Történelmünk folyamán a politikai játszmák már az ókori hatalmak vezető rétegeinél ismertek voltak. A görög városok ellenségeskedéseitől kezdve, a Római Birodalom konzuli majd császári intrikáin és a hódításokon keresztül, a középkor pápáinak és császárainak politikai manőverei, majd a XIX. század alattomos „Szent” Szövetsége és közelmúltunk kommunista és náci terrorrendszeréig (és még sorolhatnánk) mind azt bizonyítják, hogy nyugati civilizációnk politikája napjainkig nem más, mint aljas manőverek, ravasz húzások, és erőszakos megoldások halmaza. Akik olvasnak történelmet, ezt igazoltnak látják.
Miért alakult történelmünk ilyen ostoba, rosszindulatú módon, harmónia, emberi megértés és empátia hiányában? Nagy koponyák törték ezen a kérdésen a fejüket, de máig nincs válasz, pedig értelmi és szellemi (érzelmi) intelligenciában és hatalmas tudásban nincs hiány, tudományos és technikai fejlődésben már csúcson vagyunk. Valahol, valamiben megakadtunk, „fejlődésünkbe” hiba csúszott. Pedig nagy szellemi vezetőkben, prófétákban sem volt hiány. Mi keresztények, Jézusban Isten fiát tiszteljük, és imádjuk, de okos tanítását nagyon hamar elfelejtettük, a ma fehér embere, már csak Mammon oltárán imádkozik.
Ezen elég lehangoló bevezetés után kijelentem: amit ma a politikai hatalom velünk tesz, az egy hamis, arcátlan játék, amely néha annyira hihetetlen, hogy viccesnek tűnik, annak viszont nagyon rossz, inkább a saját bőrünkön érezhető valóság, s így végtelenül szomorú és már-már elviselhetetlen. Több mint nyolcmilliárd ember életét kellene elrendezni, tekintet nélkül a faji, vallási, származási különbségekre. Nem könnyű feladat, de az adottságok meglennének, a természet kincsei, ha nem zsákmányolnánk ki, elegendő lehetne, hogy az emberiséget ellássa a szükséges energiával, vízzel és élelemmel.
Ezzel szemben semmi nem történik az élet harmonizálása érdekében, ellenkezőleg, pusztítjuk egymást, földünkön állandó a háborúzás, a kiváltságosak luxusban élnek, ugyanakkor milliók éheznek, az egyenlőtlenség és a javak igazságtalan elosztása égbekiáltó. Miért kerültek felszínre bennem ezek a gondolatok, ezen értelmetlen panaszkodás? Egyszerű: vártam a budapesti találkozót. Nem egyedül. Sok millió békére váró ember remélte, végre történik valami, és leállítják ezt az őrületet. A tanácskozás elmaradt. Persze magyarázkodnak, ígérik, lesz, csak még a részleteket meg kell beszélni. Most ismét várunk, egész Európa vár, az ukrán nép reméli, hogy végre lezárul az öldöklés, az oroszok szerintem keveset tudnak az eseményekről.
Lehet, hogy Trump tényleg óhajtja a békét, Putyin sem szeretné ezt a rosszul időzített felesleges rendcsinálást tovább hajszolni, Zelenszkij pedig még reméli, hogy a „harcias”, kardcsörtető Európa a végsőkig támogatja, s így dacolni tud az oroszokkal, talán le is győzi őket. Azt mindenki sejtheti, hogy a három érdekelt félnek homlokegyenest más elképzelései vannak erről a megálmodott békéről. Ezért reménytelen a helyzet, hiszen nincs közös elképzelés, senki nem enged igazából. Mondom: vicc az egész. A háttérhatalom, amely sokak szerint irányítja a világot, nem akar békét, pusztuljon a „selejt”, úgyis rengetegen vagyunk, és egy ilyen helyi proxi háború a hatalmas világ menetét nem nagyon zavarja, ezzel szemben a profit biztosított.
Ronda világ, néha megértem a terroristákat, még ha tudom is, hogy bűnösök. A kétségbeesés mindenkiből terroristát csinálhat, valahol, valahogy le kell vezetni az elkeseredést, a haragot. A veszély viszont állandó, mert a terror nem szűnik, inkább növekszik, és azok ott nagyon utálnak minket, a felsőbbrendű, kiváltságokat élvező fehér embert. De mi lesz, ha a terror, nem személyekre, országokra, hanem modern kibernetikus rendszerünk egészére támad? Sajnálom Orbán Viktort, nem érdemelné meg a kudarcot. Magyarjaimat is sajnálom, mert hiszem, látom, hogy igazán békét akarnak – ki nem akar? –, és lelkesedve vezetőjük mögé álltak. Csak én, már lépegetve a száz felé, szkeptikus lettem.
A miniszterelnök helyében én még várnék pár napot, aztán bejelenteném: hogyha a béke ügyében, az emberi életek megmentésében és a felbecsülhetetlen anyagi károk megelőzésében nincs a mi keresztény kultúránkban, modern európai politikánkban hajlandóság, ha nem lehet egy tanácskozást gyorsan és hatékonyan lebonyolítani, akkor minket, magyarokat hagyjanak ki a játékból. Európa, tisztelet a kevés kivételnek, úgyis azért dörzsöli reménykedve a tenyerét, hogy ne legyen Budapesten egy Orbán-szervezte találkozó. Hát, szerezzünk nekik örömet, és igyekezzünk tőlük mielőbb búcsút venni. Mindenki jól járhat.
Késő este lett, átnéztem a híreket, többek között ezt olvasom: Európa NATO-tagországai fel kell készüljenek egy esetleges háborúra Oroszországgal. A nyilatkozat szerzője, Paul Jonson svéd védelmi miniszter. Kérdezem: ez most vicc, vagy tényleg háborúra készülünk? Ha igen, ez nagyon szomorú.
A szerző: közíró
Views: 53
