Hollai Hehs Ottó: Csodákra várva

Múlt vasárnap a legszebb magyar lányt választották meg, aki mint Miss Hungary képviseli majd hazánkat a világversenyen. – Gyere, nézd ezeket a gyönyörű lányokat – hívott a feleségem, aki a tévé előtt ülve nézte az eseményt. – Ne haragudj, nem érdekel az egész – feleltem. Délelőtt még néztem a híreket, már a tizedik napja tart az Izrael elindította „felkelő oroszlán” hadművelet Irán ellen, gyilkos rakéták repülnek minden oldalról, hogy a „másikat”, a gonoszat, rosszat megöljék. Hangulatom már napok óta nyomasztó, még él néhány barátom Izraelben, régi aradiak, de különben is, nem értem a világot, egyszerűen nem értem a gyűlölet logikáját. Aztán hírtelen jött a hír: az amerikaiak B–2-es bombázókkal megsemmisítő csapást mértek Irán nukleáris létesítményeire. Egyik óráról a másikra a 12 napos háború befejeződött, Izrael és Irán fegyverszünetet kötött. Azóta eltelt pár nap, a Közel-Keleten egyelőre csend van, de Irán időközben bejelentette, hogy felfüggeszti együttműködését a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökséggel.

Iránnal sok a baj, már elég régen nem szeretik a mai Nyugatot, úgy érzik, jogtalanul a kezünkbe vettük a világ irányítását, minden úgy kell történjen, ahogy ezt a liberális, demokrata, kapitalista rendszer megköveteli. Persze ebben van valami igazság, ezt már mi is tudjuk, és szeretnénk változtatni, de erőszakkal ezen nem lehet. Fegyverekkel el lehet ugyan a másikat pusztítani, de az erőszak erőszakot szül, és az ördögi kör soha nem zárul be. A világunkat irányító erőknek érdeke, hogy a világ zavaros maradjon, egyik konfliktus kövesse a másikat, mert így könnyebb irányítani, uralkodni. Európa pl. még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben, pedig fejlett technológiánk, tudományos eredményeink segítségével igazán jó életmódot tudnánk biztosítani, nemcsak Európának, de az egész emberiségnek. Ehelyett széthúzás van, ideológiai és gazdasági harc, vetélkedés, ami végül háborúkká fejlődik, s ember az embertársát tömegpusztító fegyverekkel megsemmisíti.

Tömören megfogalmaztam a gondolataimat, a lényeget, a tényt érintve, de ennek a hátterében sok millió ember személyes tragédiáját látom. Nincs megoldás, nincsenek csodák? Csodákra mindig várunk, és néha történik is valami csodálatos, de ehhez nekünk is kell tenni valamit. Az emberek nagy többsége érzi, tapasztalja, hogy a jelenlegi világrend nem alkalmas a világot, sem globálisan, de részleteiben sem rendben és igazságosan vezetni. Csodának tartanám, pedig logikus volna, ha a NATO, ez a már háromnegyed évszázada létező szövetség (szervezet) végre az eredeti célra összpontosítaná erejét: a tagállamok szabadságának és biztonságának a garantálására, szóval a békére. Mert nem ezt teszi, hanem éppen az ellenkezőjét, fegyverkezésre kényszeríti tagjait, háborúra készül, nyíltan meg is nevezi az ellenfelet. 

Tény, hogy az orosz–ukrán háború egy proxy háború, ma már mindenki kellene tudja, ez mit jelent, és semmi köze a NATO-hoz, nem a NATO ellen irányul. Jó volna, ha az európai média, a sajtó, a tévé, ahol naponta beszámolnak a háborús eseményekről, végre tiszta vizet öntenének a pohárba, és kimondanák, hogy a mai Oroszország ténylegesen veszélyt jelenthet-e a NATO-országok biztonságára. A gyengébbek kedvéért, sem Oroszország, sem Ukrajna nem NATO-tag. Ha ma, a vezetői páholyokban terpeszkedő politikusaink tanulmányoznák a történelmet, látnák, hogy a hatalmas kiterjedésű orosz birodalom a legritkább esetben támadott meg határaitól távol fekvő országokat, ellenkezőleg, ők voltak állandóan veszélyeztetve.

A NATO fegyvereit elsősorban amerikai gyártók biztosítják, de itt a nagyszerű alkalom, hogy végre Európa is fellendítse hanyatló gazdaságát, hiszen megkezdődhet az újrafegyverkezés korszaka, amely új beruházásokat követel majd. Fényes üzleti kilátások… Az ma már nem érdekes, hogy az Unió következő hosszú távú költségvetésében az egészségügyet súlyos megszorítások gyengítik, hiányzik az ápolószemélyzet, kevés az orvos, nincs pénz lakásépítésre, a német autóipar a lejtőn van, az energiaválság még aktuális, növekszik az infláció és még sokáig lehetne sorolni az Unió nagyszerű gazdasági kilátásait. De úgy néz ki, ez mind nem érdekes, fegyverkezzünk, mert jön az orosz mumus.

Az utóbbi időben szakemberek ismét Spenglert kezdték emlegetni, aki már száz évvel ezelőtt megjósolta civilizációnk hanyatlását, amelynek a vége a Nyugat bukásának elkerülhetetlensége. Az állításban sok az igazság, de vannak Spenglernél optimistább jóslatok is. A zseniális angol történész, Arnold Toynbee szerint pl. egy civilizáció felemelkedése, bukása nem törvényszerű, egyszerűen a kihívásokra, nehézségekre adott jó, vagy rossz válasz határozza meg egy kultúra, civilizáció jövőképét. Ha Kínára tekintünk, az angolnak van igaza. A fehér ember, aki kétezer évig a kereszténység pajzsa alatt elvergődött a XXI. századig, most válaszúthoz ért, nincs sok ideje gondolkodni.

Legyünk végre mi a csodatevők, és mi változtassunk dolgaink elrendezésén, amíg nem késő. 

A szerző: közíró 

Views: 69