BARNA BEATRIX: Az érzékelés fontossága…

Csendkamra és benső csend. Az isteni tudat biokémiája.

Forrásanyag:

Jill Bolte Taylor agykutató szuggesztív előadása, Youtube, ; Szepes Mária: Smaragdtábla című könyve és; Barna Erika Viktória – Sallay László: Pillanatnyi végtelen című műve

Érzékszerveink útján szinte megszokott információk komplex hatása ér bennünket és ritkán gondolkodunk el azon, hogyan alakulhat kapcsolatunk a külvilággal, ha érzékszerveink valamelyike, vagy akár egyszerre több is kiesik ebből a körből. Hogy az ember lényében rejlő szimbolikus kontaktusigény mennyire élő valóság, ezt egy igen érdekes kísérlet bizonyítja. Az érzékelés és működése, vagy annak hiánya a ratio fölötti megismerést, a bennünk létező szellemi intuiciót mutatja, mely már a metafizika területe.

A kísérlet ötlete dr. Woodburn kanadai psichologusban született meg. Kihirdette a Montreali Mc. Gill egyetem diákjai között, hogy bármelyik vállalkozónak 20 dollárt fizet egy napra, ha egy hangszigetelt, légkondicionált kis fülke kényelmes, puha ágyára hajlandó lefeküdni, oly módon, hogy szemét lekötik valamilyen áttetsző anyaggal, melyen csak ködös derengés hatol át, sőt a kezét is „szigetelik”: a vastag kesztyű felett karton borítást kell viselnie, mely a tapintás érzékszervét teljesen kikapcsolja.

A pszichológus célja az volt, hogy a kísérlet segítségével kipuhatolja, hogyan viselkedik az agy, mikor elrekesztik az öt érzékszerv változó benyomásaitól. 

A kísérlet egyéb következtetései mellett gyakorlati értékű felvilágosítást adhatott speciális, fontos poszton dolgozó emberek agyműködésére vonatkozóan. Például gondoljunk azokra, akik radar-felületet figyelnek, mellyen órákon keresztül semmi változás nem történik, gyakran nem is látják, mert nem „észlelik” az idegen jelzést, mikor az felvillan. Vagy sok autóvezetőt karambolba szuggerálnak a volán mellett töltött egyhangú órák.

De térjünk vissza a kísérlethez!

A vállalkozó diákok rendszerint átaludták az első órákat a kényelmes fekvőhelyen.  Felébredve azonban, egyesek fütyülni kezdtek, énekeltek, beszélgettek magukban. Minden félbeszakítást örömmel üdvözöltek, mint pl. amikor arra szólították fel őket, hogy fejszámolást végezzenek. Mikor a félbeszakítások megszűntek, az „áldozatok” közül kétségbeesve megkísérelték, hogy tanulmányaikra gondoljanak, vagy figyelmüket intellektuális problémákra összpontosítsák. Ez a legtöbb esetben nem sikerült. Agyuk működése fokozatosan leállt vagy kisiklott ellenőrzésük alól. Nem tudtak koncentrálni. Gondolataik irány nélkül vándoroltak, számolási készségük elemi fokra hanyatlott. Egyszerre különös hallucinációk, éberálom-szerű képfoszlányok tolultak agyukba. Pontok, vonalak, ábrák. Az üres ábrák után élénkebb víziók jelentek meg. Volt olyan diák, aki sárga-fekete sapkás, nyitott szájú kis emberek sorait látta,- mások mély hóban masírozó hátizsákos mókusokat vizionáltak. Egyes diákok, őskori állatokról, csodálatos városokról, földből kiemelkedő, integető kezekről számoltak be. A legbizarrabb volt annak a diáknak a látomása, akinek benső látóterét gigászi fogsor töltötte be. Ez az óriás protézis egy tutajon sodródott lefelé egy folyón. A víziók intenzíven valószerűek voltak éppúgy, mint az izgalmas, heves hatású zene, vagy rejtélyes hanghatások – melyek láthatatlan forrásból törtek elő (Beethowen pl süketsége ellenére, megszólalt belső hangokkal komponált.) A legfurcsább képzetről próbált leírást adni két diák, mely alig tűrte el a racionális fogalmazást. Úgy érezték, hogy két test fekszik egymás mellett az ágyon. Szabályos realitással észlelték, hogy megkettőződtek. Önmagukban és önmagukon kívül, önnön másukkal voltak a magányos csendkamrában, mintha tükörképükkel feküdtek volna szorosan összesimulva, pedig a tükörképek a valóságban nem rendelkeznek önálló tudattal, csak az a valaki, aki tükröződik. Ebben a benső valóságélményben azonban mindkét test ugyanazzal a tudattal regisztrálta a másikat és önmagát is.

A diákok közül néhányan hat napon át kitartottak, az étkezési idők rövid megszakításával. Némelyik a 20 dollár ellenére az első nap után elköszönt. Amint elhagyták a cellát, hallucinációik megszűntek, de még órákig nem találtak vissza normális állapotukba. Fejfájás kínozta őket, nem tudtak tanulni, elvesztették az írásban való ügyességüket. Ezek a hatások sokszor 24 órán át eltartottak. 

A víziók minden esetben egyéni jelbeszédet fejeztek ki. Amint elrekesztették az öt fizikai érzékelést, kigyúltak a látomások, mint az éjszakai égbolton a csillagok. És a lehunyt szem mögött meditációs képek vagy álmok sejlettek fel. A megszerzett racionális képességek hanyatlása e vonatkozásban egy más létdimenzió törvényszerűségeinek bekapcsolódását jelenti. Ez legjobban ahhoz hasonlítható, amikor egy ember búvárfelszerelés nélkül lemerülne a tenger száz méteres mélységébe és tüdeje hírtelen kopoltyúvá alakulna át. Vagy rohanás közben hirtelen szárnyak nőnének ki a hátán és levegőbe emelkedne, mint a madarak. E csodák szinte mindennapiak álmainkban. Azt sem akadályozza semmi, hogy elképzelje őket. Ha pedig álmodni tud róluk és képes rá, hogy elképzelje önmagát ezekben a bizarr létváltozatokban, akkor ezek a lehetőségek latens módon ma is megvannak benne! Képzeletének mítoszalakító szimbólum – tevékenysége! E tudattalan kapcsolat megmarad velünk: él, hat, működik, mint az ember tüdeje, szíve, vérkeringése anélkül, hogy a tudat kontrollálhatná vagy irányíthatná e csodás mechanizmust!

A modern agykutatás intenzíven foglalkozik az agy jobb és balféltekés működési funkcióival, amit számos társtudomány is igazol a maga észrevételeivel és következtetéseivel. A bal agyféltekénk a domináns. Leginkább azt fogadja el létezőnek, amit lát. Racionális. Egonk lakhelye. Az ego az emberrel azonosítja magát. Mivel itt található a beszédközpontunk, szóhoz sem hagyja jutni a jobb agyféltekét, aki különben sem akar megszólalni, ugyanis nem tud beszélni. Néma. A jobb agyféltekénk vizuális, csak látni és megismerni akar. Képekben lát. Nem érzékeli a hiányosságokat, nem is keresi. Nem tudja mi az idő, nem törődik annak múlásával sem. Örökéletű. Nem kér, nem vár el, nem ítél, nem kritizál, csak elfogad és szeret. A szeretet pedig energia. Racionális bal agyféltekénk leginkább azt fogadja el létezőnek, amit lát. Kötekedő, rosszindulatú, mindenben a rosszat, a tökéletlenséget keresi, ritkán dicsér, mert irigy beképzelt, pökhendi és folyton mindenért megsértődik. Mivel meg van győződve felsőbbrendű mivoltáról, szóhoz sem hagyja jutni a jobb agyféltekét, aki különben sem akar megszólalni.

A jobb agyfélteke a NAGY MEGISMERŐ. Egyéb tulajdonsága, hogy elfogad mindent, ahogy van. Nem kritizál, nem látja a hiányosságokat, nem is keresi, a hiányosság számára nem is létezik. A legjobbat látja mindenben, mindenkiben, csak a dolgok napos oldala érdekli, de az behatóan. Isten tudatát hordozza. Örökéletű, nem féli az elmúlást, azt sem tudja, mi az. ÖRÖKKÉVALÓ. A jobb agyfélteke mindent és mindenkit szeret, őszintén, tiszta szívből, igazán, elvárások, kritériumok, ellenszolgáltatás nélkül.  

VISZONT a jobb agyfélteke NÉMA!

A beszédközpont a bal agyféltekében van, a jobb agyfélteke képekben lát, mindent képekben mond el és ismer meg. Jobb agyféltekénk a színtiszta isteni szeretet, szóhoz sem jut, elnyomás alatt áll, mert mindennapi életünkben a bal agyféltekénk ural bennünket. A művészlelkek előnyt élveznek, mert ők tudják, miféle érzés „átkapcsolni” jobb agyféltekés üzemmódra. Ez a vizuális nevelés folyamata, ahol egyre nagyobb szerepet kap a kép, a képi látásmód. Az mondják, a mai világ sorsát megváltoztatni csak akkor lehet, ha az EGO átadja hatalmát a szeretetnek, az Isteni szeretetnek, mely olyan energia, ami azt biztosítja, hogy jó úton járunk.

Vajon megvalósítható…? 

A szerző: újságíró

Views: 92