Amikor e sorokat írom, július 24-e van. Ez nem volna érdekes, de hallgatom a bajor rádióban, hogy idén ez a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy eddig a napig az emberiség már elhasználta az idei évre jutó természeti erőforrásokat. A dátum egy átlag, a Föld egészére vonatkozik. Ha mindenki úgy élne, mint pl. az Arab Emirátusban, Katarban, akkor már február 6-án bekövetkezett volna a túlfogyasztás napja, de ha Uruguayban élnénk, akkor december 17-ig elegendő lenne, amit bolygónk nyújtani tud. A téma már elég régi és elég sokan foglalkoznak vele, szakértők, akik számítgatnak, találgatnak és figyelmeztetnek, hogy ez nem mehet így sokáig, mart nagy baj következhet. Ez a nap pontosabban azt jelenti, hogy innentől kezdve az emberiség, kollektív módon, már olyan ökológiai tartalékokat használ fel, amelyeket Földünk ebben az évben már nem képes regenerálni.
Egy kicsinyke kitérő. Az emberi elme évezredek óta állandóan fejlődik, ma már fantasztikus dolgokra képes. Ha múltunk nagy gondolkozói közül pl. Aquinói Szent Tamás (a keresztény filozófia nagy tanítója) vagy a későbbi zseniális csillagász, Kopernikusz (a heliocentrikus rendszer megteremtője) ma feltámadna, és megjelenne közöttünk, csak ámulna azon, hogy a világ hova fejlődött. Sorolhatni lehetne az emberi gondolat, észjárás és világalakító eszmék zseniális megalkotóinak névsorát, és kiemelhetnénk, a fent említettek mellé, még jó néhányat, akik részt vettek világunk átalakításban, de nem ez a célom, csak annyi, hogy jogosan feltegyem a kérdést: boldogabb lett ma az emberiség ezzel a hatalmas tudással és technológiai lehetőségekkel? Vajon a régi idők, régi embere nem volt-e boldogabb, megelégedettebb sorsával, mint a mai?
A kérdésre nehéz választ adni, de ha csak 75-80 évet ugrok vissza, gyermek- és kamaszkorom idejére, a különbség óriási. Akkor, közvetlenül a második nagy háború után, az idősebbek örültek, hogy egyáltalán életben maradtak, a fiatalok meg gondtalanul, sok reménnyel kezdték el életüket rendezni. Mi, az akkori tinédzserek még komolyan vettük szüleink, tanáraink tanításait, és a hittanórák szép szavaiban is hittünk. Mára minden megváltozott, már alig van hit, nincs tisztelet, nincs fegyelem és rend, csak igények vannak, pénzhajsza, tülekedés, a siker a jelszó, élünk a mindennapoknak, rabjai lettünk egy fogyasztási, és digitális társadalom furcsa, embertelen törvényeinek.
Visszatérve, a túlfogyasztás aktuális kérdéséhez, egy dolog biztos: ha így folytatjuk, valószínű lehet, hogy a pesszimista jóslatok egyike utoléri az emberiséget, és civilizációnk elpusztul. Reménykeltésként ismét idézem Arnold Toynbee angol történészt, aki Spenglerrel ellentétben azt véleményezte, hogy a kihívásokra, nehézségekre adott jó vagy rossz válasz határozza meg egy kultúra, civilizáció jövőképét. Azt is mondta, hogy ha egy egyén, egy csoport, egy világ nem tesz meg mindent, hogy megragadja és alakítsa a jövőt, akkor a múlt sírjában porlad el. A fogyasztói társadalom buktatóit, veszélyeit már régen látjuk, de egyelőre nincs határozott visszalépés, még mindig lázasan termelünk, az árut eladjuk, egy részét elhasználjuk, a többit kidobjuk. Energiaszükségletünk már nagyon régen növekszik, és a termelési és fogyasztási láz mára már az egekbe emelte az energiaforrások kihasználását. Tudjuk, hogy a katasztrofális klímaváltozást és a nem megújuló energiaforrások végleges kimerülését csak az energiafogyasztás határozott, azonnali csökkentésével tudjuk mérsékelni, de az intelmek, ajánlatok (mesék) mellett semmi nem történik.
A problémát növeli, az utóbbi évtizedek új szupertechnológiai eredménye, a folyamatos digitális forradalom, ami ma már a mesterséges intelligencia, MI, alkalmazásával csúcsra ért, és csodákat ígér. De ismerjük-e eléggé a kockázatait? Nincs helye itt a részletekbe bocsátkozni, teszik ezt sokan szakértők, és figyelmeztetnek, hogy baj lesz, ha a rendszer tovább fejlődik, és lassan átveszi életünk irányítását. Ezen a túlfogyasztási emléknapon kiemelném azt a problémát, amely az MI-ra és az egész rendszerre vonatkozik, de nem hálás téma. Az internet, az okoseszközök, és most az MI állandó és fokozott használata hatalmas energiamennyiséget igényelnek, az átlag felhasználónak erről viszont kevés fogalma lehet, akik ezt ki tudják számítani, azok hallgatnak.
Szerencsére már elkezdődött a téma kutatása, a veszélyek feltárása. Az energiaprobléma mellett az is nyílt titok, hogy a mesterséges intelligencia egyes változatai, hozzáértő, de rosszindulatú kezekben veszélyes fegyver lehetnek. A kérdésnek persze nem vagyok szakértője, de azért merészelem „szóba hozni“, hogy lássuk, rengeteg életbevágó problémát kellene megoldani, hogy egyáltalán remélhessük a túlélést, mégis legidőszerűbb napi problémánk a béke vagy a háború kérdése. Pedig erre csak egyetlen józan válasz lehetséges, mert ha nem tudunk tartós világbékét biztosítani, kár mindenért, az emberiség elpusztul.
A szerző: közíró
Views: 40
