A világ szeme pár napig Alaszkára szegeződött, mert végre történt valami, amire már régen vártunk. A világ két nagyhatalmának első emberei végre személyesen találkoztak, hogy megbeszéljék világunk ügyes, bajos dolgait, és természetesen a legsürgősebbet, az Európában dúló testvérháború mielőbbi befejezését.
Sok úgynevezett történelmi fordulópontot, különféle tárgyalásokat, csúcstalálkozókat megéltem már életemben, de ilyen felhajtást, amit ezzel az „alaszkai randevúval” rendeztek, régen nem láttam. Annak idején. pl. a kommunista diktatúrában, hasonló eseményre várva csak a párt „hivatalos hangja” szólalhatott meg.
A várakozás napjaiban ma mindenki megszólalt, vélemények tucatjai hangzottak el, pedig világos volt, hogy semmit nem lehet megjósolni, hiszen maguk a főszereplők sem tudták, mire jutnak egymással.
Már régebbi írásaimban megkockázattam a véleményt, hogy a világ rendezése azzal kellene kezdődjön, hogy a három „ szuperhatalom” vezetői üljenek le, és közösen beszéljék meg a problémákat. Ennek a „bevezetése” most megtörtént, a háromból kettő már találkozott, és gondolom a harmadik, kíváncsian figyelte az eseményt. A beszélgetést nem könnyítette, hogy két teljesen különböző szellemi alkat találkozott. Az egyik az amerikai üzletember, aki a világot csak pénze erejével irányítaná, és mindenütt a gazdasági sikerekben látja a boldogulást. A másik, típusa a ravasz orosz diplomatának, nagy a politikai és a diplomáciai tapasztalata. Van bennük azonban valami nagyon közös, az „America First”, első Amerika, érvényes a másik oldalon is, csak más-más elképzelésekkel akarják ezt érvényesíteni. Trump a gazdaság felemelkedését akarja elérni birodalma számára, és az eszközökben nem válogatós, sőt tud nagyon brutális lenni, ha Amerikáról van szó. Az orosz birodalom túlélése Putyin számára azt jelenti, hogy ennek a hatalmas országnak a területét kell elsősorban megvédeni, mert ez jelenti népe számára a fennmaradást. Gazdasági megfontolásai egyszerűek, ha a birodalom érintetlen marad, az ország természeti kincsei a jólétet is biztosítják.
Persze a fenti spekulációkkal lehet vitatkozni, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy a két ország népe és különböző karakterű vezetői mennyire tudnak a jövőben közös nevezőt találni, ami nem csak saját érdekük, hanem mindannyiunké, mert egy amerikai–orosz barátságos együttműködés a jelenlegi nagyon bizonytalan világpolitikai helyzetet nagymértékben stabilizálná. A BRICS nem hasonlít a NATO-ra, nem egy katonai szervezkedés, de bármikor átalakulhat. Erre remélhetőleg nem kerül sor, de ez nagy részben tőlünk, a Nyugattól függ. Az emberiség jövőjét, a jólétet, harmóniát és békességet csak egy világbéke tudja biztosítani. A BRICS több mint négymilliárd ember szövetsége, ebből a brazilok és oroszok keresztények. Ha mi az oroszokat visszahívjuk, és visszafogadjuk oda, ahova mindig tartoztak, a mi keresztény civilizációnkba, akkor felépítettük a hidat Kelet felé, és csökken a vetélkedés és a konfrontáció veszélye. A ruszófóbia Európa járványos, és nagyon veszélyes betegsége.
Ha már Alaszkával kezdtük, szó kell essen Ukrajnáról, hiszen ez kellett volna a legfontosabb tanácskozási pont legyen, már mint az orosz–ukrán háború befejezése. Az ukrán népet nem először érik sorscsapások. Mikor én születtem, akkor pusztította a holodomor az ukránokat, és ehhez a tömeges éhenhaláshoz hasonlít a mai szerencsétlen helyzet. Mindkettőt másoktól kapták, nem a saját hibájuk következménye volt. Ezt a tényt soha nem lehet elfelejteni. Az amerikaiak Trumppal az élen, pontosan tudják kinek az ötlete volt az orosz–ukrán konfliktus kirobbantása. Mindkét fél nagyon rosszul lépett, az egyik szemérmetlenül provokált, a másik nagyon durván, és taktikailag hibásan válaszolt. A két vétkes főszereplő vegye most nagyon komolyan a béke mielőbbi megteremtését.
Egy dolog azonban biztos, Putyin nem fog soha visszalépni álláspontjától és ez ma már nem titok, aki figyeli az eseményeket tudja, hogy ezt le kell nyelni. Nagyon tömören; az oroszok Maguknak akarják a Donbaszt, és nem tűrik a NATOt a birodalom nyugati határai mentén. Nagy dolognak tűnik, de valójában nem nagy ügy. A Donbasz így is úgy is valahogy közös marad, a NATO pedig nemsokára a múlté. Mi volt a cím: Mégis történt valami? Igen valami történt, de ez nem elég, naponta halnak meg ártatlan fiatalok a fronton, de Európa még mindig vitatkozik, és a felelős politikusok már egy következő találkozóról gondolkoznak. Az egészet lehet tragikomédiának venni, de én szigorúan társadalmunk tragédiájának látom.
A szerző: közíró
Views: 39
