A civilizációk felemelkedését, bukását ne tekintsük törvényszerűségnek, mert a kihívásokra, nehézségekre adott jó vagy rossz válasz határozza meg egy kultúra, civilizáció jövőképét. (Arnold J. Toynbee)
Utóbbi írásomban a nyugati tömbhöz soroltam Oroszországot, Ausztráliát és egész Dél-Amerikát, arra az egyszerű logikára építve, hogy az itt élő emberek legnagyobb része keresztény, mint Európában, vagy az Egyesült Államokban. Sokan viszont ezt megkérdőjelezik, sorolva az indokokat, mármint, a latin-amerikai ember különbségét az európaitól, és Oroszország számunkra távoli, idegen, ortodox, ugyanakkor a kommunista eszméktől megzavart gondolkodását. Az érvek hamisak, mert ne azt keressük, hogy miben különbözünk, hanem inkább azt, ami összeköt bennünket.
A Nyugat alkonyát, hanyatlását Spengler száz évvel ezelőtt megjósolta, jelezte. Hatalmas tanulmánya azóta is vita tárgya, megkísérlem egész röviden összefoglalni. Spengler szerint a kultúrák, civilizációk ciklusosan, szakaszosan fejlődnek, és előbb kulturális szakaszok követik egymást, majd átlépnek a „civilizáció“ korszakba, ahol, mire elérik a csúcsteljesítményt, szellemi, kulturális erejük kimerül, és következik a lejtő. Spengler a napóleoni korszakot jelöli kvázi a civilizációs korszak kezdetének, és ezután indult el a „hanyatlási“ szakasz.
Eltávolodom az elméletektől, de megnézem a napóleoni korszak időpontját, ami a XVIII. század utolsó éveitől 1815-ig tartott és, mint a globális konfliktusok és háborúk sorozataként került be történelmünkbe. A bécsi kongresszus zárja ezt a korszakot, ami Európa politikai újraszervezésével egy aránylag nyugodt időszakot teremtett, fél évszázadig tartó békével. Nem biztos, hogy a spengleri civilizációs szakasz kezdete hozta a hanyatlást, más is kellett történjen!
Már az 1648-as vesztfáliai béke után elindult egy ún. szekularizációs folyamat, amelynek első lépése az egyházi javak világi vagy állami célra történő kisajátítása volt. Jóval később, az 1800-as évek elején a folyamat már kiszélesedik, és 1848 után, az első világháborúig, egész Európa nemzetállamai szekuláris állammá alakultak, a pápai állam hatalma megmaradt a Vatikánnak. De mi lényegében a szekularizáció? Az egyházi birtokok kisajátítása mellett, szellemi lényege: a vallástól, az egyháztól való eltávolodás. Mondhatni, hogy a középkor metafizikus, szakrális gondolkodását a reneszánsz humanista, később a felvilágosodás filozófiája váltotta fel, valószínű, hogy ennek egyenes következménye a szekularizáció új szellemisége.
Az eltelt, mondjuk két évszázad alatt, a szekularizáció hol erősödött, hol gyengült. Nehéz ezeket a változásokat felmérni, bár születtek statisztikák arra vonatkozólag, hogy egy emberi közösség, nemzet a vallásosságról milyen mértékben tért át egy világiasabb, materialista életfelfogásra. Ha a mai helyzetet nézzük, sajnos látni, hogy a nyugati keresztény civilizáció elfelejtette a szakrális gondolkodást, ma minden a fogyasztásról, a pénzről, a gazdasági versenyről szól, szupertechnikáról, és ami a legszörnyűbb, a világ legaljasabb üzletéről, a háborúról. (A frankfurti iskola neomarxista filozófusainak keresztényellenes metapolitikája győzedelmeskedett az Államokban, és részben Európában is.)
Ideje felébredni ebből a rémálomból, és tudomásul venni, hogy fajunk, dédelgetett magas kultúránk és civilizációnk szenzációs vívmányai pusztulhatnak el, ha továbbra is ezt a minden értelemben téves, hamis világszemléletet követjük. A nyugati, keresztény civilizáció tömbje bár elsősorban egy politikai vagy gazdasági szerveződés kell legyen, alapja viszont a zsidó–görög–keresztény szellemre épülő kultúra, az élet értelmét kereső, és értelmesen élő ember filozófiája és hite, melynek felszínre hozása adhatna alapot egy megújuló világszemléletnek.
Mit mutatnak a számok? A statisztika 2,6 milliárd keresztényt tart számon, ez a Föld összlakosságának kb. egyharmada. Az elosztás szerint legalább egy 1,1-1,2 milliárd keresztény él Afrikában és Ázsiában, és számuk nő. A Nyugat liberalizálódik, a szupertechnika, a digitalizáció nem kedvez a keresztény gondolkodásnak. Ettől függetlenül Európa, az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Oroszország, Kanada és Ausztrália a keresztény Nyugat részei, és együttesen egy szupererős, politikai, gazdasági és nem utolsósorban szellemi erővel rendelkező egyik erőközpontja lehetne egy többpólusú világrendnek.
A fenti elképzelés ismét utópiának tűnhet, pedig nem az, sőt egy óriási lehetőség. Miért?
1. Az Egyesült Államok nem maradhat továbbra is egyedüli szuperhatalom, ezt ma már maguk az amerikaiak is elismerik. Legnagyobb riválisa Kína, fokozatosan erősödik és szuperhatalommá válását nem lehet megakadályozni.
2. Maradjon egy megosztott kétpólusú világrend, vagy jöjjön a multipoláris rend? Ez utóbbi mindenki számára előnyösebb.
3. Van esély, lehetőség az Egyesült Államok és Oroszország közötti érdekszövetség kialakulására? A jelek szerint van.
4. Ha Oroszország, ez a hatalmas ország, ismét a Nyugat része lehetne, ez mérsékelné a Nyugat és Kelet közötti feszültségeket.
Sajnos az Európai Unió jelenlegi hisztérikus, teljesen logikátlan külpolitikája nemcsak a jelenlegi háború leállítását akadályozza, de aláaknázza egy új nyugati, főleg amerikai világszemlélet kialakítását is, ami egyelőre még bizonytalan képet mutat, de mégis bizakodásra ad okot. A gondolatmenetet folytatom.
A szerző: közíró
Views: 44
