Nemrég az egyik tv-adón ez volt a téma, mármint, hogy valóban igazságos volt-e Mátyás király, és vártam a szakszerű magyarázatot felkészült történészektől, de csalódtam. Annyira a felszínen mozogtak a kérdés nagy „szakértői”, hogy ekkor határoztam el eme cikk megírását. Valóban igazságos volt-e Mátyás király, vagy ez csak egy népi hiedelem, ahogy a tv-műsor résztvevői állították.
Először is szögezzük le: hogy Hunyadi Mátyás király (1458-1490) valóban igazságos volt, abban az értelemben, hogy az arisztokrácia alatti rétegek, így a kis-és középnemesség, a városi polgárság, sőt, a jobbágyság érdekeit igyekezett védeni. De nem valamiféle humanizmusból, altruista érzésektől, szociális érzékenységtől vezérelve, hanem mert ez jól felfogott érdeke volt. Ennek megértéséhez viszont a történelem mélyebb bugyraiba kell alámerülnünk, hiszen „fecseg a felszín, hallgat a mély” (József Attila).
Az „elkanyarodás” kérdése
Általában a történészek az úgynevezett „elkanyarodást”, tehát az Elbától (és a Lajtától!) keletre, illetve nyugatra eső térség elválását, a keleti régió lemaradásának a kezdetét a XV. század utolsó felére, a XV-XVI. század fordulójára teszik. Ennek lényege az lenne, hogy nyugaton áttértek az árutermelésre, pénzgazdálkodásra, a pénzbeli adózásra (megszűnt a robot és a terményadó), az árutermelés a kis-és középnemesség, valamint a városi polgárság életmódjává vált (ellenben az arisztokrácia ebből még kimaradt!), míg keleten a naturál termelés helyébe a robotra (munkaadóra) és terményadóra épülő földesúri árutermelés lépett. Így egyrészt a termelésben közvetlenül résztvevőknek nem állt érdekében a hatékonyság javítása, másrészt a árutermelésből befolyó bevételt a földesúri osztály (kifejezetten a nagybirtokos arisztokrácia) egyszerűen csak felélte, luxusra költötte. Így gazdátlan maradt a technikai fejlesztés-fejlődés területe. Valójában ez egy téves elképzelés: az Elbától és Lajtától keletre, nyugatra való elkanyarodás jóval korábbra, már tulajdonképpen a kezdetekre datálható.
A szerves fejlődés – oktrojált építkezés ellentmondása
A Római Birodalom 476-ban bekövetkezett bukása után következett egy fél évezred anarchiája Európában. Valójában Rómát a népvándorlás mindent elsöprő hullámai temették maguk alá. Vegyes házasságok, a barbárok szokásainak majmolása, kultúrájuk, hitrendszerük kritikátlan átvétele, az észrevétlen, alattomos identitásvesztés feltartóztathatatlan folyamata. (Mintha manapság ismétlődne Nyugat-Európában a történelem, jegyzem meg nagyon halkan…) Tulajdonképpen 476-ban már a latin csak közvetítő nyelv volt, a latinok addigra felszívódtak a barbárok tengerében. Amikor Odoaker germán zsoldosvezér megfosztotta hatalmától az utolsó római császárt, a 12 éves Romulus Augusztuluszt, és elküldte őt Bizáncba Zénó császárhoz a birodalmi jelképekkel együtt, akkor csupán a de facto állapot lett de jure szentesítve. (Érdekesség: az i. e. 753-ban alapított Róma első királyának neve szintén Romulusz Augusztulusz volt.)
A népvándorlás viharaiban nem tudott kialakulni stabil hatalom, állam sehol. Nagy Károly „birodalma” 762-814 között valójában laza törzsszövetség volt, nem valódi állam a szó modern értelmében. Jellemző, hogy eme „birodalomnak” még fővárosa sem volt. Az élet Nyugat-Európában egy organikus, alulról történő építkezés útján kezdődött el, kis fejedelemségek alakultak ki, valamint autonóm önkormányzattal rendelkező városok. Így fejlődhetett a civil szféra, a hatalom és alattvaló kapcsolata mindig is valamiféle szolgáltató jelleget kapott: én megvédelek titeket, biztosítom a közszolgáltatásokat, például az igazságszolgáltatást, ti pedig ezt nekem megfizetitek adó formájában. Így működik ez a mai modern államban is.
Kelet-Európában viszont mindez jelentős fáziskéséssel, és sajnos torz módon következett be. A népvándorlást Európa keleti peremén három nagy népcsoport, a magyarok, lengyelek, litvánok közel egyidejű beáramlása, államalkotása zárta le a IX. század második felében. Itt viszont szó sem lehetett szerves, alulról történő építkezésről, ehelyett felülről kikényszerített, oktrojált fejlődést látunk, mégpedig nyugati minták erőszakos átvételével.
Perszonálfüggő fejlődés, intézményi rend által meghatározott fejlődés
Nyugat-Európában az intézményi rend (jogrend, igazságszolgáltatás, állami adminisztráció) lett a társadalom működésének és fejlődésének irányítója, míg kelet-Európába perszonálfüggő maradt a rendszer. Jól tetten érhető ez, ha megnézzük, hogy Nyugat-Európában hogy kihaltak a „nagy” uralkodók, talán az utolsó Nagy Károly volt, míg Kelet-Európa középkora tele volt a „nagyokkal”: Nagy Vlagyimír, Nagy Kázmér, Nagy Lajos, Nagy Péter, Nagy Katalin, Nagy Frigyes, stb. Ez abból a szempontból volt megtévesztő, hogy az erőskezű uralkodó alatt látszólag minden jól működött, folytak a hódítások, látványos építkezések, stb. Valójában azonban minden azon múlott, hogy mennyire sikerül központosítani a jövedelmeket. Ha sikerült, akkor ez viszont a civil szféra lehetőségeit korlátozta, vagy éppen el is folytotta. Nem véletlen, hogy Kelet-Európában a városfejlődés megrekedt a mezővárosi szinten, kivétel a nagy hatalmi központok, a fővárosok, ahol viszont nem az árutermelő civil polgárság koncentrálódott, hanem az állami adminisztráció és a „lakájarisztokrácia”. Ha viszont gyengekezű uralkodó jött, akkor látványos hanyatlást látunk.
A kettős, vagy inkább hármas adóztatás Kelet-Európában
Nyugat-Európában lineáris adóztatás valósult meg: a jobbágy (majd egyre inkább a viszonylag szabad paraszt) adózott a földesúrnak, aki tovább adózott a királynak és az egyháznak is. 1234-ben Angliában a Mertoni Statútum mondta ki először, hogy a paraszt csak pénzben köteles adózni a landlordnak, onnantól kezdve maga vihette áruját a piacra, és egyre inkább érdekeltté vált a hatékonyság javításában.
Ezzel szemben Kelet-Európában kettős, vagy inkább hármas adóztatás folyt: a jobbágy (és sosem szabad paraszt) adózott a földesúrnak, a királynak és az egyháznak is. A földesúr maga is adózott a királynak, meg az egyháznak. És visszaérkeztünk a címben föltett kérdéshez: igazságos volt-e Mátyás király?
Igazságos volt-e Hunyadi Mátyás, vagy ez csak népi hiedelem?
A perszonálfüggő rendszerekben alapvető kérdése volt a hatalomnak, hogy mennyiben tudja összpontosítani a jövedelmeket? Ha erre nem volt ereje, akkor elbukott, akkor jött a „feudális anarchia”, a kiskirályok uralma. Anjou Károly Róbert (1308-1342) uralkodásának első húsz éve a kiskirályokkal, pl. Csák Mátéval való küzdelemmel telt el. Az ő győzelme, és így az általa újra központosított jövedelmek tették lehetővé majd fiának, Nagy Lajosnak (1342-1382), hogy „Nagy” lehessen.
1457-ben, 17 éves korában váratlanul meghal a magyar trónon második Habsburgként uralkodó V. László. Valószínűleg egy gyorslefolyású, ritka leukémia végzett vele. A köznemesség nem vár az arisztokráciára, 1458 januárjában a Duna jegén Hunyadi János fiatalabbik fiát, Mátyást királlyá választják. (Nem szeretem, amikor egyes történészek a nagy „mítoszromboló” hevületükben minden ilyen hagyományt megkérdőjeleznek. Miért ne lehetne igaz a Duna jegén való választás?)
Helyezzük bele a nagy történelmi összefüggések rendszerébe a fiatalon, mindössze 15 évesen trónra lépő Mátyás helyzetét, és törekvéseit! Most minden azon múlik, hogy meg tudja-e valósítani a hatalom, és így a jövedelmek központosításának nagy feladát? Erre már csak a dél-keletről jövő török veszély miatt is nagy szüksége lesz, hiszen csak két évvel vagyunk a nándorfehérvári diadal után!
A kettős, sőt, hármas adóztatás ténye miatt minden azon múlik, hogy a jobbágyok, illetve a városi polgárok adóinak mekkora hányadát tudja a kincstár felé átirányítani, az arisztokrácia rovására! Mindehhez szüksége volt ama alsóbb osztályok helyzetének, és főként jogbiztonságának szavatolására! Védelmet kellett nyújtania az arisztokrácia túlkapásaival, jogsértéseivel szemben ezeknek a rétegeknek. Hát ezért lett ő „igazságos” uralkodó, a népmesék hőse, aki megrendszabályozza, de még akár meg is szégyeníti a földesurakat. Emlékezzünk csak a Mátyás király szőlőt kapáltat c. népmesére! Természetesen az álruhában az országot járó magyar „Hasun al Rasid kalifa” alakját már tényleg nem kell komolyan venni, ez amolyan költői túlzás lehet a népi folklórban. Mátyás nagyon is keményen adóztatott, erre szükség is volt a török veszély miatt, föl kellett állítania, és finanszíroznia az ország déli határait megvédeni képes „fekete sereget”. De az „istenadta nép” érzékelhette a Mátyás rendszerében érvényesülő jogbiztonságot, akár a hatalmasságokkal szemben is.
Sajnos ebben az erősen perszonálfüggő rendszerben a törvényes fiú utód nélküli halál, ami 47 éves korában érte az uralkodót 1490 virágvasárnapján, rögtön el is hozta a feudális anarchia korát, és ez törvényszerűen vezetett Mohácshoz, onnantól kezdve az ország folyamatos hanyatlásához. De ez már egy másik történet.
A szerő: közgazdász, ny. egyetemi docens
Views: 55
