Budapest kertvárosi részén lakom. Kis kertünkben elfér néhány gyümölcsfa, még szüleim által telepített szőlő és gondosan ápolt kis zöldségeskert is. Gyerekkorom óta megszokott dolog, hogy a változó mennyiségű szőlőtermést leszüreteljük, ki lepréselve mustként fogyassza el, mint mi is, mert nem vagyunk borivók, vagy mások kiforrva házibort készítenek belőle. Az igénytelen Othelló-szőlő, minden szomszédunkban megterem, mely kiváló színező tulajdonságával csodás bíbor-vörös szint ad a mustnak és a házi bornak. De jutott belőle, – kiválogatva a legszebb fürtöket – még a karácsonyi ünnepi asztalra is úgy, hogy a fürtöket párosával spárgával összekötöttük és egy rúdra akasztottuk őket, amihez nem lehetett karácsonyig hozzányúlni. Igazi csemege volt, hiszen akkoriban a narancshoz és a banánhoz is csak nagy szerencsével, sorbaállással lehetett hozzájutni. Szóval más idők voltak, nem úgy, mint manapság.
Elmúlt a forró nyár, felváltotta a fanyar ősz, a napsütés langyos, jó kinn lenni a friss levegőn. A szürethez vendégeket hívunk, vidám együttlét ez, ami évről-évre megismétlődik. Bográcsban fő a közös ebéd, amit nagy terített asztal köré ülve közösen fogyasztunk el. Mindenki hoz valamit az asztalra, frissen sült pogácsát, sós és édes házisüteményeket.
Az idén mi is vendégek voltunk egyik szomszédunknál. Csattogtak a metszőollók, teltek a vödrök szőlővel, közben vidám csevegés, nevetés és gyerekzsivaj. Sokan beleálltak a munkába, mások csak élvezték a lusta semmittevést. A gyerekek ismerkednek egymással, szabadon futkároznak, játszanak. A legizgalmasabb terep a kis házitó körül alakult ki, amiben halak és békák laknak, a kis tó partján virágok, vízinövények, lapos kővel kirakott utak, mini vízesés, egyszerű kis fahíd, és létrás kilátó. Mesevilág.
A gyerekek óvatosan mozognak a partján, egy kisfiú nyeles szákot merít a vízbe, a többiek érdeklődve figyelik, fogott e valamit, de csak sáros víz csorog vissza belőle a tóba. A látvány eltereli a figyelmet, egy kislány közelebb lépve hirtelen megcsúszik és nyakig elmerül a kerti tóban.
A pillanat kimerevedik, csak a hatéves kislány riadt sírása ébreszti fel újra a figyelmet. Egy közelben lévő anyuka húzza ki a síró kislányt a vízből. A gyerekek némák, a kislányról leveszik a vizes ruhát, a sáros cipőt, puha törölközőbe tekerik és meleg zuhany alá viszik. Száraz ruha kerül rá, már mosolyog, félelme elmúlt. Eddigi kis játszópajtása, aki némán nézte a fejleményeket látom felugrik és hamarosan a szomszédból egy pár cipővel tér vissza és rohanva viszi kis pajtásához. A jelenet annyira szívszorító volt, hogy szólni sem tudtam. A segítségadás formája, együttérzése spontán alakult ki a másik gyerekben, és ezt olyan jó volt látni, megtapasztalni! Nagyon büszke voltam erre a segítő kislányra! Az unokám volt!
E váratlan közjáték az idei szüretet emlékezetessé tette, engem meg arra ösztönzött, hogy megosszam ezt a kedves történetet másokkal is.
A szerző: újságíró
Views: 83
Trixike! Ez szuper volt!