Hollai Hehs Ottó: Házunk tája

A legfontosabb minden ember számára, a család, a gyerekek, az otthon, szóval házunk tája, minden kis örömével és bajával. Ezután következik egy biztos munkahely, jó iskola a gyerekeknek, és kedvező, biztonságos közösségi, társadalmi kapcsolatok. Az egyén és a közösség számára a fentieket egy jól működő, politikai szervezet tudja biztosítani. Egy nemzeti kormány tehát elsősorban házunk táján kell biztosítsa a jólétet, biztonságot. 

Jelenünk zűrzavaros világában nem könnyű elzárkózni a világpolitika eseményeitől. Szomszédunkban háború zajlik, és tagja vagyunk egy olyan katonai szövetségnek, amely akarva, akaratlanul az események sodrásába került, de részei vagyunk az Európai Uniónak is, amelyben az országok nagyobb része között létrejött egy elég furcsa és sajnos bizonytalan partnerség. A határok és a gazdasági kapcsolatok szerencsés nyitása mellett, olyan politikai és ideológiai elképzelések zavarják a kapcsolatrendszert, amelyek az évek folyamán mind jobban elnehezítették a tagok, a nemzetállamok, és a brüsszeli vezetés közötti párbeszédet.

A jelenlegi, már huszonöt éve talpon álló magyar kormány viszonya Brüsszelhez, túlzás nélkül állíthatjuk, nagyon rossz, és a közeljövőben valamelyes közeledésre nincs kilátás. Részletek nélkül, csak röviden pontokba foglalva: Brüsszel centralizált, föderalista politikája erősen ütközik bármelyik tagállam, így Magyarország nemzeti szuverenitást védő elveivel. Az Unió elitje, intézményein keresztül, egyértelműen nyomásgyakorló tevékenységet alkalmaz. Brüsszel elképzelése Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásáról ütközik a tagállamok érdekeivel, és ez a magyar politika egyik határozott álláspontja. Magyarország, bár NATO-tag, nem támogatja az Unió oroszellenes háborús politikáját, és mindenképpen diplomáciai megoldásokban gondolkodik. És utolsónak: a migráció kezelésében egy centiméternyi közeledés nincs Budapest és Brüsszel között.

A fentieket mindenki ismeri, naponta szembesülünk a vitákkal, a magyar közvélemény megosztott, sokan az Unióból való kilépést javasolják, mások félnek, hogy ez a lépés az ország gazdasági lehetőségei rovására menne. Mi a megoldás? Egy dolog biztos: a kétharmadot nem a jóisten adta, ki kellett harcolni, és csak a választópolgároktól függ, ezek pedig sokszor ingatagok, türelmetlenek, és mindig a jobbat várják. Nincs értelme Brüsszelnek állandóan ellentmondani, hadakozni velük, mert ez úgy sem visz eredményre. Mi, magyarok nem fogjuk az Uniót megbuktatni, de még a vezetőségét sem tudjuk lecserélni. A világbéke pedig valószínű, hogy elérhetetlen álom marad, évezredek óta gyilkoljuk egymást, mi, emberek, az Univerzum „legsikeresebb” teremtményei. A vadállat csak akkor öl, ha éhes! 

Maradjunk tehát itthon, házunk táján, rendezzük el közös dolgainkat, mert ilyen van elég. A jövő év tavaszán aktuális választások sorsdöntő jelentőségűek a nemzet jövője szempontjából.  Az Orbán-korszak nem volt mindenben sikeres, de hosszú válságos szakaszok után adott a nemzetnek egy valamelyes politikai stabilitást, ami már nagyon régen hiányzott hazánkban. Életem folyamán nagyon sok politikai „ciklust” átéltem, volt köztük háborús, békés, forradalmi és „ellenforradalmi”, bizakodó és nagyon pesszimista hangulatú. Az utóbbi két évtizedben nem lettünk „nagyobbak” – nem is leszünk soha –, nem lettünk gazdagabbak, ehhez sokkal több kell, de nem is biztosít feltétlenül boldogságot, sokkal szuverénebbek sem lettünk, de ez geopolitikai szemmel nézve nehezen elérhető, szóval: szép ország Magyarország, de nem lesz itt soha mennyország.

Úgy érzem, a magyar ma mégis elégedettebb, mint a Horthy-rendszer vagy a negyvenéves kommunista diktatúra alatt, de még a rendszerváltozás után sem történt sok jó. A nagy szónoklatok szépek, de hangulatuk elszáll, mint a cigarettafüst, marad a nyers valóság. Vannak komoly megoldatlan problémák, és az emberek várják, hogy ezek rendeződjenek. A közelmúltban „felbukkant” ellenzék, külföldi támogatás nélkül nem létezne, de azok ott kint, nagyon erősek, és a magyar nemzeti politikát ki akarják seperni Európából. (Ennek a hátterében sok minden húzódik.) 

Összegezve: lépjünk vissza a politika nemzetközi porondjáról, mi túl kicsik vagyunk a világpolitikához, még a „nagyok” sem boldogulnak. Túl sok a „nagyokos”, akik a saját igazuktól elszédülve csak badarságokat mondanak és tesznek. Ha az Unióval nem egyezünk, nem baj, mai formájában ennek a „szövetségnek” úgy sincs jövője. Nem kell azonnal kilépni, de ki lehet jelenteni, hogy ha mi nem vagyunk elég jók, elég illedelmesek, szófogadók, és nem tudunk megváltozni, akkor fájó szívvel búcsút inthetünk egymásnak. A NATO-ra viszont egyáltalán nincs szükségünk, ha tényleg békét akarunk hazánkban.

Gondolataimon érdemes elgondolkozni, mert van alapjuk. A dolgokat nem bonyolítani kell, hanem leegyszerűsíteni, és csak a lényegre figyelni. Ha meg akarjuk nyerni a választásokat, ne törődjünk a világgal, inkább győzzük meg honfitársainkat, hogy a helyi problémák jó kezekben vannak. De ez nem könnyű feladat! 

A szerző: közíró

Views: 42

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Leave a Reply