I. A nemnövekedés
Múlt héten új világszemlélet lehetőségeiről írtam, és néhány pontban kiemeltem a legsűrgősebbeket, nézzük meg egyenként őket. A mai nyugati társadalmak rétegeinek életvitelében az életszínvonal állandó emelésére való törekvés áll első helyen. Közgazdászaink véleménye, hogy magasabb életszínvonal csak egy folyamatosan fejlődő gazdaságban lehetséges. Az állítás, több szempontot is figyelembe véve, hamis! Tudni kell, hogy az ún. életszínvonal nem más, mint az anyagi szempontok mércéje, és mérése nem más, mint az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a GDP mutatója. Értelmes, logikus gondolkozással megérthetjük, hogy az anyagi javak bősége, messzi nem jelenthetik a lelki harmóniát, a szellem tisztaságát, az élettel való megelégedést, szóval, amit boldogságnak nevezünk. Ehhez sokkal, de sokkal több kell.
A fogyasztói társadalom kétségtelenűl az állandóan fejlődő kapitalista rendszer terméke, széles elterjedése és rohamos fejlődése a XX. század közepén kezdődhetett. Támogatói elsősorban a nagytőkések, a világcégek, hiszen a fogyasztók serkentik a termelés állandó növelését, és így a profit biztosítását. Ezen társadalom bírálói egyben a kapitalizmus és az erőszakos globalizáció ellenfelei, de egyelőre nem találtak megoldást, ami az embereket kiábrándítaná a konzumizmus bűvköréből, és azt sugallja, hogy a fogyasztás, újabb és újabb anyagi javak megszerzése, az önmegvalósítás egyetlen igazi útja és az embereket boldoggá teszi.
A helyzet egyelőre változatlan, hiszen az utóbbi évtízedek generációi, akik ebben a konzumidióta kultúrában születtek és nevelkedtek, nem is tudnak mást elképzelni, mint a jelenlegi társadalmat, bár széles körben hallani ellenérveket, miszerint ha ez nem változik meg, a globális túlfogyasztás tragédiához vezet. Nem vagyok a témának szakértője, de tudom, hogy szervezetek, intézmények és egyéni szakértők tömegesen foglalkoznak az ökológiai egyensúly problémáival, pl. minden évben kiszámítják, hogy mennyit fogyaszt az emberiség a Föld erőforrásaiból, és ez mennyivel haladja meg bolygónk természetes lehetőségeit. A számok tragikusak, de ezt nem vesszük tudomásul, pedig egyetlen Föld már régen nem elég nekünk, a világ átlaga most kb. 1,7 (2024. aug.), de Magyarország átlagfogyasztása alapján két és fél Földre volna szükségünk. Ez az érték Luxemburgban, Európa leggazdagabb országában 7,3, az arab paradicsomban, Katarban pedig 8,7. Nem is folytatom, vagy történik valami, vagy jön egy kiszámíthatatlan végjátszma.
Van megoldás!
Már a XIX. században indultak antikapitalista, antiindusztrialista mozgalmak, melyek a jelenlegi „nemnövekedés” mozgalom alapgondolatául szolgáltak. A „modern” antinövekedés elmélet a hetvenes évek Római Club értelmiségeinek agyában született. Egyik ismert személyisége a mozgalomnak a román Nicolae Georgescu Roegen, hazájának egyik legsikeresebb, külföldön elísmert tudósa, akit a mozgalom egyik megteremtőjeként tartanak számon. 1994-ben megjelent tanulmánykötetének címében (Le décroissance) jelenik meg először, franciául, a nemnövekedés terminus. A román szerző fogalmazza meg, hogy egy véges világban lehetetlen a végtelen növekedés, ezért a hagyományos közgazdasági szemlélet helyett a bioökonómiai megközelítés szükségességére figyelmeztet, és arra, hogy a gazdaságot vissza kell helyezni valódi közegébe, a bioszférába. Másik nagy előfutára a mozgalomnak a francia Serge Latouche közgazdász, egyetemi tanár, aki a nemnövekedés paradigmájának az igazi megalkotója. 2009-ben Budapesten is tartott előadást, és 2011-ben magyarul is megjelent könyve: A nemnövekedés diszkrét bája. A könyv a mozgalom kiskátéjának tekinthető.
Sokan szkeptikusak, fejlődni kell, mi lesz, ha leáll a gazdaság, lemaradunk stb. Igen, mást nem lehet ma hallani, mint hogy Európa versenyképessége hanyatlik, mindenki előttünk rohan, a GDP-t így meg úgy növelni kell… Szóval a magas GDP boldoggá teszi az embert? Tévedés, csak egy bizonyos pénzösszegre utal, amihek semmi köze egy nyugodt, kiegyensúlyozott élethez. A GDP pl. nem veszi figyelembe a társadalom egészségi állapotát, a gyermekhalandóságot, a demográfiai mutatókat, a bűnözés alakulását, a szegénységet, a családok széthullását, a lakáshelyzetet, az infrastruktúra fejlődését, a szabadidőt és még sorolhatnánk.
A nemnövekedés eszméje veszélyesnek és forradalminak tűnik, de nem az, egyszerűen egy új politikai programnak kell tekínteni, ami nagyon sok problémát egy csapásra megoldana. A baloldal leszegődött a globalista, vadkapitalista, nyílt társadalmat hírdetők oldalához, a jobboldal patrióta szlogennel akarja a vezetést átvenni, de előbb rendezni kell a jövőt, hogy egyáltalán életben maradjunk. A nemnövekedést támogatók kiállnak az erőltetett termelés és a túlfogyasztás visszafogása mellett, mert ez már rövidtávon súlyos környezeti problémákat és társadalmi egyenlőtlenségeket okoznak. A fogyasztás csökkentése tulajdonképpen nem okoz valódi áldozatvállalást, és nem csökkenti a jólétet, sőt, boldogabbak leszünk. Ennyit tudtam erről most írni, de még sok dolgot kellene átgondolni, és végre jó irányba lépni.
II. Vissza a természethez
Az elv nem új, már a felvilágosodás nagy mestere, Rousseau is hírdette, hogy vissza a temészethez, de ezt inkább a nevelés szempontjából tartotta helyesnek, miszerint már a gyermekkorban meg kell lesni a természetet, csodáit fel kell fedezni, és érezni kell a természet éltető közelségét. (A mai iskolákban is alkalmazhatnák.) A veszély, amely ma leselkedik ránk, akkor még nem volt aktuális, nem volt elektromosság, és ennek csodái, a villany, és a tömérdek árammeghajtású gép, de még a foszilis energiaforrások közül is csak a régebben is használt kőszén és petróleum jelentették az energiahordozókat. Az ipari forradalom hozta meg a változást, és a XIX. század közepétől olyan új világ kezdődött, amely lényegében megváltoztatta a természettel való kapcsolatunkat.
1859 őszén fúrták meg az Államokban, Pennsylvinában az első olajkutat, és ezzel elindult a modern világ egyik legsikeresebb, de legvitatottabb üzletága: az olajipar. A kezdetektől máig sok ezer kutat fúrtak, és hihetetlen mennyiségű nyersolajat égettünk el, hogy pótoljuk a mind gyorsabban fejlődő gazdaságot. Sajnos tény, hogy a rendelkezésünkre álló, nem megújuló energiaforrások egyszer el fognak fogyni. Egyik oldalról nézve ez jó, mert a levegőszennyezés és az egyéb károk a természet ellen csökkenének, ugyanakkor egyelőre nincs megfelelő alternatíva. Erdőinket kiírtjuk, vizeinket szennyezzük, az édesvíz lassan ajándék lesz, és sok millió tonna hulladékkal élünk szomszédságban. Meddig harcolunk a természet ellen, és vajon ki lesz a győztes? Ma még nem késő, hallgassunk az okos, intő szavakra.
A nemnövekedés elvét egyszerűbb megérteni, ha visszalépünk, legalább gondolatban, mondjuk százhúsz évet – ahogy ezt a korszakot neveztük – a régi szép békeidőkbe. Az időszak, generációm szüleinek a gyermekkora, még az igaz béke korszaka volt, Európa telve volt reményekkel, mi magyarok is, négy évtizeddel a kiegyezés után, egy új békés, dinamikusan fejlődő korszak elébe néztünk, Akkor még együtt éltünk a természettel, anélkül, hogy a fejlődés leállt volna. Sajnos a korszak rövid volt, két szörnyű világháború és az utána következő posztmodern társadalom örültségei rémes világot teremtettek. Meddig tarthat még így?
III. A fogyasztói és információs (digitális) társadalom
A fogyasztói társadalom a vadkapitalista rendszer egyik állomása, és valószínű egy jól szervezett tömegmanipuláció eredménye. Az átalakítás szinte észrevétlenül történt, „forradalmi” események nélkül. Kezdetét a múlt század közepétől számíthatjuk.
A profit állandó növekedéséhez tömegtermelés szükséges, és ennek folytatólagossága csak akkor lehetséges, ha az áruk gyorsan fogynak egy kibővült piac révén. Amikor egy társadalomban sokkal többet vásárolnak és fogyasztanak, mint amennyire szükség van, akkor beszélhetünk fogyasztói társadalomról. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az állandóan bővülő árucikkek és különböző szolgáltatások megszerzése és birtoklása lett az út a boldogság felé, és ugyanakkor biztosít egy „társadalmi státuszt”. Ez a társadalom szerintem dekadens – hiszen a túlzott fogyasztás erősen környezetszennyező, rengeteg a hulladék. Ideje visszalépni egy normális, észszerű fogyasztáshoz. Következó lépés a „fejlődésben” a fogyasztói társadalom kiszélesítése: a digitális forradalom.
Kétségtelenűl, a mai világ rohamos technikai fejlődésének az atomkorszak utáni legizgalmasabb és legjelentősebb felfedezése a digitalizáció jelensége. A veteránok, akik a nagy háború előtt születtek, már idős korukban találkoztak a digitális világgal, a következő bébi-bumm és X generációk, felnőtt korukban, a két utolsó, y és z egész fiatalon, illetve beleszülettek az új rendszerbe. A jövő bizonytalan. Rengeteg újat és nagyon sok hasznosat hozott ez a sokak számára nehezen érthető és megtanulható rendszer. Semmi köze a természethez, minden mesterséges, egy új számrendszerre, és sok áramra van szükség. Előny a gyors információszerzés, kommunikáció mindenkivel, a távoktatás lehetősége, korlátlan szórakozási lehetőség, és még sok minden, de hol vannak a buktatói, a veszélyek?
Gyermekeink már nem tudnak okostelefonok nélkül létezni, bár a tanulás sok mindenben könnyebb, de a gondolkodás, a logika, és a született intelligencia nem fejlődik, sok mindent kézbe kapnak, egy teljesen új, ismeretlen, és kiszámíthatatlan szellemi fejlődés indult el. Itt be is fejezhetném, mert ez a tény önmagában elég kellene legyen, hogy az egész rendszert, amíg nem késő, lefékezzűk, és csak erős ellenőrzés mellett alkalmazzuk. Az új digitális forradalom tehát nem más, mint a tömegellenőrzés új korának a kezdete? Legalábbis ezt állítják, akik hisznek egy háttérhatalom létezésében.
Összegezés: Ne távolodjunk el földanyától, maradjunk szoros és jó viszonyban a természettel. Ne hagyjuk magunkat manipulálni. Sem a túlfogyasztás, sem egy mesterséges elektromos világ nem lehet a jövőnk, ismeretlen veszélyeket hordoz. Elég, ha a természet szeszélyeivel megbírkózunk.
IV. Migráció
Jelenünk egyik legnagyobb, legnehezebben kezelhető problémája az évtizedek óta tartó folyamatos népvándorlás. A kérdés nem új, történelmünk minden szakaszában törzsek, népek, később a szervezett nemzetek, létfenntartásuk biztosítása érdekében vándorlásra kényszerültek. Megjegyzem, a migráció jelenségével és következményeivel ma világszerte, elsősorban a mi nyugati kultúrkörünkben, olyan élénken, ugyanakkor ellentmondóan vélekednek és vitatkoznak, hogy eligazodni, kiutat keresni szinte reménytelen. Megkísérlem összefoglalni a lényeget. Világunk a II. világháború után lényegesen megváltozott: hidegháború két nagyhatalom között, a Szovjetunió felbomlása, és Kína felemelkedése, a nemzetközi óriás cégek hatalmi terjeszkedése, globalizáció szinte az egész világon, fogyasztói és információs társadalom.
A fentiek eredményeképpen világszerte soha nem tapasztalt óriási életszínvonal-különbségek vannak a javak aránytalan elosztása nyomán. A volt afrikai gyarmatok szegénységben maradtak, ugyanakkor a nyomor ellenére, népességrobbanás tapasztalható, 2050-re a lakosság a duplájára duzzad, a mai 1,2 milliárd afrikai, közel 2 és fél milliárdra. Bár valamelyes fejlődés tapasztalható, és sokan otthon maradnak, de tízmilliók lesznek, főleg fiatalok, akik csak a közeli Európában látják a jövőt. Ezzel szemben a nyugati civilizáció országaiban a helyzet pontosan a fordítottja. A demográfiai válság itt már régen jelen van, a termékenységi arányszám, ami a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges, már régen nem éri el a 2,1 értéket. Nem részletezem, az adatok ismertek, az Unióban jelenleg ez a szám 1,5, és még a legjobb, a francia termékenységi ráta is csak 1,8.
A következtetés tragikus: Európa őshonos népessége, az alacsony termékenységi ráta következtében kihalóban van. Hogy a lakosság számbelileg mégis fennmaradhasson, az a bevándorlók számától függ. Ha két összekeveredett kultúra közül az egyik népessége, pl. mi keresztények, lassan vagy egyáltalán nem szaporodik, akkor a másik (az iszlám) gyorsan szaporodó tömege erős nyomást gyakorolhat az elsőre, és komoly gazdasági, kultúrális és politikai változásokat kényszeríthet ki. (Huntingon állítása) Sajnos ez következik.
A migrációt elsősorban a globalista nemzetközi cégek támogatják, akiknek szükségük van olcsó munkaerőre. Számukra a nyitott társadalom a megoldás. A konzervatív oldal a nemzetállamok, és a keresztény kultúra és civilizáció fennmaradását támogatják, ami végleg eltűnik, ha a migrációt nem állítjuk le. Európának döntenie kell, közösen, amíg nem késő.
V. Háborúzás vagy béke
Semmilyen pozitív változásra nem számíthat a világ, ha marad az állandó háborúzás elve. Sajnos történelmünk azt bizonyítja, hogy háborúk nélkül nem tudunk létezni. Amíg csak a buzogány, a kard vagy később az ágyú, gépfegyver voltak a gyilkos eszközök, addig csak sírtunk, jajveszékeltünk és bosszúra esküdtünk. Ma más a helyzet. Ha az atom rossz kezekbe kerül, elpusztul a világ, és ha tovább játszadozunk a mesterséges intelligenciával, nagy bajok is születhetnek, mert rossz emberi szándékkal az atom és az MI is tragédiákat okozhat.
Tartós béke csak a nagyhatalmak közötti megegyezéssel születhet, de olyan vezetőkre lenne szükség, akik nem csak a saját államuk, hanem az egész emberiség jólétét is figyelembe veszik. Elég lehetne, ha a kultúránk nagy filozófusának, Immanuel Kantnak 1795-ben írt Az örök béke című filozofikus esszéjét tanulmányoznák. Ebben Kant egyszerűen az ember józan eszére hivatkozik, és legegyszerűbb következtetése, hogy a háború nem sorskérdés, ugyanakkor a természet minden embernek a glóbuson egyforma jogot adott, hogy földünkön élni tudjon. Ez mind utópisztikusan hangzik, mert amíg a pénzhatalom tartja a kezében a világ vezetését, és ennek nem kis része a fegyveripar, addig nem lesz soha béke. De ennek a hatalomnak a létezése is a mi kezünkben, a tömegek kezében van.
Összegezés:
Öt pontban igyekeztem aránylag röviden megoldásokat keresni, korunk legsürgősebb problémáira. Amit itt három részben tömören leírtam, csak gyűszűnyi része a mai világban hemzsegő megoldatlan kérdéseknek. Nálam sokkal, de sokkal okosabb elmék figyelmeztetnek, már régen, hogy álljunk meg, mert… A pesszimisták világvégét emlegetnek, hiszen túl sokan vagyunk, atomháború fenyegeti a világot, globális felmelegedés, környezeti pusztítások, és ami a legrosszabb: hiányzik az értelmes beszéd, sőt, még szóba sem állunk egymással. A megoldás egy gyökeres szemléletváltás, és akkor nem lesz világvége.
Ha egy kicsit visszalépünk a természethez, ez csak javunkra válhat. Az erőltetett növekedés helyett, a nemnövekedés megoldana rengeteg problémát, amivel ma még reménytelenül birkózunk. Nem kell a szemétbe dobni az okostelefonokat, de ne gépesítsünk mindent, mert ez embertelen, lassan már nem ismerünk egymásra. Sok jó embernek van helye a földön és emberi gondolkodással, és egy közös istenkereséssel, megvalósíthatja az örök békét, és akkor meg is érkeztünk a várva várt Földi Paradicsomba.
Úi. A német választások nem hoztak nagy meglepetéseket. F. Merz lesz az új kancellár, és valószínű, hogy a nyertes CDU/CSU pártkoalíció 29 %-os eredményével a szociáldemokratákkal (16 %) köt szövetséget, és nem a második, igen jól szereplő AfD-vel, akik közel 21 %-kal a második legerősebb politikai erő az országban. Várjuk meg a fejleményeket.
A szerző közíró
Views: 33
