CSÁNGÓ mitológia
„A mitológia egy olyan hitvilág, mely leírja és megmagyarázza a világ működését egy adott ”kultúrában”. A csángó-magyar kultúra, hitvilág archaikusan őrizte meg hagyományait. A XX. század közepéig elszigetelve, összhangban és teljes harmóniában létezett. A csángó lélek egy szellemi logikát követett, mely kereste a tökéletesség formáit. Ennek a mítoszi világnak képviselőjével találkozhattam a moldvai Klézsén, utazásom során.
Duma-István András Moldvában, Klézsén elő magyar költő, aki itt született 1955-ben, itt él, aki érzékenyen keresi a jelenben a múltat, elmélyülten próbál válaszokat adni a „miértekre” az ősi hagyomány gazdag tárházából. Legutóbbi kötete Csángó mitológia címmel jelent meg, saját kultúráját igyekszik bemutatni benne értő, érzékeny szemmel, azt a világot, amiben felnőtt.
A csángóság három népcsoportját tartjuk számon: a Brassó környéki hétfalusi, a moldvai és a gyimesi csángókat. Bizony, ha a moldvai csángó-magyarokhoz szeretnénk eljutni népmesei távolságokat kell megtennünk,- ” Hetedhét országon és az Üveghegyeken is túl” találunk rájuk. Ebben a távolság – szűrte csendben és elszigeteltségben őrizték meg magyar anyanyelvük régies formáját, természet közeli életfelfogásukat, melynek ritmusát a Nap járásához, a fény útjához igazították Napjövettől Napszentületig. Még a XX. század végén is együtt élt az ősi tátos hit az egyházi hittel. A házak előtt, a kereszteződésekben, a templom bejáratánál különös gyertya formájú „védőkövek” időtlenül őrzik a falut a rossz szándékok ellen. Bábasszonyok gyógyítottak ismerve a gyógynövényeket, ősi szokások egyszerűsége irányította életüket. A jót és a rosszat ismerték és a kettő között egyensúly volt. A szabályok tisztelete és betartásának törvényei érvényesültek, e szabályok megszegése, semmibe vétele végtelen büntetéssel sújtotta lelkiismeretüket.
A külvilág hatásai azonban törvényszerűen megváltoztatták a csángó-magyarok életét is. Ma már félteni kell és óvó szeretettel őrizni, sőt menteni kell szép hagyományaikat, melyek kiveszni látszanak a fiatal generációk életéből. De mindig akadnak olyanok, akik állandó személyes jelenlétükkel, hiteles őrzőjük ezen értékeknek, munkájukkal sokat tesznek azért, hogy mások szemét is felnyitva társakat találjanak ehhez az értékmentő feladathoz. Késő délután érkeztünk Klézsére. Vendéglátónk Duma-István András és családja volt. Rögtön felkerekedtünk, hogy megmászva egy hegyoldalt a magaslatról nézzük meg a napszentültét /naplementét/. Ezzel a gyönyörű kifejezéssel élve, amit mi már alig ismerünk, nem használunk. A Nap izzó-vörös gömbje éppen a hegy mögött készült leáldozni és e pillanat megélése különös csendet okozott bennünk. Szinte átölelhető volt a hegyek karéjában meghúzódó, elcsendesült kis falu és a magaslatról eredő, kanyargó hegyi patak ezüstösen csillogó szalagja. Az ember eltörpült, a természet rendjében apró ponttá változott. Csak a teremtés uralkodó misztériuma létezett!
Így érezhették a régi csángók is, hiszen útjaik napjövetről napszentületre tartanak, a falvak mind olyan völgyekben helyezkednek el, amelyek keletről nyugat felé nyúlnak el. Tehát a nap útját követték. De az égi utakat is számon tartották, amelyek a csillagos égbolton voltak kirajzolva. Rabok útja ( Hadak útja, Hodok utik ), Hajnalcsillag, Esticsillag, Vencel szekere (Göncöl szekere) stb… A hajnali-harangszó jelezte a nap közeledtét. Imában ébredtek az emberek:
„Első kakasszó szólít Kelj fel Mária Boldogságos szép Szűz Mária”
Felkeltek és kimentek a kertekbe, a földekre dolgozni. A Nap közben végig követte útját,a déli-harangszónál az egész falu világba borult. Árnyék nélkül maradt a templom, a házak nemcsak kint, hanem bent is világot kaptak. A napfény déli sütésében mindenki megállott a dologból. „Mü Atyánk, ki vagy a mennyekben(…) őrizd meg nemzetünköt és szobodítsad meg a pokol tüzitől. A déli ebédben add, erőben és megnyugvásban részesüljön minden ember testje és lelke.” Végül nyugat felé indulva a nap este a falu végén leszentülve búcsúzott Mária-harangszóval, hogy regvel újból induljon és keresse a falut. Így teltek a mies (dolgos, míves) és inapnapok (ünnepnapok) szabályos rendjében életük.
Beszélgessünk. Beszélgetőtársam: Duma-István András.
– A Csángó mitológia című könyved személyes gondolataidból fakadt, továbbra is ebben az irányban szeretnélek faggatni. Mikor köréd gyűltünk nyelvtudásunkat ellenőrizve mondtál valamit nekünk, amit mi nem értettünk, hamiskásan mosolyogtál: „Hát nem értitek, pedig magyarul mondtam!” Igen, ez a mi mindig változó nyelvünk! A Moldvába érkező magyarokat elbűvöli a ti archaikus beszédetek. Például a „teljes hasonulás”- val-vel-jeit ti még kimondjátok. Tudod bennünket sohasem a hiányzó, hanem a megmaradt, megőrzött hasonlatosság és egyezőség érdekel. Csángó-magyarként hogyan élted meg anyanyelved jelenlétét életedben? Tekintettel arra, hogy a román nyelvet is kényszerültetek használni. Ez egyfajta kettősség volt?
– Kettőből lesz az egy, végül is az egy,- ő maga is,- az egységnek része. Kettősség az nincs, hanem csak az egységnek a része létezik. Tehát az én egységem a csángó létem és a csángó létből az a része, amely beilleszkedik és megtanulja a román kultúrát. Amelyt tiszteletben veszi, de mégse azonosul vele, ahogy a természet is tiszteletben tartsa önmagát egymás lényei különbségeiben, az anyag, az erő és élet együttműködésében. Én csángó ember vagyok, a magyar kultúra részeként élek, az a rész amely a gyökerekhez vezet vissza. A román kultúra, az amelyben megértem a mellettem élő embereket. Ahogy az élet tud alkalmazkodni a térben és időben annak részében, ahol ennek van értelme. Tehát én magyar vagyok. Apa-anyai ágon, ezt lehet érteni úgy is, hogy nyelv és kultúra határon. Még akkor is magyar lettem volna, ha nem ismerem a magyar nyelvet, ám ekkor saját ellenségem is lehetnék, de védőm is. Magyarságomhoz kötelez a múltam és még akkor is kötelezne, ha elveszítem volna kultúrámat és nyelvemet.
– Milyen volt a gyerekséged? Kaptál e bece-nevet szüleidtől? Volt e valamilyen hagyománya a névadásnak?
– Bece-nevet szüleimtől? – lehetséges! Andráska például. Hagyomány a névadásnak? Igen, régen volt! Az volt, hogy magyar szent – neveket adjanak a gyerekeknek, ami az én generációm ideiben elfelejtetődet és félrevezetéssel latin szentek neveiket próbált besúgni /sugallni/. De a magyar ellenhálás-ösztön /ellenállás/ minden nevet kitalál a mai időben, csak nem magyart, mert a moldvai embernek nincsen magyar-kultúra ismerete. A gyerekségem szép volt!. Egy hosszú fehér ingben nőttem fel nyaranként, télben füttyös gatyába. A természet ismeretiben kellett beilleszkednem, majd amikor iskolában mentem, akkor egy mesterséges világgal álltam szemben. A nyelv az román volt, a történelem idegen. Az iskola nem is fogadta el Isten tanítását, ezért még a leglogikusabb tanítások is megkérdőjeleződtek gondolatijaimban.
– Édesanyád bábasszony volt, nálunk bába-asszonynak mondják /báb, bába, buba, baba/. Hogyan lett bábasszony valaki a régiségben? Mit tudsz erről mondani?
– Kiválasztat /kiválasztott/ volt a régi bábasszonyaktól. Tehát a jó cselekedetében kellett felnőjjön és megértse, ezért kellett éljen. Persze ezt vállalni is kellett. A második világháború ideiben Édesanyám ápolónő lett és mindkét fél katonáit ápolta és tapasztalta a háború szörnyű létét. A háború után visszavonult a falusi életben és tovább segített a gyerekek megszületésében. Rövid időre falusi kor- házban / kórházban/ is dolgazat, mégis úgy halt meg, mint parasztasszony és bábasszony. Sok mindent tudok erről, de ilyen rövid válaszban erről nem tudok beszélni, csak annyit, hogy egy bábasszony az életet választatta és testvéri kapcsolatban volt az anyával. Minden fertőzést megelőztek, ha az édesanya betartatta azt, amire tanította a bábasszony. Tiszta, meszelt szoba, szentelt virágok és gyertyák fogadták házában az anyát, hogy az illat és a füst minden rosszat kivigyen a gyerek közeléből. A kisbubát szoros tekerőbe / pólyába/ kötötték, hogy embernek egyenes legyen. Gyógynövények, virágok, széna-választékok és takarító eszközök külön voltak tárolva. A test ápolásának dörgölési /bedörzsölés/ formáját is ismerte, hogy így gyorsan felépüljön az anya. Többfajta növényből készült folyadékval megferesztették /megfürdették/. Sok alakalommal férfiakat taníttat dörgölésre. Hogy kell dörgölés formában megelőzni a gerinci betegségeket a férfiaknál is, ezt nagy sikerrel tette.
– Mikor eszméltél rá, mikor kezdted keresni a szűk környezeteden kívüli világot?
– A természetből szakadtam ki /mármint a születésemmel/, megismerni azt. Ezért testet és lelket kölcsönöztem mindháromtól Anya, Apa és a Természettől. Anyám méhéjéből /méhéből/, apám házából, falum és világ világából valamint az űrből / a teremtésből,a világmindenségből/ visszaismerem azt, amit keresek. Azt, amiből vagyok, ami vagyok és amit mindig is ismertem, amikor ezzel együtt éltem. Lassan rájöttem, hogy milyen értékes mindenségnek vagyok a része, amely nélkül létezésemnek nincsen helye.
– A történelem nemcsak az anyaországot szabdalta fel, zsugorította és nyomorította meg, ezzel elvágva minden kapcsolatot fizikai értelemben a székelységgel és a csángósággal, hanem lelki értelemben is ezt tette, hiszen generációk nőttek fel nálunk igaztalan történelem-tanítás mellett. Hogyan élted meg elszigetelt szórványként ezt a fajta „árvaságot”?
– Árvaságot? – Talán a lélek szó kifejezésével érintetted meg azt, amire kellene válaszoljak. Ám ennek megértésihez nem térben is időben kell gondolkodni. A tér az idő teremtése. Nem voltam árva és nem vagyok árva, hisz van magyar nyelvi kultúra, amely él, van ennek védője, amelyek jó utat követnek. Térben és testben nem határozhatunk meg egy nemzetet. Remélem eljön az az idő, amikor az ember a nemzet értelmében – a természettől való kifakadásban lévő életet – fogadja el és így teremt intézményeket. Amikor a nemzetkérdésnek szeretet-értelmét tudja ismertetni és nem él vissza a nemzeti vagy emberi faj létezésével a természet ellen, akkor a teremtés közel áll a céljához! Szerintem nemcsak történelmünket kell visszatanuljuk, hanem létezésünk titkát is. Tér nélküli nemzeti elképzelésekre van szükségünk, amelyben példakép megmutassuk az emberiségnek, hogy jóra törődünk! A közgondolkodásunk összefogására van szükség és nem az érdekek összefogására! Mi csángók, saját kultúránk apró részeként is rájöttünk, hogy igenis nekünk a mindenkori magyarsággal együtt kell működnünk! Mert mások érdekeit szolgálva a természet ellen küzdünk. Önmagunkat romboljuk, ha a természet ellen vagyunk. Ne romboljuk a természetet és nem leszünk senki ellen! Sajnos a rasz / a rossz / így is bekövetkezett.
– Ennyi nehézség mellett mégis eljött az az idő, amikor elkötelezettként állsz ki a csángó-magyarok ügye mellett. Az elveszőben lévő kultúra és nyelv megmentésén fáradozol, a Szeret-Klézse Alapítvány létrehozásával is /1999./ Mit szeretnél elérni?
– Énnekem, mint embernek sok ismeretre van szükségem. Azt szeretném, ha a Jóisten abban segítsen, hogy türelmesen ezt el is érjem, megtanuljam azt a részt, amelyet nekem szánt. A Szeret-Klézse Alapítvány megszületett, a cél működik és továbbiakban is működni fog! Semmi sem véletlen. Ennek rejtélye az Alapítvány nevében rejlik, amit mindenkinek fel kell fedeznie! Így alakul ki egy másik kapcsolat az ember, a nemzet, az emberiség és a természet között! Természetesen az kellene, hogy ez lassan közeledjék a tökéletesség felé.
– Valószínűleg eleinkben is élt az a törekvés, hogy nyomot hagyjanak maguk után. Ez egyfajta híradás, üzenet, hagyaték a későbbi korok számára, amit észrevenni sem könnyű,- sok esetben elmélyülten lehet csak megsejteni, megfejteni. Miért fontos neked a kulturális hagyaték?
– Nagyon sajnálom azokat a kifejezéseket, amelyeket gyakran halak / hallok/ abban, hogy a csángók nem tudnak semmit. Sőt néha ezt a saját fiataljaiktól is hallani, amelyek kivétel nélkül, milyen nyelven fejlődtek, nem értékelik azt a kultúrát, amelyben születtek és élnek. Amely pedig semmivel se alacsonyabb a görög, római vagy egyiptomi kultúráktól. Sőt ugyanarra a szintre emelkedtek és különben az említettektől eltérően, a csángó kultúra mindig a természetes logika útját követte. Amikor ezt veszik el az embertől, akkor süllyesztik a kultúrát, azt az értékes kultúrát, amelyet hordoz. Én mindig értékeltem mindenkit: a sáncban /árokban/ heverő részeg embertől a legnagyobb tudósig mindenkit, sőt azt is, aki megtagadta önmagát, hisz ebben benne van az az üzenet, amit kultúránk az Isten által üzen nekünk: „ Válasszál milyen utat akarsz követni, íme a példák.” Természetesen a jó vagy rasz / rossz / példára az ember feláldozza önmagát és ebből tanulhatunk. A legegyszerűbb emberek nagyon értékesek és értük védeni kell a kultúrát, a többieket csak sajnálni kell, nincsen mit tenni velük. Az öngyilkos embernek lelke a pokol, ettől a pokoltól kell védeni a kultúránk emberijét, hogy legyen alapzatuk, amellyel érezzék nem süllyedhetnek el.
– Gondolkodó, érzékeny művészember vagy. Verseid magyar nyelven születnek. Azt szokták mondani, álmainkban és verseinkben azt a nyelvet használjuk, amelyik szívünk legmélyéről szól. Igaz ez?
– Álmodozni lehet sok nyelven. Nem szoktam úgy álmodni, hogy a román ember románul mondja-„ Meg akarlak ölni”. Ez a mondat ördögi nyelven van, nem emberi és nem érdekel. Ám szoktam mondani, én nem írok román nyelvi verseket, hisz nem fogadom el sajátoménak. Mégis élvezem a román, józan ember gondolkodását,- ahogy szoktam mondani,- nagyon sok jó közmondásaik vannak. Ha ezeket majd be fogják tartani, akkor értékelni fogják a világ rendjét. Én álmomban inkább a falumról, a gyerekekről és a környezetemről álmodok, néha olyan dolgokról is, amelyeket másként nem tapasztaltam, mégis az álmaim nagyobb része az magyar és nem a nyugati magyar, hanem a falumé. Furcsa ezt álmodni, hogy pesti barátom csángókul társalog velem. Ami az életben egy pesti bohóckodónak nem sikerült, ahogy nekem se sikerül a pesti kifejezés. Az is furcsa azt álmodni, hogy nem tudok magyarul és valaki románul mondja- Én magyar vagyok!,- ám én magyarul válaszolok:- Igen tudom. Látod,- az én verseim kettősek: Vannak olyan kifejezések, szavak, amit halásból /hallás után/ használok, amit sok-sok faluból és a családból veszek, ám a gondolkodási részek, ősi magyarok. Bizony vannak úgynevezett irodalmi nyelvezettel is írva, ami magyar testvéreimnek szólnak, azoknak, akik már nem ismerik az ősi magyar nyelvjárást. Pl. a „füles” szó nem felel meg a magyarnak irodalmi nyelvében, mivel ő már nem les az eleségre, mert ő fél és ezért nyúl. stb… /sajátságos Dumai okfejtés!/
– A Halatti beszéd című versed számomra nagyon kedves. Egyszerre érinti meg lelkemet, egyszerű, de mély gondolatiságával és régmúlt időket idéző „ veretes, szép” nyelvezetével! Hogyan született meg benned ez a vers?
– Egyik jóbarátomat megmentettük a haláltól és négy év után egy erdésznek a házát építette. Ám az erdész nem vigyázat a munkás életére és a huzat, az egy kihűlést indított a barátom szervezetében, a tüdőt érintette. Az erdész feleségének ezt látni kellett volna, mivel ápoló, mégse figyelt rá, ezzel nem fáradozott. A betegség gyorsan tevékenykedett. Ám egy nappal az élőt könyörögtünk, hogy menyen a kor – házba / /kórházba/, de nem vállalta és nem is sikerült meggyőzni a rokonságát, hogy ez az egyetlen járó út. Amikor sikerült, akkor fél óra alatt meghalt. A Halatti beszéd tartásának /írásának/ ideiben rájöttem, hogy nem értem ezt. A Jóisten mért nem védi meg a teremtésit, hisz akár a Halatti beszéd teremtői / /írója/, akár a barátom, az Isten teremtései. Ha egy más térben és időben született volna a kettő, a Halatti beszéd és a barátom, akkor mindkettőnek más lett volna a sorsa. :
Utóirat:
Távolról hoztam hírt, egy csángó-magyar ember hitvallását, – őszinte, bölcs gondolatait szerettem volna megosztani olvasóimmal. Kérdéseimre írásban kaptam meg a válaszokat, a következő kéréssel:
„ Irodalmasítsad az írást, de az értelmét tartsad meg”. Ezt kerested, ezt kaptad!
Barátsággal: András
Keveset „ irodalmasítottam”, mert megőrizni kívántam az eredeti nyelvi fordulatokat, szóhasználatot. A régies nyelvezet a gondolatiság kifejezője is egyben. Hagyomány, érték! Igazad van András, ezt kerestem! Ezt is kaptam tőled. Köszönöm.
Barátsággal: Barna Beatrix
A szerző: újságíró
Views: 91
Mélyen megindított. Köszönöm ! Botos Kata