Nagyságos Budapest kabátos lakosai aszerint oszlanak meg, hogy közülük mostanság kik a képviselők, kik voltak már képviselők, kik szeretnének azok lenni, és akik majd jövőre remélik elcsavarni a vidékinél ezerszer európaibb pesti választó fejét. Más opció, intelligens elem nincs is! A felsőbbrendű kórságtól senyvedő fővárosi magyar lakos, kiváltképpen, ha a vezetékneve is Magyar, míg él, nem szűnik meg tolakodón (tahón) politizálni, lökdösődve hatalom és mandátum után epekedni. Ily viszonyok közt aztán természetes, hogy rangéhségben forgó zsivány tekintete, mint a Zelenszkijé Ursula felé, örökké a Karmelitára és benne Orbánra van fordítva.
Napjában legalább ötször fel is üvölt a budai oromra, akár a LEGO-kockától eltiltott gyerekmüezzin, aztán lihegve bevackol ügyeletes oldalbordája mellé és gyúr, mint Sziszifusz a kővel a másnapi csúcstámadásra. A szikla alatt, amit képességtelen felhempergetni egyenesen rá a miniszterelnökre, zöld varangyos béka bugyborékol. De most, irgum-burgum kokit kapott fentről kocsikenőccsel belőtt kobakjára. A ház ura elunta a zajos ripacskodást és kiszólt rá a Karmelita ablakából: Öcskös! Te még úgyabbul beszélsz, mint Károlyi, Szálasi vagy Rákosi, legyen már elég belőled, szennyezed a környezetet. Még tapintatos is volt vele, mint csibészségen kapott gyerekkel a tanító úr, hiszen sorolhatta volna még a bülbül beszédű Kádárt, a hordószónok Marosánt, a zavarba ejtően ékes szavú Medgyessy vagy a cséphadaró Gyurcsányt etcetera.
Poloska (Volodimir) Péter attól, hogy egyáltalán szóra méltatta a gazda, úgy meglepődött, hogy a nagy kő kis híján átgurult rajta visszafelé, de a varangyos békába megkapaszkodva odaüvöltött a neki csillagos ég messzeségű ablak felé: „ilyen aljas, gusztustalan gondolat után nincs helye a közéletbe.” Nicsak! Ki beszél ott, odale? Péter is érezte, hogy ajvékolása, akár a nyakavágott és lecsurgatott kakas, olyan vérszegény, ezért valamelyik árnyékához, őt szolgáló emberéhez a „spiritus familiarisához” (segítőjéhez), meg a kutyahű leibzsurnalisztájához fordult tanácsért, s miután csodálóik rosszindulatú fantáziával vértezték fel, a következőket bírta Orbán Viktor szemére hányni: „Nem az én családom volt lelkes kiszolgálója és haszonélvezője a kommunista terrornak, hanem az övé.”
Hogy mi köze az Orbán családnak a Magyaréhoz, meg a hőbörgő gyatra és agyatlanul vehemens rétori képességeihez, azon rágódni hasztalan, ez inkább egy nem odavaló kekeckedés, nagyotmondás, amibe még az a foltos sárga gatya is belereccsenhet. Olyan sifonérjelenet, amelyben a pofátlan ruhamoly menekülve felesel a levendulaillattal. Poloska (Volodimir) Péter, régebbi nevén, amin ismerősei is hívták, Pszicho Peti, a brüsszeli liberál-baloldal új embere felesége feldobása óta, Mádl Ferenc (aki a családba lánytestvére házassága nyomán került be), később köztársasági elnök úr és nagyapja, dr. Erőss Pál bíró, televíziós jogi szakértő emlékével takaródzik és onnan hazudozik kifelé, mint ördög Szűz Mária szoknyája mögül. Vajon Orbán Győző egy vidéki kőfejtő párttagja vagy Erőss Pál, a budapesti Legfelsőbb Bíróság bírója volt (lehetett) a Kádár-rezsim nagyobb kiszolgálója és haszonélvezője? Melyikük munkahelyén kellett többet tűrni, nyelni, engedelmeskedni és akár börtönnel is odacsapni a jónépnek, a murvazúzó üzemben vagy a bírói pulpituson?
Felesleges méricskélni, mert az igaztalan vádak anélkül is súlyosak, főként, ha a rágalmazó, mint farkas a nyájban, folyamatosan bizonyítatlan és álságos dicsekvéssel dömöcköli hazugságait. Pszicho Peti azt állítja Pali nagypapáról, úgy volt ellenálló a diktatúra idején, mi több, a rendszer ellensége, hogy a leverése után a liberál-kommunista irányítású televízió csatornáján jogi műsort szerkeszthetett, meg szakérthetett. Sőt Erőss Pál egyenesen 1956-os hős, csak az a bökkenő, hogy ez semmilyen dokumentummal nem igazolható. Peti unoka mégis hirdeti, noha ő sem így, sem úgy nem felelős azért, mit tett, vagy nem tett „Jogerőss Pál”. Bizonyára neki tesz jót, ha most babérral fonja körbe.
A szerző: újságíró, közíró
Forrás: demokrata.hu
Views: 41
