Gazdag László nyugalmazott egyetemi docens izgalmas, és esetleg nem is veszélytelen (?) témát dolgozott föl Iszlám apokalipszis c. művében, amely most jelent meg, egyelőre elektronikus kiadás formájában a MEK gondozásában. A megjelenése után föl lett téve a Wikipédia publikációi közé is, amire szinte azonnal a következő válasz érkezett Ogode aláírással: „Megkérlek, hogy ne tegyél a cikkben szélsőséges, uszító magánkiadású könyveket. Szerkesztésedet visszavontam.”
Az az érdekes ebben, hogy Gazdag könyve is hasonló „élménnyel” kezdődik: évekkel ezelőtt, amikor a témát szóba akarta hozni a HÍRTV akkori betelefonálós műsorában Csintalan Sándor műsorvezető azonnal lekeverte. Gazdag hangsúlyozza is könyve elején ennek kapcsán, hogy éppen az általa „megértési kreténizmusnak” nevezett jelenséggel szeretne ezzel a művel szembeszállni, amely már eluralta teljesen az ultraliberális (inkább álliberális) mainstream nyugati médiát. És idézi Kertész Imre: „Az utolsó kocsma” c. önéletrajzi művéből azt, hogy „a keresztény Európa csúszik-mászik a muzulmánok előtt”, és hogy ő, mármint a Nobel-díjas magyar író ettől már undorodik. Oriana Fallacitól is idéz, aki több könyvében írja: „Nincs iszlám szélsőség! Maga az iszlám a szélsőség!”
A téma fontos aktualitása napjainkban, hogy most kezdődött az amerikai Mayville-ben a Salman Rushdie ellen 2022-ben, -egy ottani előadása közben elkövetett,- merénylet tárgyalása. Az indiai származású brit-amerikai író „Sátáni versek” c. regénye kapcsán az iráni Khomeini ajatollah által rá 1989-ben kimondott fatva (ítélet) végrehajtója, egy bizonyos Hadi Matar, súlyosan megsebesítette késsel az írót, aki el is veszítette féle szeme világát. A „Sátáni versek” nem verseskötet, hanem egy regény, ami arról szól, hogy az egész Koránt valójában a Gábriel arkangyal képébe öltözött Sátán diktálta le a prófétának a Hira hegy barlangjában 614 körül. A történet részletesen szerepel Gazdag könyvében is.
Claude Cahen Az iszlám c. művével szintén foglalkozik Gazdag, és idézi belőle azt a tényt, hogy 20 komolyabb nemzetközi konfliktus folyt éppen Claude Cahen könyvének megírása előtt és alatt, és ezek közül tizenkilencben legalább az egyik fél muzulmán volt. Most akkor tegyük föl a kérdést: Oriana Fallaci, Kertész Imre, Salman Rushdie, Claude Cahen is szélsőséges, uszító gondolatokat fogalmaz meg? Nem inkább az iszlámnak kritikátlanul behódoló nyugati öngyilkos mainstream kreténizmusról van itt is szó a Wikipédiánál?
Gazdag évek óta próbálkozik kiadóknál kéziratával, de eddig mindenütt elutasították. Ő ezt Charlie Hebdo effektusnak nevezi: az egész nyugati civilizáció retteg, fél magától a témától is! Volt olyan kiadó, amelyik azt követelte, hogy vegye ki a szövegből a Mohamed pedofíliájára utaló részt. Nos, mint Gazdag a Mohamed élettörténetét feldolgozó fejezetben írja, a próféta legkedvesebb felesége a kilenc közül (a Korán is csak négy feleséget engedélyez a muszlim férfiaknak!) a legkedvesebbet, Aisát, a kislány 6 éves korában vette feleségül, és 9 éves volt az ara, amikor elhálták a nászéjszakát. Egy muszlim nem is érti, hogy mi a probléma ezzel a nyugati világban, miért büntetendő cselekmény a mi kultúránkban a pedofília. Náluk az teljesen természetes, hogy szegényebb családok a gyereklányukat adják hozzá gazdag pedofil kéjencekhez. Tele van ilyen történetekkel, felvételekkel a világháló is! Ne dugjuk már a fejünket strucc módjára homokba!
Gazdag nagyon részletesen foglalkozik az Iszlám történetével, és részletesen elemzi a Korán mind a 114 szúráját. Mint írja, összesen 592 szörnyű átokformulát számolt benne össze, amivel Mohamed minden nem igazhitűt átkoz. Pl. a 47. szúra 4. verse: „Ha találkoztok a hitetlenekkel, vágjátok el a torkukat!” A Rouen-i 85 éves plébános torkának elvágása kapcsán föl is teszi a kérdést: hát nem ezt az utasítást hajtják végre a muzulmán bevándorlók Európában immár nap, mint nap?
Gazdag hangsúlyozza, hogy Mohamed egy analfabéta tevehajcsárból lett karavánvezető volt, úgy kellett lediktálnia őrült látomásait egy írástudónak. És megállapítja, hogy óriási hiba az iszlámot a két másik monoteista vallás, a júdaizmus és a kereszténység valamiféle folytatásának, „kisöccsének” tekinteni. Mint írja, a Korán a vallások Mein Kampfja, az iszlám pedig a vallások nácizmusa! Ahol a történelemben eddig meg tudta vetni a lábát, ott megsemmisítette az eredeti kultúrát, a saját képére alakította át a társadalmat, visszavetve annak állapotát évszázadokkal. Elég csak a nők szörnyű helyzetére utalni a muzulmán államokban.
Gazdag végső konklúziója megegyezik Oriana Fallaciéval, Kertész Imréével, Salman Rushdiéval, Claude Cahenével: a keresztény Nyugatnak, sőt, a világ össze kultúrájának védekeznie kell az iszlám ellen, mert halálos veszélyt jelent minden civilizációra nézve. Európa szörnyű hibát követ el a jelenlegi elfogadó, toleranciát hirdető magatartásával, saját létét veszélyzetetve ezzel öngyilkos módon.
Mindenkinek ajánljuk ezt a könyvet olvasásra, abban is reménykedve, hogy végre egyszer már papíralapú kiadásban is megjelenik.
CSSZB
Views: 83