Horváth Pál: A beszéd inflációja

„A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van” –mondja Jézus hallgatóságának a Hegyi beszédben. Vagyis szavainknak rendeltetése nem a puszta csevegés, mellébeszélés, mások fülének csiklandozása, hanem az igazság közlése, a hamisság elhallgatása.

Nemcsak az a probléma, hogy hamisak a szavaink, hiszen amióta birtokoljuk, mi emberek, a nyelv adományát, nemcsak élünk, hanem vissza is élünk vele. A régiek sem mondtak mindig igazat, de valahol élt a lelkük mélyén a meggyőződés, hogy a beszéd igazi rendeltetése az igazság kimondása. Ma viszont másról is van szó. Arról, hogy valójában vannak e egyértelmű és vitán felül álló, mindig, mindenhol és mindenki számára érvényes igazságok. Elenyészett az igény is, hogy beszédünknek az igazságot kell kimondania, a költő szavával „az igazat mondd, ne csak a valódit.” Nyelvi közléseink tények és igazságok helyett áthallásokból, mögöttes tartalmakból, sanda szándékokból, rejtett üzenetekből állnak.

Régi történet, hogy a barátnők kérdezik, hogy milyen az új szomszéd, és arra az a válasz, hogy „tiszta, rendes asszony”, akkor mindenki tudja: a frissen érkezett menyecske csúnyácska, meg butácska, de más baj nincs vele. Ha azzal kecsegtet egy reklám, hogy a vágyott terméket „nulla forintért elviheted”, mindenki érti, hogy hónapokig, évekig fizeted majd a részleteket. Ha „ésszerűsítjük a termelést”, akkor tudjuk, hogy sokan kerülnek az utcára, ha arról értesülsz, hogy ismerősöd „tisztasági manager”, tudhatod, hogy takarít, ha meg azzal kínálgatnak, hogy az ajánlott termék „jobb, mint a másik mosópor”, vagy bóvlit akarnak rádsózni „kedvező áron”, vagy olyan drága, hogy megemlegeted.

A közös cinkossággal tudomásul vett, zsigerből jövő hamis beszéd, a mellébeszélés korát éljük egy olyan időszakban, amely büszkén kommunikációs korszaknak hívja magát. Ez a jelenség elektronikus és média-univerzuma révén szóáradattal önti el a világot, a beszéd érték- és hitelcsökkenése uralkodik a politikában, a gazdaság, de a kultúra és a közérintkezés világában is, és ez a hamisság keríti hatalmába egyre inkább magánbeszélgetéseinket is. Baj ez önmagában is, mert a kettős, kétértelmű, a pontatlan és csalfa beszéd megmérgezi a hétköznapjainkat és lerombolja azt a hitünket, hogy a kimondott szó igaz. De ennél is veszedelmesebb, hogy a beszéd önbeteljesítő, teremtő ereje révén hatni képes, akkor is, ha hamis, felelőtlen, manipulatív. 

Ha sokszor mondjuk, hogy betegek vagyunk, könnyen ágynak esünk, természetessé válik számunkra, hogy világunkat híresztelések, rágalmak, kiszivárogtatások viszik előre. Az ember képes élni és visszaélni a nyelv, a szó, a beszéd teremtő, valóságot alakító erejével. Ha sokan gondolják és mondják valamiről – főleg a mára már a nyelvi visszaélésekre szakosodott modern nyugati politikában és médiában – hogy van, az lesz,- lehet így háborús hisztériát, népek, vallások és kultúrák elleni gyűlöletet kelteni, de adni, venni, lejáratni vagy égig magasztalni is bármit, hiszen a meghamisított beszéd csapdájában vergődő ember és társadalom ellenállóképessége, tiszta beszéd iránti érzéke jól láthatóan minimálisra zsugorodott.

Ez a jelenség is része annak a szellemi és erkölcsi krízisnek, amely ma olyan civilizációs ártalomnak tűnő végzetszerűségként telepszik az életünkre, hogy lerombolja a szavak erejébe vetett hitünket, máris riasztóan fogyatkozó nyelvi képességeinket. A Szentírás szerint Noénak azt ígérte Isten, hogy özönvízzel nem pusztítja el még egyszer az általa alkotott világot,- kár volna, ha magunk tennénk meg ezt azzal a hamis szóáradattal, amely inflálódó beszédünk erejével képes lehet minden emberi, földi igazságot, értelmet, szépséget és jóságot lejáratni, félresöpörni a maga útjából.

(Részlet)

Forrás: A KÉPMÁS című folyóirat 2013. áprilisi számában

Views: 54