PE-Energia Akadémia 525
Legutóbbi írásainkban azt próbáltuk bemutatni, hogy miképpen gyorsulnak fel a folyamatok a klímavédelem területén. És várjuk azt a pillanatot, azt a fordulópontot, amikor a klímakleptokrácia beismeri (bejelenti?) vagy legalábbis nem cáfolja, hogy a klímavédelmi politika a zöld átállással, a dekarbonizációval és a nulla zéró célkitűzéssel egyetemben végérvényesen megbukott. Az ismertetésre kerülő cikk ennek állomásairól szól, amelynek címe: Az éghajlati kartell nagy összeomlása.
Lehet szeretni vagy utálni – a logika az logika, az értelem az értelem. A szél- és napenergia csak az állami támogatások (vagyis az Ön adó–dollárjai, fontjai, eurói, forintjai stb.) miatt létezik, létezhet. Az USA-ban az energiaforrások szerinti szövetségi támogatásokat az alábbi ábra szemlélteti. Kiugróan magasak a naperőművi támogatások.
Állami támogatások a villamosenergia-termelésben 2010 és 2019 között (USD/MWh)
Az elmúlt néhány hónapban azonban a klímavédelmi politikai narratíva drámai módon eltolódott. A kormányok, a vállalatok és az intézmények végül kilépnek az elmúlt évtized gazdasági öngyilkossági kötelezettségeikből. Két fontos lépés fémjelzi ezt a fordulatot: az amerikai jegybank kivonulása a Központi Bankok és Felügyeletek Hálózata a Pénzügyi Rendszer Zöldítéséért (NGFS) nevű szervezetből, valamint a BlackRock kivonulása a Net Zero Asset Managers (NZAM) kezdeményezésből, ami gyakorlatilag összeomlasztotta a koalíciót. Ez a két intézkedés egy olyan erősödő intézményi mozgalom csúcspontja, amely ma már széles körben elfogadja, hogy a klímavédelmi politika költséges, teljesen hatástalan és ezért politikailag tarthatatlan. Azt hiszem, győztünk.
Az amerikai jegybank kivonulása az NGFS-ből sokkolta a köztünk élő, mérget okádó katasztrofistákat. Ami a klímaváltozással kapcsolatos pénzügyi kockázatok kezelését célzó koalíciónak indult, az a gazdasági prioritásokkal ellentétes „zöld” szabályozások érvényre juttatásának politizált platformjává vált. A Fed visszavonulása az Egyesült Államokban általános szkepticizmus közepette történt az éghajlatvédelem nevében történő túlszabályozással kapcsolatban, különösen a pénzügyi szektorban, ahol az ilyen intézkedések hírhedtek arról, hogy növelik a költségeket és megzavarják a gazdaságot. A közelmúltban a BlackRock felhagyott az klímaváltozással kapcsolatos kezdeményezéseivel és kilépett az NZAM-ból, jelezve a politizált befektetésekből való szélesebb körű visszavonulását. A BlackRockot egykor a nettó zéró befektetések vezető támogatójaként egyre több kritika érte, amiért az abszurd környezeti, társadalmi és kormányzási (ESG) célokat előnyben részesítette a bizalmi kötelezettségekkel szemben.
Az olyan államok, mint Florida és Texas, a BlackRockot az energiaipar aláásásával vádolják, míg Tennessee beperelte a céget. A BlackRock az ideológiai ostobaságok helyett pénzügyi megtérülési nyomás alatt csatlakozik a dogmától elszakadó intézmények egyre növekvő listájához.
A BP és a Shell energiaipari óriáscégek is csökkentették az klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásaikat – nincs igazi meglepetés. A BP megvált a tengeri szélenergia-projektektől, míg a Shell drámaian csökkentette a megújuló energiákba való befektetéseit, és a hagyományos energiára helyezi a hangsúlyt. Ezek a változások az igazságot tükrözik: az olaj, a gáz és a szén továbbra is a globális energiaellátás és így az emberi jólét gerincét képezik, míg a megújuló energia támogatásokra támaszkodik, és nem megbízható. Európa energiaproblémái a fosszilis tüzelőanyagok gyors kivonásából fakadnak, ami megemelte a költségeket, destabilizálta az energiahálózatokat és valódi gazdasági nehézségeket okozott.
De az ideológiai kötelezettségvállalások összeomlanak, amikor szembesülnek a gazdasági realitásokkal. Azok az országok, amelyeket egykor a zöld ambícióikért ünnepelték, most a következményekkel küzdenek. Németország emelkedő villamosenergia-költségekkel és ipari elvándorlással néz szembe, míg az Egyesült Királyságot nyilvános kritikák érik a növekvő energiaszámlák és a stagnáló növekedés miatt.
Az Egyesült Államokban az inflációcsökkentési törvény „tiszta energia támogatása” várhatóan 825 milliárd dollárba kerül a következő évtizedben. Ezek a költségek aránytalanul sújtják a lakossági háztartásokat. A növekvő ellenállás abból a felismerésből fakad, hogy az éghajlat-politikák gyakran hatalmas gazdasági áldozatokat eredményeznek, miközben kevés környezeti előnnyel járnak. Ami még rosszabb, hogy súlyosbítják a meglévő problémákat, például az ellátási láncok megszakadását és az inflációt. Az éghajlati koalíciók felbomlása régóta esedékes korrekció. A politikai döntéshozóknak az energiaellátás megbízhatóságára, megfizethetőségére és az innovációra kell összpontosítaniuk, ahelyett, hogy vakon megbékítenék az erdőkben parádézó, lila hajú, plakátokkal hadonászó aktivistákat.
Bízom Trumpban ebben a kérdésben, és úgy látom, hogy a Nyugat többi részének nincs más választása, mint követni őt, mégpedig a lehető leggyorsabban.
Link: https://electroverse.substack.com/p/record-reging-cold-ente-us-us?utm_campaign=email-post&r=320l0n&utm_source=substack&utm_medium=eMail )
Christian Freuer fordította az EIKE számára
* * *
Állomások, a széthullás állomásai. De mit tekinthetünk majd igazi beismerésnek? Ezt kérdeztük a cikk elején. A felelős kormányoktól várjuk, amint pl. a migráció kérdésében a késelések után tulajdonképpen már meg is történt. A német SPD megbukott elnöke már beismerte, mivel szeretne az új koalíciós kormányban is részt venni, a CDU vezetője meg azért, mert szeretne kancellár lenni. Sajnos az ezzel kapcsolatos megnyilatkozásaik csupán szavazatszerzési célt szolgálnak. A klímavédelem, a közös klíma- és energiapolitika kérdésében mindketten a régi szelet fújják. Úgy látszik, hogy az energiaellátás területén is megvárják, míg a „késeléseknek” számító áramkimaradások, netán egy igazi rendszerösszeomlás (Blockout) bekövetkezik. Ezért alkalmatlanok arra, hogy Németországot sürgősen visszatereljék a normalitások útjára. Ahogy a cikk szerzője az utolsó mondatában írja, a Nyugatnak nincsen más választása, minthogy az USA új elnökét kövesse.
(Petz Ernő. 2025. 01.27.)
Utólagos megjegyzés: a német szövetségi parlamentben (Bundestag) Friedrich Mertz a CDU elnöke és kancellárjelöltje tegnap (jan. 29-én) a migrációval kapcsolatos vitában tulajdonképpen beismerte, hogy a migrációs politika hibás. Határozati és törvényjavaslatainak elfogadásához első ízben szüksége volt az AfD képviselőinek szavazataira is. Úgy fest, hogy ezzel az AfD elleni tűzfal is ledőlt. Ennek értékelése során azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kampányidő a végéhez tart, hiszen február 20-án lesznek az előrehozott választások. Minden megnyilvánulás elsődlegesen a szavazatszerzés céljából hangzik el. A másik három párt (a jelzőlámpás volt koalíció pártjai) eléggé antidemokratikus hangnemben az AfD elszigetelésén fáradozik, mondván, hogy a „politikai centrumnak” kell Németország problémáit megoldania. De hát miért nem tették eddig? A választ a szavazófülkékben az emberek fogják megadni. Kíváncsian várjuk. Az is eldőlhet, hogy az ugyancsak súlyosan téves klímavédelmi és a háborúpárti politikákat illetően is hamarosan bekövetkezhet a beismerés.
Hogy a beismerés még nem az igazi, abból derült ki, hogy a kapcsolatos törvényjavaslat később (jan. 31.) „az indulatok elszabadulása” mellett már nem kapott elegendő szavazatot, azaz elutasításra került. Majd legközelebb, hiszen az indulatos viták azért jelzés értékűek.
Forrás: Der große Zerfall des Klima-Kartells. EIKE, Jan. 25. 2025
Views: 40
