Mikor e sorokat írom, a székelyföldön a szokásos pünkösdi búcsújárási ünnepségekre gyülekezett a Kárpát-medence magyarsága. A hagyománytisztelés a magyarság vérében van, és ez nem is rossz, erőt ad, élteti a reményt, amire most nagy szükség van. Nézem a hatalmas tömeget, és hallgatom a miséző pap ájtatos prédikációját, aztán énekelnek a hívők, felcsendül a régi ének; „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!“ Nem vagyok katolikus, de akkor, amikor ezt először hallottam, egy irredenta hangulatú Magyarországon, nem számított a vallási különbség, csak egy dolog, a haza, és az elvesztett területek visszaszerzése. Sok víz folyt le azóta a Dunán, a Maroson, és a bajor Isaron is, a sors dobált engem ide-oda, részem volt sok rosszban, de jóban is. A világ azonban nem sokat változott, Krisztusnak nem sikerült békességben eggyé forrasztani a népeket.
Ha a napi hírekkel foglalkozom, csak a rettegés, a jövőtől való félelem marad meg tartósan, a többi esemény szinte jelentéktelenné válik. Szerencsére nincs ez így mindenkinél, de az öreg agy, szív már érzékeny, visszatekint a hosszú évtizedekre, mérlegel, és a következtetés mindig ugyanaz: tehetetlennek érzi magát. Az egyén, az egyének, lehetnek még olyan igyekvők és szellemileg kiemelkedhetnek a tömegből, mégis tehetetlenek maradnak, mert a dolgok mennek a maguk rossz útján tovább. Nem sorolom a nagy neveket, vannak sokan, akik megírták és ma is megírják az igazságot, tanították és ki is jelölték a helyes utat, mégsem történt semmi. Krisztust kétezer éve szellemi és lelki vezetőnknek tartjuk, gyakran hivatkozunk rá, de eszméje megbukott, nincs szeretet, nincs békesség, nincs eggyé forrasztás.
Az egyén tehetetlen, de néhányan legalább megszólalnak, tiltakoznak, kimondják igazukat. A tömeg, amelynek ereje lehetne viszont tehetetlen, egy nagy massza, amit úgy gyúrnak, gyömöszölnek, ahogy arra szüksége van a Rossznak. Mivel pünkösd van, a szentlélek megjelenésének, kiáradásának napja, jó volna, mint akkor régen, ha ma is erős szélzúgás és tűz jelenne meg, és elsöpörné az Antikrisztust. Az ünnepre való tekintettel kissé misztikusan kezdtem az írást, de ha kilépünk a mindennapokba – ahogy fent írtam –, látjuk a tömegek tehetetlenségét, senki nem mozdul, egyesek még megszólalnak, a többség azonban beletörődött sorsába! Legyen úgy, ahogy az Úr akarja, mondják a vallásosak, úgy sem tehetünk semmit, mondják a többiek, akik úgy látják, és hiszik is, hogy egy felső, nálunk erősebb hatalom ellen nincs mit tenni. A tömeg mindig tehetetlen volt, de néha, a történelem folyamán, akadtak vezéregyéniségek, akik felrázták az engedetlen többséget az elnyomók ellen, ilyenkor törtek ki a forradalmak, szabadságharcok, legtöbbjüket leverték.
A múlt század egyik sikeres megmozdulása kétségtelenül Gandhi harca volt, aki fegyver és vér nélkül elkergette a briteket országából. Jelmondata volt, hogy ha változtatni akarsz a világon, akkor Te magad legyél a változás, amit a világon elképzelsz. Különben az erőszak nélküli ellenállást tartotta csak sikeresnek, és úgy képzelte, hogy az igazságosság, a türelem, a szeretet olyan erények, melyekkel mindent el lehet érni. Mai értelmezésben ez utópisztikus, naiv és reménytelen, de akkor, a hinduknak sikerült a békés harcot megnyerni, és 1947-ben India elnyerte függetlenségét, az angolok haza mentek.
Jó volna Gandhitól tanulni. Ő hitt egy univerzális istentisztelő vallásban, hiszen a nagy vallások mindegyike lényegében ugyanazt tanítja, a szeretetet, az alázatosságot, a tisztességet, és ennek ellenére nem az együttműködést, hanem a gyűlölködést és az egymás legyőzésének igyekezetét láttuk az utóbbi évszázadokban. A ma embere már nem a régi, erről sok szó hangzott el, és keressük a magyarázatot. Beszélünk posztmodern, fogyasztói, és digitális társadalomról, bíráljuk a jelenlegi helyzetet, és találgatjuk, hogy mit hozhat a jövő, de megoldásokat még a nagyon rossz jelenre sem találunk.
Ha visszaugrok a vallásos gondolkodáshoz, akkor pünkösd szent lelkére hivatkozva azt merném állítani – és ez egy gyakorlati megoldás lehetne –, hogy foglalkozzunk végre az emberrel, mint a természet egyik legsikeresebb, és legcsodásabb alkotásával, azzal az emberrel, aki test és lélek, agya van, amivel gondolkodik, de lélek nélkül csak gépember, és már nincs köze teremtőjéhez, legyen az Isten, vagy a természet. Ha ez sikerülne, ha az emberi gondolkodást végre visszaterelnénk egy szakrális, és nem csak tisztán materiális gondolkodásra, akkor világunk menetét ismét a Jó irányba terelhetnénk. A gondolatot folytatom.
Visszaszerzett cselekvőképesség
Múltkori írásomban a tehetetlenségről írtam, amely sajnos ma egész világunkra jellemző. Naponta jönnek a rossz vagy a még rosszabb hírek, vannak, akik már nem is nyitják ki a tévét, rádiót, hogy ne rontsák el hangulatukat. Az emberek nagy része viszont aggódik, főleg az idősebb generáció, akik még emlékeznek. De már nagyon kevesen vagyunk!
Arról viszont, hogy egy háború milyen szörnyűséges, nem kell feltétlenül személyes tapasztalatokra támaszkodni, olvasni kell a történelmet, filmeket kell nézni, sok van, s nagyon sok élethűen, hátborzongatóan mutatja be, mit jelent szervezetten, felsőbb utasításra embert ölni, egy olyan valakit, aki téged soha nem bántott. A legaljasabb játék az emberekkel, a tömeggel, csupán azért, mert „vezetőink”, politikusaink, akiket mi választunk magunk közül, a hatalom érdekében, és behódolva a pénzhatalmi érdekeknek fiataljainkat a vágóhidra küldik.
A tömeg furcsa massza, felismerhetetlen, ezerarcú, néha bárgyúnak tűnik, néha félelmetes. Történelmünk folyamán, okos népvezérek kihasználták ennek a „masszának” az erejét, átgyúrták, az élére álltak, és fantasztikus dolgokat tudtak segítségével elérni. Ma ez nincs, a tömegek ma nem lázadnak, mert a pénz hatalmába kerültek, egy olyan erő irányítja őket, melynek lehetőségei korlátlanok, elbűvöl, varázsereje van, ha kell, az égbe emel, ha nem hódolsz be, a sárba tapos. Az összeesküvés-elmélet már életünk része, vannak, akik hisznek benne, vannak, akik kinevetik. Valahogy úgy vagyunk vele, mint Istennel, és az ördöggel. A hívők lelki világa irigyelhető, mert ők életüket Isten kezébe tették, bármi is történjék, ők soha nem maradnak egyedül. A többség azonban gyarló, nem hisz semmiben, csak abban, amit megfoghat, amit megszerezhet, ami az övé, a tulajdona. Egy szóval materialista! A szakrális gondolkodás ezen materialista szemlélet ellen küzdött évszázadokon keresztül, aztán eltűnt, elbukott. A pénz legyőzte! Talán ez Isten és ördög harca?
Lépjünk vissza a filozófiából a szomorú valóságba. 1,2 millió ember halt és sebesült meg az orosz–ukrán háborúban – ezt olvasom a hírekben, és bár a számokkal való találgatás abszolút felesleges, ez már hasonlít a két világháború adataihoz, amikor „generációk” pusztulásáról beszéltek. Bármilyen bárgyú is a tömeg, ettől a tömegpusztítástól irtózik, érzi, hogy ez nem jó, hiszen Ő is sorra kerülhet, vagy a fiai, a férje, az apja, mindenki, mert a bomba, a rakéták, a drónok nem válogatnak, gyilkolnak.
Szóval erre kell a tudomány, a technika? Az atomkutatás ma már azt jelenti, hogy gyilkolni készülünk a másikat? Ezért tört ki most az Irán és Izrael közötti háborúzás? Két ősrégi kultúra, civilizáció összecsap a XXI. században, vérre menő gyűlölettel! Ezt akarta Mózes, vagy Zarathusztra? Nem, nem ezt akarták, két bölcs próféta, hasonlóak Krisztushoz, Buddhához! Mire való ez az egész vallási komédia, ha semmit nem tartunk be a törvényekből!
Ébredj tömeg és cselekedj, nem kellenek népvezérek, nem kellenek próféták, tisztán ö n v é d e l e m b ő l lázadj fel, mert nem akarsz meghalni, élni akarsz, mert az élet a világ legszentebb, legcsodálatosabb ajándéka, és aki más életét tudatosan elpusztítja, az kerüljön a pokolba. Trump és Putin órákat telefonálnak, de nincs béke, Brüsszelben a „főnöknő” az ukrán elnökkel ölelkezik, és vigyorogva újabb és újabb fegyverszállításról határoznak. További gyilkolásról! Meddig lehet ezt a gyilkos komédiát még nézni? Ne hivatkozzunk a rossz körülményekre, ne keressünk alibit, arra, hogy tehetetlenek vagyunk! Ortega a bölcs spanyol állította: Tévedés azt hinni, hogy „az életben a körülmények határoznak”. Ellenkezőleg: a körülmények a mindig új feladat, mely előtt döntenünk kell, hogy mit határozzunk. És ami határoz, az a jellemünk.
Politikai szónoklatokkal, de még népszavazással sem lehet békét teremteni, ennél sokkal több kell. A békéért tenni kell valamit, valami olyat, ami a másik oldalnak fáj, amit nem bír elviselni. A gyilkosokat, a háborúra uszítókat nem kell kímélni, mert ők milliókat küldenek a halálba.
Az Unió legtöbb állama követi a brüsszeli politikát. Magyarország mellé nyíltan csak a szlovákok csatlakoztak. Ez így nem elég, ez sikertelen próbálkozás. A tömeget, a tömegeket kell megszólítani, a francia, a német, az olasz, a spanyol népet, akik évszázadokig harcoltak egymás ellen, van történelmi tapasztalatuk. Miért kell a történelem rossz oldala ismétlődjön? Van lehetőségünk egy új, barátságos, békés együttműködésre, mindenkivel. Hangsúlyozom mindenkivel, még az oroszokkal, kínaiakkal is, még az ördöggel is ki lehet egyezni.
Ne felejtsük el, bennünk is van rossz a jó mellett, a másikban is lehet jó a rossz mellett. A tehetetlenség nyomasztó unalmas világából jöjjön végre a cselekvés ideje, de lehetőleg még ma!
A szerző: közíró
Views: 47
