Előfordul, hogy életének nagy részében valaki ragaszkodik egy elképzeléshez, elvhez, álomhoz, vagy hivatáshoz és a vége csalódás, mert semmi nem teljesül. Ha van erőnk, idejében visszalépünk, és megelégedünk az élet adta, reális lehetőségekkel, csökkenthetjük a csalódást. A politikában a fenti probléma hatványozottan érvényes, hiszen egy nemzet sorsa, jövője a tét, vezetőink tehát ne kergessenek elérhetetlen álmokat.
Ezeregyszáz éves történelmi múltunkban, számos példát találhatunk, amikor „magasztos” célok érdekében elhanyagoltuk valódi nemzeti problémáinkat. Nem merülnék részletekbe, csak kiemelném, hogy pl. a szabadság ugyancsak elvont eszméjéért a magyarság ismételten sok ezer honfitársa életét áldozta fel, a vége legtöbbször bukás lett, még kevesebb szabadsággal. Feltétel nélküli, igazi szabadság nem létezik, de a visszahúzódásban, magányban, igénytelenségben valami hasonlót lehet találni, ez érvényes az egyén, de a nagyobb közösség esetében is.
Jelenünk ma is kérdőjeles, ezzel nem vagyunk egyedül, mondhatni az egész emberiség bizonytalanságban él, és ennek okozója maga az ember, mérhetetlenül rossz természetével. A mai magyar politikai stratégia követi a múlt hibáit. Tanácsosabb volna a dolgokat a lehetőségekhez képest leegyszerűsíteni, és nem foglalkozni olyan problémákkal, melyeket nem tudunk megváltoztatni. Ez nem jelenti azt, hogy szemet hunyunk mások rossz döntései felett, csak az ezekre vonatkozó reakciók, válaszok taktikáján kell változtatni. Néhány dolgot nevén neveznék.
Miniszterelnökünk múlt évi békemissziója személyes erkölcsi siker, a nemzet presztízsét is emelte, de igazi sikerről kár beszélni, ellenkezőleg, azt kellene kihangsúlyozni, hogy senki nem vette figyelembe a magyar politikus jóindulatú és építő ajánlatait, talán nem is azért, mert egy kis ország vezetője, hanem azért nem, mert a világ valódi vezetői nem akarnak világbékét, hanem további, állandó háborúzást. Akik ezt nem látják, és szemet hunynak a tények felett, azokkal nincs mit kezdeni. Hasznos lépés ebben az irányban az lehetne, ha a magyar politika partnereket keresve, erősen tiltakozna a hisztériás, fejveszett fegyverkezési tervek ellen.
Másik ilyen kérdés, a sokat emlegetett migrációs probléma, amiről teljesen felesleges vitatkozni, mert a migrációt, csak akkor lehet leállítani, ha a bőségben élő, jóléti nyugati civilizáció országai egységesen megsegítik, felemelik a nyomorban élő afrikai és ázsiai országokat. A javak igazságtalan elosztását a világ már nem nézheti csukott szemmel.
Hasonló kérdés, ami feleslegesen sok energiát emészt fel, a riadozás Ukrajnát illetően. Mi magyarok, nem szeretnénk, hogy Ukrajna az Unió tagja legyen, mert ez nekünk káros – hallatszik már hetek óta. De kit érdekel ma Európában, hogy nekünk, magyaroknak mi árt, vagy használ? Ha akarják, és ez jogilag megoldható, akkor Ukrajna beléphet az Unióba. Egyelőre háború van, ezt akarják folytatni a végső győzelemig, ami ellentmondó buta politika, mert a kettő nem megy együtt, vagy háború a soha be nem következő győzelemig, vagy béke, és akkor, talán esedékes lehet az EU-tagság az ukránok részére.
Magyarország sokasodó belső problémái viszont nem elhanyagolhatók! Egy éven belül választások lesznek, és ha a jelenlegi nemzeti konzervatív kormány nem marad a helyén, nagy lesz a zűrzavar. Nincs itt helye a belpolitika összes nehéz kérdéseit felsorolni, de kiemelnék néhányat. Dédelgetett demokráciánk bűvös jelszava, hogy minden ember egyenlő. Ezen már csak nevetni lehet, az a bizonyos olló, a szegények és a gazdagok között már nem nyílhat tovább, mert eltörik. Sajnos ez a különbség már az összes jóléti államban felerősödött, mert nincs esélyegyenlőség, aránytalan a jövedelemelosztás, gyengülnek a szociális juttatások, az egészségügy mindenütt züllik.
A jóléti állam – szakértői megfogalmazás – a demokrácia, a kapitalizmus és a szocializmus sajátos keveréke a múlt század közepén jelent meg Európában és az Államokban. Eredeti célját, a társadalmi javak igazságos újraelosztását ma már elfelejthetjük, már az Egyesült Államokban, a németeknél, és sajnos nálunk, az Unióban is nő a szegénység.
Tömören; ha a nemzeti kormány a helyén akar maradni:
1. Maradjon itthon, csökkentse jelenlétét a nemzetközi politikai kérdésekben, első Magyarország! 2. Foglalkozzon többet a szegényeinkkel, vannak elegen, akik jobb sorsot érdemelnének. A magyar statisztika szerint közel kétmillió embert, ez 20 százaléka a lakosságnak, érint a szegénység. (Az Unió átlaga kb. 22%.) Ha ezt a felire csökkentenék, egy millió szavazó támogatására lehetne számítani. 3. A másik oldalon az újgazdagok. A 100 magyar milliárdos összvagyona ma kb. 10 ezermilliárd forint. Iszonyatos pénzösszeg! Ebből adhatnának a köznek, és sokat javítanának az állam vagyoni helyzetén. Intézkedni kellene.
Befejezésül: ez nem utópia, ezek lehetőségek, érdemes megfontolni.
A szerző: közíró
Views: 41
Szánalmas demagógia. Ebben az országban mindenkinek jut munka, és ezért a megélhetéshez elegendő bért kaphat. A 20 % úgynevezett szegény ember a munkakerülőkből tevődik ki. Felhozhatom példának Kínát, amely lakósaink példátlan szorgalmával jött fel a világ második helyére. Nálunk pedig már a többség alig akar dolgozni. Ami pedig a vagyonosok pénzének szétosztását illeti, az nevetséges. Ezek a vagyonok termelőeszközökben és részvényekben vannak, ezek szétosztása a „szegények” között azt jelentené, hogy egy év alatt felélnék, elinnák. A magyar nép a kapitalizmusra szavazott (egyetlen párt, a Munkáspárt hirdetett szocializmust és soha nem is került be a parlamentbe) akkor vegye is tudomásul, hogy vannak kapitalisták. Hogy a magyar tőkések túl gazdagok? Sajnos nem, mert ha így lenne, akkor a „magyar” gazdaság túlnyomó része nem külföldi kézben lenne, akik évente mintegy tízezer milliárd Ft hasznot visznek ki az országból. Sajnálatos módon a magyar tőkések nem képesek felvásárolni a külföldi tulajdont, és egész gazdasági helyzetünk a külföldi (tulajdonképpen rabló) tőke beáramlásától függ.
Megjegyzem, nem bánnám, ha lennének magyar állami vállalatok, de „hozzáértő” jogászok és közgazdászok szerint ennek az EU-ban számos akadálya van. (Jáky Miklós vegyészmérnök)
Van akinek demegógia,de a többség-sajnos-nekem kell igazat adjon, mert a 2 milió szegény az tény uram, ez nem az én fejemben született, anem hivatalos uniós és magyar statisztika
adatai. Ha önnek lenne igaza, azt jelentené, hogy kettő milló munkakerülő él hazánkban. Gyerekség amit állít, a magyar,
sok hibái ellenére nem minkakerülő nemzet.
íA milliárdosokkal pedig ott a baj , hogy ilyen rövid idő alatt,
-1990-től máig 35 év-ennyi pénzt normálisan nem nagyon lehet összeharácsolni. Még a fejlett kapitalizmusban sem megy az ilyesmi, nálunk kezdőknél lehtetelen.De ha már pénz,
jusson a szegénynek is.
Nem alamizsna, hanem munkalehetőség, és szociális segély. A munkenélküli, vagy munkakerülő is kell éljen.
A mérnök úr nem járkál az utcán, én igen.
Különben ide mellékelem egy másik hozzászóló véleményét, az illetó szakember, takán neki is igaza lehet.
üdvözli H.H.Ottó ——
Kedves Ottó, írásával nem lehet nem egyetérteni, mert hogy minden állítása igaz. Valódi nemzeti problémáinkat meglehetősen sokszor eltagadtuk, jó volna ezt a hozzáállást megváltoztatni, és sokak összefogásával elkészíteni egy listát, a változtatásra váró dolgokat illetően. Továbbá pontosan meghatározni, hogy melyek a mai politika stratégiai hibái, melyek már „régen velünk élnek.” Az teljesen nyilvánvaló, hogy a világ vezetői nem akarnak világbékét. Azt persze titkolják, hogy pontosan miért is akarnak világháborút? E tekintetben az az alapkérdés, hogy mit tegyünk ennek az aljas gondolatnak a megváltoztatása érdekében? A világ megőrült – lásd Lengyelország – s már csak ebből is következik, hogy a boszorkány-konyhákban kijelölik a helyét mindenkinek, s persze eldöntik azt is, ki marad a süllyesztőben. Ezt jelzi nálunk az ún. Tisza párt léte is. „Bábu vagy” – szólt valamikor a Laár András által „megszövegelt” dal, röviden idézve belőle: „Bábu vagy, nem te lépsz, valaki irányít. Jól vigyázz, mi lesz majd, ha megun és leállít?”
Nos, itt tartunk, az irányítók nem csak irányítanak, hanem le is állítanak. A világ megőrült, ez kétségtelen – lásd. pl Lengyelországot, de említhetnénk a magyar politika velejéig erkölcstelen, magát Tisza pártnak elnevező, újnak mondható gyülekezetét is.
Sok okos magyar ember mindenképpen meg tudná magyarázni, s még tán ötletei is lennének a dolgok helyükre kerülésének ügyében arról, hogy mik a legfontosabb belső problémái országunknak. Sem kedvem, sem tehetségem nincs az okoskodáshoz, mindenesetre néhány mondatot leírok erről. Nos tehát! Nem volt rendszerváltás! A kirablóink a helyükön ülnek. Bocsánat, a trónjaikon. Ezek ugyanazok. Hollai úrnak az ajánlásai, benne az egészségügyről szóló megjegyzései tökéletesen kijelölik mindazt, bocs, ha nem is mindet, amin változtatnunk, javítanunk kellene. A „hogyant” persze nem tudom hitelt érdemlően megmondani. Mindenesetre igazság ott nem lesz, ahol tarolnak az újgazdagok, több helyen pedig a nyilvánvalóan tehetségtelenek. Párbeszéd, és talán még az szükségeltetik a dolgok megváltoztatása érdekében, hogy végre kerüljenek már megfelelő emberek a megfelelő helyekre.
Cikkéhez ismét szeretettel gratulálok. Kondor Katalin