-től világmérertekben meggyengült a szovjet hatalmi rendszer, már az USA vezette nyugati világnak sem volt szüksége az erős államra, így már a 70-es évek végétől előkészítetten (Friedman, Hayek) egyre jobban eluralkodott a gyenge állam elvére épülő ún. liberális demokrácia” ideológiai szisztémája, ami a horror vacui fizikai törvényének alapján teljesen maga alá gyűrte a volt szovjet régiót is Európában. Még magát oroszországot is elérte ez a behatás, de a történelmileg kialakult belső ellenállás erői által ( katonai, karhatalmi, földrajzi, nyersanyagi és energetikai, vallási, kulturális önerejének és demográfiai méreteinek köszönhetően) le tudta küzdeni ezt a vérelszívó behatást, és a XXI. század fordulójára újra kinőtte magát az egyik világhatalommá. A magyar 2010-es Orbán-rendszer kiépülése mögött éppen az a nagyhatalmi erőegyensúly változás a háttéralap, hogy az ideiglenes egypólusos USA világhegemóniát felváltotta egy policentrikus, több pólusúnak is mondható az USA, Kína, Oroszország, India, Brazília, Türk Szövetség, Arab Világ, Európai Unió világhatalmi egyensúlyán alapuló világ, amelyben ugyanakkor valójában az euratlanti de valójában globalista mélyállam erői és a nemzetállamisághoz és a szuverenitáshoz ragaszkadó hatalmi erők harca folyik. Az Orbán-rendszer fennmaradása véleményem szerint azon múlik, hogy sikerül-e a mélyállamot felszámolni, aminek rövid távpn az első lépése az ukrán proxyháború lezárása, Ukrajna semlegessé tétele lenne politikai, katonai, gazdasági, energetikai szemontból egyaránt. Ehhez természetesen a legalapvetőbb feltétel a Zelenszkíj-kormány bukása lenne.