Franka Tibor: A Telex hülyének nézi olvasóit, csak vizet hordhasson a Tiszába

Kezdetét vette a független objektív géptávíró klán legújabb dedó hadművelete. Most éppen azt akarják elhitetni azokkal, akik még olvassák egyáltalán szakmailag és tartalmilag gyakran gyatra hamisítványaikat a világ dolgairól, hogy „Ott se volt a Tisza Párt azon a kongresszuson, amin a kormánymédia szerint megszavazták Ukrajna uniós tagságát.” Tetszenek emlékezni, ezzel az április végi két napos Valenciában rendezett Manfred Weber vezette Európai Néppárt kongresszusára utalnak, mely gyülekezetnek a Tisza Párt is tagja, és ahol nagy többséggel szavazták meg Ukrajna uniós tagfelvételének rapid gyorsítását a szükséges tárgyalásokkal egyetemben.

A nyakig idegen zsoldban álló Telex nevű alakulat azzal igyekszik ámítani híveit – mint délutáni alvás előtt a dadus a kiscsoportos ovisokat –, hogy nem úgy van az, mert a tiszások mind a heten ott sem voltak a közös bulin, ezért aztán nem is szavazhattak az ukrán gyorsításról. Magam úgy gondolom, hogy ezt a népmesékben is gyenge felütést még a kiscsoportos felnőtt Tisza-imádók sem veszik be és merülnek mély álomba. Ha mégis, lelkük rajta.

De nemcsak a Telex, hanem kedvenc, futtatott pártelnöke is hülyének és dedósnak nézi cukros, vezetőszáron tartott táborát, hiszen a cikk megjelenése után Brüsszel poloskája azonnal a következőket posztolta: „A miniszterelnök és a teljes propaganda hazudott arról, hogy a Tisza megszavazta az Ukrajna uniós csatlakozásának felgyorsításáról szóló dokumentumot.” Azt persze már elfelejti hozzátenni, hogy erre minden bizonnyal Weber gazdától, nyájfőkolompostól kapott felmentést, mint kigyóvállú belpesti gyerek a tornaórán. Hogy miért? Kizárólag azért, hogy a kongresszuson ne kelljen nemzetközi nyilvánosság előtt meghazudtolni mindazt, amit itthon hazudozik.
Ugyanis olyan nincs, hogy a legnagyobb uniós parlamenti párt rongyrázó felhajtások közepette összerántott kongresszusára az egyik, igaz, töpörtyű, tagpárt önkényesen csak tojik és nem képviselteti magát.
Miért engedte meg Weber mégis csicska Péternek a lógást?

Mert ha ott ül Valenciában, akkor vagy a néppárt, vagy az itthon folyamatosan becsapott tiszások ellen kellett volna szavaznia. Egy magára valamit is adó népvezértanuló mégsem játszhat már inaséveiben kettős ügynököt, legalábbis nyilvánosan. Ami pedig Weber és tanácsadói szivarszobájában történik, az meg másoknak coki.

Különben is a 176 tagú néppárti hitbizomány olajozott Európa elleni működésében egy alig 7 tagú, ráadásul jellemtöpörtyű mókus őrs jelenléte vagy hiánya nem oszt és nem szoroz semmit. Elegendő, ha otthonról, vezetőszáron tartva és a gazdi feléje kinyújtott kezét nyaldosva cinkosan kussol. Ha a magyar választók nagy többségének megfelelve valóban vétózni akarna és nemcsak hazudozni Ukrajnával kapcsolatban, akkor Valenciában van és tiltakozik azon az áron is, ha le kell jönni a gazdatestről. De erről szó sincs! Kinek kellenének! Így viszont a nélkülük meghozott többségi döntés rájuk nézve is kötelező, amivel a Tisza természetesen egyetért, csak kussban. Kecske, káposzta effekt brüsszeli színpadtechnikával agyusztálva.

Együttesen sincs annyi eszük ezeknek a Magyar-majmolóknak, hogy rájöjjenek, a Tisza folyását már régen Weber szabályozza, vágja és csípi kanyarulatait Brüsszel kénye-kedvére. De Magyarország kárára! Hogy mire és meddig kell neki, mármint a magyaroktól is gyér frizurájú Webernek? Kizárólag csak a jövő évi országgyűlési választásokig, aztán az eredménytől függetlenül lerázza magáról a mostanság zavarodottan fröcskölő folyamot, mint kutya a vizet. Brüsszel (Poloska) Pétert, a népvezér inast pedig, akár Trump a szőnyeg alatt kivont karddal nyargalászó Zelenszkijt, üres sörösdoboznak tekintve eldobja. Ha valaki ezek után is felveszi, 50 forintot kaphat érte az automatából. Mert nem ő kell, hanem Orbán nem kell a brüsszeli elitnek.

Csakhogy egy pehelysúlyú önjelölt nem lesz csereszabatos a nehézsúlyú klasszissal. Ez van! Ez lesz! Hazai történelmi kontextusba helyezve olyan ez, mintha Rákosi vagy mondjuk Horn Gyula akarná kiütni Horthy Miklóst. Ugyan már! Nem csoda, ha a Holdról is látszik, hogy gazda és csicska nemhogy csak hazudik, hozzá még gyáva is, hiszen Brüsszelben Ukrajnás pólóban felállva tapsikolni, Budapesten pedig a rajongást, a csatlakozást letagadni, több mint emberi és politikai alávalóság. A kérdés szűk esztendő elteltével már csak az, meddig tűrik a tiszások, hogy hülyének nézik őket, vagy még ennek ódiumát is lelkesen vállalják, csak bukjon „azorbán”.

Ami a géptávíróklán Telex szerepét illeti ebben a Poloska-féle újabb dedó hadműveletben, abban most sincs semmi extra, dilettáns formáját hozta.

A szerző: újságíró, közíró

Forrás: demokrata.hu

Views: 39

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Kelemen István ny. vezérőrnagy mondta:

    A hülye nem veszi észre ha hülyének nézik. Neki az a természetes, hiszen hülye. Nemcsak az, hanem annak is akar látszani és még örül is neki, hogy megfelel az elvárásoknak.

Leave a Reply